Honi Ipar, 1918. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)

1918-01-01 / 1. szám

2 A gazdasági háború leszerelése. A gazdasági világháborúban, mely negyedfél év óta ép úgy pusztítja Euró­pát, mint a katonai, karácsony első napján nagy fordulat állott be: Orosz­ország ezt a háborút meg akarja szüntetni. Ez az esemény nagy kihatással lesz nem­csak a többi ellenség ellen vívott küz­delemre, de a szövetségeseinkhez való vi­szonyunkra is. Ezt a kihatást kívánjuk itt röviden vázolni. A breszt-litovszki béketárgyalásokon Oroszország képviselői ismeretes javas­lataik közt többek közt ezt is ajánlották : »Megengedhetlennek nyilvánítandó, hogy erősebb nemzetek leplezetten gyengébb nemzetek szabadsága ellen küzdjenek, pl. gazdasági bojkott, egyik országnak a másik felett való uralma, olyan feltuk­mált kereskedelmi szerződések és külön vámszerződések által, melyek valamely harmadik ország kereskedelmi szabad­ságát korlátoznák, avagy tengeri blokád által, mely nem szolgál közvetlen hadi­célokat.« Erre a pontra a négyesszövetség a kö­vetkezőket felelte : »Az orosz delegáció részéről a gazdasági forgalomra nézve javasolt elveket fenntartás nélkül helyes­lik a szövetséges­ hatalmak delegációi, melyek mindenha ki akarták zárni a gaz­dasági erőszakot, melyek az összes részt­vevők érdekeit teljesen számba vevő rendes gazdasági forgalom helyreállítását a mostani hadviselő államok közt való barátságos viszonyok kiépítése egyik leg­fontosabb előfeltételének tekintik.« Erre a pontra nézve tehát teljes a megegyezésünk Oroszországgal és a kü­lönbéke megkötése esetére ezzel már is számolhatunk. Hogy ez a megegyezés olyan könnyen jött létre Oroszországgal, ez nem lep meg bennünket. Előkelő orosz nemzet­gazdák már 1916-ban ellenezték a köz­ponti hatalmak ellen a békekötés utánra is tervezett gazdasági háborút. Már akkor, amikor Oroszország még sokat re­­mélhetett a szövetségeseitől, ismételten utaltak arra, hogy Oroszország és Né­metország gazdaságilag egymásra van­nak utalva, hogy az orosz termények Németországban találták a legjobb piacot és ezt a szövetséges államok nem pótol­hatnák. Anglia nyomása alatt az orosz cári kormány ennek dacára szintén kibocsá­totta az ellenséges államok polgárai ellen való törvényeket és rendeleteket, me­lyeknek a sémáját készen kapta Angliától. De mihelyt a cári kormány megbukott, az első forradalmi kormányok, amelyek­ben még Gucskov és Miljukov vitték a nagy szót, felfüggesztették ezeknek a tör­vényeknek a­­végrehajtását, azzal, hogy az alkotmányozó gyűlés lesz hivatva azokat revideálni. Németországban jól tudták, hogy Oroszország nem tervez a békekötés utánra állandó gazdasági háborút és már 1916 végén több német vállalat ala­kult az Oroszországgal való német for­galom helyreállítására. Sőt olyan ki­mutatást is láttunk, mely szerint Német­országnak 1917-ben számbavehető for­galma volt Oroszországnak meg nem szállott területeivel. Ez csempészforgalom lehetett, de elég jelentékeny arányú, melyet talán mind­két részről megtűrtek. Az oroszok ilyetén magatartásának a hatása a nyugati hatalmaknál is nyilvá­nul. Franciaországban, az angolokkal tett keserű tapasztalatok folytán, már nem igen beszélnek arról, hogy a háború után a szövetségesek alacsonyabb vámtétele­ket engedélyeznek egymásnak, mint a semlegeseknek, sőt a mai ellenségek ellen való tiltó vámok ellen is történt több felszólalás. Angliában több előkelő gaz­dasági testület helytelenítette az állandó gazdasági háború szándékát.­­ Az angol kormány ennek dacára a parlament elé nemrég olyan törvény­­javaslatot terjesztett, melynek értelmé­ben az angol birodalom minden fémüzleté­ből a háború alatt és a békekötést követő öt éven át kizárják nemcsak Németországnak és szövetségeseinek a polgárait, de azokat az angolokat is, akik csak a legutóbbi ötven éven belül naturalizálódtak Angliá­ban, vagy akiknek vállalataiban leg­alább egy ötödrésszel ellenséges polgá­rok vannak érdekelve. Ez lett volna az állandó gazdasági háború első hadművelete. Legújabb híreink szerint azonban az angol kormánynak ez a törvényjavaslata megbukott, mert a parlamentben súlyos kifogásokat hoztak fel ellene. Ez azt tanúsítja, hogy az angolok kezdenek kijózanodni, hogy nemcsak a munkások, de a City emberei is gon­dolnak már a gazdasági békére. Egy­általán nincs tehát kizárva, hogy a fel­idézett gazdasági megegyezéshez előbb­­utóbb hozzájárul az entente is. De ha ez a remény túlvérmesnek bi­zonyulna is, annyi bizonyosnak látszik, hogy az Oroszországgal létesült megegye­zés, ha végérvényessé válik, erős rész üt a középeurópai hatalmak közt tervezett prae­­ferentia-rendszeren. A »Vossische Zeitung« december 27-iki számában Schultze-Gaevernitz tanár, a birodalmi gyűlés tagja, sietett is megálla­pítani, hogy­ a fent idézett megegyezés után Németország a szövetségeseinek nem engedélyezhet többé előnyvámokat. És ezen megállapítás után dilemma elé állít bennünket : vagy meglesz a középeurópai teljes vámunió, »mert csak így tarthatunk lépést a többi világhatalmakkal«, vagy Németország előbb-utóbb Kis-Német­­országgá válik, Ausztria-Magyarország pedig »megfosztja magát az egyetlen módtól arra, hogy egyáltalán európai nagyhatalom maradjon«, így fogják fel a breszt-litovszki gaz­dasági megegyezést egyes német köz­gazdák. De ehhez a sorsdöntő dilemmá­hoz tán Magyarországnak is lesz valami szava! Textilipar és textil nagykereske­delem. írta : maróthi Fürst László. A háború gazdasági fejleményei kez­detben lerontottak, utóbb azonban ismét a leghatásosabban igazolták azt a régi közgazdasági axiómát, hogy az a helyes munkamegosztás, ha a gyáros az árukat előállítja, a kereskedő pedig forgalomba hozza. A gyáros törekedjék minden erejé­vel arra, hogy az árukat minél olcsóbban, minél nagyobb mennyiségben, minél jobb minőségben és — ami most fődolog — minél gyorsabban állítsa elő. (Ez a feladat ma annyi nehézséggel jár, hogy a gyáros­nak untig elég gondot okoz.) A többit bízza a kereskedőre. Ennek hivatása a gyártást okszerű irányba terelni és az árukat leggyorsabban a fogyasztóhoz jut­tatni. Ettől az axiómától a háború alatt nagyon messzire elkalandoztunk. Községi üzemek és más tényezők igyekeztek a kereskedelmet kikapcsolni. És az ered­mény? Az áruelosztás teljes csődje! Nemcsak nálunk és Ausztriában, de a páratlan szervező tehetségekkel rendel­kező Németországban is. Azt is tapasztalhatjuk, hogy itt az országban az egyes foglalkozási ágak, melyek együtt vívták a nagy gazdasági harcot, most egymás rovására igyekeznek érvényesülni. Rágalmakkal és gyanúsítá­sokkal illetik egymást és az átélt múltbeli nélkülözések ódiumát és a jövőben elvise­lendő terheket mindegyik a másikra igyekszik hárítani. Pedig mi úgy képzel­tük, hogy a közösen ontott vér árán ki­vívott béke gyümölcseit közösen fogjuk élvezni, a nagy harcok alatt annyira be­vált összetartást harmonikus együtt­működésben fogjuk egy új, gazdagabb és boldogabb Magyarország felépítésére sorompóba állíthatni. Azért kell most ezeket a panaszokat hangoztatni, mert ebben az általános gyűlölködésben és torzsalkodásban a ma­gyar textil-nagykereskedelem a legerő­sebben sújtott áldozatok egyike, noha sok benső szál fűzi együvé a magyar textiliparral,­­mert hisz ez majdnem tel­jesen amabból fejlődött.) Emellett ez a szakma nagy áldozatokat hozott az összes foglalkozási ágakat felölelő fogyasztók kedvéért:óriási raktáraival, kiterjedt uta­zókarával, szakképzett személyzetével a háború előtt kifogástalanul bonyolított le száz meg száz millió koronára rugó for­galmat. Igaz, hogy árukészleteinek nagy részét Ausztriából és a vámkülföldről szerezte be, de elhelyezte a magyar textil­ipar készítményeit is, agilitásával pedig elérte, hogy a vidéki detaillisták, akik 25 évvel ezelőtt Bécsbe jártak bevásá­rolni, magyar és idegen gyártmányokban már Budapesten fedezték az ország egész szükségletét, ezenfelül pedig a budapesti nagykereskedelem látta el árukkal Ausz­tria egyes részeit és a Balkán-államo­­­kat is. Aluminiumlemezek és hor­­gany­rudak gyorsan és legolcsóbban kaphatók Magyar Fémbehozatali és fém kereskedésében » I . . . n .­­, BUDAPEST, Vill., DOBOZI­ UTCA 39. Kereskedelmi neszv.~­i ars. sorgenyoimbathbondi. u­». HONI IPAR

Next