Magyar Czipész-Ujság, 1903 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1903-01-01 / 1. szám
A MAGYAR CZIPÉSZ ÚJSÁG. kor igényeinek; röviden, legyenek modern iparosokká! Illik, hogy újév napján, amidőn a testi, az anyagi munka nem fárasztja tagjainkat, lelkükben szemlét tartsunk azok fölött, amelyet szaklapunk amióta tartjuk, olvassuk, nekünk elmondott. S most midőn állam, kormány és társadalom el van határozva arra, hogy az elhaló kisipart, új életre ébressze, mi se feledjük el, hogy a szervezkedés, szövetkezés, a tökéletes szakképzetségnek megszerzése, a mi saját feladataink közé tartozik, amelyek nélkül a kívülről jövő segély terméketlen talajra találna. Azon reményben, hogy szavaink nem hangzanak el a pusztában, lépjük át az új év küszöbét, kívánva tisztelt szaktársainknak, olvasóinknak és lapunk barátainak áldást hozó és boldog újévet is, jó mintamellékletünk magyarázata. „Reál czipő,úgy neveztem el a mai mellékletünkön bemutatott czipőt, amely természetes nagyságban van ábrázolva. Azonban mielőtt annak magyarázatába fognék, megjegyzem, hogy az egészen új összeállítás és egy legújabb divat. A Reál czipő, amint arról csakhamar lesz alkalmunk meggyőződni szép, jó és czélszerű, habár első tekintetre nem annak látszik is. A szemlélő leginkább azon ütközik meg, hogy nincs nyílása sem fűzés sem gombolás, minthogy a rajta látható gomb is csak hamis, tehát díszlebeny (lasni) van rajta. Hogy húzzák tehát a lábra, daczára annak, hogy húzója is van ? A magyarázatból az kitűnik. A „Reál“ eredetileg egy úri czipő minta, rugonytakaróval és úgy amilyen komplikáltnak látszik is, ép olyan egyszerű czugos czipő, borított, hamis gombos, gavallér sarokkal. A rugony (czug) ép úgy lesz beleragasztva, mint a közönséges czugos czipőbe és nem kell külön szárhátulja, csak egy előrész és egy czugtakaró. A takarón, amint az látható is, kívül tűzzük a czugot és ezzel egyszersmind egy hátulja is képződik. A takarón egyik oldalon szijjat alkalmazunk, a másikon dupla csattot és amikor a lasni is rajta van készen megtűrve, akkor utólag mint a közönséges czugczipőt hátul összevarrjuk, hátsó szíjat (hinterrimen) varrunk rá, kifordítjuk és aztán a fára húzhatjuk. Végül pedig kész a czipő, a rajta levő szíjjal szorosra, vagy tágra igazítjuk a szárat a lábon. A czipő czélszerűsége abban rejlik, hogy bár viselhető, feltéve, ha az idényhez alkalmas anyagot választunk hozzá. A 2-vel jelzett ábra, egy női czipőt ábrázol, téli meleg béléssel, felül pedig meleget tartó prémmel, fej és kéregvágás, valamint fűzőszíjjal, aminek következtében fűzős czipő fönt a száron két oldalt egy egy rózsa van, amelyet egy gummiszallag tart össze. A szabásminták folyó hó 15 én megjelenő számunkban lesznek bemutatva. Draskóczy. TÁR CZ A. 4" fi lábbeli története. Irta : Siklósi Miksa. (Folytatás.) No de lássuk, hogy mit tudunk az asszyr—chaldok lábbeli-viseletéről. Mint minden ókori népnél, náluk is eleinte egyszerű talpat viseltek. Azonban később teljes átalakulások követték a lábbeli ezen formáját. Találunk ugyan bőven egyszerű szandál alakú lábbelit, de találunk czifra, ízlésesen készített topánkákat is, ami arra enged következtetnünk, hogy e népnél is változott a lábbeli-viselés terén a divat. Nem elégedtek meg az egyszerű talppal, melyet többnyire színes szallagokkal kötöztek a lábhoz, hanem olyan alakú lábbelit készítettek maguknak, melyek vagy az egész lábat, vagy csak a lábfejet takarták be. Ezen néptörzs tehát már nagy haladást, sok újítást tanúsított a czipőviselés terén. A midőn Babylonia még önálló nemzet volt, azaz mikor az asszírok még nem törtek volt be az országba, csak egyszerű, cserzetlen bőrtalpat viselt a közönséges nép. A főbbrangú egyének pedig, ezektől némileg eltérő, de mindazonáltal a lehető legegyszerűbb lábbelit viselték. Később azután midőn az asszyrokkal egy nemzetté olvadtak, a lábbeli-viselés is megváltozott, megszépült. A saru csakhamar topánná lett azzal, hogy a tartószijjak helyett, művésziesen kivarrott, vagy átlikgatott felbőrt alkalmaztak, melyet nem ritkán aranynyal, gyöngyökkel és drágakövekkel raktak meg. A közönséges nép és a rabszolgák a láb védelmére vastag (eleinte cserzetlen, de később cserzett) bőrtalpat viseltek ; ez azonban nemcsak a láb talpát, hanem mindkét oldalt ügyesen sveifolva (ványolva, ha ugyan szabad így neveznünk), félig a lábfejet is takarta. Ime a VI ik ábrán látható egy ilyen, a szegény nép által viselt sarualakú lábbeli, mely vagy farosttal, vagy durva szallaggal lett a lábfejhez erősítve. A jobbmódú, gazdagabb egyének díszesebb, s többnyire hímzett lábbelit hordoztak, amelyek a lábujjakat is teljesen fedték . Színre nézve rendkívül kapatos volt a bíborszínű, erős szövetből készült, úgynevezett Kundaurtopln, amely némi változással különbözött a sarutól, s bocskor alakot vett fel.A nők az VI ábra, Borsaiu ilyen lábbelit viselték előszeretettel; azonban nem bíbor, hanem égszinkék színben, s aranynyal hímzett, vagy kövekkel kirakott pánttal. A talpa ezen czipőknek cserzett bőrből volt, még pedig a férfiaknál kevésbbé, a nőknél pedig finoman kikészítve. Volt rá eset, — s ez nem ment ritkaságszámba—hogy kikészítetlen bőrből volt a fentemlített lábbeli talpa, amelyet azután úgy erősítettek a felsőrészhez, hogy a bőr szőrmés része került belülre. VII-ik ábránkon bemutatjuk olvasóinknak a Kundaur-topán legeredetibb alakját, arany fonállal kihímezve és fonott pánttal. A kézműves, s az iparos egyszerű, de mindazonáltal nagyon alkalmas lábbelit viselt. Nem volt rajta 1902