Iparegészségügy, 1906 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1906-01-01 / 1. szám
letván "pollószer-, szivattyú- és gépgyár (ezelőtt Geillner és Rausch czég tulajdona), tüzifecskendők, 101 Alligézlák, tűzoltó-egyéni felszerelések, tűzcsapok, fáklyák. Budapest, VII., Erzsébet körút 32. Beteg munkások és betegsegélyző-pénztárak. Csak néhány nappal ezelőtt észlelhettük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Ünnepe épen azért az egész emberiségnek, faj és valáskülönbség nélkül. Nincs is tán más ünnep, amely a szeretet jegyében annyira egyesítené az embereket, mint karácsony, amikor szegény és gazdag, koldus és előkelő egyaránt igyekszik övéinek örömet szerezni s körükben legalább néhány örömteljes percet eltölteni. A gazdagok és előkelők könnyen tehetik ezt a szegények már csak áldozatok árán juthatnak e kevés boldogsághoz. Vannak ugyan jótékonysági intézmények, melyek épen a szeretet ünnepén keresik fel a szűkölködőket, azonban ez intézmények kivétel nélkül nagyon szerény keretekben működnek és segítségüket csak azokkal éreztetik, akik egy vagy más után kijárják azt maguknak. Önérzetes ember, ha szegény, inkább lemond minden örömről, inkább a legnagyobb nélkülözéseknek teszi ki magát, csakhogy a társadalmi jótékonyság könyörületét ne kelljen igénybe vennie. Ezek közé tartoznak a munkások, azak a legcsekélyebb keresetüket is szívesen fordítják arra, hogy a karácsony napját szeretteikkel lehetőleg ünneplésen tölthessék. Azonban a munkásság nagy része éppen tél közepén, amikor az ünnep van, marad munka és kereset nélkül, másrészt a téli időszak különben is nagyobb gondokat és terheket ró a szűk kereseti viszonyok között élőkre, mert a fűtés, világítás, a téli ruházat s a rendszerint drágább élelmiszerek, ilyenkor megnehezítik a megélhetést. Még ezeknél is szomorúbb a sorsa azoknak a munkásoknak, akiket betegség sújt s csak minden kereset híján csupán csak arra a kevés összegre vannak utalva, melyet a betegsegélyző pénztártól táppénz címen kivettetnek. Tudvalevő, hogy a táppénz Magyarországon mindenütt az átlagos munkabérnek csak a fele és ismeretes, hogy az átlagos munkabér nálunk oly minimálisan van megállapítva, hogy ennek a fele a megélhetése bizony nem elegendő. És itt figyelembe kell venni még azt a körülményt is, hogy a betegeknek gondosabb ápolás, jobb, tehát drágább élelmezés kell, ami a rendesnél is jobban megterheli szerény háztartásukat. Ily körülmények között igazán csodáljuk, hogy a betegsegélyző-pénztárak eddig teljesen kivonták magukat ama erkölcsi kötelesség alól, hogy betegeikről kielégítő módon gondoskodjanak, legalább abban az időben, amikor a szükség szenvedést okoz és a szenvedés a legégetőbb. Kétségtelen, hogy ez a karácsonyi időszak. Szükséges tehát, hogy a betegsegélyző-pénztárak az eddig elmulasztottakat pótolják és legalább a jövőben tegyék lehetővé, hogy beteg tagjaik a szeretet ünnepén, szeretetteljes előzékenységgel találkozzanak a pénztárak részéről és ezt könnyen nagyobb áldozatok nélkül, még mostani működésük keretében is elérhetik azáltal, ha a karácsony előtti hétre, eső táppénzt kettős összegben fizetik ki. Igaz ugyan, hogy az általános nyomor ezáltal nem csökkenik; igaz, hogy még így is ezren és százezren lesznek olyanok, akik a legnagyobb ínségben és szűkölködésben maradnak, de valószínű, hogy a betegsegélyző-pénztárak példája követőkre talál a többi intézményeknél is; valószínű, hogy a munkanélküliek segélyezésével foglalkozó szakszervezetek hasonló módon fognak cselekedni és talán a társadalom áldozatkészsége is nagyobb lesz, ha kijelöltetik az út és mód, amelylyel a legszegényebb néposztálynak is lehetővé tétetik, hogy karácsonykor együtt ünnepeljen embertársaival. Bizonyos ugyan, hogy a szegénység mindig fáj, de kétségkívül legjobban fáj olyankor, amikor körülöttünk csupa boldogságtól és örömtől sugárzó arcokat látunk. A segítségnek az a módja, melyet a betegsegélyző pénztáraknak ajánlottunk, minden tekintetben megfelelő. Nem sérti ugyanis a munkás önérzetét, mert nem kell kérnie s nem kell érette gálálkodnia. Könnyen hozzá is juthat, mert ennek kifizetése egészen azonosan kell, hogy történjék, mint a rendes táppénznek, sőt a pénztárak alapszabályaiban biztosíthatnák tagjaiknak e segélyt, miáltal minden visszaélés elevet záratnék. Azt hiszszük, e felvetett eszme megérdemli a méltánylást. Kivitele nehézséget nem okoz, sőt áldozatot alig igényel. Várjuk tehát, hogy azok a pénztárak, amelyek a humanizmus terén eddig is úttörő munkásságot fejtettek ki s működésüket Krayer F. és Társa festék-, kencze és mázgyár József, főherczeg ő cs. és kir fensége udvari, m kir. államvasutak, Bpest. ===== fő- és székváros, vagyon-, gépgyárak stb. szállítói. ===== Piá'/uszlatak ■ VII., Kerepesi-út 50., ErzsébethUtMizsuluki körút sarok, VII., Akácfa-u 64-, Király-u. sarok és IX., Calvin-tér 7. Lónyay-u. sarok. Fálulatos iroda: * I V. évfolyam. W2/7S Budapest, 1906. január 1. J' gUWÖRlzvr 16* 1960 IPAREGESZSEGIKA AZ IPARI, KERESKEDELMI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZOCIÁLIS TÖREKVÉSEK KÖZLÖNYE Megjelenik minden hó elsején és tizenötödikén. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Felelős szerkesztő DR- NAGY BÉLA 4. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., Erzsébet körút 28. szám C4J 2 S' ' o Ol N P O “1 O' » N fZ. QC~ & C: * 3 O' O O — N ** O O^ a x 2. N rf x ZT C« n 33 O' v. x “*33 cr ti 2 o a' 8 g O' Q £ 33 33 3 O Q. go O m2. N ja rr S Oi Oi Cff