Magyar Sütők Lapja, 1927 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

A MAGYAR SÜTÖK LAPJA szeretet, ahol nem ül két kocsis a bakon, hanem csak egy, de az ébren van. Az a család boldogul, mert vállvetett munkával­ végeznek mindent. A ke­nyér­kereséstől a gyermeknevelésig. De egy irá­nyítója van a családnak és ez a férfi. Ilyen irá­nyítónk nekünk, szeretett kartársaim, szeretett ügyvezető igazgatónk Steiner Gyula, ki mindig szívén hordta a sütő­ipar fájdalmait, ki már három évtizede dolgozik a sütőipar érdekeiért, de nem egyesült erővel. De engedje isten, hogy még hosszú éveken ke­resztül láthassuk az Egyesült sütő­tábor élén és kívánom Istentől, hogy a jövőben több eredmény­­nyel vezethesse táborunkat, mint a múltban, mely eredménytelenség nem az ő rovására írandó, hanem azon kartársak rovására, kik a nemtörődömség je­gyében élnek. Mert hiába van hadvezetőség, ha hadsereg nincsen egyesült erővel. Most pedig engedjék meg kartársaim, hogy reá­térjek iparunk rákfenéjére, melyet ha ugyan tud is némely kartárs, de még­sem igyekszik orvosolni. Pedig ez felüti fejét minden helységben, de egye­dül orvosolni nem lehet. Ehez szükséges hogy egyesült erővel fogjunk hozzá. Először is vegyük sorba a malomipart, amely igen jól meg van szer­vezve. Ezek elárasszák ügynökeikkel az egész or­szágot, kik azután reáveszik jó beszélőtehetségük­kel (mert intelligensebbek, mint a pékek) a péket liszt vételére, illetőleg kötésre, mert tudják, hogy a péknek liszt kell. Homokból kenyeret sütni nem lehet. „Most vegyen lisztet, mert megdrágul,­­ kezdődik az ostrom. Látja, hogy a pék színeket játszik e szóra. „Vegyen egy kocsival (vagon), mert Chicago szilárd. Nálunk rossz termés volt, Amerikából nem hoznak be búzát, mert az angol bányászok sztrájkolnak, Argentínából rossz ter­mésjelentés érkezett” stb., stb. A szegény kis pék bedült, aláírta a vagonos közjegyet (vis major fentartva) a malom javára, vasúti fuvar emelés a pék kárára, forgalmi adóemelés a pék kárára, a lisztet elküldik a pék veszélyére. Egyszóval min­den a pék kárára. Amint látják a kartársak a ma­lom mindenben biztosítja magát. Nem osztja meg az előre nem látott terheket az ő hűséges pénzbe­szedőjükkel a pékkel. Nem akarok idemellékelni egy közjegy mintát, mert azt hiszem, hogy úgy is ismerik a kartársak ezen drága papirost, ami már sok péknek törte a nyakát, olyannyira, hogy a koldusbot tartotta meg a földre eséstől. Térjünk vissza a kötéshez. A pék aláírta a köz­jegyet, megtörténik az első lehívás. Mondjuk 15— 30 zsák a liszt, minőségben gyenge. A pék rekla­málja, akkor azt a választ kapja, hogy ugyan­abból a lisztből eladtak 100 vagont és senkinek sem volt érte kifogása és hogy az íróasztal mellett jobban meg lehet állapítani a liszt minőségét (mert ő már 40 év óta árusít lisztet), mint a teknő­­nél. Most már lehet így beszélni, mert a közjegy alá van írva. (Mert az illető sütő még csak 25 éve pék.) Megtörténik a második lehívás megint 20 zsák liszt. Mire ezt a kissütő felhasználja, lejár a közjegyben kikötött határidő az átvételre. Jön a prolongatió 100—200 kor. kgr.-ként, mely kitesz 680.000-tól 1.360.000 koronát a fenmaradt 80 zsák után. Azután jön a másik prolongátló, mert egy hónap gyorsan eltelik. Megint pár százezer korona. Most aztán mondd meg szegény kissütő, mit ke­restél a kötött liszteden, ha tényleg fel is ment közben 100—200 K-val a liszt ára. Nem kerestél, hanem ráfizettél, mert mire az utoljár­a kötött lisz­tednek felsütötted, a liszt ára visszaesett. De mert be akarod hozni, amit vesztettél uj kötést is csi­nálsz. És ez igy megy addig, mig elúszott az egész vagyonod, ami kevés volt és az udvarodon is alig találsz egy darab fát, amiből egy koldusbotot csi­nálhatnál magadnak, mert neked nincs vis major. Nincs a közjegyben egy pont sem, amely a te érde­kedet is védené. Azért felhívom szíves figyelmüket a kartársaim­nak, hogy ha már tényleg lisztet kötni akarok, kérdezzék meg az illetőtől, hogy hol van az a pont, amely a vevő érdekeit is megvédi? Így dolgozik a malom, egyesült erővel. Most azt kérdezem, hogy nem-e lehetne a 4000 magyar sütőnek az országban a legnagyobb, leg­életképesebb malma? (Hány éve pendítette meg a Magyar Sütők Lapja ezt a kérdést? Szerk.) Aka­ratom ellenére is azt kell válaszolnom, hogy­­ lehetne! Csak modernül kellene gondolkozni. Ke­vesebb fröccsöt inni és egy kis áldozatot hozni és megértéssel dolgozni egyesült erővel. A második rákfenéje a sütőiparnak a viszont­eladók kérdése (esetleg a vendéglősök kivételével), ami magával hozza a konkurrenciát. Például szol­gáljon a következő eset, mely Pesthez közel levő kis városban játszódott, illetve játszódik le. A pékek itt eléggé összetartottak, az árakat egyfor­mán fentartották, míg az év nyarán nyiltott egy uj sütöde. Az új pék (mert hiányzott belőle a kellő tapintatosság) olcsóbb árakat csinált s a kenyeret 500, a süteményt 100 K-val adta olcsóbban. Az ottlevő pékek nem törődtek vele. Sőt az egyik pék azt mondta: Had adja, annál hamarabb kész lesz. Ez igy ment pár hónapig, míg a fent említett pékkel szemben nyiltott egy uj fűszer üzlet. Ebbe az uj üzletbe szállított kenyeret az uj pék 6.300 K-ért. Most megkezdődött a konkurrencia. A fűszeres ki­

Next