Lábbelikészítők Lapja, 1933 (15. évfolyam, 1-23. szám)

1933-01-15 / 2. szám

1933 január 15 LABBCSIKOSZITOK LAPJA seti, (jövedelem) adómat az 1933. évre nem fogadhatom el é­s azt ezen­nel f­e­l­m­­o­n­dom Tisztelettel kérem, hogy ezen fel­mondás alapján fentebb megjelölt adóimat újbóli kivetés alapján szíves­kedjék megállapítani. Evésből mellé­kelten csatolom adóvallomásomat. Felmondási kérelmem támogatá­sára felhozom, hogy az elmúlt esz­tendő folyamán üzleti forgalmam je­lentős mértékben megcsappant, oly­annyira, hogy a korábbiak során al­kalmazott három munkásom helyett ma már csak egyet alkalmazok (min­det kénytelen voltam elbocsátani stb., az adózót ért veszteség, baleset, be­tegség, elemi kár, stb. okok mind fel­­hozandók.) Az elmúlt év folyamán elért keresetem alacsonyabb voltát mellékelten benyújtott számszerű val­lomásom is igazolja. Fentiek tudomásulvételt kérve, va­gyok Kell.................. Tisztelettel (aláírás) A kérvény külső oldalán, annak egyik felében az illetékes adóhatóság címzése, a kérelmező neve és pontos címe, alul pedig az tüntetendő fel, hogy a kérvény az 1933. évi adófelmondásra vonatkozó kérelmet tartalmazza, egy Istenben“­ eléneklése után Nyeste Mihály, a szövetség ügyvezető elnöke üdvözölte a szép számmal megjelent kartársakat. Majd Németh János spt. elnök általános érdeklődés közepette emelkedett szólásra: Ha valamikor aktuális volt a kérdés: Quo vadis?, akkor most az. Mint oldott kévét sodor bennünket a vihar. Soha annyira nem dúlt köztünk a személyeskedés, mint napjainkban. Ezekben a nehéz időkben csak egy kö­telessége lehet az embernek: arra tö­rekedni, hogy az igazság diadalmas­kodjon. Meg kell keresnünk és meg kell találnunk a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy alkotó munkát tudjunk produkálni. Ha visszapillantunk az el­múlt év eseményeire, azt kell látnunk, hogy ezeket az eszközöket szakmai társadalmunk nem találta meg. A rossz viszonyok elégedetlenekké, idegesekké tették az embereket. Van-e lehetőség arra, hogy alaotó munkát végezzünk? Van, csak meg kell érteni egymás ba­ját, össze kell tartani. — Az elmúlt év eseményeihez tar­tozik a szövetkezet megalapítása, mely nagyszerűen működik, s csak a rossz­akarat találhat hibákat. Tény, hogy ebbe a vállalkozásunkba pénz nélkül mentünk bele, de meg­van a becsület és ez mindenkor van olyan érték, mint a pénz. A közmunkák terén általában azt tapasztaltuk, hogy a kisiparosság mindinkább szélesedő rétege törekszik a munkák elnyerésére. A cipészipar­ban mindig a vezetőség van hivatva a közmunkák megpályázására és igazsá­gos szétosztására. Miért vannak akkor különféle alakulatok, melyek kontrakarí­­rozzák­ a vezetőség munkáját. Van ar­ra szüksége ennek a szakmának, hogy PCÜÍKI takarít, ha kalapács­t f* * o e faszeget használ. Minősége utolérhe­tetlen. Gyorsan dolgozik vele. Olcsóbb az olcsónál, mert könnyű és szapora Kérje minden bőrkereskedőnél! szaktársak a bíróság előtt mint ellen­felek találkozzanak?! Ha az emberben meg­van a közért való szeretet, a szív, akkor természetesen a közérdeket min­den körülmények között úgy szolgálja, hogy­­az valóban közérdek legyen. — Az Országos Szövetség hivatása az ország cipésziparosainak egyetemes érdekeiért síkra szállni. Ámde hiába a fegyver, az ágyú és a tank, ha nincse­nek katonák. — Nem elég csak békességet han­goztatni, hanem annak a megvalósítá­sára kell törekedni. Csak egy köteles­ségünk lehet: békés munkával meglé­vő szervezeteinknek a kiépítése. Noha eredményekről nem igen tudunk be­számolni, de ez ne legyen ok a közö­nyösségre, s csüggedésre. A gazdasági bajokat — mely világjelenség — egy szakma megváltoztatni nem képes. Új­év alkalmával üdvözlöm szaktársaimat és kívánok sikert ahhoz a munkához. Újévi üdvözlések. A budapesti cipészipartestület ha­gyományos újévi összejövetele az idén nagyobb és impozánsabb volt az eddi­gieknél. A cipészmesterek Dalkara „Hiszek iparosoktól, kézművesektől igen népes volt. A fejlődőben levő nagy kereske­delem pedig s az általa szerzett na­gyobb vagyon emberei — módjukban lévén a drágább telket is megszerezni — a Lipótvárosnak vetették meg alap­jait, amely Lipót császár és királyról nyerte elnevezését. A mai Ferencváros volt legmostohább része a régi Pest­nek, mert a legmélyebb fekvése volt: tavak, tócsák borították nagy számban s riasztottak el mindenkit, aki eszébe vette, hogy ezen a — persze minden­­képen legolcsóbb — területen építkez­zék. 1813-ban nem volt itt még száz épület sem s a meglévők is szétszór­tan, a található legmagasabb pontokon állottak. Míg végre az áldozatra kész városi tanács vette pártfogásba ezt a területet s itt is gyorsabb lett a fejlő­dés úgy, hogy a reákövetkező 20 év alatt Ferenc császár és király idejében már tekintélyes városrésszé alakult s érdemessé lett arra, hogy Ferenc csá­szár és király nevéről külön nevet is nyerjen. . . III. fejezet. A pesti és budai németvarsák. A XIII.-ik században, még pedig 1284 június 2-ikán történt, hogy az ak­kori berlini németvarsaság—­ a Schuh­­gewerk, ahogy őket nevezték — első­nek kapott céhrendszabályt avégből, hogy ebben az iparágban törvényes rend hozassák be. Annak következté­ben ugyanis, h­ogy a sarutól mindin­kább a száras lábbeli és csizma készí­tésére tértek át és az ipar jövedelme­zőbb lett, könnyű belátni, hogy a vele foglalkozóknak a száma is megnöve­kedett. Ez a rendszabály gyorsan el­terjedt egész Németországban és min­denütt tetszésre talált, csak éppen a legényeknél nem, akiket ebben az idő­ben még Schuchknecht-eknek neveztek. Így nevezték különben a más mester­ségbelieket is, mint Bankknecht, Schlosknecht stb. De a vargamester­ségben foglalatoskodók, talán mert a világ teremtése óta az Istennek legsza­­badságszeretőbb teremtményei, hogy már cipőt, csizmát tudtak csinálni, igen természetesen megelégelték ezt a régi titulust s a Schuhknecht helyett immár legényeknek — Gesellen — akarták magukat hivattatni. A vargamesterség kötelékébe való tartozandóságukra hi­vatkoztak s illendő címet követeltek maguknak. De ez nem ment egyköny­­nyen, úgy mint azt ma már elképzel­nék. Hisz maguk a Schuhknechtek sem voltak egyetértésben egymással, jóré­szük nem is kért részt a mozgalomból s úgy mondották, ha jól megfizetik őket, mindegy az, hogy milyen néven tisztelik őket. A kezdeményezők azon­ban nem engedtek, s mert jó szóval semmire sem mentek, hát tettlegesség­­re vitték az ügyet, úgy hogy valósá­gos csaták fejlődtek ki köztük, még­pedig teljes állandósággal a hétfői na­pokon a szó szoros értelmében való­sággal kékre verték egymást. (innen a Blauer Montag.) Életveszélyes sebe­sülések, sőt számos emberölés is tör­tént. A büntető törvényszékeknek kel­lett beavatkozniok. A büntetések ak­kor igen kegyetlenek voltak — pl. ke­rékbetörés stb. — előlük a bűnösök, otthagyva csapot-papot, tömegesen me­nekültek ki külföldre. A legnagyobb iz­gatók és főbűnösök Lengyelországba vették útjukat, a többi az osztrák her­cegségbe. De itt sem lehettek bizton­ságban, mert ez a terület a római bi­rodalomhoz tartozott, kiadatásuk bizo­nyos lett volna. Nem maradt tehát szó- 3. oldal

Next