Az Illatszerész, 1923 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-01 / 1. szám

magyar vámterület idején holmi „Tulipán“-mozgalommal és egyéb mesterséges injekciókkal életre kelteni, de amely egyszerre egészséges életösztön gyanánt pattant ki a körül­­zártság következményeképpen, a magyar közönség ráeszmélt arra, hogy nem kell mindenért rajon­­gania, ami külföldi és nem kell mindent ócsá­rolnia, ami hazai termék. Az illatszer és kozmetikai szakma hosszú-hosszu éve­ken át kizárólag a külföldi s elsősorban a francia ipar termékeit importálta s e téren tényleg valóságos adófizetői voltunk a franciáknak. De ez nemcsak nálunk volt így, ha­nem úgyszólván az egész földkerekségen uralkodott a francia illatszer. Németország volt egyike az elsőknek, mely azután nemzeti öntudatra ébredt és szívós munkával megteremtette a ma már hatalmas német illatszer- és kozmetikai ipart, mely hovatovább az egész világpiacon veszedelmes verseny­társa lett a franciának. A nagy német illatszergyárak (pld. Lohse, Dralle, Wolf, Leichner stb.) aránylag rövid idő alatt nemcsak otthon teremtenek piacot maguknak, hanem Orosz­országban, a Balkánon, a keletázsiai és délamerikai, vala­mint délafrikai piacokon egymásután emelik ki az eladdig csaknem monopolisztikusan bevezetett francia versenyt pozí­cióiból. Valamivel később Ausztriában is erőteljes fejlődés indul meg. A prágai Prochaska, az aussigi Schicht (Elida), a wieni M. E. Mayer stb. már a háború előtt ízlésesen kiállított, jó minőségű belföldi gyártású parfümökkel és piperecikkel szolgál a­ még félénken és habozva kísérletező hazai publikumnak. Ám nemsokára megerősödik a bizalom a jó készítmények iránt s az illatszergyártás egyre fokozódó arányokban rendezkedik be a szükséglet kielégítésére. Nálunk is megtörténnek az első tapogatódzó lépések abban az irányban, hogy önálló hazai illatszeripar létesüljön s hozzászoktassa a magyar közönséget belföldi illatszerek és kozmetikumok használatához. A bizalmatlanságot roppant nehéz leküzdeni, de az úttörők nem riadnak vissza az előre­látott nehézségektől. Hazajönnek külföldön kitanult szak­emberek és páratlan lelkesedéssel látnak a munkához. Az első időben nagyon nehéz küzdelmük van, de azután éppen a háború és az azt követő gazdasági elzártság jön segít­ségükre. Határaink a négy évig tartó öldöklés alatt teljesen zárva vannak az ellenséges külföld elől, majd pedig — mint fentebb említettük — gazdasági izolálásunk kísérlete következik, mely alatt teljesen önmagára­ van utalva a hazai ipar és a fogyasztás. A luxusáruk behozatala valutáiba okokból tilalom alá kerül, a vámok is horribilis magasra emelkednek, úgy hogy az írt-ott átmenetileg megengedett behozatal útján beszivárgó kevés áru mérhetetlenül drága. Ilyen viszonyok között gyorsan megerősödik illatszer-iparunk és mindjobban függetleníteni tudja magát a külföldi be­hozataltól. A közönség pedig szükségszerűleg rájön arra, hogy semmi oka sincs kevesebbre becsülni az itthon ké­szült és kellő szaktudással előállított illatszereket, mint a sokkal drágább külföldieket; a varázs lassan szétfoszlik és győzelmesen bontakozik ki az új magyar illatszer- és koz­metikai ipar, mely immár ízlés, külső csin és elegancia tekintetében éppúgy felveszi a versenyt a francia és német készítményekkel, mint kifogástalan minőség dolgában. A kereskedelem szerepe ebben az esetben igazán nem lehetett más, minthogy készséggel sietett a hazai ipar támogatására. Ez saját érdekében is állott. Tagadhatatlan, hogy amikor a külföldi luxus illatszerek behozatalát eltil­tották, sok kereskedő magára nézve rendkívül sérelmesnek tartotta ezt az intézkedést és mindenképpen igyekezett azt az álláspontot érvényre juttatni, hogy a hazai fogyasztó­közönségtől nem lehet megvonni az évtizedek óta megszokott francia vagy német illatszereket, mert azok mást s főleg bel­földit úgysem használnak. Később azonban sorba rájöttek arra, hogy némi jóakarattal igenis meglehetünk külföldi illatszerek behozatala nélkül s a hazai gyárak egyre javuló produkciója a közönségnél is teljes elismerésre talált. A bál­vány tehát ledőlt s ma már minden kereskedő tudja, hogy mennyivel előnyösebb belföldön vásárolnia az illatszer- és piperekészitményeket, mint külföldről hozatnia, amikor is elkerülhetetlenül bele kell bonyolódnia a rendes kockázaton kívül egy veszedelmes valutaspekulációba ; rendszerint előre kell az árut kifizetnie, holott csak hetek s hónapok múltán kapja meg azt, nem kell bíbelődnie behozatali engedéllyel, szállítással, elvámolással, hanem kényelmesen 24 órán belül házhoz szállítva kapja mindazt, amire szüksége van , amit vevőközönsége kíván. A hazai illatszergyárak ezt a támo­gatást pedig azzal hálálják meg, hogy egyre nagyobb gon­dot fordítanak gyártmányaik tökéletesítésére, egyre jobban megközelítik, ha ugyan egyik-másik téren már túl nem szárnyalták, az importált drága külföldi gyártmányokat. Hogy a külföldi gyárosok is észrevették már ezt a reájuk éppenséggel nem kedvező fordulatot, azt legjobban abból konstatálhatjuk, hogy veszendőbe menő fogyasztási piacuk megmentésére egyre-másra állítják fel az úgynevezett „letöltő-állomásokat“ az országban. Ezek azt a célt szol­gálják, hogy látszat szerint idebenn legyen előállítható, de viszont a régi ismert külföldi márka alatt legyen forgalomba hozható az idegen gyártmány. Ez a kétségbeesett védekezés azonban — úgy látszik — már elkésett. Ismételjük: a közön­ség már nem hajt vakon fejet az idegen bálvány előtt s ma már egyik-másik belföldi gyárosnak éppoly jóhangzású neve van a fogyasztóközönség előtt, mint — isten bocsá' — akár Cotynak, Houbigant-nak, D’Orsaynak, Guerlinnek stb. Az illatszerkereskedelem, mely ezt az átalakulást szintén végigcsinálta, eleinte kétségkívül szintén küzdött nehézségekkel, de azután rugalmasan alkalmazkodván a meg­változott viszonyokhoz, ma már teljes fegyverzettel és oda­adással állott a hazai illatszergyártás szolgálatába és maga is erőteljesen támogatja annak becsületes törekvéseit. Reméljük, hogy az új esztendő még biztatóbb ered­ményekkel fogja szaporítani az úttörők eddigi sikereit s nemsokára büszkén hivatkozhatunk majd arra, hogy a leg­kényesebb közönség kívánságait is maradéktalanul ki tudjuk elégíteni itthon készült kifogástalan gyártmányainkkal. ■SBaBaRa«HBmR»mR4@cStte30i5flis.MfiMKsi&g*ca?n9.snflBBaB«afliaK«a*8»BvaB4£naa Az általános kereseti adó. Mindenki tartozik kereseti adót fizetni. — Általános könyvvezetési kötelezettség. — A kereskedő könyvei és levelei mindenkor ellen­őrizhetők. Az általános kereseti adóról szóló 1922. évi XXIII. t.-c. végrehajtási utasitását a m. kir. pénzügymi­niszter 180000/1922. sz. rendeletével kiadta. A rendelet a hivatalos lap dec. 24-i számában jelent meg. A rendelet egyes fontosabb részeit kivonatosan a következőkben közöljük: Az általános kereseti adó tárgya rendszeresen vagy alkalmilag folytatott bármilyen személyes tevékenységben, illetőleg foglalkozásból származó jövedelem. Általános kereseti adó alá tartozik tehát­ mindaz a jövede­lem is, amely az ország területén bárki által folytatott ipari és kereskedelmi üzletből származik. Kereskedelmi üzlet ál­talában a kereskedés, gyógyszertár, az ügynökség, a bizo­mányi üzlet stb. Ugyancsak adó tárgya a szolgálati vagy munkabérviszonyból eredő jövedelem is, akár az illetmények előre meghatározott állandó, vagy változó összegben köttet­tek ki és az illetmény készpénzben, vagy egyéb javakban fizetendő. Ugyancsak az általános kereseti adó alá tartozik az a jövedelem, mely haszonbérekből ered, pl. gyógyszertár haszonbére. Nem tartozik általános kereseti adó alá az olyan jövedelem, amely a más hozadéki adónak, nevezetesen a földadónak, a házadónak vagy a társulati adónak tárgyául szolgál. Társulati adót kötelesek fizetni: a közkereseti tár­saságok, a betéti társaságok, a részvénytársaságok, a szö­vetkezetek, a részvényekre alakult betéti társaságok, a korlátolt felelősségű társaságok, az alkalmi egyesülések, a biztosítási vállalatok, a vasutak, a takrékpénztárak, de nemcsak a kereskedelmi társaságok mint ilyenek, hanem ezeknek tagjai sem tartoznak általános kereseti adó alá ama jövedelmükre nézve, amely a kereskedelmi társaságok­nak társulati adó alá eső nyereségből származik, ugyancsak nem tartoznak az általános kereseti adó alá a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok igazgatóságának és felügyelő bizottságának tagjai.

Next