Magyar Czipész-Ujság, 1905 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

"" ' ' ...... XV. évfolyam. V 1963 ТШ Budapest, 1905. január hó l én. X r I. szám. T MAGYAR CZIPESZ-UJSAG. A MAGYAR LÁBBELI- ÉS BŐRIPAR KÖZLÖNYE BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS CZIPÉSZ-IPARTESTÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Előfizetési díj. eegyedévre 2 tor. ftlévre k Kor. eaész érre 8 Kor. Felelős szerkesztő : SZENES I. Társszerkesztő : TJRI ШВ£ czipászmester és testffleti szaktanító. Megjelenik minden hó 1-én és 15-én, divat- vagy szabász-mintamslléklettel. Munkatársak : Krazsof János, marton Lipót _______________ezipészmesterek.________ Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, VIII. kér., József-körut 9. szám. Kéziratok nem küldetnek vissza. 1905. Egyet fordult ez a megvénült glóbus a nap körül és mi örökké küzködő emberek egy uj év küszöbéhez értünk. Mi gyarló, csupaszív lények remegve nézzük az évek lepergéseit és az Örökké­valóság egy-egy másodperczét évszámokkal lát­juk élt 1905! Vájjon mit hoz ez uj év nekünk czipészeknek, kik már-már meg is szokjuk azt a gondolatot, hogy szakmánk ezer baján segí­teni többé nem lehet ? Megszokjuk az elmúlás gondolatát, pedig dehogy van agóniában ez a remekbe illő mesterség, mely ha megtesülvén szóra nyithatná ajkát, alaposan megdorgálná híveit tétlenségükért. Miért van ez a hanyag nem­törődömség, miért vagyunk minden emóció nél­kül, miért nézzük tétlenül az évek múlását, a nélkül, hogy helyzetünkön javítani igyekeznénk, sorsunk áramlatát helyes mederbe terelve mun­kálkodnánk? Tétlenségünket bizony alaposan ki is használja az erre leskelődő éhes konkurrenczia és álmosságunkból jó üzletet csinálnak a vásári komédiásokhoz hasonló reklám-királyok. Az Örökkévalóság másodperczei pedig szü­net nélkül múlnak és mi egykor fiatalok, deres hajjal nézünk elébe a sorsnak, melyet nem hogy vasakarattal legyűrtünk volna, de szótlanul dob­tuk magunkat vészes karjaiba. Sokszor megiródott már e lapok hasábjain, hogy tegyük túl magunkat azon a fájó, de tar­talmatlan felfogáson, hogy a czipész-szakma el van veszve a jövőre nézve és lépjünk csata­sorba azok ellen, akik e felfogást önhasznukra plántálták hiszékeny lelkűnkbe. „Minden ember a maga sorsa“, mondja a bölcs és „minden jó rossz kezekben válik roszszá“, mondja a prak­tikus gondolkozó. Ha e két mondat mélyébe te­kintünk, okvetlenül az önön helyzetünk jut eszünkbe. Ez a mi szakmánk is rossz kezekbe került; egynéhány pesszimista a czipőkereske- dések folytonos szaporodásában a czipészipar végpusztulásának előjeleit látta és e sötét meg­győződésének híveket toborzott; és mert a rosszra sokkal fogékonyabbak vagyunk mi gyarló em­berek, hát lett is e felfogás híve légió. Tétlenül és meglapulva nézzük az esemé­nyek mindjobban elfajuló áramlatát. Nem kere­sünk eszközt a bajok megszüntetésére, lelkünk elfásult, akaratunk megtört és olyanok vagyunk, mint a holdkórosak, a legveszélyesebb helyze­teken is szó nélkül túltesszük magunkat egye­düli vonzópontunk segítségével, mely ez eset­ben a pesszimizmus komor, beteges képzelő­dése. Régi filozófia, hogy a szuggerált meggyő­ződés, — legyen az bármily téves — ha egy­szer befészkelte magát az emberi agyba, csak nehéz küzdelem árán űzhető ki onnan. Ezért értethetjük meg oly nehezen magunkat czipész- szaktársaink azon szinte kasztszerüen elzárkó­zott osztályával, mely nem hisz, nem remél és bizalmatlan fejcsóválgatással fogad minden ta­nácsot ; mert hitének és reményének fénye ki­aludt és sötét szemüvegén keresztül csak a pusz­tulást látja, a fejlődés nincs hatással reá. Vessünk egy pillantást a Természet nagy műhelyébe és észlelni fogjuk, hogy minden előre­törtet, minden keresi a tökéletesedést. Bármi pusztuljon is, a pusztulás nyomán uj élet fa­kad, a hervadást uj élet követi. Szakmánkat is erősen megviselték a reá zúduló csapások, de csakis gyáva ember gondolhat a végromlásra; a bátor, életrevaló túlteszi magát ezen és — cselekszik. Ismételten hangoztatjuk, szakmánk jövője biztosítva lehet, az eddigi bajokért fényesen re­habilitálódik. De csakis kemény munka árán szerezhetjük vissza azt, amit a tétlenség kor­szakában minden ellenvetés nélkül engedtünk át másoknak, akik a lopott kincset most félté­keny kapzsisággal védik meg előlünk. Ez uj év a kongresszus éve, van hát mód és alkalom a

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék