Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-06 / 1. szám
A felvidéki OTI-rendelet megdöbbentő intézkedése a 27,5%-os gyógyszer-árengedményről Pontosan Szilveszter napján, meglepetésszerű és az egész kart megriasztó rendelet jelent meg a hivatalos lapban. A Magyar Királyi Minisztérium ugyanis 11.770—1939. M. E. szám alatt hosszas várakozás után szabályozta a magyar szentkoronához visszacsatolt felvidéki és kárpátaljai területeken a társadalombiztosítást, mely eddig ott meglehetősen nagy zűrzavar képét mutatta. Ez magában foglalja a gyógyszerkérdést is. A rendelet kiterjed a betegségi, baleseti, rokkantsági és aggkori biztosítás, valamint a nyugdíj és bányanyugbér kérdések egész területére, gondoskodik a biztosítási szervezet kiépítéséről, továbbá az állami felügyelet és bíráskodás szabályozásáról. A rendelet intézkedik az Ungváron és Komáromban épülő félig kész állapotban levő intézeti székház, illetve rendelőintézet épület sorsáról is, amennyiben azokat az OTI átveszi. A fekvések kulminációjának idején csaknem egymagára maradva tett tanúságot az alkotmányos magyar gondolkodás és önkormányzati elv mellett, a tiszteletteljes ellenvetéseket jóindulattal szokta fogadni. Ez elmondható Jóban államtitkárról is. A közegészségügyi törvényjavaslattal szemben pedig az aggályok mindössze arra szorítkoztak, hogy az OKI által végzett ellenőrzésnél az ellenminta megvizsgálásának módozatai nincsenek megnyutatóan szabályozva, a jogadományozások új rendezésénél pedig figyelmen kívül hagyattak a „lélekszám“, „körzet“ és „távolság“ kautélái. Miközben az elnök a közgyűlésen, a bizalom zavartalan és lehetőleg totális megnyilatkozásait tartva szem előtt, állhatatosan hallgatott a már tárgyalás alatt álló közegészségügyi törvényről —a még be sem nyújtott gyógyszerészi törvényjavaslatnak szépségeit, élénk színekben ecsetelte. Ismertette a hitelkérdés rendezése érdekében tervbe vett lépéseket, de hogy a hitelbázisra, a gyógyszertári vagyon biztonságára, a tárgyalás alatt lévő törvény súlyos, esetleg halálos csalást mér, arra nézve nem volt egy szava sem. A távoli jövő képének bizonyosságként való feltüntetése megtette hatását: a jelen feladataival senki nem foglalkozott. Márpedig a népgyűlések elkámáztatásának módszere, a struccpolitika meghonosítása, nem kívánatos értelmiségi pálya érdekképviseleténél. Különben is problematikusak a bizalom megnyilatkozásai, amelyek nem a való helyzet ténylees ismeretéből fakadnak, hanem fejlett közgyűlés-vezetési technikának köszönhetők. De más veszedelmet is felidézhet a bűvészmutatványokra emlékeztető ügyesség és az így kicsikett látszatelészedettség: ez végül az elnököt is félre fogja vezetni. Káros a közgyűlési teremben kitenyésztett dermedt nyugalom azért is, mert fontos tényezőknél azt a benyomást keltheti, hogy a gyógyszerésztársadalom vakon, judicium nélkül követi a jelenlegi vezetőket. Ilyen vélemény kialakulása nem erősítené, hanem — ellenkezőleg— gyöngítené a vezetők pozícióit kifelé. Az egyesület vezetésében újabban túlzott derűlátás fejlődött ki. A „pesszimistákat“ a gyógyszerészi egység irányításából igyekeznek kirekeszteni. A fejbólintók nagy becsben állnak. Nyűgös okvetlenkedőknek tartják azokat, akik nagyobb alaposságot, több óvatosságot tanácsolnak. Az az egység, amely az utóbbi időben nálunk kialakult, némileg egészségtelen, mivel tartópillérei téves feltevések. Ennek a hamis vágányokra tévedt egységnek egyik támasza, a kar egy részének félelme a „felfordulástól“, pedig ez a veszedelem elmúlt. Amikor még tőle tartani kellett, mint a balatonfüredi közgyűlés idején, akkor jómagam is, tisztázatlan erőviszonyok közepette, a jelenlegi elnökség fenntartás nélküli támogatása mellett törtem lándzsát, írásban és szóban. Azóta a nemzetpolitika súlypontja eltolódott. Anakronizmus volt, hogy az elnök a közgyűlésen a „Keresztény Front“ szószólóját állandóan „az ellenzék“ vezérének titulálta. A Keresztény Front elvi alapja keskeny ahhoz, hogy reáhelyezkedhessen mindenki, aki nem ért egyet az Egyesület jelenlegi vezetésével és kevesli az elért eredményeket. A gyógyszerésztársadalomban országszerte mutatkozó nyugtalanság és elégedetlenség bizonyára ki fogja termelni az új közös platformot, de ez semmiféle felfordulást nem kell hogy maga után vonjon. A jelenlegi megromlott helyzet másik támasza személyi vonatkozású. Sokan azt tartják, hogy az elnök képességei, diplomáciai készsége és politikai súlya, valamint az igazgató tárgyismerete és rutinja nem pótolhatók. Ebben sok az igazság. Arra pedig még csak gondolni is rossz, hogy Léderer Tamás a szakszerűség és méltányosság megtestesítője, megválhatna irányító szerepétől. Tudtommal őróla ilyen összefüggésben nem is volt szó soha. Az állapotok javulása elérhető oly módon is, ha mindenki megtartja jelenlegi pozícióját. Azonban nemcsak alul, a vezetettek rétegeiben kell a kari egységet munkálni, hanem fenn a vezetők részéről is. Aki nem veszi kellő mértékben figyelembe a független véleménynyilvánításokat, az maga mozdítja elő az irányában való hangulatváltozást. Tanulságos volt az a páratlan lelkesedés, amelyet Szőllőssi Jenő a minisztérium önálló gyógyszerészeti osztályának felállítására vonatkozó indítványával váltott ki a közgyűlés közönségéből. Sokan kezdik hitüket veszíteni az érdekképviseleti munka hatályosságában. A vezetőség gyakran úgy szerepel, mint a felsőbbség terveinek akarat nélküli végrehajtója és önkéntes népszerűsítője. Az önálló gyógyszerészeti osztály felállítását célzó indítvány viszont azt a reményt kelti fel, hogy bizonyos eszmei érdekközösség, közvetlenebb kapcsolat és az eddiginél szorosabb együttmunkálkodás fog kifejlődni a minisztérium intéző tényezői és a kar között. Vannak, akik a közgyűlés nyugodt lefolyását is jórészt Atzél miniszteri tanácsos sikerének hajlandók elkönyvelni, aki mindvégig kitartott az elnöki emelvényen és kétszer felszólalt. A bizalom kérdése sokrétű. Igazi megnyilatkozásait nem csupán a közgyűlési terem leegyszerűsített kérdés- és felelet-játékában kell keresni. Vidám pohárköszöntők sem árulnak el mindent. Ellenben gyakran nagyon tiszta képet nyújtanak az itt-ott elejtett szavak és félénk megjegyzések azokról az érzésekről, amelyek a lelkek mélyén lappanganak. GY. SZEMLE 1939.