Kádár, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1908-01-31 / 1. szám

A Kádár, az előző években a szilva átlagos ára a vidék ter­méséhez képest 5—6 korona között váltakozott, addig az idei szilváért 11 sőt 12 koronát is fizettek. Ezen áremelkedéshez még a hozadék (eredmény szeszfok­ban) esését is számítva — ami a szilva kisebb c­u­­kortartalmának eredménye — egy közel 110%-os árdifferencziát találunk. E különbség természetesen csak a czefre árára vonatkozik, míg termelési költ­ségben kisebb, adóban pedig semmi emelkedés sem volt. Ily körülmények között nem indokolt, de ter­mészetes következmény volt a szilvórium 60—65%-os áremelkedése, a tavalyi árhoz viszonyítva. Nem kevésbé számottevő kedvezőtlen hatású volt az általános pénzhiány, illetve pénzdrágaság, majd a munkabér nagysága is hozzájárult a kedve­zőtlen konjunktúrákhoz. Ily mostoha viszonyok köz­zött mi sem volt természetesebb, mint hogy Bosz­niából — hol ugyan szintén nem a legkielégítőbb termés volt — került a szilva részint czefrében, ré­szint befőzve az országba, hogy a főzők a szükségelt mennyiséget fedezzék. E behozott mennyiség nagyobb része már azért is kell hogy az országban maradjon, mert a nálunk termelt szilvórium ez idén hazai szük­ségletünket nem fedezi,'"''mely szükséglet ugyan a magas ár folytán már érezhetően csökkent. Kevés kilátás van arra, hogy a boszniai szilva árából valami visszakerül az országba. A boszniai szilvavásárlásokban azonban csak a nagytőkével rendelkezők vehettek részt, míg a kis­­üstösök, kiknek úgy tőkéjük, valamint üzletkörük nem engedi az ily nagyobb szabású vállalkozások le­hetőségét, kénytelenek voltak beérni azzal, amit a környék termésben rendelkezésükre adott. Pedig felette kívánatos lett volna, hogy egy 7 oly esztendő jusson eme kisüstösöknek osztályrészül, hogy a kilá­tásba helyezett adóreform előtt a lehetőség szerint a legjobb eredménnyel végződjék vállalkozásuk. Kívá­natos lett volna ez annál is inkább, mert az eddigi érvényben levő üst adóztatása helyett az új adótör­vény szerint a termelt mennyiség fog az adó alap­jául szolgálni, s így kizártnak látszik annak lehetősége, hogy a legbővebb szilvatermés mellett is eredmé­nyesebb évadot lehessen megérni. Önkénytelenül is azon kérdés merül fel, hogy lesz lehetséges a kis­­üstösnek eme kilátásba helyezett adóreform mellett létezni ? Eltekintve az adónak ilykép igazságosan ugyan, de jóval magasabb kulcs mellett való alkal­mazásától, szinte lehetetlennek látszik annak keresz­tülvitele, hogy az ezreket igénylő szeszmérő­ gépeket a kisüstös beszerezze, egyrészt mert a szűkebb pénz­viszonyok nem engedik meg az ily nagyszabású tőke­­befektetést, másrészt a gépnek rövid időn át való használata a kisüstösre semmi esetre sem lehet gaz­daságos. Mint ugyan más forrásból értesülünk, a szesz­mérőgépek (automaták) alkalmazásától elálltak, de az új törvény szerint az adókulcs annyiban fog emel­tetni, hogy a 24 órás időre több töltést számítanak majd, s így az üst eddigi megadóztatási módja na­gyobb tétel mellett megmaradna. Mindez csak felte­vésnek nevezhető, mert eddig semmi bizonyosat sem lehetett megtudni. Rövid időn belül az e tárgyban összehívandó ankéten lesz alkalmunk megismerkedni eme adóemeléssel. Bármint állapítja is meg az új törvény az adó­nak emelését — mert hogy ezt fogja eredményezni, ahhoz szó sem fér — eme iparnak az eddigi nehéz küzdelmeken felül, hatalmas ellenfele lesz a gyakran kétes eredetű olcsó cognac és egyébb szeszes ital, s így előre látható, hogy eddigi kielégítő exportunk jelentékenyen csökkenni fog, ha csak az eddigi piac­ot a jövő ármagasság miatt teljesen el nem veszíti. A borkereskedők és a Máv. Múlt évi október havi számunkban ismertettük azt a beadványt, melyet a borkereskedők érdek­­képviselete a kereskedelmi és iparkamarák útján juttatott a kereskedelemügyi miniszterhez, melyben többek között arról panaszkodnak, hogy a vasút a borküldeményekben esett kár megtérítését rendesen azzal tagadja meg, hogy közegeinek jelentése szerint a küldemény már a feladáskor meg volt sérülve és így a kárt megtéríteni nem tartozik. A káreseteknél a legtöbb hivatkozás a hordók hiányzó védabron­­csaira történik. Az üzletszabályzat szerint a véd­­abroncs minden kártól megóvja a hordót, noha ezzel szemben a szakértők már több ízben megállapítot­ták, hogy a fából készült védabroncsoknak gyakor­­lati haszna nincs és csak arra valók, hogy a gyen­gébb dongájú hordókat a behorpadástól védjék az esetre, ha nagyon is hegyes köveken hengerítenék azokat. A vasúti kocsikban azonban, a­hol a hordók simán feküsznek, ezeknek a faabroncsoknak semmi haszna nincs és fölösleges óvatosság az, mikor az Államvasutak azt követelik a feladótól, hogy a véd­­abroncsok hiányát a fuvarlevélen ismerjék el. A kárt túlnyomó részben a tolatásoknál tanúsított kíméletlen bánásmód okozza s igy a védabroncsok hiánya czi­­mén a vasút nem menekülhet a fuvarozó felelőssége alól. Mivel e czimen évente száz és száz kártérítési pert helyeznek folyamatba a borkereskedők teljes sikerrel, legfőbb ideje, hogy a kereskedelemügyi miniszter az Államvasutak igazgatóságát e visszás állapot sürgős reformjára utasítsa. A magunk részéről a beadványra vonatkozólag csak annyit jegyeztünk meg, hogy a szállítók nagy része, mint erre már több példát is hoztunk fel, a szállításhoz jórészben ócska, avitt hordókat használ, melyek a vasúti szállítással járó strapákat már nem bírják ki. A hordó abroncsait a feladás előtt nem szorítják meg eléggé, úgy hogy a szállítás alatt az eresztékek megtágulnak. Azon aztán nem szabad csodálkozni, és a vasutat sem lehet érte okolni, ha az ilyen gondatlanul kezelt avitt hordó a szállítást nem bírja ki és a bor elfolyik felőle. 3

Next