Magyar Gyáripar, 1934 (25. évfolyam, 1-12. szám) - Iparjogi Szemle, 1934 (28. évfolyam, 1-5. szám)

1934-01-01 / 1. szám

1. szám. MAGYAR GYÁRIPAR hajtási rendelet keretében kellett szabályozni — hóna­pokig tartó alapos előkészítő munka után a hivatalos lap december 24-iki számában megjelent 1933. évi 151.000 számú rendeletével intézkedett »a gazdasági ver­senyt szabályozó megállapodások és határozatok illetékes ügyében. A végrehajtási rendelet az illeték alapjának megállapításául szolgáló bejelentések határidejét 1934 január 20-ikával állapította meg. Az alaprendelet és annak végrehajtása ügyében ki­bocsátott pénzügyminisztériumi rendelet értelmében az 1931. évi XX. t.-c. szerint bemutatás alá eső megállapo­dások vagy határozatok után kell az illetéket leróni. Az illeték alapja »a megállapodással vagy határozattal vé­dett körben a résztvevők által forgalombahozott árukért vagy egyéb szolgáltatásokért kikötött bármilyen ellen­értékű, a végrehajtási rendelet értelmében pedig a be­mutatott megállapodásban résztvevő felek kötelesek az illeték kiszabásának alapjául szolgáló adatokat bejelen­teni. Ebből nyilván az következik, hogy a megállapodás­hoz csatlakozott minden cégnek kell bejelentést tennie, akkor is, ha a megállapodással védett körben árut tény­leg nem hozott forgalomba. A bejelentés azonban ilyen esetben természetesen nemleges lesz, de az a körülmény, hogy valamely körtól résztvevő védett árut tényleg nem hozott forgalomba, a bejelentési kötelezettség alól nem mentesít. A kartelilletéknek a kartelszerződések kötelező be­mutatásával való összefüggésére utal, hogy minden »be­mutatás alá eső« megállapodás vagy határozat után kell az illetéket leróni. Oly kartelszerződés tehát, amely a ke­reskedelmi minisztériumnál nem mutattatott be, nem illetékköteles, de az ily kartelszerződés a törvény értel­mében nem is jogérvényes. Miután pedig minden köte­lezettséget megalapító megállapodás vagy határozat minden esetre írásbafoglalandó, ezenkívül amennyiben az írásbafoglalás és bemutatás elmaradna, az illető kartel pénzbírsággal sújtható. Az alaprendelet egyik legfontosabb intézkedése, hogy a bemutatás alá eső megállapodás vagy határozat után legalább évi 1000 pengő illetéket kell leróni. Az 1000 pengős illeték évi legalább 400.000 pengős értékű védett forgalom alapján adódik, ez tehát nyilván azt jelentené, hogy amennyiben a védett forgalom értéke az évi 400.000 pengőt nem éri el, az illeték tétele valójában 0,25%-nál nagyobb. Évi 400.000 pengőnél jóval kisebb értékű védett forgalomra számos példa van, például két vidéki téglagyár megállapodásánál, vagy oly vegyészeti anyagokra vonatkozó megállapodásoknál, amelyeknél a védett forgalom értéke esetleg 100.000 pengőnél is sok­kal kisebb lehet, a minimális illeték azt jelenti, hogy a 0,25 %-os illeték helyett 1,2 %-os illeték volna lerovandó. Tudunk oly megállapodásokról is, amelyeknél védett áru az elmúlt évben egyáltalában nem került forgalomba és talán újabb évek fognak elmúlni, amíg a védett áru is­mét forgalomba kerül. A védett forgalom értékéhez vi­szonyítva esetleg rendkívül magas illetéktételt jelent a minimális 1000 pengő, ha valamely kartel néhány hónapi fennállás után megszűnt és a védett cikk forgalomba­­kerülő összmennyisége sem jelentékeny. Egészen kétség­telen, hogy a minimális illeték ilyen kartelek megszün­tetésére fog vezetni és újabb megállapodások létesítését meg fogja nehezíteni, ami annál érthetetlenebb, miután az alaprendelet a 0,25%-os illetéket nyilván, maximális illetéktételnek tekinti, amidőn azt mondja, hogy az ille­ték lehetőleg egyességi úton állapítandó meg. Az alap­­rendelet ezzel nyilván oly megállapodásokat tartott szem­­előtt, amelyek nem az eladási árakat írják elő, hanem például az eladási feltételeket szabályozzák csupán, vagy a kormány kezdeményezésére bizonyos feladatokra, pél­dául kereskedelempolitikai megállapodások lebonyolításá­nak lehetővé tételére alakultak. Az alaprendelet értelmében a kereskedelmi minisz­tériumnál bemutatott megállapodást illetékkiszabás vé­gett külön bemutatni nem kell. Az illeték kiszabásához szükséges adatokat a kereskedelmi minisztérium közli a pénzügyminisztériummal. A kereskedelmi minisztérium­nál azonban csak maga a kartelszerződés és az azt esetleg módosító megállapodások vagy határozatok jelentendők be, a védett forgalom mennyisége azonban nem. Helye­sebbnek látszott tehát és ezt az álláspontot foglalja el a végrehajtási rendelet is, hogy a forgalomra vonatkozó adatok bejelentésére a kartelben résztvevő tagok kötelez­­tessenek. Az alaprendelet nem is intézkedett az iránt, hogy a kartelilleték alapjának megállapítására szolgáló adatokat hol kell bejelenteni, a végrehajtási rendelet azután a m. kir. központi díj- és illetékkiszabási hivatal­hoz való bejelentést teszi kötelezővé. Ennek megfelelően azt, hogy mit és miként kell bejelenteni, hogy a kartel­­illetéket a központi díj- és illetékkiszabási hivatal megál­lapíthassa, tulajdonképen csak a végrehajtási rendelet írja elő. E rendelet értelmében a bejelentést a rendelet­hez csatolt mintának megfelelő nyomtatványon kell be­nyújtani. Egészen szokatlan azonban, hogy a rendelet nem mondja meg, hogy a bejelentés alapján miképen tör­ténjék a hivatal által a bejelentett adatok elbírálása a kartelilleték alapjának kiszámításánál. Csak következ­tetni lehet, — és ez felel meg az előzetes tárgyalások során a pénzügyminisztériumban és kereskedelmi minisz­tériumban kialakult felfogásnak — hogy a védett forga­lom összértékéből a kartelilleték alapjának kiszámításá­nál levonható a forgalmazott árukat terhelő közszolgálta­tások értéke, a külföldre exportált áruk értéke és a két­szeres illetékezés elkerülésére figyelembe veendő a hivatal által, hogy ugyanazt a védett forgalmat esetleg több megállapodás védheti. Két fontos elvi kérdést dönt el a végrehajtási ren­delet, oly kérdéseket, amelyeket az alaprendelet nem szabályozott, illetőleg melyre nézve nem rendelkezett tel­jes precizitással. Az egyik, hogy mi történjék akkor, ha a megállapodáshoz csatlakozott valamelyik cég védett árut egy másik kar­tel résztvevő útján hoz forgalomba. Megfelelő szabályozás nélkül ilyen esetekben ugyanazt az árut úgy az előállítónak, mint pedig annak a cégnek kellene bejelentenie, amely az árut kifelé a megállapodá­son kívülálló részére forgalomba hozza. A kartelilleték alapjának megállapításánál tehát ugyanaz a védett áru­­mennyiség kétszer szerepelne. Ennek elkerülésére mondja ki a végrehajtási rendelet, hogy ilyen esetekben az árut csak az áru előállítója köteles bejelenteni, az árut kifelé forgalmazó cég azonban nem. Nehezebb kérdés, amely valamely védett árunak esetleg központi eladás útján tör­ténő forgalombahozatalánál is felmerül, a bejelentendő forgalombahozott áru mennyisége után kikötött ellen­érték megállapítása. Ezt a kérdést a végrehajtási rende­let nem dönti el, de leghelyesebben kétségkívül a vas- és festékfázisrendeleteknek a forgalmiadóváltság kiszámí­tásánál szem előtt tartandó rendelkezések analógiájára volna szabályozandó. ^ 3

Next