Magyar Gyáripar, 1923 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-01 / 1-2. szám
t a bázisa a mai hatalmas csepeli gyárvárosi lak. Itt kezdte meg a tölténygyártást 1889-ben, még pedig olyan sikerrel, hogy mindjárt kezdetben nagy külföldi megrendeléseket is kapott, egyebek között Németországban is, s a cég Berlinben külön gyárat létesített a tölténfyl készítésre. Ez a gyár később a magyarországi illem, nagyszabású fejlődése következtében feleslegessé vál. Az eredeti konzervgyár már a kilencvenes évek legelején nem volt elegendő a gyalogsági hüvelygyártás és lövedékgyártás egyre fejlődő ágainak afogadására. Olyan új telephely után kellett nézni, amely a legnagyobb,szabású fejlődés számára is teret...FiGgATO. Azzal, hogy Csepel szigetét választotta ki Weiss Manfred, már akkor tanúságát adta rendkívüli előrelátásának, az tette lehetővé, hogy a gyár a háború alatt az óriási módon megnövekedett követelményekhez azonnal tudott alkalmazkodni. Alig 5—6 lóerőt használt fel eredetileg a telep,, s ma 30.000 lóerős óriási energiaszükséglettel dolgozik. Az alkalmazottak száma az eredeti százról a háború alatt 30.000-re növekedett, s bár a bolsevizmus után lezuhant ezerre, most ismét 9000 munkást foglalkoztat Csepel, tehát sokkal többet, mint békében, a háborút megelőzően. Közben maga a konzervgyár is erősen kiterjeszti üzemét, úgy hogy 1894-ben már napi 200.000 adag különböző katonai konzervet tud előállítani. A szakadatlanul fejlődő Vállalattól 1896-ban vált meg Weiss Berthold és azóta Weiss Manfred az egyedüli vezető, aki a fősúlyt a fémművek fejlesztésére vetette; a fémművet 1898-ban sikerült függetlenítenie a külföldi ipartól. Hosszadalmas, fáradságos és költséges kísérletezés után, 1901— 1903 között, készül el nagyobb tömegekben Weiss Manfred gyárának egyik nevezetes alkotása, a tábori sütőkocsi, amelyet 1908-ban követ a főzőkonyha, úgy amint azt a háború alatt úgyszólván az egész világ megismerte. Ugyanebben az évben a nagy hadseregreform, s a tüzérségi reform befolyásolja a vállalatot, amely megkezdi a tüzérségi lövedékek gyártását, is. A fémműveket kiegészítik acélhengerművek, berendezik acéllemez és acélszalagok előállítására is, miáltal a kézifegyver töltényeinek gyártásához szükséges összes anyagokat magában az üzemben tudják előállítani. Általában az 1900-at követő évek a legjellemzőbbek háború előtti munkásságára; ekkor alakul ki a csepeli telep a háború alatt ismeretes formájában, melyre megalkotója méltán büszke lehetett. Egymástól többékevésbé független, de szervesen összekapcsolódó gyári üzemeket hozott létre Weiss Manfréd; Martin acélművek; acél sajtoló és acél kovácsoló; vörösréz és bronz hengerművek; kézifegyver tölténygyárak; tábori sütőkemencék és tábori mozgókonyhák és főzőládák gyárát és így tovább. Weiss Manfréd előrelátása, gazdasági fantáziája és energiája következménye gyanánt az 1914-ben kitört háború a gyárat teljes készenlétben találta. S teljesítőképessége a háború alatt az eredetinek háromszorosára emelkedett. Számos műhely, új lőporos laboratórium, lőportorony, raktár épült és tömérdek új gépet állítottak be az egyes üzemekbe, úgyhogy nem volt a monarchiában ipari üzem, mely oly tökéletesen állt volna küzdelmünk szolgálatában, mint Weiss Manfréd üzeme. Messzire vezetne Weiss Manfréd telepei hatalmas háborús teljesítményének részletezése. A háború vége felé lankadatlan energiával készítette elő Weiss Manfred a békecikkek gyártására való áttérés óriási problémáját. A katasztrofális vég alig jelenthetett valakikknek tragikusabb csapást, mint éppen neki. Már a Kisztolyi korszak alatt bekövetkezett viszonyok tevékenyülségét teljesen megbénították és bizonyos mértékben az egyéniségétől egyébként távol álló pesszimizmus felé hajtották. A bolsevizmus kitörése azután szinte úgy látszott, hogy a végső csapást adja meg. Egyéni művének vezetését kiragadták kezéből, egyre fenyegetőbb üldöztetést kellett elszenvednie, a jövőt sötétnek és kilátástalannak vélte, az egész társadalmat látta összeomlani, a kétségbeesés napjaiban úgy vélte, hogy csalaládjának, hozzátartozóinak sorsát enyhíti, ha kitér a . ^meddő'küzdelem elől, s önmagát dobja áldozatul. Alkíniiban, kitörése után öngyilkossági kísérletet követett, el. Még halálos betegen is tárgya volt az üldöztetésnek. Hroskzig súlyos betegség után épült csak fel, lassan kint , visszanyeri egészségét, s a kommün bukása után visszatért efergiára és munkakedve is. Fiatalos erővel látott ^cíjfcVannkl^nX nagycélnak megvalósításához, hogy hatalmin és négy év alatt teljesen a háború szolgálatába állított’ telepét a Viékégyártmányok készítésére alakítsa át. Klésének legnehezebb művét hajtotta végre ekkor. ,KözbCiT'','ll:filln!Tl át kellett szenvednie a román megszállás ugyancsak katasztrofális csapását. A románok 1600 gépet, 200 vágón rezet, 150 vágón vasat, 500 vágón lőszert hurcoltak el, úgy hogy kivonulásuk után, 1919 telén,, szinte puszta volt a telep s azújjáépítés és átalakítás munkájával csak Weiss Manfréd rendkívüli energiája birkózhatott meg. Évekkel előbb a háború gazdasági követelményeihez való alkalmazkodás fényes példáját produkálta s most ugyanezt ismételte meg a békegazdaságra való áttérésnél. Az acélmű, mely a háború alatt gránátokat készített, most rudacélokat, profilokat és hengereket állít elő. A fémfeldolgozó mű a gyűszűtől kezdve az üstig a legkülönbözőbb cikkeket készíti vörösrézből, sárgarézből és alumíniumból. Ahol ezelőtt lőszert gyártottak, most ekéket, szecska vágókat és egyéb mezőgazdasági gépeket és szerszámokat állítanak elő. Nagyarányú posztógyári üzem létesült a telepen. Készülnek különböző faáruk, cipőszegek és sok más mindenféle cikk. Csepel ma több mint kétszer annyi munkást foglalkoztat mint békében. Élete főművének lankadatlan fejlesztése mellett Weiss Manfréd igen kiterjedt társadalmi és gazdasági tevékenységet fejtett ki. Tagja volt az ipartanácsnak, a közlekedési tanácsnak és a tarifabizottságnak. Alelnöke Szövetségünknek, melyet (Korin Ferenccel, Hatvany Sándorral, Leipziger Vilmossal együtt alapított, s amelynek fejlődése, a magyar közéletbe való behelyzkedése különösen lelkéhez nőtt. A gyáripari közügyekkel ugyanazzal a lelkesedéssel, buzgalommal foglalkozott, mint saját üzemének dolgaival. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetésében is igen élénk részt vett, részben elnöke, részben igazgatósági tagja különböző nagy vállalatoknak. A jótékonyság terén végzett munkáját alig lehet számontartani. Létesítette és fentartotta a Weiss Ailce-kórházat, amely mintaszerű berendezéssel áll a szülőanyák segítségére. Csepelen népkonyhát és gyermekmenhelyet tart fenn, hatalmas alapítványokat tett a legkülönbözőbb jótékonyintézmények számára s talán névtelenül még többet áldozott; senki sem távozott tőle üres kézzel azok közül, akik segítségét kérték. Szívesen és szeretettel tudott adni. Már a háború előtt számos kitüntetés érte gazdasági és humánus működéséért. 1896-ban magyar nemességet kapott „Csepeli4" előnévvel. Különböző belföldi és külföldi rendjelekkel tüntették ki, 1916-ban a király a főrendiház tagjává nevezte ki, majd 1918-ban Károly király a báróságot adományozta neki. Kiterjedt családnak okoz mély gyászt halála. Két fia, báró Weiss Alfonz és báró Weiss Jenő és sógora lovag Waál Oszkár a csepeli vállalatot irányítják.Ájgyarsbáró Kornfeld Móric a Ganz-Danubius vezetőjeifj. dr. Chorin Ferenc a Salgótarjáni Kőszonhá^iS4 Rt. vezérigazgatója és Mauthner Alfréd a teg magfömb magyar magkereskedő cég főnöke. Halála ■^SS^Kiss Manfréd báró november 17-én lett hirtelen rosszul. Délután még az irodájában volt s hazaérkezve, agyvérzést kapott s azóta nem kelt fel az ágyából. Állapota az első roham után még javulni látszott s ilyenkor volt is némi remény, hogy megmenthetik életét. De a bizakodás nem tartott sokáig s a család, mely szorongó í. szaruj KCY A R C YA RÍ PAR J-J