Magyar Gyáripar, 1923 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-01 / 1-2. szám
4 MAGYAR GYÁR HVR 1—2. szám érzéssel kisérte a betegszoba eseményeit, több ízben készülten állt a katasztrófára, már jóval azelőtt, hogy a válságos óra csakugyan bekövetkezett. Életének utolsó két hetében a nagybeteg nem volt többé magánál s alig táplálkozott. De vasárnap váratlanul magához tért, evett is valamelyest s az egész család: gyermekei, vejei, menye, unokái, nővére, sógora és sógornői betegágyához sereglettek. A változás nem váltotta be a hozzáfűzött reményt. Látszólagos megkönnyebbülése másnap, hétfőn is tartott. Délután négy órakor aztán nyugodtan elaludt s nem ébredt föl többé; este hat órakor csendesen átszenderült. Haláláról a család a következő gyászjelentést adta ki: Mauthner Alfrédné Weiss Elsa, Weiss Jenő báró, báró Kornfeld Móricáé Weiss Marianne, Weiss Alfons báró, ifj. Chorin Ferencié Weiss Daisy és Weiss Edith bárónő az egész rokonság nevében mélységes fájdalommal jelentik, hogy forrón imá■ dott édesatyjuk csepeli Weiss Manfréd báró nagyiparos, a főrendiház tagja, folyó hó 25-én életének 66-ik évében elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 28-án, déli 12 órakor fogjuk a VT., Andrássy út 116. sz. alatti gyászházból utolsó útjára elkísérni és a Kerepessg úti izraelita temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra elhelyezni. Pihenjen békében! Mauthner Alfréd, báró dr. Kornfeld Móric, ifj. dr. Chorin Ferenc vejei, báró Weiss Alfonsné Herzog Erzsébet menye, Mauthner Mária, Mauthner Ferenc, Mauthner Anna, Mauthner Krisztina, Mauthner János, Mauthner István, báró Kornfeld Mária, báró Kornfeld Hanna, báró Kornfeld György, Chorin Erzsébet, báró Weiss Gábor unokái, özv. Kissiés Móricáé Weiss Jenny nővére, özv. Weiss Bertholdné sógornője, lovag Wahl Oszkár és neje sógora és sógornője. Koszorúk mellőzését kérjük. Szövetségünk gyászjelentése Szövetségünk báró Weiss Manfred alelnökünk halála alkalmából a következő szövegű gyászjelentést adta ki: A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége mélyen megrendülve jelenti, hogy alelnöke és egyik alapítója, fáradhatatlan, lelkes vezére, csepeli báró Weiss Manfréd, december hó 25-én elhúnyt. Csütörtökön, december hó 28-án, délben 12 órakor temetjük nagy halottunkat az Andrássy út 116. sz. alatti gyászházból. Mindnyájunkat gyászba borító halála pótolhatatlan vesztesége szövetségünknek. Hálás kegyelettel őrizzük emlékét. Szövetségünk igazgatóságának gyászülése Báró Weiss Manfréd halála alkalmából Szövetségünk igazgatósága december 27-én déli 12 órakor dr. Chorin Ferenc főrendiházi tag elnöklésével ülést tartott, amelyen az igazgatóságban Budapesten tartózkodó tagjai teljes számban megjelentek. Jelen voltak: dr. Chorin Ferenc főrendiházi tag, Aczél Ede, dr. Bíró Pál, Bán József, Burchard Bélaváry Rezső, Fellner Henrik, Fayer Sándor, dr. Freund István, Bessenyei Ferenc, Ehrlich Emil, Egger Gyula, Gschwindt Ernő, Baumgarten Nándor, Goldberger Leó, Herczegh József, Kandó Kálmán, dr. Keleti Kornél, báró Kohner Adolf, báró Kornfeld Pál, Langfelder Ede,e Liding S. Géza, Lukács József, dr. Moskovits Miklós, Schwartz Alfréd, Schwartz Félix, Szcitovszky Tibor, Szirmay Oszkár, Szüllő Árpád, Van den Eynde Hector, Vas Ferenc, báró Wolfner Tivadar. Dr. Chorin Ferenc elnök a következő beszéddel jelentette be a veszteséget, amely báró Weiss Manfréd halálával Szövetségünket és az egész magyar gyáripart érte. „A magyar gyáripartsúlyos veszteség érte. Nemcsak az országban de túlzás nélkül mondhatjuk, egész Európában számottevő ipartelepnek alkotója és vezetője elhúnyt. Néhány évtized alatt úgyszólván semmiből teremtette meg azt az óriási iparvállalatot, amely a magyar tetterőnek és a magyar teremtő zseninek fényes bizonyítéka. Sokan bámulták őt, még többen irigyelték, de alig jutott valakinek eszébe, hogy mennyi munka, milyen önfeláldozás s a magyar jövő iránt valamennyi bizalom kellett ahhoz, hogy minden energiáját, minden gondolatát és minden idejét egy célnak szentelje. Ezeket a férfiakat külön mértékkel kell mérni. Alacsony szempont volna azt gondolni, hogy egyedül a vagyonszerzés gondolata volt a mozgatója annak a gigantikus munkának, amelyet életében végzett. Megküzdeni azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a gazda■ jági áttörés munkája mindig jár, legyőzni azokat az akadályokat, amelyek az Ausztriától való függő helyzetünkből önként adódtak, s amelyekkel minden ilyen irányú magyar kezdeményezést el akartak fojtani, megteremteni azt az organizációt, amit az ország addig teljesen nélkülözött, s amire pedig az ország védelme szempontjából annyira szükség volt, mindez egy magában oly nagy alkotás, amely egy egész élet nagy eredményeit jelenti. Weiss Manfréd alkotó zsenije azonban akkor mutatkozott igazán nagynak, amikor a két forradalom és az ország teljes összeomlása nyomán az ő életének eddigi eredményei is összedőltek s neki csaknem a semmiből kellett újat teremtenie. Gyára felszerelését és berendezését az ellenség zsákmányként magával hurcolta, az üzem egyik fontos ágát betiltották, a gyár úgyszólván feleslegessé vált. Más ebben a helyzetben bizonnyal arra gondolt volna, hogy enged a végzetnek, visszavonul egy nagy csalódásután és élete hátralevő idejére nyugodt napokat igyekszik magának biztosítani. Ő azonban nem ezt tette, egy új és az eddiginél is hatalmasabb koncepció lázával a romokból az új alkotások egész sorát varázsolta az ország szemei elé. Napreggeltőlnapestig, munkában volt, ezreknek és ezreknek megint kenyeret adott, példaadásával bizalmat, öntött a sok csüggedébe s élvezte azt, ami életének egyetlen öröme és célja volt: a nagy alkotás felemelő érzéseit. Nagy fájdalmunk és nagy szerencsétlenségünk, hogy ő most hunyt el, amikor ennek a balsorstól sújtott országnak az ilyen férfiak egész sorára volna szüksége. Bár ő nem halt meg, mert közöttünk marad műveiben és emlékében, amely nagyszerű példaadás annak a generációnak, amelyre az ország talpraállításának nagy munkája vár.“ Elnök indítványára elhatározta az igazgatóság, hogy báró Weiss Manfréd ravatalára koszorút helyez, temetésén testületileg vesz részt és emlékének méltó megörökítéséről a Szövetség legközelebbi közgyűlésének keretén fog gondoskodni.