Grafikai Szemle, 1928-1929 (25. évfolyam, 1-7. szám)

1929-02-01 / 4. szám

Grafikai Szemle FOLYÓIRAT A GRAFIKAI IPARÁGAK MŰVELŐI RÉSZÉRE - MEGJELENIK ÉVEN­KINT TÍZSZER (12 SZÁM) BUDAPEST / 1020 FEBRUÁR HÓ XXV. ÉVFOLYAM 4. (287.) SZÁM * I NOVITZKY N* LÁSZLÓ A Sors kifürkészhetetlen akarata elszólította sorainkból Segélyző­­ Egyesületünk vezetőjét, a magyarországi nyomdásztársadalom egyik leg­értékesebb tagját, Novitzky N. László kollé­gánkat. Nem érezzük magunkat elég erőseknek ahhoz, hogy Novitzky szaktársunk majdnem négy évtizedes közért való munkálkodásának valódi értékét e lap hasábjain felbecsülhessük. Mert a Vég­zet ez alkalommal egy olyan férfiú életére tett pontot, akinek magába zárkózottsága csak a legszűkebb környeze­tének engedte megismerni a valóságot, hogy gondolatvi­lágának minden rezdülése, szíve minden dobbanása a rábízott munkakör minél be­csületesebb betöltését célozta. Pótolhatatlanul értékes nyomdászegyéniség szállt a sír mélyére és ez az örök pihe­nőre térés érzékeny vesztesé­get jelent a magyar nyomdá­­szati szakkultúra kicsiny, de harcos csoportjára nézve is. A Szakkulturális Egyesület még meg sem alakulhatott, máris gyászolhatja Novitzky szaktársunk elmúlását. Csön­des, de annál eredménytel­­jesebb életének utolsó hetei­ben egyik legfőbb gondját képezte: tető alá hozni a Magyarországi Könyvnyomdászok Szak­kulturális Egyesületét. Fáradhatatlanul dolgo­zott e művén, elvégezte az alapszabályok ter­vezetének fölülvizsgálását, összhangba hozta az egyetemes nyomdászérdekekkel s mindazokkal a törvényes rendelkezésekkel, amelyek nálunk az egyesületalakítást lehetségessé teszik. Semmi sem kerülte el figyelmét. Ezt az előkészítő mun­kát is azzal a pedáns körültekintéssel és lelki­ismeretességgel intézte, amely hosszú közéleti működését jellemezte s amely megbecsülhetetlen értéket je­lentett a magyar nyomdászság egyesületi, szervezeti és szak­kulturális életében. T­evékeny életének legutolsó napjaiban is gondja volt arra, hogy az alaku­ló ülés adminisztratív megrendezésében hiba ne es­sék. A kegyetlen sors nem engedte meg neki, hogy a ma­gyar szakkultúra újraépíten­dő intézményének alapkőleté­telénél jelen legyen. De nem­csak e minőségében vesztet­tünk elhúnytával. Mint kiváló tollú szakírót is gyászoljuk. Ritkábban élvezhetjük szak­­irodalmi termékeit, de ezek annál becsesebbek, annál ma­radandóbb értékűek, mert tu­dományos rendszerességről, alaposságról adnak tanúbi­zonyságot és a késő nyomdász­nemzedéknek is kútforrásul fognak szolgálni. A nyomdásztársadalom sok in­tézménye hirdeti Novitzky szervező- és alkotó­erejét és ezért meg is érdemli, hogy emléke­zetét szívünk utolsó dobbanásáig megőrizzük!

Next