Lábbelikészítők Lapja, 1937 (19. évfolyam, 1-13. szám)

1937-01-01 / 1. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal; Budapest, VII.. Wesselénvi-utca 17. szám M. kir. postatakarékpénztár! számla 3002. szám Egyesülésben az erő! Akaratban a győzelem! Előfizetési árak; egész évre 8.— P, — fél évre 4.— P. negyed évre 2.— P. Megjelenik minden hó 1-ón A MAGYARORSZÁGI LÁBBELIKÉSZITŐ IPAROSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK ÉS A BUDAPESTI CIPÉSZEK ÉS CSIZMADIÁK IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE XIX. évfolyam Budapest, 1937. január I. 1. szám Uf esztendő előtt állunk, uj küzdelmek, uj munka vár reánk. Az elmúlt év sok ko­moly kérdést vetett fel, a régie­ket itt hagyta a nyakunkon, de egy-néhány ügy mégis megoldó­dott, vagy legalább is a megol­dás útjára lendült. IIt volt az ipartörvény, módosítása: még csak most simul az élethez, még csak most születnek a részletek­re vonatkozó végrehajtási utasí­tások és rendeletek. De az egész magyar iparoséletnek nagy állo­mása volt az 1936-os esztendő, amikor az uj ipartörvény kere­tében a szabályozott, rendezett ipari élet lehetőségei megterem­tődtek. A hírhedt 4. és 47. tör­vényszakasz nincs többé. A ci­pésziparosság büszke lehet rá, hogy összetartásával, szívósságá­val, soha nem alkuvó következe­tes tiltakozásával a régi ipartör- vénymódositásnak ezt a két sú­lyos méregfogát segített kiirtani. Megszületett a heti 48 órás munkaidőre vonatkozó rendelet. Ez sem kicsiség. Az egész lábbeli- készítő iparnak döntő eseménye. Korszakot zár le és korszakot ve­zet be. Ez az uj korszak még nem tud a maga teljességében kibontakozni, mert hiányoznak a teljes iparszabályozás előfel­tételei; késik a minimális bérek megállapítása, hiányzik a záróra rendezés, még csak követelés a sitz-rendszer eltörlése. Átmeneti hónapok — mi hisszük, hogy csak hónapok! — következnek. Most még nagyobb egységet, még komolyabb összefogást, a lábbe- likészitők hivatott szerveinek még erőteljesebb támogatását kérjük a kisiparosoktól. Mert csak igy vívhatjuk ki magunk­nak az iparszabályozás teljessé­gét. A 48 órás munkahét, ami­lyen óriási szociális vívmány, annyira kevés önmagában. Ki kell küzdenünk a bérrendezés!, a záróra szabályozást, az emberi munkát és az iparos méltóságát kizsákmányoló sitz-rendszer meg­szüntetését is. így lesz csak tel­jessé a magyar cipészipar szociá­lis viszonyainak szabályozása és igy válik csak lehetetlenné a munkauzsorával űzött visszaélés és tisztességtelen verseny. Ebben az évben vívták megha­tó és lendületes küzdelmüket a tokaji cipészek és csizmadiák. 100-120 százalékos kereseti javu­lást értek el az Országos Szövet­ségünk támogatása és segítsége mellett. Intő példa legyen ez az ország egész cipésztársadalma számára, hogy szervezkedéssel, összetartással és együttműködés sei milyen eredményeket lehet el­érni. És intő példa az ország gaz­daságpolitikai intézői számára is, hogy a kisiparosság emberhez méltó megélhetését, tisztességes munkalehetőségét biztosítani kell. De beszéljünk arról is, ami eb­ben az 1936-os esztendőben elinté­zetlen maradt, amihez az illeté­kesek hozzá sem nyúltak. Be­szélni kell a cipésziparosság és általában az egész kézművesipar súlyos sebeiről, amelyeket még mindig csak hagynak gennyesed- ni, romlani, tágulni. Beszélni kell a közszállitúsok kérdéséről. A kis­iparosok betegbiztosításáról. A kisipari hitelekről. A lehetetlen adólerhekről. Kisipar és közszállítás! Köz­életünknek egyik legszomorúbb fejezete. A cipésziparosságnak még külön súlyos sérelmei van­nak a közszállitúsok terén. A bőrgyárak illetéktelen versenye valósággal lehengereli a kisipar jogos igényeit. Itt sürgősen tenni kell valamit, mert lehetetlenség, hogy egy érdemes és a kor köve­telményeinek a magaslatán álló iparágat egyszerűen kisemmizze- nek szükkörfi magánérdekek ked­véért. De a közszállitúsok egész rendje is javításra szorul. Ugyanilyen súlyosak a többi

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék