Férfiszabók Közlönye, 1943 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1943. október / 10. szám

4 Gottesmann Lipólt Posztó, szövet és bélésáru nagyban és kicsinyben. Budapest V., Deák Ferenc-térl. 1 Tói­afon: 1.801-64. Pályázati felhívás az ország férfiszabó kézművesiparosaihoz A férfiszabóipar minden alkotni képes tagja és az illetékes hatóság előtt régen világosan áll, hogy a szabászati szakoktatásban uralkodó bábeli zűrzavar milyen kerékkötője az országos értelemben vett szabá­szati kultúra kifejlődésének. Sajnos a féltékenység hétfejű sárkánya, minden olyan kezdeményezésnek, amely ezen segíteni lett volna hi­vatva, mindezideig útját állta. A Budapesti Férfiszabók Ipartes­­tülete mint amely erre a leghivatot­­tabb, most jól előkészített kezdemé­nyezéssel, de minden hiúság kikap­csolásával megteremteni akarja an­nak a lehetőségét, hogy végre meg­születhessen a magyar férfiszabó­ipar jóhíréhez méltó korszerű ma­gyar „arányosító szabászat“ egysé­ges ábécéje, amely alkalmassá teszi arra, hogy a háborút követő világ­­versenyben a népek családjában méltó helyét elfoglalhassa. Ezen cél megvalósítása érdeké­ben fordulunk most mindazokhoz, akik szívükön viselik a magyar férfiszabóipari kultúra fejlesztését és birtokában vannak valami: az iskolarendszerben használható, egy­szerű, világos, kipróbált (magyar eredetű) szakrajzok. Kérjük, bo­csássa azt rendelkezésünkre, hogy azon esetben, ha azt az országos­­hírű szaktekintélyekből alakítandó bizottság alkalmasnak találja, köz­kinccsé tehesse az ország javára. Hálás köszönettel mondunk min­den egyes hozzánk beküldött nor­mál ruhadarabnak iskolarendsze­rűen készített, szerkesztett és vi­lágosan körülírt rajzáért külön­­külön is. Anyagi lehetőségünk nem engedte meg a versenypályázat meghirdetését, mert jelenleg jutal­mul az erkölcsi sikeren kívül csak a haszonélvezők háláját helyezhet­jük kilátásba azok számára, akik önzetlenül is tudnak adni magyar szívvel a magyar ügyért. Azok, akik e munka nagy jelen­tőségét átérzik és benne tudásuk legjavával önzetlenül részt vesznek, könnyen abban a kellemes megle­petésben részesülhetnek, hogy az elültetett csemete számukra is gyü-Azt hisszük nem kell külön hang­súlyozni, hogy mily lehetőségek nyi­lanak meg siker esetén azok szá­mára, akik a szaktudásra adottság­gal és felkészültséggel bírnak. Pá­lyázati határidő folyó évi december 31-én jár le. A pályázatot az ipar­­testületnél lezárt borítékban jeligé­vel kell leadni. Budapesti Férfiszabók Ipartestü­­lete Iparfejlesztési bizottsága. FRVIN címkeszövőgyár címkék szövésében és tervezésében specialista BUDAPEST, XIV., EGRESSY-TÉR 6 T E L E­F O N: 49 — 67 — 27­­ —imm FASZÉN retorta és boksa csomagos, zsákos és fuvartételekben Nemes Dániel x Budapest, XI., Kelenföldi p. n. Telefon hívó: 25—98—75. FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE ZBodnár&Skack Angol és skót gyapjúszövetek lerakata T­elefonszám: 1 — 802 — 85. A) cím: SBudapast, *11. %mRobet­ta H.izám h­írek Haláleset. Kovács János férfi­szabómester életének 67., boldog házas­ságának 34. évében elhunyt. A gyászba­­borult családnak őszinte részvétünket tolmácsoljuk. Brünauer Kálmán férfiszabó­mester elhalálozott, özvegyének teljes részvétünket küldjük. Weisz Lipót kartársunk elhunyt. Hátramaradottainak részvétünket küldjük. Hymen. Kilián Marikát folyó hó szeptember 25-én vezette oltárhoz F­o­­d­o­r Tibor szfér. tűzoltótiszt. A fiata­loknak boldog házaséletet kívánunk, az örömszülőket Kilián János kartár­­sunkat és kedves feleségét szeretettel kö­szöntjük. Kilián Jánost, ki hosszú évtize­deken át volt ipartestületünk elöljárósá­gának tagja és fiúruhakészítőipari mes­tervizsgázó bizottságnak megalakulásától fogva elnöke, a hymen alkalmával szá­mosan köszöntötték. Nevek a szeretetház aranykönyvéből. Adományoztak: Müller Ferenc 4.—, Paksi Rezső 1.80, Bendekovics Ernő 150.—, Tit­kos Kálmán 2.—, vitéz Kisgyörgyei István 1.80, Makán János 10.—, Weisz Mór 1.20, Schmidt János 5.—, Pintér Imre 3.—, Kertész Ferenc 1.80, Harmath János 5.50, Urbán János 25.50, Nagykovácsy Milenkó 30.—, Grünberger Sámuel 5.—, Schwarcz Mór 6.—, Beck Emil 2.—, Orsós Sándor 40.—, Bp. szabóip. hit. és term. szöv. 10.—, Kiss Lajos 6.80, ifj. Pethő Lajosné 1.—, N. N. 10.—, Makán János 2.50, Kant Béla 14.42, Horváth Sándor 1.80, Perlei Antal 1.80, Sándor Mór 2.— P-t és Somlai Antal kenyérhéjat. — A nemes adomá­nyokért hálás köszönetünket tolmácsol­juk. A Keresztény Iparosok Turista Egye­sülete augusztus havában szép túrát ren­dezett Erdélybe, mely alkalommal a Horthy-csúcson keresztet állított. A Ke­resztény Iparosok Turista Egyesülete na­gyon szép munkát fejt ki és nagyban Budai szabómesterek leg­olcsóbb bevásárló tierye Szatmári György II. Zsigmod király­ utja 20. Margit-körut sarok. Telefon: 154-609 Bélésáru, szabókellék Varrógépkölcsönzés csekély kölcsöndíj mellett karbantartással Használt varrógépek eladása és vétele. Megbízható varrógépjavítómöhely KELETI VARRÓGÉP JAVÍTÓMŰHELY VII., Tököly-út 13. Tel.: 423-754. (/áttíSztéU&OH olcsón vehet szabó kelléket olcsó BUXOLNÓL VII., DOHÁNY-U. 63.10. Telefon: 22­4—433 hozzájárul ahhoz, hogy a heti szorgal­mas munkában elfáradt tagjai a vasár­napi túrákon testileg-lelkileg felüdülhes­­senek. Elloptak Rakovszky Miklós férfiszabó­­mestertől egy sötétszürke egyszínű zakó­nadrágot. A belső zsebben címke van be­tűzve név nélkül. Horváth Sándor, Buda­pest, VII., Péterfi Sándor­ u. 41. sz. alatti férfiszabómester készítette a darabot: A bélése világosszürke. Amennyiben valamelyik férfiszabó­mesterhez a szóbanforgó nadrágot vasa­lás végett bevinnék, úgy az illetőt a rend­őrnek kell átadni. Ha a nadrág megkerül, Rakovszky Miklós kortársunk, akinek műhelye VII. ker. Szinnyei Merse­ u. 32. sz. alatt van, 100 P-t fizet a nyomravezetőnek. Vigyázat, tolvajok járnak!!! Kaptuk a következő hírt: Egy jólöltözött nő javí­tás ürügye alatt zakót, nadrágot vitt egy férfiszabómesterhez, ugyanakkor viszont egy másik nadrágot ellopott. A tolvajnő személyleírása: barna, 30­—32 éves. Csak október 31-ig lehet tanszerződést kötni A tanoncszerződések kötéséről és a segédi vizsgálat tartásának idejéről in­tézkedő 53.400—1940. Ip. M. sz. rendelet 1. §-a kimondja, hogy tanoncszerződése­­ket kötni csak május, június, július, augusztus, szeptember és október hóna­pokban szabad. Ezek szerint felhívjuk kartársainkat, hogy a tanoncszerződéseket még e hó fo­lyamán kössék meg. Miyen díjazás jár légoltalmi riasztás alatt a munkavállalónak Az Iparügyi Miniszter leiratban érte­sítette a Budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamarát, hogy a kormány a légvédelmi riasztás miatt elmulasztott órák díjazá­sánál magasabb szempontokból a követ­kező eljárást kívánja meg a vállalatok­tól: A légiriasztás következtében elvesztett munkaidőt a vállalatok lehetőleg pótol­tassák alkalmazottaikkal, hogy a munka­­vállalók javadalmazásukban ne rövidül­jenek meg. Nyolcórás munkaidő esetén fél óránál, hosszabb munkaidő esetén pedig egy óránál nem nagyobb munka­­idővesztességért nem jár pótlás. Ha az elmulasztott munkaidőpótlás oly módon történik, hogy a hatályban lévő munkaidőrendelet szerint túlmunkának minősül, akkor a díjazásnak eszerint kell történnie. Ha a munkaidő pótlása bármely okból lehetetlen, a nem pótolt munkaidőért a teljes javadalmazás 80°/o-a jár, de ha a szolgálati szerződés ennél kedvezőbb feltételeket ír elő, akkor ez az irányadó. J nyomatott Ladányi Jánosné könyvnyomdájában. IX., Lónyay­ utca 18/b Tel.: 137—WL SPIRA SAMU kft. szövet-, bélésáru- és szabókellék­kereskedés Férfiszabók bevásárlási helye­ Budapest, VII., Holló­ utca 1. sz. Tel.: 227-466. 10. szín­j. REITER és SCHWEITZER szövet- bélésáruk­ és szabókellékek üzlete Bpest, V. Vilmos császár­ ut 4. (udvarban) Telefonszám: 384—132 Győződjön meg legolcsóbb árainkról, tegyen egy próbavásárlást ! KÉSZÍTEK Díszmagyar, polgári és libéria zsinórozást, mindenféle kivitel­ben, továbbá lengyel kabin, és házi kabát gombolókat. Iskolai formaruha zsinórzatok a legjobb kivitelben állandóan raktáros Telefon : 1­392-97 I QRLEI 10ZSEF Vili. Vass-utca 5. A riasztás tartama alatt kötelesség­­szerűen végzett munkáért (az első lég­oltalmi csoportba tartozó ipartelepeknél) a munkásnak a teljes javadalmazásnál 30°­o-kal magasabb díjazásra van igénye. Az óvóhelyen kívül teljesített személyes légvédelmi szolgálat a munkahelyen vég­zett rendes munkának számít. Ikfarsch­ Vadisztyán úti dii/atciUUeU Guttmann J.és Társa VII. Rákóczi­ út 12. Postán utánvéttel csak akkor szállítunk ha vásárlási könyvet a megrendeléssel együtt beküldi MODERN­­. BREITNER Budapest, IV. Deák­ tér 3. Telefonszám: 1-819-56. Bél- és külföldi posz­tó és bélésárak. Bélésárúban! Szabókellékben! Kemény! és Szemes vezet! Ív. városház­ utca 3. szám. TELEFONSZÁM: 380-079. fécfi&zabák telye fretzetzisi foccár a! Szerkesztésért és kiadásért Kiss László spt. főjegyző felel A szerkesztőbizottság tagjei: Páksy Rezső, Gulyás Ferenc, Székelyhidfi József, Samu István, Szabó Kálmán, Vékony László, Krammer Sándor Felelős vezető: Tahik Isi'-

Next