Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-06 / 1. szám

A felvidéki OTI-rendelet megdöb­bentő intézkedése a 27,5%-os gyógyszer-árengedményről P­ontosan Szilveszter napján, meglepetésszerű és az egész kart megriasztó rendelet jelent meg a hiva­talos lapban. A Magyar Királyi Minisztérium ugyanis 11.770—1939. M. E. szám alatt hosszas várakozás után szabályozta a magyar szentkoronához visszacsatolt fel­vidéki és kárpátaljai területeken a társadalombiztosí­tást, mely eddig ott meglehetősen nagy zűrzavar képét mutatta. Ez magában foglalja a gyógyszerkérdést is. A rendelet kiterjed a betegségi, baleseti, rokkant­sági és aggkori biztosítás, valamint a nyugdíj és bánya­­nyugbér kérdések egész területére, gondoskodik a biz­tosítási szervezet kiépítéséről, továbbá az állami fel­ügyelet és bíráskodás szabályozásáról. A rendelet in­tézkedik az Ungváron és Komáromban épülő félig kész állapotban levő intézeti székház, illetve rendelőintézet épület sorsáról is, amennyiben azokat az OTI átveszi. A fekvések kulminációjának idején csaknem egyma­gára maradva tett tanúságot az alkotmányos ma­gyar gondolkodás és önkormányzati elv mellett, a tiszteletteljes ellenvetéseket jóindulattal szokta fo­gadni. Ez elmondható Jóban államtitkárról is. A közegészségügyi törvényjavaslattal szemben pedig az aggályok mindössze arra szorítkoztak, hogy az OKI által végzett ellenőrzésnél az ellenminta meg­vizsgálásának módozatai nincsenek megnyutatóan szabályozva, a jogadományozások új rendezésénél pedig figyelmen kívül hagyattak a „lélekszám“, „körzet“ és „távolság“ kautélái. Miközben az elnök a közgyűlésen, a bizalom zavartalan és lehetőleg totális megnyilatkozásait tartva szem előtt, állhatatosan hallgatott a már tár­gyalás alatt álló közegészségügyi törvényről —a még be sem nyújtott gyógyszerészi törvényjavaslatnak szépségeit, élénk színekben ecsetelte. Ismertette a hitelkérdés rendezése érdekében tervbe vett lépése­ket, de hogy a hitelbázisra, a gyógyszertári vagyon biztonságára, a tárgyalás alatt lévő törvény súlyos, esetleg halálos csalást mér, arra nézve nem volt egy szava sem. A távoli jövő képének bizonyosságként való feltüntetése megtette hatását: a jelen felada­taival senki nem foglalkozott. Már­pedig a népgyű­­lések elkám­áztatásának módszere, a struccpolitika meghonosítása, nem kívánatos értelmiségi pálya ér­dekképviseleténél. Különben is problematikusak a bizalom megnyilatkozásai, amelyek nem a való hely­zet tényle­­­es ismeretéből fakadnak, hanem fejlett közgyűlés-vezetési technikának köszönhetők. De más veszedelmet is felidézhet a bűvészmu­tatványokra emlékeztető ügyesség és az így kicsi­­kett látszatelészedettség: ez végül az elnököt is félre fogja vezetni. Káros a közgyűlési teremben kite­­nyésztett dermedt nyugalom azért is, mert fontos tényezőknél azt a benyomást keltheti, hogy a gyógy­szerésztársadalom vakon, judicium nélkül követi a jelenlegi vezetőket. Ilyen vélemény kialakulása nem erősítené, hanem — ellenkezőleg­­— gyöngítené a vezetők pozícióit kifelé. Az egyesület vezetésében újabban túlzott derű­látás fejlődött ki. A „pesszimistákat“ a gyógysze­részi egység irányításából igyekeznek kirekeszteni. A fejbólintók nagy becsben állnak. Nyűgös okvet­­lenkedőknek tartják azokat, akik nagyobb alapossá­got, több óvatosságot tanácsolnak. Az az egység, amely az utóbbi időben nálunk kialakult, némileg egészségtelen, mivel tartópillérei téves feltevések. Ennek a hamis vágányokra tévedt egységnek egyik támasza, a kar egy részének félel­me a „felfordulástól“, pedig ez a veszedelem elmúlt. Amikor még tőle tartani kellett, mint a balatonfü­redi közgyűlés idején, akkor jómagam is, tisztázat­lan erőviszonyok közepette, a jelenlegi elnökség fenntartás nélküli támogatása mellett törtem lánd­zsát, írásban és szóban. Azóta a nemzetpolitika súlypontja eltolódott. Anakronizmus volt, hogy az elnök a közgyűlésen a „Keresztény Front“ szószóló­ját állandóan „az ellenzék“ vezérének titulálta. A Keresztény Front elvi alapja keskeny ahhoz, hogy reáhelyezkedhessen mindenki, aki nem ért egyet az Egyesület jelenlegi vezetésével és kevesli az elért eredményeket. A gyógyszerésztársadalomban or­szágszerte mutatkozó nyugtalanság és elégedetlen­ség bizonyára ki fogja termelni az új közös platfor­mot, de ez semmiféle felfordulást nem kell hogy maga után vonjon. A jelenlegi megromlott helyzet másik támasza személyi vonatkozású. Sokan azt tartják, hogy az elnök képességei, diplomáciai készsége és politikai súlya, valamint az igazgató tárgyismerete és rutin­ja nem pótolhatók. Ebben sok az igazság. Arra pe­dig még csak gondolni is rossz, hogy Léd­erer Ta­más a szakszerűség és méltányosság megtestesítője, megválhatna irányító szerepétől. Tudtommal őróla ilyen összefüggésben nem is volt szó soha. Az állapotok javulása elérhető oly módon is, ha mindenki megtartja jelenlegi pozícióját. Azonban nemcsak alul, a vezetettek rétegeiben kell a kari egy­séget munkálni, hanem fenn a vezetők részéről is. Aki nem veszi kellő mértékben figyelembe a függet­len véleménynyilvánításokat, az maga mozdítja elő az irányában való hangulatváltozást.­­ Tanulságos volt az a páratlan lelkesedés, ame­lyet Szőllőssi Jenő a minisztérium önálló gyógysze­részeti osztályának felállítására vonatkozó indítvá­nyával váltott ki a közgyűlés közönségéből. Sokan kezdik hitüket veszíteni az érdekképviseleti munka hatályosságában. A vezetőség gyakran úgy szere­pel, mint a felsőbbség terveinek akarat nélküli vég­rehajtója és önkéntes népszerűsítője. Az önálló gyógyszerészeti osztály felállítását célzó indítvány viszont azt a reményt kelti fel, hogy bizonyos esz­mei érdekközösség, közvetlenebb kapcsolat és az ed­diginél szorosabb együttmunkálkodás fog kifejlődni a minisztérium intéző tényezői és a kar között. Van­nak, akik a közgyűlés nyugodt lefolyását is jórészt Atzél miniszteri tanácsos sikerének hajlandók el­könyvelni, aki mindvégig kitartott az elnöki emel­vényen és kétszer felszólalt. A bizalom kérdése sokrétű. Igazi megnyilatko­zásait nem csupán a közgyűlési terem leegyszerűsí­tett kérdés- és felelet-játékában kell keresni. Vidám pohárköszöntők sem árulnak el mindent. Ellenben gyakran nagyon tiszta képet nyújtanak az itt-ott el­ejtett szavak és félénk megjegyzések azokról az ér­zésekről, amelyek a lelkek mélyén lappanganak. GY. SZEMLE 193­9.

Next