Magyar Gyáripar, 1918 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1918-01-01 / 1. szám
1. számú, Magyar Gyáripar vén gazdasági élettel való minden kontaktus nélkül született, merev elzárkózásban minden kritikától. Várjon folytassuk-e az esetek felsorolását ? Mondjak-e hosszú regényt arról, hogy hatodrangú politikai kérdések megoldása hogyan tolja félre a legfontosabb közgadasági problémákat. Vájjon ha mindez nem így volna és nem így lett volna a háború egész folyamán, ha nem állított volna a kormány a bürokrácia és a gazdasági érdekeltség közé egy szoros válaszfalat (nálunk t. i. nem az történt, ami a többi hadviselő államokban, hogy a gazdasági élet betörte a bürokrácia ablakait és oda friss levegőt vitt be, hanem megfordítva, a bürokrácia hatolt be a gazdasági életbe és hozta magával egész zárkózott dohosságát), szóval ha nem rekesztették volna ki a gazdasági élet számottevő tényezőit az állami élet viteléből, vajjon megtörténhetett volna-e az, hogy a hadsereg beszerzéseinél a magyar ipar a háború folyamán több, mint három milliárdnyi károsodást volt kénytelen elszenvedni. Hát az állami élet minden hivatott emberének nem éjjel-nappal kellett-e volna vigyázni, hogy a magyar termelés teljesen egyenértékű tényezőként szerepeljen a hadseregszállításokban, mindazt az energiát, amelyet a háború folyamán választási ügyek, alispáni pártoskodások, szolgabírói korteskedések s egyéb hasonló világjelentőségű dolgok elintézésére fordítottak, nem inkább arra kellett volna-e fordítania, hogy minden koronáért, melyet a hadsereg maga egyoldalúságában és elfogultságában a magyar ipartól elvonni készül, a legélesebb küzdelmet folytassa, parlamentben és parlamenten kívül, a rendelkezésre álló komoly kényszerítő eszközök teljes felhasználásával! Nem tudom, van-e kormányzó, politikus, aki most, utólag leült és sóhajtva és rezignációval kiszámította, hogy mit jelentett volna az ipar fejlődésében, ha az a három milliárd, amelyet tőlünk az osztrák ipar javára elkaparintottak, ennek az országnak az iparát, közgazdaságát termékenyítette volna meg. Hogy mit jelentett volna az jövő fejlődésünk szempontjából, hogy mennyire más lélekkel és bátorsággal nézhettünk volna elébe azoknak a tárgyalásoknak, illetve megállapodásoknak, amelyeket a monarchia mostan Németországgal kötni készül, hogy mennyire más adóforrások nyílottak volna meg a közönség számára, milyen más , szociális politikát inaugurálhattunk volna stb. stb. Mi őszintén szólva azért az óriási sérelemért, mely bennünket ennél a kérdésnél ért, nem tudunk haragudni a cs. és kir. közös hadügyminisztériumra. A hadügyminisztérium az csak azt tette, ami a lényege, Ausztria javát szolgálta, folytatott egy politikát konzekvensül, amelyet nekünk a múltból jól kellett ismernünk, egyszóval magát meg nem tagadva állott az osztrák érdekek szolgálatába. De hogy ezt a magyar kormányok tűrték, (mert hiszen ezért a jelen kormányt nem szabad okolni, hogy ez az ő tudtuk és akaratuk nélkül megtörténhetett, hogy gyanút nem merítettek, vagy ha gyanújuk volt, hogy ezt el titkolták, ez olyan megbocsájthatatlan vétek,amelyért a felelősség kérdését nagyon érdemes volna felhántorgatni. S ezek után milyen reményekkel és várakozásokkal nézzünk a jövőbe. Milyen átalakulást várhatunk, befejezhetjük-e békülékenyen cikkünket, hogy „X-nek ismert erélye“ és „Y-nak az ipari érdekek iránt táplált őszinte megértések stb. stb., megnyugtat bennünket a tekintetben, hogy holnaptól vagy holnaputántól kezdve minden másképp lesz. Hogy politikusok és államférfiak holnaptól kezdve megváltoznak, hogy a közélet telítődni fog közgazdasági megértéssel s hogy a Duna visszafelé fog folyni. Mindezt ugye nem mondhatjuk s ezért a jövőben is be kell érnünk azzal a lehetőséggel, amit a magunk ereje, a magyar iparnak a Szövetségben tömörült energiája képvisel. Ha ez az erő nem is elég arra, hogy gyökeresen megváltoztassa, ami ebben az országban vele s magával az ország fejlődésével ellenséges, de annyi ereje van, hogy együtt tartsa és konzerválja az erőket arra az időre, amíg a háború után kétségtelenül elkövetkező átalakulások új lehetőségeket nyitnak meg a számára. A nyersanyagfelosztás a háború után. Irta: Dr. Lénárt Vilmos. A háborúból a békébe való átmenet mikénti megoldása, közgazdaságunk, éspedig főként iparunk fejlődése, a többtermelés lehetősége, háborús terheink fedezése, az ország gazdasági és kulturális fejlődésének lehetősége a közeli jövő mindezen problémáinak megoldása, a békekötéssel kapcsolatos kereskedelmi és vámszerződések és valutánk megfelelő alakulása mellett elsősorban az ország iparának nyersanyagokkal miként való ellátásától függ. Az iparilag sokkalta fejlettebb és konszolidáltabb Ausztriával közös vámterületben élő magyar ipar a vámterület közössége folytán jelentékeny hátrányban volt a versenyképesebb osztrák iparral szemben. Az 1867-iki kiegyezés óta eltelt fél évszázad alatt az akkor még egész kezdetleges gyáriparunk az állam iparfejlesztési akciója, gyáripari vezető embereink kiváló képességei, akaratereje és vasszorgalma révén jelentékeny fejlődést ért ugyan el, de a nem túlságosan bőkezű állami támogatás és a vezetőemberek még oly kiváló kvalitásai mellett is gyáriparunk az ország szükségletének csak egy kisebb részét tudta fedezni, míg az iparcikkekben mutatkozó szükséglet túl nagy része osztrák gyárak termékeivel nyert fedezést. Az osztrák ipar, amelynek földrajzi fekvésénél fogva a legmegfelelőbb fogyasztó területe Magyarország, természetesen mindent elkövetett, hogy a magyar ipar lehetőleg ne nőjjön nagyra és a vámokkal védett közös vámterni-