Lábbelikészítők Lapja, 1937 (19. évfolyam, 1-13. szám)

1937-01-01 / 1. szám

6. oldal LÁBBELIKÉSZÍTŐK lapja 1937. JANUÁR H0. A tokaji cipésziparosok kiállítása A tokaji és rakamazi szaktársak de­cember 19-én végezték be a kettős tan­folyamot. A tanfolyamnak 53 hallgatója volt s a záróvizsgát impozáns, szép kiállí­tással fejezték be. A kiállítást az iparügyi miniszter úr megbízásából dr. Müller Pál műszaki ta­nácsos úr nyitotta meg. Megnyitó beszé­dében méltatta a tanfolyamok jelentősé­gét a kisipar felemelése érdekében. Majd pedig hangsúlyozta, hogy a kormány nagy súlyt helyez a kézműves kisiparos­ság felkarolására. Már csak azért is, mert olyan társadalmi rétegről van szó, amely a nemzeti közösségben nagy értéket jelent. Az egyéni kívánságokat, az egyéni ízlést csak a kézi ipar tudja kielégíteni. A mű­vészi munkát is csak a kézműves ipar nyújthatja. A tanfolyamok vannak hivat­va arra, hogy a kisipar hivatását a nem­zet életében a legteljesebb mértékben tö­kéletesítsék. A megbízhatóság, a pontos­ság, a kalkuláció elmaradhatatlan követ­kezménye a jó iparnak, amit a tanfolya­mok révén igyekszik a kormányzat a kis­iparosságba plántálni. Ezután elismerő szép szavakkal szó­lott a kiállított kitűnő munkákról és a kiállítást megnyitottnak nyilvánította. Délután 1 órakor a tanfolyam résztve­vői és a meghívott vendégek közeléden vettek részt. Az első felköszöntőt Fejér Andor járási főszolgabíró mondta Horthy Miklós Magyarország kormányzójára. Du­­valovszky Mihály a miskolci Kereskedel­mi és Iparkamara, valamint az IPOK ne­vében örömének adott adott kifejezést, hogy ez a tanfolyam ilyen szép eredmény­nyel zárult. A tokaji és rakamazi epész­­iparosság — mondotta Duvalovszky — bebizonyította, hogy a fejlettebb igénye­ket is ki tudja elégíteni. Dávid Ferenc a Lábbelikészítő Iparo­sok Országos Szövetségének elnöke a Szö­vetség üdvözletét tolmácsolta és emlékez­tetett arra, hogy ezelőtt kilenc hónappal, mikor a tokaji cipésziparosság segélyki­áltása elhangzott, akkor a szövetség mint mentőhajót küldötte ki őt. Fényes bizo­nyítéka a megértésnek és összefogásnak az elért eredmények és sikerek. A tanfo­lyam, a kiállítás, mind a kitartó szívós munkának az eredménye. A tokaji járás főszolgabirájának, Fejér Andornak, tisz­telet és elismerés az igazságos és bölcs közigazgatásért, amelynek keretén belül módot talált mindig, hogy a kézműves­­kisiparosságot­ megvédje a kapzsi illeték­telenekkel szemben. Szeretettel emlékezik meg Nyeste Mihály aranykoszorús cipész­mesterről, dr. Müller Pál tanácsos úrról, akik mindketten szívesen dolgoznak az iparosság nevelése és továbbképzése ér­dekében. Azt kívánja, hogy sok olyan ön­zetlen harcosa legyen a magyar cipészipa­rosságnak, mint Nagy János és Rajk­ An­tal, akik a tokaji szakosztályt irányítják. Nyeste Mihály örömmel állapítja meg, hogy szép sikert értek el a tokaji és ra­kamazi iparosok, egyúttal üdvözletét tol­mácsolja a Budapesti Székesfővárosi Ci­­pészipartestü­letnek. Felszólalt még dr. Molnár László, aki követendő példának tartja a tokaji tanfolyamot és kiállítást. Ezután Nagy János szakosztályi elnök meghatott szép szavak kíséretében emlék­lapot nyújtott át Horváth Gyula szakok­tató úrnak és Fenyves István tanító úr­nak, a tanfolyam helyi vezetőjének. Szép szavakkal ecsetelte emberfeletti mun­kájukat a tanfolyam és a kiállítás meg­rendezése körül. Fenyves István és Horváth Gyula mind­ketten meghajlottan veszik át az emlékla­pot és kijelentik, hogy életük legkedvesebb A szeretet jegyében Karácsony a szeretet ünnepe, ezen a napon melegebben érez a szív, ezen a napon nem az ész okoskodása, hanem a szív jósága vezeti az embert. És ezzel a szívvel — a megértésnek, a szeretetnek oly keveset használt szemüvegén keresz­tül nézve az életet, látjuk, érezzük, hogy nekünk dolgozó embereknek közös a sor­sunk. Nem mondhatja senki, ha jelenleg jobb sorsban is él társainál , hogy tá­mogatásra soha nem lesz szüksége. Azok a derék öregek, akik december 21-én, hétfőn este a testület helyiségében össze­gyűltek, hogy átvegyék azt a szerény csomagot, amit a szeretet juttatott ré­szükre, nem gondolták egykor, hogy öreg napjaikra ilyen sorsba juthatnak. De hi­szen ez mindig így volt. Csak akkor lenne másként, ha a karácsonyi gondo­lat gyökeret verne az emberi szívben, ha a szeretet öröktűz volna, melynek fénye nem aludna ki a karácsonyfa színes gyertyáival. G. * A Budapesti Cipészek és Csizmadiák Ipartestületének vezetősége ebben az év­ben is mozgalmat indított, hogy a szak­ma legjobban rászorult ínségeseit kará­csonykor csomagokhoz, s csekély pénz­beli adományokhoz juttassa. Az akció sikeréhez pénzbeli adományaikkal hozzá­járultak: Wolfner Gyula és Társa bőrgyár a múlt évi 200 pengős adományával szem­ben az idén 300 pengővel. Emergé és emlékeként őrzik azt meg. Rajk­ Antal a tanfolyam hallgatói nevé­ben vesz búcsút és köszöni mindenkinek a támogatását, akik a tanfolyam sikeréhez hozzájárultak. Majd pedig megemlíti a ra­kamazi iparosok áldozatkészségét, akik a legrosszabb időben sem maradtak el az előadásokról, ámbár 6-7 kilométert kellett megtenniök. Serf­­ek Ferenc cipész és Ignác Nesz­tor rakamazi községi főjegyző felszólalá­sukban kérik, hogy a továbbképző tanfo­lyam megrendezését illetékesek segítsék elő, hogy a rakamaziak részére ott hely­ben rendezzék meg. Mozga Jenő, a tokaji ipartestület jegy­zője örömmel állapítja meg a szép sikert amelyet a tanfolyam és a kiállítás elért. Ezek után lelkes hangulatban ért véget a közebéd, amelynek résztvevői a Rákóczi­­pincében borkóstolón vettek részt. A kiállítást két napon keresztül 19-én és 20-án közel 3000 látogató kereste fel, akik a legnagyobb elismeréssel nyilatkoz­tak a látottakról. Palma rt. 200 P, Kovács Bertalan 50 P, Ipartestületek Országos Központja 30 P. A felsőrészkészítők takarékasztaltársa­­ságának felszámolási vacsoráján Vincze Indike és I’ege Icuka gyűjtése 17.50 P. Triznya József 15 P, V. k. csoport (Gódy L.) 13 P, VI. k. csoport (Balogh .1.) 11.20 P. Gépes Pál, Murin György bőrk.: Brack Emil. II. k. csoport (Török) Felsőrészké­szítők szakosztálya, V-VI. k. ker. csoport (Mérey) 10-10 P. Irodai perselyből 9 P, III. k. csoport (Hallerka) 8 P, X­XIV. k. csoport (Szin­nyék) 8.20 P. I. k. csoport (Baldauf), VII. k. cso­port (Liisz), Szalay Sándor, dr. Kubinyi Kálmán spt. ügyész, Spankó József, Mo­hácsi és Lóránt, Pudler Bernát bőrk., Grósz B. Béla bőrk., Breuer Ernő bőrk. IX. k. csoport (Balázsi) VIli. k. csoport (Horváth), Alsókőbányai csoport, Po­­tyondi István, dr. Torma István, Stefa­­nich János, Zuglói csoport 5-5 P. Czeiner János, X. k. csoport (Hor­váth) Pusztay János 3-3 P. Lőrincz Márton, Jäger János, Gálfy József 2-2 P. Perczel és társai 1.50 P. * Természetbeni adományok érkeztek: Fleischmann József bőrkereskedő 1 oldal talp, 1 fél box, Seidler N. Nándor 2 pár gyermek hócipő, Vorsteher (Anker köz) 2 doboz cipőfűző. * A vezetőség ezúton mond köszönetet az adományokért.

Next