Iparvédelem, 1916 (12. évfolyam, 1-3. szám)

1916-05-01 / 1. szám

XII. évfolyam, 1916. május 1­­1. szám. IPARVÉDELEM A „MAGYAR VÉDŐ EGYESÜLET“ HIVATALOS LAPJA A nagy rémület. A módfeletti pazarlás és szertelen fényűzés, amelyben egymást legyűrni igyekeztek a hát­­mögöttiek (Hinterlandlerek), végre a jobb izlésűeknek közmegbotránkozását váltották ki bűnös tobzódásaikkal. A lumpok és bagoly­lepkék városában hangos volt az élet kiadrágos kivirradtáig. A sok jött-ment, a szegények korgó gyomrán araszos hájjal meggyarapodott élelmi­­szeruzsorások, az ad hoc hadsereg al-, fő- és mellékszállítók, az áljótékonysági svindlerek, alkalmi zsebelnökök és facéron maradt zseb­metszők, kenyeres pajtásaikkal a katonai mér­téken aluliakkal örömmámorban éltek éjfélen túl napkeltéig, víg danák, hegedűszó, cintányé­rok és pezsgős dugók kavargózajában.Mosogató­dézsák,­ mosóteknők elárvultan szakradtak meg a kilyukadásig, mert a kezelő hölgyeik ári dámákká vedlettek. Jucikáék is otthagyták a mezitlábas szolgálatot és galambszürke magas lakkos cipellőben, félrecsapott, kócsagtollas kalapokban, fájin tapintású selymes szoknyák­ban edit páridzsi pudérral kimázolva a fönti lumpokkal siettek elverni, amit «szereztek» és amit a gégén át leereszteni es­és után lehet. Az elite társaság koronája a semmiből úrrá ved­lett párvenük és páváik. Elment az igazi férfi mind, mind a hazát védeni, a testi és lelki söpredék mind, mind a lumpok városába gyülemlett sokasággá. Olyan vígságot, oly módfeletti pazar fény­űzést még sohasem látott a főváros,mint a jelen­ben. A kávéházakban, minden mulatóhelyen végig a legutolsó városvégi bun­káig, színüktig megteltek a maszatból felkúszott «hölgyekkel» és sikkasztókból fölcseperedett «urakkal". A korpa fennmaradt a szitán, a liszt az elkerült a v­érmezőkre. Most látni csak mennyi szemét volt ebben a bűnös városban. Együtt van mind. Ami nem az, az szerényen elbmült, nehogy meg­illessék. Soha olyan bő szüretjük nem volt a divat-, prém- és cipőkereskedőknek, no meg a szagos­víz és bécsi festékkereskedőknek, mint a mos­tani haute sesonban. Hej, soh’se halunk meg! Van víz bőven, gyöngy az élet. Mit nekik a front, lövészárok, pergőtűz (ez talán teszi meg), agyagemberek, roham, halál, tépett holttestek halmaza, vértől habzó patakok és göröngyök. Nekik élet, fényűzés, dinom-dánom, muzsikaszó és francia pezsgő kell ; könnyen szerezték, oda se neki. Úgy élt és viselkedett ez a söpredék, mintha óránkint egy országot hódított volna meg vitéz hadseregünk. Akkor se lehetne olyan pazarlást, költekezést kifejteni józan és tisztességes népek­nek. A gyönyört csak nappal zavarta meg sze­gény gyermekek facipőinek koppanása és a becsületeseknek szerény egyszerűsége. És a förtelmet a falusi asszony népesség, ha bekerült a városba, eleinte csak megdöbbenve nézte. Itt is, ott is akadt egy ismerős, aki nacs­­cságává­ vedlett a falusi libából. Beragadt erre a falusi népségre is a fényűzés ördöge. Heti­vásárkor, meg egyéb napokon is selyem keszke­nőt, ruhának való selymet és kacsukos sarkú finom cipellőt keresnek a piaci és úri botosok­­nál. Ötven korona nem píz. Olyan is akadt, aki kávéba való kekszet kért a finom fajtából a fűszeresnél és a városi élelmiszer csarnokban 1 kiló debrecenit a 10 koronásból vásárolt. Én csak szafaládét vehettem, mert a fix fize­­tésnek osztályába tartozom. Az ország szenvedő és jajszó nélkül küzködő osztálya, amely isten igazába nyomorog a cse­kély fix kiz­léshez kötött tisztviselők. Ezeknek asszonyai és lányai csak a kirakatokból vagy az «új úri osztály» illatos alakjáról ismerik a pazar divatot. A hivatalnok felesége kifelé és befelé fordítja régi ruháit, lefejti kettőről a régi díszt és egy «új» ruhát csinál. Parádézni az utcán nem mer, kurta divatos szoknyát sem hordhat, mert lyukas a cipője, foltozásra nem tellik a régi fizetésből. Tápláléka pacal és a városi 50 filléres szafaládé. Xalatár Csak „Védő­jegy “-gyel ellátott honi árut vásároljunk! ! művészi Tervezők: nevesebb magyar szobrász- és építőművészek. Bpest, VIII., Köztemető­ út 4. kiállítás Telefonszám: József 21—60.

Next