Iparügyek, 1890 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1890-01-15 / 1. szám

Negyedik évfolyam. A HAZAI IPARTESTÜLETEK KÖZPONTI KÖZLÖNYE. »Egyesülés és haladás. Előfizetési dij: félévre 2 frt, egész évre 4 frt. Megjelenik minden hó 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Reáltanoda-utcza 5. Tartalom. Egy évi iparkrónika. — Vidéki központok. — Harmincznégyezer pár bakancs. — A hadsereg posztója. — A nyilvános árlejtés reformja. — Véleményadások.124. Felvilágosítások a közös hadügyminisztérium pályázati hirdetményére vonatkozólag. 125. Az évi tanonczmunka-kiállitások kötelező rendezése. 126. Az ipartestületek pénzkezelési könyveinek bélyegmentessége. 127. A vasúti vonalakon vállalkozó iparosok segédszemélyzetének nyilvántartása. 128. A tanoncz-szegődtetési és szabaditási dijak megállapításának joga.) — »Teremtsünk ipart!« — A sablon után készült kérvények. — Ipartestületi Értesítő. (A képesítéshez kötött mesterségek kiterjesztése. II. orsz. ipartestületi értekezlet. Horvát-Szlavonországi ipartestületek. »Czipész-kongresszus«. Tízezer forintos alapítvány iparosok segélyezésére. Országos szövetségi epilóg. A budapesti czipészipartestület pere. Körmend. Monor.) — Kiállítások. (Arad. Zágráb. Budapest. Frankfurt. Páris. New-York. Edinburgh. Berlin. Brüsszel. Amsterdam. Köln. Lipcse. Nizza. London. Buenos-Ayres.) — Iparügyi Krónika. (Három uj osztálytanácsos. Beszüntetett hivatalos közlöny. Vegyes bel- és külföldi közlemények.) — Szabad, újabb magyar találmányok. (VII.) Beszerzési források lapkezélokra. EGY ÉVI IPARKRÓNIKA. A közvélemény, valamint maga az iparosság hajlandó a közgazdasági kormányzat körében a múlt évben végbement szervezeti és személyváltozásnak az „új aera“ jelentőségét tulajdonítani. S csakugyan a dr. Kemény- Matlekovics-regime oly tevékeny első korszaka óta nem tapasztaltunk hozzáfogható munkásságot, mint amilyent a rekonstruált kereskedelmi minisztérium pár hó óta ipari téren kifejt. Hogy az, ami e helyről történik, inkább a „sokféle“, mint a „sok“ színében tűnik fel, ez a dolog természetében fekszik, mert hiszen a kezdeményezések és előintézkedések hosszú láncolatáról van szó, melyeknek gyakorlati eredménye nem jelentkezhetik néhány rövid hónap alatt. Az egész vonalon megindult az akció egy céltudatos állami iparpolitika inaugurálására. Az ország közgazdasági függősége, az igaz, ez iparpolitikát meglehetősen szűk határok közé szorítja és megfosztja épp attól a leghatályosabb eszköztől, mely egymagában alkalmazva feleslegessé tenne egy csomó homoeopathikus rendszabályt. Ám az adott helyzetben annál nagyobb szükség van arra a czéltudatos, a kérdéseket szerves öszfüggésben és okszerű egymásutánban megoldásra vezető kormányzati tevékenységre, melynek nemcsak körvonalait, hanem úgyszólván egész belső gépezetét immár felismerhettük. A kereskedelmi miniszternek az iménti költségvetési vita folyamában tett nyilatkozatai, különösen pedig december 14-kei expozéja bepillantást engednek ama terveibe és törekvéseibe is, melyekre eddigi tevékenységéből netán még nem lehetett következtetni. Mi értjük azt, hogy a kormány tagjai — s így a kereskedelmi miniszter is — sorra nyilatkoznak, hogy a közös vámterület nem képez akadályt a nemzeti ipar fejlesztésére, különösen pedig a gyáripar teremtésére irányuló állami intézkedések tervszerű végrehajtásánál. Oly fontos politikai mozzananatok fűződnek e kérdésekhez és a kormánynak e téren olyannyira kötött marsroute-ja van, hogy mi méltányolni tudjuk a legerőltetettebb argumentácziót s védekezési rendszert is. De már aztán azt az egyet mi el nem hiszszük a kereskedelmi miniszternek, hogy ő neki meggyőződése az, miszerint a vámközösség fenntartása mellett Magyarország ipara akár évtizedek múlva is odafejlődjék, hogy a háromszáz millió forintnyi import számbavehetőleg csökkenjen; vagy mondjuk hát, hogy annyi szövő-fonógyár létesüljön az országban, hogy az évenként kivándorló százötven millióból csak tíz-húsz milliót is megtakarítsunk. Az ő erélyével, munkásságával és ügyszeretetével igenis szép eredményeket fogunk elérni, fognak új gyárak keletkezni meglehetős számban, a régiek meg fognak erősödni, de mindez még nem jelent nemzeti ipart oly értelemben, amily értelme e szónak akár Ausztriában, akár Németországban, Svájczban vagy Belgiumban, Francziaországban, Angolországban vagy az Egyesült Államokban van. Épp akkor, mikor az adott alapokon való széleskörű fokozott tevékenységről van szó, mi sem tartjuk az alkalmat legszerencsésebben megválasztottnak az önálló vámterület mellett való agitálásra, de hát aztán ok nélkül a másik oldalról se bolygassák e kérdést minduntalan. Ismételjük, őszinteséggel fel lehet ugyan hozni a vámközösség örökös fenntartása mellett oly nagy horderejű politikai érveket, melyek mellett talán — akinek a politikai meggyőződése és vérmérséklete úgy van alkotva — meg lehet hajolni, de ne bántsák a közgazdasági argumentumokat. Itt cserben hagyják őket a kézzelfogható tények és saját hivatalos statisztikájukkal együtt a nemzetközi ipartörténelem minden egyes fejezete, de még a teljes őszinteség is. Hiszen ezer okunk van megéljenezni minden egyes jelentékenyebb új ipartelepet, mely állami kedvezménynek vagy bármely kormányi ösztönzésnek köszöni létrejöttét, és ha 1882 óta, amidőn az iparnak nyújtandó állami kedvezményekről szóló törvény életbe lépett, e törvény következtében csak egy fél tuczat nagyobb iparvállalat is keletkezett volna, ez is már örvendetes vívmányszámba mehetne. Amit azonban nem értünk, az az, hogy mi czélból láncíroztatnak a leghivatalosabb oldalról és a legilletékesebb fórum előtt oly adatok, melyek oly kevéssé felelnek meg a valóságnak, hogy a beavatott körökre alkalmasak a humbug benyomását tenni. Értjük az 1882 óta keletkezett gyárakra vonatkozólag forgalomba hozott, és a közvéleménynek teljes konfundálására alkalmas adatokat. Magának gr. Szapáry Gyula volt földm.-, ipar- és kereskedelemügyi miniszternek szájába adták a képviselőház egyik ülésében, hogy az 1881: XLIV. t.-cz. életbe léptetése óta 1888. év végéig 286 mezőgazdasági szeszgyár és 215 egyéb gyár keletkezett. Ezt variálja aztán egy csomó vezérczikk, sőt még akadnak kamarai jelentések is, melyek az illető törvény hatását egyébbel nem tudják illusztrálni, mint e számadat egyszerű reprodukálásával. — Hát kérdjük — nem is szól vala mezőgazdasági szeszgyárakról, melyek egészen más szempontok alá esnek és melyek között tudtunkkal egyetlen egy uj sincs, — nem találkoznék abban a hatalmas miniszteri palotában egy úriember, aki azt a fáradságot venné magának, hogy kissé közelebbről megvizsgálná az állami kedvezményben részesült gyárak listáját és megállapítaná azt, hogy hány és melyik közöttük az új ipartelep? Vagy egyáltalán van-e ott valaki, aki ellenőrizné magának a hivatalos gyanánt feltüntetett számadatnak numerikus helyességét? Mi a Közgazdasági Értesítő nyomán összeállítottuk az állami kedvezményeket nyert gyárak létszámát és vagy harminczczal kevesebbet hoztunk ki. Ami pedig a leglénye-