Gyógyszerészi Szemle, 1944 (9. évfolyam, 1-18. szám)
1944-01-01 / 1. szám
TULAJDONA IX. évfolyam 1 Budapest,1944 január 1 A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális hetilapja Szerkeszti: DR. SZÁSZ TIHAMÉR. Újévi gondolatok Irta: dr. vitéz Várady László országgyűlési képviselő, az Országos Gyógyszerész Egyesület elnöke A Megváltó születése után ezerkilencszáznegyvennegyedszer újul meg ismét az év. Egy újabb határkőhöz érkeztünk. Eltemetjük gondjainkat, bajainkat, csalódásainkat ésújabb reményekkel indulunk neki az újévnek. Mielőtt az elmúlt évnek végleg búcsút mondanánk, a jó gazda gondosságával vessünk egy visszapillantást rá: csináljunk számadást. Az elmúlt ezerkilencszáznegyvenharmadik esztendő talán a legnehezebb volt a magyar nemzet történetében. Sorsdöntő napokat éltünk, olyan pillanatokat, amelyekben dönteni kellett halasztást nem tűrő, nagy kérdésekben. Tétovázni nem lehetett, nem volt idő és nem volt szabad. Minden perc megkívánta a döntést és bizton állíthatjuk, hogy ez a döntés nagyon nehéz volt, mert nemcsak a nemzet életében kisebb jelentőségű időre, nem egy negyedszázadra vagy félszázadra, de egész elkövetkező életére kihatott. A magyar nemzet azonban megtanulta történelmének több, mint egy évezredre terjedő ideje alatt az eltöltött hosszú, nehéz, vérzivataros századokban, hogy miként kell dönteni. Megtanulta, mert meg kellett tanulnia, hogy a legnehezebb órákban gyorsan, percig sem tétovázva határozzon, úgy, hogy az egyedül helyes, egyetlen járható úton haladjon. Így találta meg — most már ki tudja hányadszor — az elmúlt évben is az egyetlen utat, amelyen ki kellett tartania abban a világot rengető orkánban, amely immár negyedik esztendeje dúl, rázza a világot és megsemmisíteni készül a civilizációt és ennek szülőanyját, a kereszténységet. Ha visszapillantunk az elmúlt évre, az a tény, hogy a nemzet hű volt önmagához, szilárd alapot képez jövőbeli reményeink felépítésénél. De hálát kell adnunk a Mindenhatónak azért is, hogy a háború vihara elkerülte hazánkat. Istenkísértés lenne azt mondani, hogy nem kerülte el, mert milyenek a mi veszteségeink más kis és nagy nemzetekéhez képest? A magyar nemzet a Mindenható után legtöbb hálával Főméltóságú Kormányzójának tartozik ezért. Kormányzó Urunk, aki a legszerencsésebb módon önmagában egyesítette a magyar fajta minden kiváló tulajdonságát és nem kevésbbé képességét, mint bölcs kormányzása idején mindig, szilárdan vezette nemzetét a népek történelmének viharos tengerén. Egyébként a rend és a fegyelem jellemezte az elmúlt évet. A nemzet sziklaszilárd sorokat képezve, egy emberként állott vezetői mögött. Fegyelmezetten, zokszó nélkül tűrte azokat a parancsokat, melyeket a háború rótt ki rá. Sok mindenről le kellett mondania. Sokszor kényelemről, dús lakomákról, pompázó ruhákról és még sok másról. Azonban a lemondást is szívesebben vállaltuk, mert kénytelenek voltunk engedelmeskedni a parancsnak és mert törhetetlen meggyőződésünk, hogy nemzetünk dicsőséges jövőjét, de talán még ennél is többet, életét, csak így biztosíthatjuk. És ha nemzetünk csak egy igen kis, de nagyon munkás rétegének, gyógyszerész-rendünknek elmúlt évére gondolunk? A magyar gyógyszerészi kar életének ez az igen kis szakasza is hűen tükrözi vissza a magyar nemzet képét. A magyar gyógyszerészi karnak is döntenie kellett. És a gyógyszerészi kar is, miként a nemzet, a döntés óráiban erős lélekkel tud haladni azon az úton, amelyik egyedül választható volt. A gyógyszerészi kar is fegyelmezetten illeszkedett be a nemzet egyetemébe. Fegyelmezetten és csak a jövőbe nézve állott a vártán ,azon a helyen, ahová az élet állította. Fegyelmezetten küzdött az anyaghiánnyal, nem zúgolódva, hogy segíthessen szenvedő embertársain, beteg magyar testvérén az enyhülést hozó gyógyszerrel. Lemondania is kellett a gyógyszerésznek. Le kellett mondani pihenésről, szabadságról, éjjel és nappal kellett dolgoznia, hogy munkájával előbbre vigye, fejlessze a magyar közegészségügyet. Le kellett szállítania életszínvonalát önmaga és családja, felesége és gyermekei kenyerének nagy darabjáról kellett lemondania. Magasabb érdekek kívánták így, amelyek a gyógyszerárszabás békebeli , éppen csak szerény megélhetést biztosító haszonkulcsát olyan alacsonyra szállították le, hogy ez a haszonkulcs ma már a benne dolgozó gyógyszertártulajdonosnak megélhetését sem biztosítja. És most, azzal a tudattal, hogy úgyis mint magyarok, úgyis mint gyógyszerészek, teljesítettük kötelességünket, büszkén, felemelt fővel tekintsünk előre. A jövőbe senki sem láthat. Nem tudjuk mit fog hozni a holnap és a holnapok sorozatát adó újév. A magyar nemzetnek minden oka megvan, hogy bizakodva tekintsen a jövő elé. Mindnyájunknak tisztában kell lenni azzal, hogy még nehéz, talán az eddigieknél is nehezebb napok előtt állunk. Ennek tudatában is éreznünk kell azonban, hogy amint a