Lábbelikészítők Lapja, 1936 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

4. oldal L­ÁBBELIKÉSZITŐK LAPJA 1936. JANUÁR HÓ. Tagjainknak és olvasóinknak BOLDOG ÚJÉVET & Kívánunk Magyarországi Lábbelikészitő Lá­bbelikészítők Lapja Iparosok Országos Szövetsége szerkesztősége OQOO0O0OO0OOOOOOOOŰOQOGOO0O0OOOOOOOG0G0OOOOGÖGOOGOOOGO Ms árroniás A nyomorúságból fakad, az emésztő, lélekölő szegénységből. A kisiparos egy­re lejjebb megy az árakkal, csak hogy megbízást kapjon. Csak körül kell néz­ni az uccákon és a szemünkbe vágnak innen is, onnan is a tehetetlen árak. Önmagunkat pusztító, veszedelmes beteg­ség ez, d­e ha a gyógyulást keressük, akkor egyszerre igen súlyos akadályokba ütkö­zünk. Nagyon kényelmes dolog volna úgy feltüntetni a kérdést, hogy csak egyes mesteremberek, egyes cipészek kap­zsiságán vagy léhaságán múlna a dolog, tippen fordítva van a helyzet. Romlanak, lecsúsznak az árak, mert az adótól nyo­­morgatott, egyre szűkülő vevőkörrel rendelkező kisiparos a legjobb szándék­kal és legkeményebb akarattal sem tud megélni." Ez azonban nem jelenti azt, hogy ölhetett kezekkel nézzük a lábbeli­­készítő szakma leromlását, az áraink le­morzsolódását. Amikor egy cipészkisipa­­ros valóságos öngyilkos áron vállal mun­kát, akkor nemcsak saját magát káro­sítja, hanem az egész szakmát, ezért kell megtalálnunk a megértő hatásos cselek­vés útjait. Az árrontás ellen föl kell venni ,a harcot, felvilágosítással, tanítással, a he­lyes költségszámítás elveinek elterjeszté­sével,­­ de ez még önmagában nem ele­gendő. Sürgős­zükség van a szakmai irányárak megállapítására. Az irányárak jelenthetik a gerincét minden szakmába vágó cipész és csizmadia munkának. Az árrombolást, amikor fillérenként, lassan megindul, észre sem vesszük, ha nincse­nek irányáraink, ha nem tudunk valami­hez igazodni. Az irányár jelentse azt a mértéket, amihez az egész számvetésül­­két szabjuk. Nagy segítségére volna az irányárak elkészítése a cipész és csizma­dia iparnak a közszállítások vállalásá­nál. A hatóságok is jobban ismerhetnék a természetes, a reális árakat és nem adhatnának ki munkákat olyan feltéte­lek mellett, amiben a kisiparosnak szük­­ségképen el kell véreznie. Szaktársak ! Használjátok, ajánljátok, terjesszétek a „NIPPON cipőkrémet, mert ezzel gazdasági érdekeiteket vé­­ditek ! Nagyon nehéz a kisiparos, a kis ci­­pészmesterek termelési költségét megálla­pítani. A szorgalmas ember mindg azt hiheti, hogy nagyobb erőfeszítéssel és nagyobb ügyeséggel különb teljesítményt tud elérni, D­e azért nincsenek csodák, v­an egy átlagos költség és van egy átla­gos haszon, amit pontosan ki lehet szá­mítani és ami alatt már a lábbelikészí­tő iparosság az emberhez méltó életszín­vonalat áldozza föl. Az irányárak megállapítása érdeké­ben városról-városra fel kell dolgoznunk és az egyes vidéki körzetekben is össze kell gyűjtenünk a bőrnek, a fonalnak, a szuroknak és egyebeknek az árváltozása­it, a különböző munkarészekre eső mun­kaköltségeket, figyelnünk kell az árak hullámzását, a vételkedv, a rendelések, a javítások forgalmának ingadozását. Hatalmas munka, de vállalnunk kell, mert csak így tudjuk áttekinteni az egész ország cipésziparának a helyzetét. Különösen szükséges a legfontosabb költségtételeknek, például a különböző bőráraknak, a pontos figyelemmel kísé­rése, mert az irányáraknak ezekhez kell igazodniuk. Az irányárak nem lehetnek változatlan merev tételek, ahonnan az ipar nem tudjon elmozdulni. A jó irányá­rak mindig a költségváltozásokhoz, a pi­aci helyzethez alkalmazkodnak. Az árrontás elleni harcot a fogyasz­tók is szívesen vehetik. Az alacsonyabb ár sokszor kénytelen-kelletlen rosszabb mi­nőséget takar. A minden változáshoz si­­mulóan illeszkedő, de azért mégis a normális viszonyok közt nagyjából egy színvonalon mozgó irányárak megnyug­tatják a vevőket, mert látja, hogy a pénz­s­zéért milyen becsületes munkát kaphat minden esetben. A helyesen és okosan megszabott irányárak nem jelenthetnek drágítást, de nyilvánvalóan megmutat­nák, hogy hol folyik árrombolás, mi­lyen eszközökkel történik ez, várjon si­lányabb minőséggel, vagy pedig a kisem­ber önmagát agyonhajszoló irtózatos munkájával egyenlítik-e ki a lehetetlen árakból számazó veszteséget. Nagyon jól tudjuk, hogy az irányá­rak bevezetése még nem jelenthet min­dent. Az ipar életszínvonalát 4. és 47.9. alapján dolgoztatott szerencsétlen ipa­rostársaink rossz keretei rontják le. Nem mulatságból, nem önszántukból teszik tönkre magukat képzett iparosok, önálló mesterek. Kényszeríti őket a saját nyomorúságuk, az ország lakóinak ször­nyű fogyasztó­képtelensége, az, hogy a mezítlábas és rongyos cipőjű százezrek jóformán kiestek a gazdasági élet kör­­forgásából. Az irányárak csak akkor segíthetik előbbre a szakma boldogulását, ha azo­kat érvényesíteni lehet a bérszerűen, má­soknak, — kereskedőknek, nagyiparosok­nak,— dolgozó mestereknél is. Ne csak a kirakatban, ne csak az ártáblán, ne csak a közszállításoknál legyen mérték­adó az irányár, — habár ez is sokat je­lent — hanem kötelezze a dolgoztató kereskedelmet is. Így, és csakis így lehet fölvenni a har­cot az árrontás veszedelmeivel. Mert so­hasem szabad, hogy az irányár fegyver legyen, bunkó, amivel a szerencsétlen, nyomorúságban vergődő kisiparost le le­hessen ütni. Együtt és együttes akarat­tal, a közös veszedelem fölismerésével kell fölvenni a harcot az árrombolás el­lenében. Ha azután tényleg kialakul az a magasabb színvonal, amivel a cipész­iparosság a maga emberi életét védel­mezi, akkor — de csakis akkor — le­het és kell is eljárni majd az árak rosszindulatú kijátszói, a tisztességtelen versenyt űzők ellen. Mert meg kell kü­lönböztetnünk egymástól a kínlódó, ver­gődő kisiparost és a rosszakaratú ár­rombolót. Az utóbbit büntetnünk kell, de a nyomorúság áldozatainak a segít­ségére kell sietnünk. A Lábbelikészítő Iparosok 1935 november 24-én tartott Or­szágos Kongresszusán Dávid Fe­­rencz szövetségi elnök a követke­ző szavakkal üdvözölte Dr. Ko­vács Sándor bőrgyári főtisztvise­lőt: Üdvözlöm sorainkban Dr. Ko­vács Sándor urat, aki törzsgyö­keres cipész családból származik és mint cipész segéd szakmájá­nak gyakorása közben végezte el egyetemi tanulmányait s ne­héz küzdelmek során szerezte meg diplomáját s ma mint a vi­lághírű Wolfner Gyula és Társa Bőrgyár, képviseletében megje­lent kiküldöttet köszönthettük Országos Kongresszusunkon. — (Nagy taps.) Szaktársak ! Használjátok, ajánljátok, terjesszétek a „NIPPONI- cipőkrémét, mert ezzel gazdasági érdekeiteket vé­di­tek !

Next