Az Illatszerész, 1923 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-01 / 1. szám
magyar vámterület idején holmi „Tulipán“-mozgalommal és egyéb mesterséges injekciókkal életre kelteni, de amely egyszerre egészséges életösztön gyanánt pattant ki a körülzártság következményeképpen, a magyar közönség ráeszmélt arra, hogy nem kell mindenért rajongania, ami külföldi és nem kell mindent ócsárolnia, ami hazai termék. Az illatszer és kozmetikai szakma hosszú-hosszu éveken át kizárólag a külföldi s elsősorban a francia ipar termékeit importálta s e téren tényleg valóságos adófizetői voltunk a franciáknak. De ez nemcsak nálunk volt így, hanem úgyszólván az egész földkerekségen uralkodott a francia illatszer. Németország volt egyike az elsőknek, mely azután nemzeti öntudatra ébredt és szívós munkával megteremtette a ma már hatalmas német illatszer- és kozmetikai ipart, mely hovatovább az egész világpiacon veszedelmes versenytársa lett a franciának. A nagy német illatszergyárak (pld. Lohse, Dralle, Wolf, Leichner stb.) aránylag rövid idő alatt nemcsak otthon teremtenek piacot maguknak, hanem Oroszországban, a Balkánon, a keletázsiai és délamerikai, valamint délafrikai piacokon egymásután emelik ki az eladdig csaknem monopolisztikusan bevezetett francia versenyt pozícióiból. Valamivel később Ausztriában is erőteljes fejlődés indul meg. A prágai Prochaska, az aussigi Schicht (Elida), a wieni M. E. Mayer stb. már a háború előtt ízlésesen kiállított, jó minőségű belföldi gyártású parfümökkel és piperecikkel szolgál a még félénken és habozva kísérletező hazai publikumnak. Ám nemsokára megerősödik a bizalom a jó készítmények iránt s az illatszergyártás egyre fokozódó arányokban rendezkedik be a szükséglet kielégítésére. Nálunk is megtörténnek az első tapogatódzó lépések abban az irányban, hogy önálló hazai illatszeripar létesüljön s hozzászoktassa a magyar közönséget belföldi illatszerek és kozmetikumok használatához. A bizalmatlanságot roppant nehéz leküzdeni, de az úttörők nem riadnak vissza az előrelátott nehézségektől. Hazajönnek külföldön kitanult szakemberek és páratlan lelkesedéssel látnak a munkához. Az első időben nagyon nehéz küzdelmük van, de azután éppen a háború és az azt követő gazdasági elzártság jön segítségükre. Határaink a négy évig tartó öldöklés alatt teljesen zárva vannak az ellenséges külföld elől, majd pedig — mint fentebb említettük — gazdasági izolálásunk kísérlete következik, mely alatt teljesen önmagára van utalva a hazai ipar és a fogyasztás. A luxusáruk behozatala valutáiba okokból tilalom alá kerül, a vámok is horribilis magasra emelkednek, úgy hogy az írt-ott átmenetileg megengedett behozatal útján beszivárgó kevés áru mérhetetlenül drága. Ilyen viszonyok között gyorsan megerősödik illatszer-iparunk és mindjobban függetleníteni tudja magát a külföldi behozataltól. A közönség pedig szükségszerűleg rájön arra, hogy semmi oka sincs kevesebbre becsülni az itthon készült és kellő szaktudással előállított illatszereket, mint a sokkal drágább külföldieket; a varázs lassan szétfoszlik és győzelmesen bontakozik ki az új magyar illatszer- és kozmetikai ipar, mely immár ízlés, külső csin és elegancia tekintetében éppúgy felveszi a versenyt a francia és német készítményekkel, mint kifogástalan minőség dolgában. A kereskedelem szerepe ebben az esetben igazán nem lehetett más, minthogy készséggel sietett a hazai ipar támogatására. Ez saját érdekében is állott. Tagadhatatlan, hogy amikor a külföldi luxus illatszerek behozatalát eltiltották, sok kereskedő magára nézve rendkívül sérelmesnek tartotta ezt az intézkedést és mindenképpen igyekezett azt az álláspontot érvényre juttatni, hogy a hazai fogyasztóközönségtől nem lehet megvonni az évtizedek óta megszokott francia vagy német illatszereket, mert azok mást s főleg belföldit úgysem használnak. Később azonban sorba rájöttek arra, hogy némi jóakarattal igenis meglehetünk külföldi illatszerek behozatala nélkül s a hazai gyárak egyre javuló produkciója a közönségnél is teljes elismerésre talált. A bálvány tehát ledőlt s ma már minden kereskedő tudja, hogy mennyivel előnyösebb belföldön vásárolnia az illatszer- és piperekészitményeket, mint külföldről hozatnia, amikor is elkerülhetetlenül bele kell bonyolódnia a rendes kockázaton kívül egy veszedelmes valutaspekulációba ; rendszerint előre kell az árut kifizetnie, holott csak hetek s hónapok múltán kapja meg azt, nem kell bíbelődnie behozatali engedéllyel, szállítással, elvámolással, hanem kényelmesen 24 órán belül házhoz szállítva kapja mindazt, amire szüksége van , amit vevőközönsége kíván. A hazai illatszergyárak ezt a támogatást pedig azzal hálálják meg, hogy egyre nagyobb gondot fordítanak gyártmányaik tökéletesítésére, egyre jobban megközelítik, ha ugyan egyik-másik téren már túl nem szárnyalták, az importált drága külföldi gyártmányokat. Hogy a külföldi gyárosok is észrevették már ezt a reájuk éppenséggel nem kedvező fordulatot, azt legjobban abból konstatálhatjuk, hogy veszendőbe menő fogyasztási piacuk megmentésére egyre-másra állítják fel az úgynevezett „letöltő-állomásokat“ az országban. Ezek azt a célt szolgálják, hogy látszat szerint idebenn legyen előállítható, de viszont a régi ismert külföldi márka alatt legyen forgalomba hozható az idegen gyártmány. Ez a kétségbeesett védekezés azonban — úgy látszik — már elkésett. Ismételjük: a közönség már nem hajt vakon fejet az idegen bálvány előtt s ma már egyik-másik belföldi gyárosnak éppoly jóhangzású neve van a fogyasztóközönség előtt, mint — isten bocsá' — akár Cotynak, Houbigant-nak, D’Orsaynak, Guerlinnek stb. Az illatszerkereskedelem, mely ezt az átalakulást szintén végigcsinálta, eleinte kétségkívül szintén küzdött nehézségekkel, de azután rugalmasan alkalmazkodván a megváltozott viszonyokhoz, ma már teljes fegyverzettel és odaadással állott a hazai illatszergyártás szolgálatába és maga is erőteljesen támogatja annak becsületes törekvéseit. Reméljük, hogy az új esztendő még biztatóbb eredményekkel fogja szaporítani az úttörők eddigi sikereit s nemsokára büszkén hivatkozhatunk majd arra, hogy a legkényesebb közönség kívánságait is maradéktalanul ki tudjuk elégíteni itthon készült kifogástalan gyártmányainkkal. ■SBaBaRa«HBmR»mR4@cStte30i5flis.MfiMKsi&g*ca?n9.snflBBaB«afliaK«a*8»BvaB4£naa Az általános kereseti adó. Mindenki tartozik kereseti adót fizetni. — Általános könyvvezetési kötelezettség. — A kereskedő könyvei és levelei mindenkor ellenőrizhetők. Az általános kereseti adóról szóló 1922. évi XXIII. t.-c. végrehajtási utasitását a m. kir. pénzügyminiszter 180000/1922. sz. rendeletével kiadta. A rendelet a hivatalos lap dec. 24-i számában jelent meg. A rendelet egyes fontosabb részeit kivonatosan a következőkben közöljük: Az általános kereseti adó tárgya rendszeresen vagy alkalmilag folytatott bármilyen személyes tevékenységben, illetőleg foglalkozásból származó jövedelem. Általános kereseti adó alá tartozik tehát mindaz a jövedelem is, amely az ország területén bárki által folytatott ipari és kereskedelmi üzletből származik. Kereskedelmi üzlet általában a kereskedés, gyógyszertár, az ügynökség, a bizományi üzlet stb. Ugyancsak adó tárgya a szolgálati vagy munkabérviszonyból eredő jövedelem is, akár az illetmények előre meghatározott állandó, vagy változó összegben köttettek ki és az illetmény készpénzben, vagy egyéb javakban fizetendő. Ugyancsak az általános kereseti adó alá tartozik az a jövedelem, mely haszonbérekből ered, pl. gyógyszertár haszonbére. Nem tartozik általános kereseti adó alá az olyan jövedelem, amely a más hozadéki adónak, nevezetesen a földadónak, a házadónak vagy a társulati adónak tárgyául szolgál. Társulati adót kötelesek fizetni: a közkereseti társaságok, a betéti társaságok, a részvénytársaságok, a szövetkezetek, a részvényekre alakult betéti társaságok, a korlátolt felelősségű társaságok, az alkalmi egyesülések, a biztosítási vállalatok, a vasutak, a takrékpénztárak, de nemcsak a kereskedelmi társaságok mint ilyenek, hanem ezeknek tagjai sem tartoznak általános kereseti adó alá ama jövedelmükre nézve, amely a kereskedelmi társaságoknak társulati adó alá eső nyereségből származik, ugyancsak nem tartoznak az általános kereseti adó alá a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok igazgatóságának és felügyelő bizottságának tagjai.