Magyar Gyáripar, 1920 (10. évfolyam, 1-14. szám)
1920-06-01 / 7-8. szám
2 Magyaryáripar 30—35 vaggont szállított és azonkívül az általa vállalt tetőfedési garanciák biztosítására köteles tartani 50—60 vaggont, úgy hogy a gyár ezzel az okos és ökonomikus eljárással mindössze csak 5—6 hónapra elég készlettel rendelkezik. Természetes, hogy a gyár megcenzúrázza a hozzá beérkező megrendeléseket és vigyáz arra, hogy egyrészt a láncosoknak, másrészt a kereskedőknek, akik magukat csak most etablírozzák, de egészen új vevőknek is, akik annak előtte más gyárakból szerezték be készleteiket, árut ne adjon, mert csak így tudja biztosítani azt, hogy a közüzemeket és saját régi vevőkörét megfelelően kielégíthesse. Hozzátehetjük még, hogy olyan alacsony áron, amely még a versenyvállalatok elismerését is kikényszeríti. De tulajdonképen nem erről a konkrét esetről van szó, hanem arról, hogy alig van olyan gyár, bármilyen lefokozott üzemmel dolgozik is, amely ne tartana bizonyos rendkívül fontos szükségleteknek ellátására készleteket raktáron. És ha az Eternit-ügyben való eljárást akár jogi, akár gazdasági szempontból helyesnek ismerjük el, akkor ennek szükségszerű konzekvenciája, hogy mindezek a vállalatok, az egész magyar gyáripar ki van téve annak, hogy feljelentők a készleteket kiszimatolják (ami nem nehéz dolog, mert a gyárak nem ássák el készleteiket), a rendőrség lefoglalja, a bíróság megbünteti. Bármilyen legyen is az áruhiány, nincsen olyan gyár, amely egy bizonyos mennyiségű készletről okos előrelátással ne gondoskodna; ha ezekre most a hatóság ráveti magát, ha ezeket a vállalatokat büntetéssel sújtja, vagy akár csak a nyilvánosság előtt meghurcolja, akkor legyünk elkészülve arra, hogy a termelés teljesen megbénul a gyárakban. Senki gyártani nem mer, mert hisz minden racionális termelés bizonyos készleteket feltételez, új vállalatok ebben a légkörben, szemben a feljelentések és meghurcoltatások állandó rémével, nem alakulnak és akkor a legolcsóbban elérik azt, amire ellenségeink a békeszerződés révén törekednek: a magyar ipari termelésnek teljes megszűnését. Ha ezt egyesek, kiket a remélt feljelentési díj csalogat (kockáztatni ugyanis semmit sem kockáztatnak, legfeljebb hogy nem kapják meg), nem látják be, X X X XXXXXXXXXX X X X a gazdasági következményeket kicsibe veszik, azt meg tudjuk érteni, de hogy a kormány XXXXXXXXX XXXXXXXXXX X X X X tűri hogy az ilyen eljárás révén a nemzeti termelés folyamatából kikapcsoltassanak, elutasító például szolgáljanak a külföldi tőke minden kísérleténél, ezt nem tudjuk megérteni s ebben az ország érdekében, melynek fogyasztását ellátni vagyunk hivatva, nem tudunk belenyugodni. * A magyar királyi minisztérium rendeletet bocsátott ki a fémek és ötvözetek bejelentése, sorgaMegszünteti mindazokat a rendeleteket, amelyek eddig a kormány vagy bármilyen minisztérium által az egyes fémek és fémgyártmányok bejelentéséről, igénybevételéről és forgalombahozatala tekintetében kibocsátott és elrendeli, hogy ezután — bizonyos minimális mennyiségektől eltekintve — az aluminium, ólom, vörösréz, nikkel, ón, horgany, horganyzott vasbádog bejelentési kötelezettség alá esik. Aki ezután fémeket fel akar dolgozni, legyen akár saját anyaga, akár pedig feldolgozás céljaira bevásárló gyár, az köteles a Vas és Fémgazdasági Tanácshoz fordulni fémfeldolgozási engedélyért. A Vas és Fémgazdasági Tanács, mely az engedélyek dolgában dönt, megállapítja, hogy mennyi idő alatt köteles a vállalat az engedélyezett fémet feldolgozni. Amennynyiben fémkészleteit a tulajdonos nem a háborús rendeletek alapján szerezte be, hanem esetleg import útján, vagy szabad forgalomban, akkor köteles ezt megvételre felajánlani a Magyar Fémközpontnak,amely a fémeket rendeletben megállapított árakon fogja átvenni. E rendelet a gépipari üzemeknek a megbénítását jelenti. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a békeszerződés aláírásával megindulna a forgalom fémekben is, mely minden erővel azon volna, hogy az országnak jelentős fémszükségletét ellássa. Az a megkötöttség, melyet ez az új rendelet statuál, a fémimportot teljesen lehetetlenné teszi. Ki fog ide fémeket behozni, hogy állandóan az a veszély fenyegesse, hogy amit nagy utánjárással és áldozatokkal megszerez, azt meglepetésszerűen megint csak alávetik a bejelentési kötelezettségnek, a lefoglalásnak, amikor is fémét olyan árakon köteles átadni a Fémközpont Részvénytársaságnak, amilyen árakat a rendelet önkényesen megállapít. Minden előrelátó gondoskodást, minden komoly kalkulációt lehetetlenné tesz ez a rendelet, de lehetetlenné teszi magát azt a magasabb célt is, amelyet intézkedéseivel valóban szolgálni kíván, mert a cél az, hogy az országban minden eshetőségre disponibilis komoly fémkészletek legyenek. Ez a cél a szabad forgalom mellett sokkal inkább érhető el, mint a kötött forgalom mellett. Mert a fém, amely az országba bejön, bármilyen célra dolgoztatik fel — ezt tudjuk háborús tapasztalatainkból — el nem tűnik, valamilyen formában szolgálja a termelést és kivonható onnan akkor, amikor magasabb érdekek azt kívánják, hogy az ország védelme szolgálatába állíttassák. * A világpolitikai események között alig tudunk fontosabbat feljegyezni, mint hogy Franciaország és Németország között a kereskedelempolitikai tárgya lombahozatala és felhasználása tárgyában. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X 7—8. szám.