Magyar Gyáripar, 1929 (20. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1929 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1929-01-01 / 1. szám

A MAGYAR GYÁRIPAR tarifáknak gazdasági szempontból való átdolgozása nagykésőn szintén megindult. Ha itt is kezdettől fogva az a helyes és Magyarországon a háború előtt általában vallott elv érvényesült volna, hogy a vasút nemcsak rentabilitásra igényt tartó üzleti vállalko­zás, hanem egyben a nemzet gazdasági életének irá­nyítására szolgáló hatalmas eszköz is, akkor bizo­nyára a tarifákat általában úgy állapítottuk volna meg, hogy azok legfeljebb a vasút rendes üzemi ki­adásait és az abba fektetett tőke méltányos kamato­zását fedezzék, ami bizonyára nem jelentette volna a termelésnek szállítási díjakkal való oly megterhe­lését, hogy az bénítólag hasson az értékesítés lehető­ségére. Különleges tarifális intézkedésekre lesz szük­ség abból a célból, hogy a búza- és lisztexportunk­nak lökést adjon abban a korai időszakban, amikor a külföldi piacokon a többi gabonatermő országokat időbelileg megelőzhetjük“. A magyar ipar helyzete 1928-ban írta FELLNER HENRIK Az év elején beállott lanyhulás a legtöbb ipar­ágban nem volt tartós. A visszaesés ugyan az első félévben sebet ütött egyes iparágakon, de a továb­biak folyamán, egyes kivételeket nem tekintve, mégis legalább lehetséges volt a múlt év végi színvonal el­érése. Ez jobb eredményt jelent, mint amilyent re­mélnünk lehetett. De nem lehet és nem szabad ezzel beérnünk. Mert hiszen egyes iparágaink teljesítőké­pességüknek még mindig csak kisebb részét tudják kihasználni, így a malomipar 25%-át, a söripar 25%-át, az ipari szeszgyárak 30%-át, a téglaipar 45 %-át, a cementipar 55—60%-át stb. Sajnos, kedvezőtlenül alakult a textilipar hely­zete, amiről később még szó fog esni. Ez iparág hely­zete klasszikus példája annak a romboló hatásnak, melyet a vámmérséklés a védelemre szorult ipar­ágakra gyakorol. Mert nem tekintve, hogy kereske­delmi mérlegünk passzív oldala 1927-ben a cseh­szlovák szerződés hatása alatt egyedül cseh viszony­latban nem kevesebb, mint 57 millió pengővel rom­lott, a textilipar mai válsága legnagyobb részben a cseh-szlovák áru beözönlésének következése. Ha a vártnál általában jobb eredmény okait ku­tatjuk, a leghatásosabbat a fogyasztóképesség meg­növekedésében látjuk, melyet többek között a nö­vekvő ipari termelés ellenére is állandóan fokozódó készáru-behozatal igazol. 1926-ban, 1927-ben és 1928. évben (ez utóbbi évet az első kilenc hónap adatai alapján becsülve) ugyanis a növekvő nyersanyag- és félgyártmány-behozatal mellett is, a készgyártmá­nyok behozatala 432 millió pengőről 524 millióra, il­letve 550 millió pengőre növekedett. Amilyen kevéssé örvendetesek e számok a külke­reskedelmi mérleg passzivitása szempontjából, mégis határozottan a fogyasztóképesség erősödését jelentik. Ez néhány jó termésen kívül, az újabb külföldi pénz­­beözönléssel és az ezáltal megélénkített gazdasági vérkeringéssel függ össze. Nem örvendetes, hogy fo­gyasztásunk duzzadása kölcsönvett pénznek köszön­hető, de bizonyos, hogy átmenetileg minden ország, melynek lassú a tőkeképződése, külföldi hitel igénybe­vételére van utalva. Az 1928. év folyamán kibocsá­tott záloglevelek és községi kötvények összege 29­1 millió dollárra, a kétrendbeli, 3 -3 millió fontot tevő Talbot-kölcsönök hozzászámításával pedig kb. 45 mil­lió dollárra, vagyis kb. 260 millió pengőre rúg. És ha ezeknek a kölcsönösszegeknek egy része, mint pl. a Talbot-kölcsön és az ipari jelzáloghitelintézet köl­csöne még nem is került teljes összegében forga­lomba, ezzel szemben állanak a népszövetségi köl­csönnek ez évben felhasznált maradéka és azok a bankjaink által folyósított földbirtok- és házkölcsö­­nök, amelyekre vonatkozó záloglevélkibocsátás még nem történt meg. A most említett, még ki nem merí­tett kölcsönösszegek és a 36 millió dolllárnyi földre­­form-kölcsön gazdaságunknak a jövőben állanak majd rendelkezésre. Az eladósodásnak azonban korlátot kell szab­nunk és habár egy jelentékeny összegű beruházási kölcsön felvétele idővel elkerülhetetlen lesz, — hiszen államvasutaink kárbahozatala és racionalizálása ezt egymagában szükségessé teszi — és habár mezőgaz­daságunk helyzete javulásának és az építkezési tevé­kenység folytatásának előfeltétele a magánhitel to­vábbi igénybevétele, a további eladósodás tekinteté­ben mégis a legnagyobb mérsékletet kell tanúsí­tanunk. Az idő alatt, ameddig e tekintetben a határt el­értük, amelyen túl nem szabad mennünk, gazdasá­gunkat fel kell vinnünk a prosperitásnak arra a fo­kára, melyen a külföldi hitel igénybevétele nélkül tud meglenni és e cél érdekében a termelésnek és a kor­mánynak a legnagyobb energiával kell összefogniok! A mezőgazdaság problémáival annak vezető ele­mei foglalkoznak. Éppúgy, mint ott, az iparon belül is igen sok a teendő. Az előbb említettem, hogy a készgyártmá­nyok behozatala az utolsó három év alatt több mint 100 millió pengővel növekedett. A készgyártmányok kivitele pedig 1926-ról 1927-re 227 millióról csak 242 millióra növekedett és 1928 végéig ezt az elenyésző növekedést alig volt képes lényegesen fokozni. Már most a behozatali oldal főbb tételeit nézve, azt látjuk, hogy egyedül a textilipar termékeiből 1926-ban 267 millió pengő értéket hoztunk be, mely összeg 1927. évben 312 millióra ugrott fel. Az idei év első kilenc hónapja ugyan csekély 9 millió pengő csökkenést mutat, de 300 millión felüli behozatallal így is számí­tanunk kell. Ha már a szerencsétlen cseh-szlovák szerződésbe, mely ezt a helyzetet előidézte, bele kel­lett törődnünk, módot kell találnunk kereskedelmi mérlegünk e legnagyobb importtételének csökkenté­sére azáltal, hogy amit lehet, itthon állítsunk elő, másrészt, hogy a meglévő textilkivitelt, mely 1926 óta 29 millióról 1927-ben 37­5 millióra, az idén pedig már az első kilenc hónapban, igaz, hogy részben kény­szerű, tehát veszteséges eladások árán, 40 millióra növekedett, minden lehető eszközzel fokozzuk. Vagyis a kormánynak az iparpártolást magát is és oly fontos tételként kell felvennie programmjába, mint a kivitel támogatását. A másik legjelentékenyebb behozatali tételünk a 135 milliót tevő fabehozatal. Ebből 35 millió pengő tűzifa, 20 millió nyers épületfa, 77 millió pedig fűré­szelt és bárdolt épület- és műfa. A tűzifabehozatalt le lehetne szorítani, ha a központi fűtőberendezések­nél a magyar szén felhasználása jobban elterjedne, az épületfa pedig belföldi vas és vasbeton segítségével volna jelentékeny részben pótolható. Ez régen tudott dolog, de behozatalunk állandó növekedése most már szükségessé teszi, hogy a következtetéseket habozás nélkül levonjuk és hogy ezirányban hatósági intézke­­ d. szám.

Next