Magyar Gyáripar, 1934 (25. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)
1934-01-01 / 1. szám
1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR hajtási rendelet keretében kellett szabályozni — hónapokig tartó alapos előkészítő munka után a hivatalos lap december 24-iki számában megjelent 1933. évi 151.000 számú rendeletével intézkedett »a gazdasági versenyt szabályozó megállapodások és határozatok illetékes ügyében. A végrehajtási rendelet az illeték alapjának megállapításául szolgáló bejelentések határidejét 1934 január 20-ikával állapította meg. Az alaprendelet és annak végrehajtása ügyében kibocsátott pénzügyminisztériumi rendelet értelmében az 1931. évi XX. t.-c. szerint bemutatás alá eső megállapodások vagy határozatok után kell az illetéket leróni. Az illeték alapja »a megállapodással vagy határozattal védett körben a résztvevők által forgalombahozott árukért vagy egyéb szolgáltatásokért kikötött bármilyen ellenértékű, a végrehajtási rendelet értelmében pedig a bemutatott megállapodásban résztvevő felek kötelesek az illeték kiszabásának alapjául szolgáló adatokat bejelenteni. Ebből nyilván az következik, hogy a megállapodáshoz csatlakozott minden cégnek kell bejelentést tennie, akkor is, ha a megállapodással védett körben árut tényleg nem hozott forgalomba. A bejelentés azonban ilyen esetben természetesen nemleges lesz, de az a körülmény, hogy valamely körtól résztvevő védett árut tényleg nem hozott forgalomba, a bejelentési kötelezettség alól nem mentesít. A kartelilletéknek a kartelszerződések kötelező bemutatásával való összefüggésére utal, hogy minden »bemutatás alá eső« megállapodás vagy határozat után kell az illetéket leróni. Oly kartelszerződés tehát, amely a kereskedelmi minisztériumnál nem mutattatott be, nem illetékköteles, de az ily kartelszerződés a törvény értelmében nem is jogérvényes. Miután pedig minden kötelezettséget megalapító megállapodás vagy határozat minden esetre írásbafoglalandó, ezenkívül amennyiben az írásbafoglalás és bemutatás elmaradna, az illető kartel pénzbírsággal sújtható. Az alaprendelet egyik legfontosabb intézkedése, hogy a bemutatás alá eső megállapodás vagy határozat után legalább évi 1000 pengő illetéket kell leróni. Az 1000 pengős illeték évi legalább 400.000 pengős értékű védett forgalom alapján adódik, ez tehát nyilván azt jelentené, hogy amennyiben a védett forgalom értéke az évi 400.000 pengőt nem éri el, az illeték tétele valójában 0,25%-nál nagyobb. Évi 400.000 pengőnél jóval kisebb értékű védett forgalomra számos példa van, például két vidéki téglagyár megállapodásánál, vagy oly vegyészeti anyagokra vonatkozó megállapodásoknál, amelyeknél a védett forgalom értéke esetleg 100.000 pengőnél is sokkal kisebb lehet, a minimális illeték azt jelenti, hogy a 0,25 %-os illeték helyett 1,2 %-os illeték volna lerovandó. Tudunk oly megállapodásokról is, amelyeknél védett áru az elmúlt évben egyáltalában nem került forgalomba és talán újabb évek fognak elmúlni, amíg a védett áru ismét forgalomba kerül. A védett forgalom értékéhez viszonyítva esetleg rendkívül magas illetéktételt jelent a minimális 1000 pengő, ha valamely kartel néhány hónapi fennállás után megszűnt és a védett cikk forgalombakerülő összmennyisége sem jelentékeny. Egészen kétségtelen, hogy a minimális illeték ilyen kartelek megszüntetésére fog vezetni és újabb megállapodások létesítését meg fogja nehezíteni, ami annál érthetetlenebb, miután az alaprendelet a 0,25%-os illetéket nyilván, maximális illetéktételnek tekinti, amidőn azt mondja, hogy az illeték lehetőleg egyességi úton állapítandó meg. Az alaprendelet ezzel nyilván oly megállapodásokat tartott szemelőtt, amelyek nem az eladási árakat írják elő, hanem például az eladási feltételeket szabályozzák csupán, vagy a kormány kezdeményezésére bizonyos feladatokra, például kereskedelempolitikai megállapodások lebonyolításának lehetővé tételére alakultak. Az alaprendelet értelmében a kereskedelmi minisztériumnál bemutatott megállapodást illetékkiszabás végett külön bemutatni nem kell. Az illeték kiszabásához szükséges adatokat a kereskedelmi minisztérium közli a pénzügyminisztériummal. A kereskedelmi minisztériumnál azonban csak maga a kartelszerződés és az azt esetleg módosító megállapodások vagy határozatok jelentendők be, a védett forgalom mennyisége azonban nem. Helyesebbnek látszott tehát és ezt az álláspontot foglalja el a végrehajtási rendelet is, hogy a forgalomra vonatkozó adatok bejelentésére a kartelben résztvevő tagok köteleztessenek. Az alaprendelet nem is intézkedett az iránt, hogy a kartelilleték alapjának megállapítására szolgáló adatokat hol kell bejelenteni, a végrehajtási rendelet azután a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási hivatalhoz való bejelentést teszi kötelezővé. Ennek megfelelően azt, hogy mit és miként kell bejelenteni, hogy a kartelilletéket a központi díj- és illetékkiszabási hivatal megállapíthassa, tulajdonképen csak a végrehajtási rendelet írja elő. E rendelet értelmében a bejelentést a rendelethez csatolt mintának megfelelő nyomtatványon kell benyújtani. Egészen szokatlan azonban, hogy a rendelet nem mondja meg, hogy a bejelentés alapján miképen történjék a hivatal által a bejelentett adatok elbírálása a kartelilleték alapjának kiszámításánál. Csak következtetni lehet, — és ez felel meg az előzetes tárgyalások során a pénzügyminisztériumban és kereskedelmi minisztériumban kialakult felfogásnak — hogy a védett forgalom összértékéből a kartelilleték alapjának kiszámításánál levonható a forgalmazott árukat terhelő közszolgáltatások értéke, a külföldre exportált áruk értéke és a kétszeres illetékezés elkerülésére figyelembe veendő a hivatal által, hogy ugyanazt a védett forgalmat esetleg több megállapodás védheti. Két fontos elvi kérdést dönt el a végrehajtási rendelet, oly kérdéseket, amelyeket az alaprendelet nem szabályozott, illetőleg melyre nézve nem rendelkezett teljes precizitással. Az egyik, hogy mi történjék akkor, ha a megállapodáshoz csatlakozott valamelyik cég védett árut egy másik kartel résztvevő útján hoz forgalomba. Megfelelő szabályozás nélkül ilyen esetekben ugyanazt az árut úgy az előállítónak, mint pedig annak a cégnek kellene bejelentenie, amely az árut kifelé a megállapodáson kívülálló részére forgalomba hozza. A kartelilleték alapjának megállapításánál tehát ugyanaz a védett árumennyiség kétszer szerepelne. Ennek elkerülésére mondja ki a végrehajtási rendelet, hogy ilyen esetekben az árut csak az áru előállítója köteles bejelenteni, az árut kifelé forgalmazó cég azonban nem. Nehezebb kérdés, amely valamely védett árunak esetleg központi eladás útján történő forgalombahozatalánál is felmerül, a bejelentendő forgalombahozott áru mennyisége után kikötött ellenérték megállapítása. Ezt a kérdést a végrehajtási rendelet nem dönti el, de leghelyesebben kétségkívül a vas- és festékfázisrendeleteknek a forgalmiadóváltság kiszámításánál szem előtt tartandó rendelkezések analógiájára volna szabályozandó. ^ 3