Gyógyszerészi Szemle, 1944 (9. évfolyam, 1-18. szám)

1944-01-01 / 1. szám

TULAJDONA IX. évfolyam 1 Budapest,1944 január 1 A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális hetilapja Szerkeszti: DR. SZÁSZ TIHAMÉR. Újévi gondolatok Irta: dr. vitéz Várady László országgyűlési képviselő, az Országos Gyógyszerész Egyesület elnöke A Megváltó születése után ezerkilencszáznegy­­vennegyedszer újul meg ismét az év. Egy újabb ha­tárkőhöz érkeztünk. Eltemetjük gondjainkat, bajain­kat, csalódásainkat és­­újabb reményekkel indulunk neki az újévnek. Mielőtt az elmúlt évnek végleg búcsút monda­nánk, a jó gazda gondosságával vessünk egy vissza­pillantást rá: csináljunk számadást. Az elmúlt ezerkilencszáznegyvenharmadik esz­tendő talán a legnehezebb volt a magyar nemzet történetében. Sorsdöntő napokat éltünk, olyan pilla­natokat, amelyekben dönteni kellett halasztást nem tűrő, nagy kérdésekben. Tétovázni nem lehetett, nem volt idő és nem volt szabad. Minden perc megkívánta a döntést és bizton állíthatjuk, hogy ez a döntés na­gyon nehéz volt, mert nemcsak a nemzet életében kisebb jelentőségű időre, nem egy negyedszázadra vagy félszázadra, de egész elkövetkező életére ki­hatott. A magyar nemzet azonban megtanulta történel­mének több, mint egy évezredre terjedő ideje alatt az eltöltött hosszú, nehéz, vérzivataros századokban, hogy miként kell dönteni. Megtanulta, mert meg kel­lett tanulnia, hogy a legnehezebb órákban gyorsan, percig sem tétovázva határozzon, úgy, hogy az egye­dül helyes, egyetlen járható úton haladjon. Így találta meg — most már ki tudja hányadszor — az elmúlt évben is az egyetlen utat, amelyen ki kellett tartania abban a világot rengető orkánban, amely immár negyedik esztendeje dúl, rázza a vilá­got és megsemmisíteni készül a civilizációt és ennek szülőanyját, a kereszténységet. Ha visszapillantunk az elmúlt évre, az a tény, hogy a nemzet hű volt önmagához, szilárd alapot képez jövőbeli reményeink felépítésénél. De hálát kell adnunk a Mindenhatónak azért is, hogy a háború vihara elkerülte hazánkat. Istenkísér­tés lenne azt mondani, hogy nem kerülte el, mert milyenek a mi veszteségeink más kis és nagy nemze­tekéhez képest? A magyar nemzet a Mindenható után legtöbb hálával Főméltóságú Kormányzójának tartozik ezért. Kormányzó Urunk, aki a legszerencsésebb módon önmagában egyesítette a magyar fajta minden kiváló tulajdonságát és nem kevésbbé képességét, mint bölcs kormányzása idején mindig, szilárdan vezette nem­zetét a népek történelmének viharos tengerén. Egyébként a rend és a fegyelem jellemezte az elmúlt évet. A nemzet sziklaszilárd sorokat képezve, egy emberként állott vezetői mögött. Fegyelmezet­ten, zokszó nélkül tűrte azokat a parancsokat, melye­ket a háború rótt ki rá. Sok mindenről le kellett mondania. Sokszor kényelemről, dús lakomákról, pompázó ruhákról és még sok másról. Azonban a le­mondást is szívesebben vállaltuk, mert kénytelenek voltunk engedelmeskedni a parancsnak és mert tör­hetetlen meggyőződésünk, hogy nemzetünk dicsősé­ges jövőjét, de talán még ennél is többet, életét, csak így biztosíthatjuk. És ha nemzetünk csak egy igen kis, de nagyon munkás rétegének, gyógyszerész-rendünknek elmúlt évére gondolunk? A magyar gyógyszerészi kar életének ez az igen kis szakasza is hűen tükrözi vissza a magyar nemzet képét.­­ A magyar gyógyszerészi karnak is döntenie kel­lett. És a gyógyszerészi kar is, miként a nemzet, a döntés óráiban erős lélekkel tud haladni azon az úton, amelyik egyedül választható volt. A gyógyszerészi kar is fegyelmezetten illeszke­dett be a nemzet egyetemébe. Fegyelmezetten és csak a jövőbe nézve állott a vártán ,azon a helyen, ahová az élet állította. Fegyelmezetten küzdött az anyaghiánnyal, nem zúgolódva, hogy segíthessen szenvedő embertársain, beteg magyar testvérén az enyhülést hozó gyógyszerrel. Lemondania is kellett a gyógyszerésznek. Le kellett mondani pihenésről, szabadságról, éjjel és nappal kellett dolgoznia, hogy munkájával előbbre vigye, fejlessze a magyar köz­­egészségügyet. Le kellett szállítania életszínvonalát önmaga és családja, felesége és­ gyermekei kenyeré­nek nagy darabjáról kellett lemondania. Magasabb érdekek kívánták így, amelyek a gyógyszerárszabás békebeli , éppen csak szerény megélhetést biztosító haszonkulcsát olyan alacsonyra szállították le, hogy ez a haszonkulcs ma már a benne dolgozó gyógyszertár­tulajdonosnak megélhetését sem biztosítja. És most, azzal a tudattal, hogy úgyis mint ma­gyarok, úgyis mint gyógyszerészek, teljesítettük kötelességünket, büszkén, felemelt fővel tekintsünk előre. A jövőbe senki sem láthat. Nem tudjuk mit fog hozni a holnap és a holnapok sorozatát adó újév. A­ magyar nemzetnek minden oka megvan, hogy bizakodva tekintsen a jövő elé. Mindnyájunknak tisztában kell lenni azzal, hogy még nehéz, talán az eddigieknél is nehezebb napok előtt állunk. Ennek tudatában is éreznünk kell azonban, hogy amint a

Next