Honi Ipar, 1908 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1908-01-01 / 1. szám
1908. JANUÁR 1. 3 szállítási, vágási stb. dijak leszállítása felmondták a szolgálatot. Itt csak két dolog segíthet : a kivitel korlátozása és egyéb segédeszközök igénybevétele. A kivitel korlátozása vagy teljes beszüntetése folytán az élelmi czikkekben való kínálat a belföldön jelentékenyen emelkednék és tetemes árcsökkenés állna be, de be kell vallanunk azt is, hogy az ilyen intézkedések által az ország lakóinak egy tetemes része bizonyos jogfosztást és károsodást szenvedne. Ilyen intézkedésekhez csak nagy veszedelmek korszakában szabad nyúlni, fennmarad tehát a második út, másnemű segédeszközök igénybevétele. A kis Szerbia eddig igen nagy mértékben látott el bennünket marhával és ennek ellenében lakossága csekély voltának és szegénységének megfelelően csak igen szerény mértékben vásárolt tőlünk ipari czikkeket. Daczára annak, az utóbbi évtizedekben a kereskedelmi és vámszerződések megkötésénél mindég úgy bántak vele, mint egy selyemkendővel. Romániát azonban, melynek háromszor akkorra a lakossága és melynek ipari czikkekben való fogyasztása sokkal magasabb igényű, 1886 óta teljesen elvágták a marha-beszállítástól és ezáltal a két ország közötti árucserét a minimumra szorították. Ha iparunkat fejleszteni akarjuk, akkor gondoskodnunk kell kiviteli alkalmatosságokról és elsősorban arról, hogy a szomszédos Duna-államok, melyek között Románia oly kimagasló szerepet játszik, nyitva álljanak. De ugyanezt a politikát kell követnünk akkor is, ha élelmiszereink árát korlátozni akarjuk. Amennyiben az élő marha beszállítása lehetetlen volna, úgy a magyar oldalon kellene vágóhidakat felállítani, a vágott állatot ott feldolgozni és a hulladékokat, bőröket, beleket iparosainknak rendelkezésre bocsátani. És most még néhány szót a bankelválasztásról. A képviselő urak egy része, úgy látszik, nem tudja, hogy Magyarország mily szegény ország. Ha az Osztrák- Magyar Bank mellett fennálló nagy pénzintézetek és jelentékeny gazdasági vállalataink hazai tőkedíjján, úgyszólván kivétel nélkül csak külföldi tőke segélyével alapulhattak, akkor minden különös éleslátás nélkül arra következtethetünk, hogy jegybank létesítése czéljából még kevésbbé tehetünk szert tőkére. És ha mégis keresztülvinnék ezt a tervet, akkor ez a jegybank alig játszanék nagyobb szerepet, mint a megfelelő román intézet. Magyarországon pedig állandóan olyan magas lenne a kamatláb, hogy ipar és kereskedelem súlyosan éreznék meg annak a hatását. A közös bank kitűnően bevált, Magyarország hiteligényeit állandóan kielégítette és éppen azért fenn kell tartani addig, míg gazdasági viszonyaink lényegesen jobbra nem fordulnak. Kedves szerkesztő barátom, arra szólítasz fel, írjam meg lapodnak, mely ipari és gazdasági feladatok volnának megoldandók a következő 10 év alatt. Mint a »Honi Ipar« szerkesztője, mint a gazdasági ügyekben járatos ember, tudhatod, mily könnyen tehetnék eleget megbízásomnak. Csak azt kellene mondanom, hogy a meglevő ipart meg kellene tízszerezni, és a mellett meg kellene teremteni azokat a hiányzó iparágakat, melyekre az országnak szüksége van. Ámde még ha ez mind meg is valósulna, még akkor sem volna a magyar ipar olyan erős, amint ezt nemzetünk jövője megkívánja. A magyar ipar nem felelhet meg rendeltetésének, ha magában a nemzetben nincs meg az a szeretet, mely éltető forrása egy, a nemzeti erőből fakadó iparnak. Ha hiányoznak az ipar nemzeti előfeltételei, meddő áldozat, amit az iparért meghozunk és viszont magától teremtődik meg a nemzeti ipar, ha az ország lakosságának az ipari munka iránt érzett tiszteletére támaszkodhatik. Ipar és közgazdaság tekintetében a mi helyzetünk bárkivel szemben a legrosszabb, mert csak nálunk nem látják be, hogy közgazdaságról nemcsak szavalni, hanem azzal komolyan foglalkozni is kell. Mily kevesen vannak nálunk, akik közgazdasági életünk fejlődését komoly tanulmány tárgyává teszik, és mily sokan vannak hazánkban, akik magukkal elhitetik, hogy közgazdasághoz komolyan értenek ! Ebből a nagy hazugságból folyik azután a többi. Évek óta hangoztatják, hogy a jobb családok gyermekeit be kell vonni az ipari foglalkozások körébe, mert ezt nemzetünk jövője követeli meg. Kifejtik, hogy a foglalkozás csak kezdetben nem mutat fel nagyobb jövedelmet, de alapját képezi annak, hogy az illető később nemcsak a maga, hanem szeretettei sorsát is a jólét zománczával vonja be. És ime mit látunk a gyakorlatban? Azt, hogy az ipart tanuló ifjút rögös útján nemcsak hogy szeretet nem kíséri, hanem minden lépését lenézés és lebecsülés követi. Feltehetjük-e ilyetén módon, hogy az ipart tanuló ifjú pályája iránt érzett szeretete fokozódjék, amikor a sivár hivatalnoki pályára készülő fivére már gyermekkorában élvezi a nagyobb társadalmi megbecsülés előnyeit? Megszívleli-e az illető ideálját, amikor az otthonmaradottak orrfintorgatva tárgyalják és esetleg fogadják az ifjút, aki, ha nem is árulja el a belső küzdelmet, már pályája legelején érzi, hogy az egészséges ipari fejlődés gyökerén a társadalmi betegség rákfenéje rágódik. Hasonlít az ilyen társadalmi előítélet a A következő évtized– írta: Thék Endre, a budapesti kereskedelmi és iparkamara alelnöke.