Grafikai Szemle, 1928-1929 (25. évfolyam, 1-7. szám)
1929-02-01 / 4. szám
Grafikai Szemle FOLYÓIRAT A GRAFIKAI IPARÁGAK MŰVELŐI RÉSZÉRE - MEGJELENIK ÉVENKINT TÍZSZER (12 SZÁM) BUDAPEST / 1020 FEBRUÁR HÓ XXV. ÉVFOLYAM 4. (287.) SZÁM * I NOVITZKY N* LÁSZLÓ A Sors kifürkészhetetlen akarata elszólította sorainkból Segélyző Egyesületünk vezetőjét, a magyarországi nyomdásztársadalom egyik legértékesebb tagját, Novitzky N. László kollégánkat. Nem érezzük magunkat elég erőseknek ahhoz, hogy Novitzky szaktársunk majdnem négy évtizedes közért való munkálkodásának valódi értékét e lap hasábjain felbecsülhessük. Mert a Végzet ez alkalommal egy olyan férfiú életére tett pontot, akinek magába zárkózottsága csak a legszűkebb környezetének engedte megismerni a valóságot, hogy gondolatvilágának minden rezdülése, szíve minden dobbanása a rábízott munkakör minél becsületesebb betöltését célozta. Pótolhatatlanul értékes nyomdászegyéniség szállt a sír mélyére és ez az örök pihenőre térés érzékeny veszteséget jelent a magyar nyomdászati szakkultúra kicsiny, de harcos csoportjára nézve is. A Szakkulturális Egyesület még meg sem alakulhatott, máris gyászolhatja Novitzky szaktársunk elmúlását. Csöndes, de annál eredményteljesebb életének utolsó heteiben egyik legfőbb gondját képezte: tető alá hozni a Magyarországi Könyvnyomdászok Szakkulturális Egyesületét. Fáradhatatlanul dolgozott e művén, elvégezte az alapszabályok tervezetének fölülvizsgálását, összhangba hozta az egyetemes nyomdászérdekekkel s mindazokkal a törvényes rendelkezésekkel, amelyek nálunk az egyesületalakítást lehetségessé teszik. Semmi sem kerülte el figyelmét. Ezt az előkészítő munkát is azzal a pedáns körültekintéssel és lelkiismeretességgel intézte, amely hosszú közéleti működését jellemezte s amely megbecsülhetetlen értéket jelentett a magyar nyomdászság egyesületi, szervezeti és szakkulturális életében. Tevékeny életének legutolsó napjaiban is gondja volt arra, hogy az alakuló ülés adminisztratív megrendezésében hiba ne essék. A kegyetlen sors nem engedte meg neki, hogy a magyar szakkultúra újraépítendő intézményének alapkőletételénél jelen legyen. De nemcsak e minőségében vesztettünk elhúnytával. Mint kiváló tollú szakírót is gyászoljuk. Ritkábban élvezhetjük szakirodalmi termékeit, de ezek annál becsesebbek, annál maradandóbb értékűek, mert tudományos rendszerességről, alaposságról adnak tanúbizonyságot és a késő nyomdásznemzedéknek is kútforrásul fognak szolgálni. A nyomdásztársadalom sok intézménye hirdeti Novitzky szervező- és alkotóerejét és ezért meg is érdemli, hogy emlékezetét szívünk utolsó dobbanásáig megőrizzük!