Iparügyek, 1887 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1886-12-20 / 1-2. szám

■ 4 IPARÜGYEK 1886. deczember 20. fele kilépjen, úgy mint a törvényhatóságok kép­viselői *); mondassák ki az új törvényben, hogy minden kereskedelmi kamara egy bizonyos időre tartozik költségvetését a kormányhoz fel­terjeszteni; a kormány ezen költségvetést jóvá­hagyva, a kivetési kulcsot úgy , mint most megállapítja, ezen kulcs értelmében azután maga az állam vetzesse ki az egyes kereske­dőkre és iparosokra a kamarai illetékeket; az illető kereskedelmi és iparkamarák székhelyén lévő adóhivatalok pedig a költségvetés erejéig a kamarai elnök utalványozása mellett a kama­ráknak hitelt nyissanak, tekintet nélkül arra, hogy befolyt e már az illeték vagy nem;­­ intézetek, bankok s más nagy üzleti vállalatok ne csupán a központi kamara pénz­tárába szolgáltassák be a kamarai illetékeket, hanem vagy a kamarák közös megegyezése alapján, vagy más kimutatható igazságos alapon osztassanak meg az illetékek azon kamarák közt, a­melyeknek kerületében az illető nagyobb vállalatok működnek.* * t­árcsa* A MOSTOHA GYERMEK GYÁMJAI. «Prológ», elmondta Gelléri Mór a fővárosi Iparos­kör által deczember 7-án az ipartestületi elöljáróságok és a iparhatósági megbízottak tiszteletére rendezett estélyen. A hamupipőke meséjét minden gyermek ismeri. A kis világ romlatlan kedélyei igaz könnyeket hullattak a szegény árva szomorú, elhagyott sorsa fölött. De a könnyek még alig száradtak föl, a megindulás alig csillapodott, a rege sarkán fordul, megérkezik a romanti­kus királyfi s trónjára emeli az eltaszított, figyelemre alig méltatott, de szépségében, eré­nyeiben rongyai között is királyi teremtést. Hány mostoha gyermek sorsa azonos e mesé­vel. Tűrés, szenvedés, nélkülözés legtöbb eset­ben a sorsuk, de nem ritkán a sötét éjszakát a ragyogó nap sugaras hajnala váltja föl, borúra derű következik és új élet csírázik a parlag fakó tarlója fölött. . . A magyar társadalomnak mostoha gyer­meke volt évtizedek óta a magyar ipar. El­hagyatva, magára hagyva küszködött a viszonyok mostohaságával. Ajkai nem voltak némák. Számtalanszor nyíltak meg könyörgésre, ri­mánkodásra, válságosabb időkben pedig köve­telésre. Az erdő szó elhangzott a pusztában, a hamupipőke ott maradt rongyaiban az útszélen, szolgálta mostoha testvéreit a kereskedelmet, a földművelést, engedelmeskedett zsarnokának, a­kit úgy hívtak: közteher. Mikor mostohája a törvényhozás megfésülte, haját összekuszálta, mikor megmosdatta, arczát megégette s nem is használta egyébre, mint terhek hordására, súlyos szolgálatok teljesítésére. De a szín változott. A gyermekből viruló hajadon lett. Bár szegényes, de tiszta ruhájá­ban is kidomborodtak plasztikus formái, szo­borszerű alakja, szende bájai, nemes erényei fejledeztek, s miként a fakadó rózsabimbót körülrajongják a méhek, az egykori hamupi­pőkének is sok és előkelő udvarlója akadt. Grófok, elátkozott herczegek vetekedtek ke­gyeiért, hírét felkapták s hódoltak neki hét megye határán túl is Sőt a legszebb liget közepén a százados fák lehullottak a fejsze csapásai alatt s egy nagy tér közepén oltárt emeltek az egyszeri hamupipőkének, hogy heted-hét ország tájáról zarándokoljon ide honfi és idegen hódolni és áldozni a szolgaságából fölszabadult mostoha gyermek diadalának. Mostoháját pedig arra kényszerítették a nem­zet bölcsei, hogy igazságot hirdessen e diadal minden részese számára; e végből külön ta­nács alakuljon minden városban és választott gyámok őrködjenek a rend fölött s mozdítsák elő minden egyes családtagnak s az egész nagy családnak jólétét, boldogságát. Végre pedig a közvélemény is megjutalmazá népei előtt az előbb idegen, de később méltán föl­karolt hamupipőkét és elkészítteti a legfino­mabb aranyból azt a papucsot, mely oly jól illett formás lábacskájára. A mese szerint az lett az elátkozott ki­rályfi arája, a­kinek lábaira az arany papucs illett; a mi történetünk szerint az arany papucs megtanította a magyar ipart saját lábain járni s az az ékszer, melyet fölszabadulása alkalmá­val deli vőlegényétől, a nemzettől kapott, s mely mint fényes diadém ragyog homlokán, a legnemesebb fémből való, mely a földtekén terem, mert a szabadság országából való. Neve: önkormányzat. * * * A­kik ma itt egybegyültetek, ez ékszer­nek, e diadamnak gyémántjai vagytok. Kép­viselitek az önkormányzatot, egyenkint apró csillagok, együtt egy egész világító menny­boltozat. S e boltozatra tűzött a legszebb ju­talom, mi férfit az életben érhet: a bizalom. Hivatástok nagy és nemes. Kormányzó hatalom van a keretekben. Bejárjátok az ipar széles birodalmát, megszámláljátok híveiteket. * A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPAR­KAMRA IPAROSZTÁLY­ TAGJAI. 1869—1886. I. Cyclus, 1869—1876. Osztályelnök: Beli­­czay Imre, ennek elhalálozása után 1872 óta : Eichleiter Antal. Beltagok : Ács Lajos, Bognár Antal, Blum János, Csongrády Mar­cel, Doswald József, Dörschug Antal, d­r. Fáik Miksa, Hill Jakab, Hózer Victor, Kollár Már­ton, Kortsák József, Kölber Károly, Krám­er Sámuel, Kurzweil Ede, Lányi Jakab, Oetl Já­nos, Posner Károly Lajos, Rock István, Sehedl Károly Tivadar, Schmidtlechner György, Stro­­benz Alajos, ifj. Szabó József. A póttagok közül utólag beléptek : Fuchs Gusztáv, Pucher József, Schachner József. Szász Zsigmond. II. Cyclus, 1876—1881.Osztályelnök : Ráth Károly. Beltagok: Adler Károly, Beregszászy Lajos, Burghardt István,Csepregi János, Doswald József, Érczhegyi Ferencz, Faik Zsigmond, Goldberger Berthold, Hofhauser Lajos, Huber Antal, Jordán Károly, ifj. Kölber Fü­löp, Ko­vács András, Krá­n­ik Sámuel, Krausz Lajos, Markus Ignácz, Mechwart András, Oetl Antal, Oppody Alajos, lovag Posner Károly Lajos, Stock Endre, Szász Zsigmond, Volny József. A póttagok közül utólag belépett: Ivrámer Samu. III. Cyclus, 1881—1886. Osztályelnök Ráth­­ Károly. Beltagok: Adler Károly, szeszgyár­­igazgató, Burchard Konrád, malom-igazgató, (főrendiházi tag), Csepregi János, asztalos, Ercz­­hegyi Ferencz könyvkötő, lovag Faik Zsigmond, nyomda­ igazgató, Fischer Ignácz, majolika­gyáros, Grünbaum Miksa, szabó, Havas Sán­dor, gépgyáros, Hoffmann Jakab, bányatulaj­donos,, ifj. Kölber Fü­löp, kocsigyáros, Korom­­pay Ágoston, lakatos, Krám­er Samu, kárpi­tos, Kuklay János, volt czipész, Lederer Sán­dor, gyáros, Légrády Károly, nyomdász, Mathe­­idesz István, sütő, Peringer Ferencz, mé­száros, lovag Posner Károly Lajos, vonalzó­gyártulajdonos, Rausch Ferencz, szerszámgyá­ros, Steindl Imre, építész, Walser Jakab, Kádár, Walter Ferencz, vendéglős, Wolfner I Lajos, bőrgyáros. B) Kültagok: Szabadka: Liehtwekert András, Rácz Vilmos; Baja: Frankenberger Ferencz; Újvidék nem választott; Szeged­: Bakay Nándor, Rainer Ferencz ; H.-M.-Vásár­­hely: Megyelka József; Esztergom: Kovács Albert; Székesfehérvár: Péczely Vincze; Gyöngyös­: Kis József; Eger: Miticzky Jó­zsef; Jászberény: Baráth József; Szolnok: Kreutzer Balázs, Lengyel Antal; B. Gyarmat: Karlik János ; Losoncz : Busbak Ádám ; Kecs­kemét : Fény­­y Antal, Végh József; Kalocsa: Kákony Mihály; Vácz : Friedrich Alajos, Se­­rédy Géza ; Beszterczebánya : Herritz Rezső, Szumrák Ernő. *) Ily esetben 3 évről 3 évre a tagok fele új választás alá esnek, pedig a nagy választási appará­tust nem kívánatos ily sűrűn működésbe hozni. A SZEGEDI JAVASLATOK. A szegedi ipartestület múlt évi nov. 5-én tartott közgyűléséből egy nagy bizottságot és ez viszont egy albizottságot küldött ki oly czélból, hogy: „szemelje ki mindazon hiányokat és pótlandó avagy javítandó hézagokat, a­melyek az 188­9 -ik évi új ipartörvényben a gyakorlati élet próbája folytán olyanoknak bizonyultak, a­melyek által a különben üdvösnek és czélra­­vezetőnek bizonyult törvény okszerű végrehaj­tása és üdvös hatása hátrányosan befolyásol­­tatik, sőt több esetben akadályoztatik is.“ Az albizottság komolyan vette feladatát és csakhamar serényen hozzálátott a munkához, melyet nem csupán az ipartörvény gyakorlati kihatásának mérlegelésére és az idevágó bajok és sérelmek orvoslási módozataira, hanem mind­azon ügyekre is kiterjesztett, melyek a kézmű­­­iparos érdekekre nézve ezidő szerint előtérben vannak. Az ekként elég terjedelmessé és sok­oldalúvá vált fejtegetések és javaslatok közzé­­tétettek a testület közlönyében, az „Alföldi Ipar­­lappban oly felhívással, hogy az érdekelt körök szóljanak hozzá és tegyék közzé vélemé­nyeiket a nevezett szakközlönyben. Ily felhívás ismételve a központhoz is lett intézve, miért is — eltekintve a fővárosi ipartestületek e tárgyban elfoglalt, átiratilag is jelzett eltérő" elvi álláspontjától — szükséges pár szóval iga­zolnunk, miért tartózkodtunk mi mindaddig az úgynevezett „részletes vitában­ való rész­vételtől. Mindenek­előtt azt gondoltuk, hadd hal­lassák először magukat a hangadó vidéki szak­testületek és azon kipróbált vezőférfiak, akik mindig tudták az irántuk bizalommal viseltető iparos körök igazi érdekeit felismerni, és akik sohasem találtak legcsekélyebb ellentétet sem a vidék és a főváros iparosérdekei és törek­vései közt. Tartózkodtunk másodszor a feles számban napvilágra hozott albizottsági javas­latok tüzetes bírálatától azért is, mivel a 1. testület fentnevezett közlönyében oly hang kezdett uralkodóvá lenni, mely eddig ismeret­len volt saját orgánumainkban és mely szokat­lan hang nem lehetett a mi gusztusunk,valamint, úgy látszik, másutt is csak keveseknek volt ízlésére. Már most az előbbire nézve mit tapasz­taltunk ? Figyelemmel kisértük a meglehetős porfelveréssel megindított mozgalom minden apró mozzanatait, nem kerülte ki figyelmün­ket egyetlen vélemény­nyilvánítás sem, és ar­ról győződtünk meg, hogy a szegedi javasla­tokhoz a mai napig mindössze a következő városokból akadt egy-egy nézetnyilvánítás: Debreczenből, N .­Váradról, Léváról, Palánkáról, N.­Kanizsáról, B. Újvárosból és Szarvasról. Ez pedig csak nem jelenti az egész ország iparo­sainak vagy még csak egy számbavehető töredéknek is helyeslő hozzájárulását! S midőn a t. testület hivatalos közlönyének október 81-ei számában lelkesült víziók közt az alkít­­tatik, hogy: „sok, s hisszük, hogy majd­nem valamennyi hazai ipartestület elfogadta a szegedi munkálatokat elvileg“ — mégis csak kénytelenek vagyunk kérdezni: az egyetlen monorin kívül (mely elvi hozzájárulását tény­leg hivatalos alakban is enunciálta), mikor és mi­után módon fejezte ki elvi hozzájárulását az a „sok“, vagy épen „valamennyi“ ipartes­tület ? ? (Hol maradt még csak a régi gárda is : Arad, Szolnok, Losoncz, Eger, Veszprém stb. ?) Az „A. I.“ valójában nem fukarkodott a térrel, midőn bárhonnan ,jövő, a központ elleni invektívákkal teli hosszú és rövid czikkezések észrevétel nélküli közléséről volt szó, és így alig hisszük, hogy épen csak a monori tes­tület hivatalos nyilatkozatát hozta volna, vala­mennyi többit pedig akár a szerkesztőségi

Next