Magyar Sütők Lapja, 1927 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
A MAGYAR SÜTÖK LAPJA szeretet, ahol nem ül két kocsis a bakon, hanem csak egy, de az ébren van. Az a család boldogul, mert vállvetett munkával végeznek mindent. A kenyérkereséstől a gyermeknevelésig. De egy irányítója van a családnak és ez a férfi. Ilyen irányítónk nekünk, szeretett kartársaim, szeretett ügyvezető igazgatónk Steiner Gyula, ki mindig szívén hordta a sütőipar fájdalmait, ki már három évtizede dolgozik a sütőipar érdekeiért, de nem egyesült erővel. De engedje isten, hogy még hosszú éveken keresztül láthassuk az Egyesült sütőtábor élén és kívánom Istentől, hogy a jövőben több eredménynyel vezethesse táborunkat, mint a múltban, mely eredménytelenség nem az ő rovására írandó, hanem azon kartársak rovására, kik a nemtörődömség jegyében élnek. Mert hiába van hadvezetőség, ha hadsereg nincsen egyesült erővel. Most pedig engedjék meg kartársaim, hogy reátérjek iparunk rákfenéjére, melyet ha ugyan tud is némely kartárs, de mégsem igyekszik orvosolni. Pedig ez felüti fejét minden helységben, de egyedül orvosolni nem lehet. Ehez szükséges hogy egyesült erővel fogjunk hozzá. Először is vegyük sorba a malomipart, amely igen jól meg van szervezve. Ezek elárasszák ügynökeikkel az egész országot, kik azután reáveszik jó beszélőtehetségükkel (mert intelligensebbek, mint a pékek) a péket liszt vételére, illetőleg kötésre, mert tudják, hogy a péknek liszt kell. Homokból kenyeret sütni nem lehet. „Most vegyen lisztet, mert megdrágul, kezdődik az ostrom. Látja, hogy a pék színeket játszik e szóra. „Vegyen egy kocsival (vagon), mert Chicago szilárd. Nálunk rossz termés volt, Amerikából nem hoznak be búzát, mert az angol bányászok sztrájkolnak, Argentínából rossz termésjelentés érkezett” stb., stb. A szegény kis pék bedült, aláírta a vagonos közjegyet (vis major fentartva) a malom javára, vasúti fuvar emelés a pék kárára, forgalmi adóemelés a pék kárára, a lisztet elküldik a pék veszélyére. Egyszóval minden a pék kárára. Amint látják a kartársak a malom mindenben biztosítja magát. Nem osztja meg az előre nem látott terheket az ő hűséges pénzbeszedőjükkel a pékkel. Nem akarok idemellékelni egy közjegy mintát, mert azt hiszem, hogy úgy is ismerik a kartársak ezen drága papirost, ami már sok péknek törte a nyakát, olyannyira, hogy a koldusbot tartotta meg a földre eséstől. Térjünk vissza a kötéshez. A pék aláírta a közjegyet, megtörténik az első lehívás. Mondjuk 15— 30 zsák a liszt, minőségben gyenge. A pék reklamálja, akkor azt a választ kapja, hogy ugyanabból a lisztből eladtak 100 vagont és senkinek sem volt érte kifogása és hogy az íróasztal mellett jobban meg lehet állapítani a liszt minőségét (mert ő már 40 év óta árusít lisztet), mint a teknőnél. Most már lehet így beszélni, mert a közjegy alá van írva. (Mert az illető sütő még csak 25 éve pék.) Megtörténik a második lehívás megint 20 zsák liszt. Mire ezt a kissütő felhasználja, lejár a közjegyben kikötött határidő az átvételre. Jön a prolongatió 100—200 kor. kgr.-ként, mely kitesz 680.000-tól 1.360.000 koronát a fenmaradt 80 zsák után. Azután jön a másik prolongátló, mert egy hónap gyorsan eltelik. Megint pár százezer korona. Most aztán mondd meg szegény kissütő, mit kerestél a kötött liszteden, ha tényleg fel is ment közben 100—200 K-val a liszt ára. Nem kerestél, hanem ráfizettél, mert mire az utoljára kötött lisztednek felsütötted, a liszt ára visszaesett. De mert be akarod hozni, amit vesztettél uj kötést is csinálsz. És ez igy megy addig, mig elúszott az egész vagyonod, ami kevés volt és az udvarodon is alig találsz egy darab fát, amiből egy koldusbotot csinálhatnál magadnak, mert neked nincs vis major. Nincs a közjegyben egy pont sem, amely a te érdekedet is védené. Azért felhívom szíves figyelmüket a kartársaimnak, hogy ha már tényleg lisztet kötni akarok, kérdezzék meg az illetőtől, hogy hol van az a pont, amely a vevő érdekeit is megvédi? Így dolgozik a malom, egyesült erővel. Most azt kérdezem, hogy nem-e lehetne a 4000 magyar sütőnek az országban a legnagyobb, legéletképesebb malma? (Hány éve pendítette meg a Magyar Sütők Lapja ezt a kérdést? Szerk.) Akaratom ellenére is azt kell válaszolnom, hogy lehetne! Csak modernül kellene gondolkozni. Kevesebb fröccsöt inni és egy kis áldozatot hozni és megértéssel dolgozni egyesült erővel. A második rákfenéje a sütőiparnak a viszonteladók kérdése (esetleg a vendéglősök kivételével), ami magával hozza a konkurrenciát. Például szolgáljon a következő eset, mely Pesthez közel levő kis városban játszódott, illetve játszódik le. A pékek itt eléggé összetartottak, az árakat egyformán fentartották, míg az év nyarán nyiltott egy uj sütöde. Az új pék (mert hiányzott belőle a kellő tapintatosság) olcsóbb árakat csinált s a kenyeret 500, a süteményt 100 K-val adta olcsóbban. Az ottlevő pékek nem törődtek vele. Sőt az egyik pék azt mondta: Had adja, annál hamarabb kész lesz. Ez igy ment pár hónapig, míg a fent említett pékkel szemben nyiltott egy uj fűszer üzlet. Ebbe az uj üzletbe szállított kenyeret az uj pék 6.300 K-ért. Most megkezdődött a konkurrencia. A fűszeres ki