Közgazdasági és Közlekedési Tudósító, 1937 (10. évfolyam, 1-23. szám)
1937-01-13 / 1. szám
Kozma Miklós #* Irta: Serényi Sándor „Mi, politikusok, miniszterek, feltűntünk és letűnünk a magyar politikai élet színpadán és tőlünk telhetőleg igyekszünk hozzájárulni annak az épületnek az emeléséhez, amely Magyarországot jelenti”. Ki volt az, aki a hatalom forgandó mivoltáról ilyen rezignáltal, ennyi filozofikus mélységgel nyilatkozott? Ki volt az a miniszter, aki nem önmagával kezdi és végzi Magyarország politikai időszámítását, hanem csak az ország kőművesének tartja magát. A nagy építkezésnél csak a munka örök, az állványok népe változik ... Kozma Miklós belügyminiszter beszélt eképpen a legutolsó költségvetési vita alkalmával a képviselőházban és most, amikor a belügyminiszter személye váratlanul a politikai harcok középpontjába került, különös aktualitása van ennek a kijelentésnek és a belőle következő felfogásnak. Aki közel két évtizedet tölt el a politikai újságírás érdekes, szövevényes mesterségében, köteteket tudna írni az eseményekről, amelyek csak azért történtek meg vagy pedig csupán azért ítéltettek halálra születésük előtt, mert valaki miniszter akart lenni, esetleg miniszter akart maradni. Annyiféle társadalmi körből regrutálódik a miniszter. Ügyvédet, közhivatalnokot, szegény embert, dúsgazdag mágnást, orvost, kisgazdát,papot, katonát láttunk fellépni a közélet legdicsősebb lépcsőjére. De mintha a hatalom sztratoszférájában valami blívéletes uniformizáló eljáráson mennének keresztül, megváltoznak a gondolkodásukban, felfogásukban, gesztióikban szinte meglepő egyértelműség jelentkezik, mintha a társadalmi állás, a hivatás, a vagyon vagy a szegénység karakterisztikus megkülönböztető jellemvonásait közös tanterv szerint drillírozták volna át bennük a hatalom tisztiiskolájában. Az általános emberi tulajdonságok között kétségkívül egyike a legerősebbeknek a hatalomhoz való ragaszkodás. Nem csodálkoztunk, még csak elítélő szavakat sem keresünk arra, ha ezt objektíven megállapítjuk, hiszen ezt a ragaszkodást fűthetik nagyszerű eszmék, merész álmok is. De a miniszter, akinek a nyilatkozatát előbb idéztük, nem kereste ezt a hatalmat, annak vállalása óriási felelősséget, munkatöbbletet és érzékeny anyagi veszteséget jelentett a számára. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk az ellenzéknek a jogát, amellyel bírálatot gyakorolhat személyek és intézmények felett, fel kell vetnünk a kérdést, váljon a politikai szempontoktól függetlenül, hogyan ítéli meg az elfogulatlan közvélemény a belpolitikai harcnak ezt a hirtelen fordulatát. Ki lehet ez a Kozma Miklós, mit tett ez a miniszter, hogy alig verte vissza nyolcvanhárom saját pártjabeli képviselő nyílt, frontális támadását, személye és pozíciója most pontosan az ellenkező politikai harcvonal fronttűzébe került?! A NÉP meghiúsult támadása után a legnagyobb ellenzéki párt vonul fel a harci lobogók alatt? Milyen fátum üldözi a kormány belügyminiszterét, hogy nem is egy, hanem több oldalról tartják szükségesnek az ellene való felvonulást? Ha nem azt mérlegeljük, hogy a kormány pártjában kinek szimpatikus Kozma Miklós és kinek nem, ha függetlenítjük magunkat a politikai gépfegyverfészkek elhelyezésétől, személyi indulatoktól, egyéni barátságoktól és ellenszenveiktől, akkor meg kell állapítanunk, hogy Kozma Miklós az eddigi belügyminiszteri működése alatt valóban elkövetett egy igen nagy hibát. Mint mondottuk, a miniszteri pozíció a legtöbb esetben olyanfajta furcsa és titokzatos átlényegülést vált ki a bársonyszék birtokosának a lelkéből, amely egyébként közérdekű és tiszteletreméltó munkásságának jobbszárnyát és balszárnyát önkéntelenül is ellátja bizonyos személyi és tárgyi hatalmi biztosítékokkal. Kozma Miklós ellenben ehelyett minden energiáját, befolyását arra használta fel, hogy a magyar vidék elhanyagolt egészségügyi viszonyait új alapokra helyezze, hogy minisztersége nyomán gyógyintézetek, egészségügyi szervezetek támadjanak fel a magyar föld különböző pontjain. Ha volt a belügyminiszternek ambíciója, egyéni célkitűzése, akkor ebben a pozíciójában szemmel láthatóan és kézzelfoghatólag a magyar nép legértékesebb rétegeit sorvasztó népbetegségek elleni intézményes küzdelem és győzelem ragyogott ezeknek az ambícióknak a csúcspontján. De éppen itt kellett a hibának történnie. Aki Magyarországon szakítani mer az élet íratlan tradícióival, aki abban a meggyőződésben végzi a resszortmunkáját, hogy ez a munka ad súlyt és tekintélyt politikai pozíciójának és letér a jól bevált útról, amely a politikai hatalom presztízsével és erejével öltöztette csillogó korszakalkotásba a resszortmunkát, annak előbb-utóbb szembe kell találnia magát a magyar politikai élet íratlan törvényieinek konzekvenciáival. Kozma Miklós elég bátor volt ahhoz, hogy ne politikát csináljon, hanem politizálás helyett dolgozzék. Ha bűneit tetézte azzal, hogy egyéniség mert lenni, aki a meggyőződésével nem egyező kérdésekben, akár pártszervezésről, akár a hatalom gyakorlásáról, akár más kardinális problémáról volt szó, gondolkodás nélkül megkockáztatta a szembenállás rizikóját, — akkor egy pillanatig sem szabad csodálkoznunk azon, hogy politikai támadások érik. Az ősz Károlyi Gyula gróf mondotta, távozóban a miniszterelnökségről: „Úgy látszik, nálunk inkább kell beszélni, mint cselekedni.” Igen, bármily furcsán hangzik, ha akad miniszter, aki elhanyagolja ezeket az atmoszféragondokat, ezeket a politikai barátkozásokat, aki mellőzi mindazt, ami e magas pozíció fényárnyékában megszokásszerűen megy végbe, annak készen kell állnia arra, hogy hirtelen szembeszegeznek vele kifogásokat, amelyeket már esztendőkkel ezelőtt is fel lehetett volna vetni, de amelyek akkor mint helyt nem állók, letűntek a politikai süllyesztőben. Nem különös, hogy Kozma Miklós ellen akkor indult meg a pergő tűz, amikor olyan vasárnap délutáni elereszkedett békesség, megértő nyugalom terpeszkedik el a fórumon? Amikor a vezető tényezők kölcsönösen nagyrabecsülésükről biztosítják egymást és politikai gesztusaik az egymással szemben való előzékenység terén kilométerekkel felülmúlják a kínai etikett udvariassági szabályait... Végül: ritkán szoktunk ezeken a hasábokon olyan megállapításokat tenni, amelyek a hatalomnak kedvesek. Sosem húzódtunk meg a hatalom szélárnyékában és most, amikor Kozma Miklósról ezeket a sorokat leírjuk, voltaképpen nem is tudjuk, ki ellen kell megvédeni a belügyminisztert. A Nép 83-as különítményével szemben, amely a sikertelen roham után egyenként biztosította a belügyi tárca gazdáját arról, hogy soha, esze ágában sem volt ellene fellépni? Talán az ellenzékkel szemben, amely a barátságnak és a szimpátiának nyilt, félreérthetetlen jeleivel halmozta el Kozma Miklóst még a közelmúltban is, a képviselőház nyilvánossága előtt!? „Ki magyar földön ,nagy sorsra vágyik, rokkanva jut el az éjszakáig ...” Ideg kérdése Magyarországon a politika. Ne haragudjanak a volt miniszter urak: felmérhetetlen különbség látszik rajtuk miniszteri hivataloskodásuk alatt és után. A férfiakat azonban, akik helyt állnak a küzdelemben, nem kell féltenünk ettől az idegcsatától. Ez végül,ha enyhìtése ül , visszagondolunk arra a sok, emírsége*.. végleges v^tatóter röl A hollandi kezdeményezesre, amelyet a?^ttorint egyéb^nt a %s«prdabl) 9valutája. " Miklós részéről - belügyinLdszten’sége alatt az alája tartozó közigazgatási apparátus oly sokszor tapasztalhatott, ha való értéke szerint mérlegeljük ennek a feltűnést, hangos szereplést sohasem kereső miniszternek intézkedéseit, megnyilatkozásait, amelyekben mindig eltalálta az élettel, a küzdő, dolgozó emberekkel való bensőséges kapcsolat hangját és stílusát, akkor őszintén meg kell mondanunk, hogy mi Kozma Miklóst olyan belügyminiszternek és olyan magyar úrnak tartjuk, aki sem a díszes pozíciót, sem a kitüntető hatalmat nem kereste, áld nem a háláért és az elismerésért dolgozik, hanem ezért az elhagyatott, kínlódó magyar népért és akit éppen ezért a nem politizáló ezrek és tízezrek megingathatatlan, őszinte barátsága kísér a maga rögös, nehéz útján. M.Kir.All. Vas-, Acél- és Gépgyárak BUDAPEST, X., KŐBÁNYAIÉT 21. Házi vízellátáshoz, kertöntözéshez kézi- és géphajtású szivattyúk Kitűnő tartós kivitelű háztartások részére aak bizonyultak a Jobbágyi útonégő kályháink. Ki fizeti meg a lejárt Phönix-kötvények biztosított összegeit? Két hónap múlva itt az évfordulója a Phönix Életbiztosító bukásának és csaknem egy év alatt a kötvények hatályának meghosszabbítása, a biztosítás kényszerült fenntartása, a díjak kötelező fizetése, a biztosítási illetékek felemelése, a szerződés egyoldalú megváltoztatása és más, magánjogi kötelmek megváltoztatása ügyében történt hatósági intézkedés, csak egyről■ feledkeztek meg, hogy a biztosítási szerződések esedékessé is válnak s a feleknek nem csak fizetési kötelezettségeik vannak, hanem joguk is nyílik az esedékes biztosított összegek felvételére. A 4040/1936. M. E. sz. kormányrendelet a Phönix állományátadásáról szabatosan rendelkezik. Fél éve kész a rendelet s azóta egymillió pengő költség elfogyasztása után sem készült el a biztosítási állomány 30.000 kötvényének felülvizsgálása. Egy napra átlag 120 kötvény esett volna s ha csak hat ember lenne megbízva ezzel a munkával, napi 20, mindössze 120 kötvény átvizsgálása fél év alatt befejezhető lett volna. Az Unitas rt. az állomány átvizsgálásáig és az átvizsgálás után lebonyolítandó számos bürokratikus művelet befejezéséig, végül a díjtartalék vagyon pontos megállapításáig nem kezdheti meg működését, mert ezt az a hirdetmény vezeti be, amelyet az állomány átadásáról a felügyelő hatóság fog a hivatalos lapban közzétenni. Közben a biztosítási szerződések egész tömege vált már esedékessé, részben a kikötött tartam elteltével, részben a biztosított halálával. A kedvezményezettek A IX* 1937 január 13. szabályszerűen a gondnoki teendőket, végző P. K.-nál jelentkeznek, ahol azonban csak elutasításban van részük. Még csak pontos felvilágosítást sem kaphatnak, hogy a biztosított összeget hol, mikor és kitől fogják megkapni? Ezzel szemben az ilyen biztosítások után is ,a biztosítási időtartam meghosszabbítása” címén tovább követelik a díjakat. Valami itt nincs rendben! Ki lesz Kéthly László báró utóda Néhány hónappal ezelőtt, mint isűsszetes, a kultuszminisztérium „leépítette” a harmadik belgyógyászati klinikát, majd később Kéthly László báró, a Pázmány Péter egyetem egyik belgyógyászati tanszékének professzora meghalt. Állása rövidesen betöltésre is kerül. Több név kerül kombinációba Kéthly László báró utódjaként. Három kiváló magántanárt emlegetnek, Boros Józsefet, Gömbös Gyula volt kezelőorvosát, váradi Haynal Imrét, a Rókus-kórház belgyógyász főorvosát és Gerlóczyt, az MTBA főorvosát. Lehetséges azonban, hogy nem magántanárt neveznek ki a megüresedett belgyógyászati tanszékre, hanem valamelyik vidéki egyetem professzorát hozzák fel Ebben az esetben Fornáth Béla debreceni vagy Ángyán János pécsi egyetemi tanár kerülne fel Budapestre. További valuta devalvácók A nyugati pénzpiacokon és sajtóbann nagy feltűnést keltett Colijn németalföldi miniszterelnök évadnyitó beszéde, amelyben kijelenti, hogy máig sem látja elérkezettnek a hollandi forint végleges stabilizálására alkalmas időpontot. Szerinte a nemzetközi valutahelyzet semmivel sem biztonságosabb, mint volt hónapokkal ezelőtt. Számolni kell azzal, hogy épp a legfontosabb nemzetközi fizetőeszközök közül talán nem is egy már a közeljövőben újabb devalváción fog keresztülmenni. Csak ha az ezután adódó gazdasági egyensúly és a politikai helyzet helyzetet teremtettek, lehet Az IOKSz adósságrendezése Az Iparosok Országos Központi Szövetkezetét rendkívül nagy munkával és nagy áldozattallehetett csupán átmenteni az anyagi krízisen, amely a szövetkezet régi vezetőségének a gazdálkodása következtében sok milliós deficitbe kergette a nagyrahívatott vállalkozást- Az állam hárommillió pengő adósság kiegyenlítésére volt kénytelen kötelezettséget vállalni. Ebből 1.200.000 pengőt sicerült eddig törleszteni. Az intézmény, amely Signer Pál vezérigazgató vezetésével új virágzásnak indult, az ipari tárca hatáskörébe tartozik és így a tárca költségvetésének a keretében kell gondoskodni azOKSz adósságtörlesztéséről. Előreláthatóan 1937-ben is nagyobb összeggel, körülbelül 200.000 pengővel sikerül mérsékelni az SOI&Sz adósságait. „Minden vita alkalmával kifogást emelünk a pénzmérleg elkészítési metódusa ellen, amelyetimmár 30 esztendő óta követ a főváros autonómiái. Harminc esztendő óta cipelünk, olyan zérószámadási szisztémát, amelynek helytelenségével mindenki tisztában van, amely cselekvő hátralékok címén szerepeltet soha be nem hajtható tételeket, tíz esztendő óta kivetett és be nem hajtható adókat, hátbérköveteléseket, úgyhogy már az elmúlt esztendőben 65 millió pengőt tett ki az a cselekvő hátralék, amely a főváros ’ pénzmérlegében aktiv* gyanánt kimutatásra került.” (Láng Lajosnak,a pénzügyi ügyosztály szakbizottságában mondott beszédéből.) _ Ha olcsón és jól akar vásárolni, akkor már CSENDESNÉL vegyen, ahol az olcsón előírt kfrakat készpénztárakból még külön tO°/a vásárlási kedv Csendesül Budapest, Vili., menyben részesül. (»áruház ross-utea 77