Magyar Gyáripar, 1937 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1937-10-01 / 10. szám
A MAGYAR GYÁRIPAR 10. szám. mak legfontosabb tarifapolitikai és közlekedési problémái kerültek napirendre. Erős judicium, lelkiismeretes munka, hivatásának komoly szeretete révén a legképzettebb vasúti szakemberek sorába került s a szakkörökben mint ilyen volt ismeretes, amikor elvállalta Szövetségünkben a tarifaelőadó tisztségét s alkalma volt a legalaposabban megismerni a tarifapolitikai problémák közgazdasági és ipari termelési vonatkozásait is. A háború szerencsétlen vége a kassa—oderbergi vasút központi igazgatóságát elszakította az idegen impérium alá került vasúti vonalaktól s ezzel Kovács Arnold kivételes sikerű hivatalos vasutaspályája is véget ért. Ettől az időponttól kezdődőleg kizárólag Szövetségünk kötelékében működött, mint annak titkára s a közlekedési problémák mellett a legintenzívebben, ritka kötelességttudással vett részt Szövetségünk Irodájának minden munkájában. Mégis elsősorban a megcsonkított ország közlekedésügyének újjáépítése, a megváltozott gazdasági viszonyok között tarifapolitikánk újjáalkotása körül szerzett maradandó érdemeket. Kivételes szakképzettségével, hozzáértésével, tanulmányaival e kérdésekben elismert szaktekintély volt, akinek Szövetségünkben a legkülönbözőbb gyáripari szakmák problémáiról kialakult véleményét az intéző körök mindenkor komolyan mérlegelték és értékelték, ugyanúgy, mint a bíróságok, amelyeknek a legkomplikáltabb vasúti kérdésekben volt szakértője. Elhúnyt kollégánk özvegyet, négy gyermeket és nyolc unokát hagyott hátra, özvegye Mihályik Júlia, akivel negyvenöt esztendeig élt harmonikus, boldog házasságban, gyermekei dr. Kovács Miklós, Kovács Márta, Terray László dr. kir. táblabíró felesége, Kovács Mária özv. dr. Óhegyi Lajosné, Kovács Tibor és unokái gyászolják, de a gyászoló családdal együtt Szövetségünk és mindazok, akik ismerték és szerették. Temetése október 25-én délután három órakor volt a farkasréti temető halottasházából nagy részvét mellett. Megjelentek a temetésen dr. Chorin Ferenc elnök, Hegedűs Lóránt, Fellner Pál alelnök, igazgatóságunk számos tagja. Szövetségünk tisztviselőkara teljes számban és a megboldogult barátai és tisztelői. A ravatalnál a beszentelés után dr. Fenyő Miksa ügyvezető igazgató mondott Szövetségünk nevében megható búcsúztatót. Szövetségünk a gyászeset alkalmából székházára kitűzte a fekete zászlót és a következő gyászjelentést adta ki: A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnöksége, igazgatósága és tisztikara mélyen megrendülve tudatja, hogy Kovács Arnold, a Szövetség titkára, a volt Cs. Kir. Szab. Kassa-Oderbergi Vasút v. főfelügyelője, folyó hó 22-én éjjel elhúnyt. Szövetségünk hűséges és kitűnő munkatársát gyászolja benne, ki több mint negyedszázadon át odaadással, lelkesedéssel és avatottsággal szolgálta a gyáripari termelés ügyét s akinek tudását és hozzáértését a magyar közgazdasági élet széles köreiben nagyrabecsülték. Temetése hétfőn, folyó hó 25-én, délután 3 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából a római katolikus egyház szertartása szerint. Budapest, 1937. évi október hó 23. Emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni. A család gyászjelentése a következő volt: özv. Kovács Arnoldné szül. Mihályik Júlia felesége, dr. Kovács Miklós, dr. Terray Lászlóné szül. Kovács Márta, özv. dr. Óhegyi Lajosné szül. Kovács Mária, Kovács Tibor gyermekei, mély fájdalommal tudatják mindazokkal, akik életében ismerték, tisztelték és szerették, hogy a legjobb és legönfeláldozóbb férj, illetve édesapa, Kovács Arnold, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára, a volt kassai oderbergi vasút főfelügyelője, folyó hó 22-én, dolgos életének 69-it, boldog házasságának 45-ik évében rövid szenvedés után a haldoklók szentségével megerősítve, az Urban elhúnyt. Felejthetetlen drága halottunk földi maradványát folyó hó 25-én, d. u. 3 órakor a farkasréti temető halottasházában fogjuk a róm. kat. egyház szertartása szerint beszentelni és ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyeztetni. A megboldogult lelki üdvéért az engesztelő szentmiseáldozatot folyó hó 26-án, d. e. 9 órakor fogjuk a szt. ferencrendi atyák II., pasaréti úti Szent Antal templomában az egek urának bemutattatni. Budapest, 1937 október hó 23. Lakás: II., Orsó ucca 41. Felejthetetlen emlékedet kegyelettel fogjuk megőrizni. Dr. Kovács Miklósné szül. Kiray Henriette, Kovács Tiborné szül. Radányi Ilonka menyei. Dr. Terray László veje. Óhegyi Lajos, Óhegyi Miklós, Óhegyi Edit, Kovács Miklós, Kovács Márti, Kovács Péter, Terray Éda, Terray Gabi unokái. Kiszely Béláné szül. Kovács Etta nővére. Boros Gyuláné, özv. Mihályik Istvánná, Mihályik Pálné, özv. Kárpáti Károlyné sógornői. Boros Gyula, Mihályik Pál, Kiszely Béla sógorai, mon éppen úgy veheti, mint Pestet (VINNCEN ORION RÁDIÓKERESKEDŐNÉL KAPHATÓ IMI