Kelmefestő Ujság, 1936 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

l llllll!l!ll!llllllllllllll>lllllllllllllllllllllllll!lllllllll!lllllllll!llllllllllllllllllllllllll!lllllllllll!llllll!ll!!lllllllll!Illlllllllllllllllllllllllllllll!llllllllll!llllillll||||!llllllllll||illlllll||||||!l!'||||| azt ne hagyjuk elveszni, hanem mentsük meg szá­munkra, mert csak így tudjuk az amúgy is fenn­álló nehézségeket roskadozó vállairól lerázni, ezt pedig csak az esetben tudjuk elérni, ha összefo­gunk és megbirkózunk mindazokkal a bajokkal, ami a mi nehézségeinket előidézi és táplálja. Amikor tehát átlépjük az új esztendő küszö­bét, reményeinket, terveinket azzal a szükséges­séggel lássuk el, hogy a szeretettről sarjadzó egy­más iránti megbecsülést fokozzuk, mert csak az ily elgondolás fog bennünket abba a helyzetbe sodorni, ami által remélhetjük, hogy az 1936. esz­tendő szebbet és jobbat fog nekünk nyújtani. Ezek elgondolásával merünk mi is mint veze­tőség az összes kartársainknak, előfizetőinknek, hirdetőinknak, barátainknak és azok hozzátarto­zóinak boldog új esztendőt kivánni. ELMEFESTŐ ÚJSÁG • Újév? A felettünk kavargó vészfelhők láttára, meg­rendülve, s tanácstalanul állunk az új év hajna­lán, mert­ tudjuk, hogy ez sem több egy naptári változatnál. Ez az év is csak folytatása az előzőnek, mely­re nagyon kevés jót mondhatunk a nyomorúsá­gunk legnagyobb részben saját számlánkon marad, amit nem írhatunk semmiféle gazdasági viszonyok és egyéb kifogások számlájára, mert a sorsunk el­intézése legnagyobb részt mindig rajtunk áll és tő­lünk függ, hogy hogyan intézzük a sorsunkat.­­ Hogy ez nem megy, az csak azért van, mert min­denki kü­lön-külön többet akar elérni egyénileg, mint egy közös alapon megállapított célkitűzésé­ben hisz. Nagy rés tátong közöttünk és nincs meg a tömör egységünk, s nincs ellenállóképessé­günk, hogy a leggyengébb árhullámzásnak és egyéni törekvéseknek ellentálljunk, hogy az ár ma­gával ne ragadjon bennünket. Ha elgondolkozunk, joggal megállapíthatjuk, hogy mi csodálatos bűvészek vagyunk, akkor, ami­kor pár évvel előtti vállalási és anyagbeszerzési árainkat összehasonlítjuk a mai vállalási és anyag­beszerzési árainkkal egy elképesztő látvány tárul elénk, amikor látjuk, hogy ma legkevesebb 40—50 százalékkal olcsóbban vállalunk munkát, mint pár évvel ezelőtt. Ez a vállalási árkülönbözet nem is volna oly borzasztó, talán azt is mondhatnánk, hogy reális, ha természetesen az anyagbeszerzési áraink is ilyen mértékben csökkentek volna. Ha már bűvészetnek neveztem a zsonglőr­tehetségün­ket, akkor megállapíthatjuk, hogy zsonglőrök va­gyunk, mert az anyagbeszerzési áraink és közter­­heink is körülbelül ugyanilyen arányban emelked­tek, részben átutalási felár és fázisadó következté­ben és mi erre föl m­ég olcsóbban tudunk munkát vállalni Hogy keres­ü­nk-e munkánk mellett, úgy lát­szik az nálunk nem fontos, az sem fontos, hogy emberi módra éljünk, az sem fontos, hogy a vég­rehajtókat ne ismerjük, végeredményben semmi sem fontos, csak egy, hogy (csak azért is), hogy ne egy másik kartársunk kezébe kerüljön a munka és ne az csinálja meg, az ára sem fontos, hogy mennyit fizetnek ki és kifizetik-e, csak az a fontos, hogy ő csinálja meg. Ennek épp ellenkezőleg kel­lene történnie, hogy ha vállalunk munkát tisztes árért, tisztes munkát és nyugodt megélhetést biz­tosítani a munkánkkal és azért vállalni, hogy ab­ból meg is éljünk, nem pedig azért, hogy jaj ne a másik csinálja meg. Kár minden egyéni kísérletezésért, mert még ha valaki mesterségesen le is nyomta az árakat, azzal még nem lett több munkája, még nem állt azért schobern autósor és nem volt tumultus, illet­ve csődület, mert olcsóbban dolgoztak, még tudo­másom szerint ily eset nem fordult elő, hogy a rendőrség segítségét kelljen igénybe venni, hogy a sorrend föl ne borujon. Legfeljebb annyit ért el, hogy a munkájáért kevesebbet kap és ajándékoz a vevőjének, aki erre föl sem hozott nyomban egy másik ruhát, hogy ezt a nagy alkalmat kihasznál­ja, ellenben kellemetlen csalódásokban van része, mert a vevő nem lelkesedik, hogy ő olcsóbban dol­gozik, hanem megesküszik arra is, hogy azt a­ múlt évben még olcsóbban kapta. Hisz érthető is, mert már ezt a közönség megszokta, hogy minden évben automatikusan olcsóbb lett, anélkül, hogy ő kérte volna és nem mondja azt egy esetben sem, hogy rendben van, csak csinálja. Legfeljebb egy időben két bosszúság érheti, elsősorban az hogy ajándé­kozott és nem kapja meg a tisztes hasznát, má­sodszor meg a vevő kétségbe vonta az ő ajándé­kozási nagylelkűségét és nem köszöni meg, hogy a saját pénzét, illetve hasznát a zsebébe teszi. Hisz ez volna, a legkisebb eset, mert aki aján­dékozni akar, az nagyon szép és erényes dolog, de csak akkor, ha egy másik, vagy a többi kartár­­saknak nem árt vele Újból kénytelen vagyok is­mételni az előbbi szavaimat: a vevő ezt nem hono­rálja, hanem a­ többség rovására megy minden, mert az sehol sem akar többet fizetni a munkájáért, ha­nem csökönyösen ragaszkodik az ilyen esetekhez, anélkül, hogy párhuzamot hozna a munkák minő­sége között és disztingvál, csak egy szent, hogy egyformán van kiírva: fest, tisztít. Most jön a lefelé licitálások téli ideje. Száll­junk magunkba az új év pirkadásán, elmélkedjünk a múlt felett, hisz van időnk elég. Ne azon gon­dolkozzunk, hogy mennyit licitáljunk most lefelé, hanem azon, hogy tavasszal majd mennyit bírunk behozni, hogy mennyit kell m­ajd pótolnunk, hogy a tavasz az, amin keresnünk kell, amit nem aján­dékozhatunk el. Az 1936 legyen a megújhodás éve, melyet ki­vételesen a végével fogunk megállapítani, hogy új volt-e, közelebb hozott-e bennünket egymáshoz és feljegyezhetjük-e szakmánk történetében azt, hogy újat hozott tlllllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!IIIIIIIM HIRDETÉSI DIJAK: Tagok részére soronként 5 mm. vastagságú sor 90 mm. hosszúságban —.50 P. Vastag betű két sornak számít.

Next