Magyar Sütők Lapja, 1936 (34. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-01 / 1. szám

6. oldal. MAGYAR SÜTŐK LAPJA 1936. január 1. Aktuális problémák írja: Kovács István, békésszentandrási sütőmester. A világegyetem minden teremtett élőlénye — ember és állat egyaránt — valami különös és megmagyarázhatatlan érzés hatása alatt görcsösen ragaszkodik az otthonához. Az ember világában, legyen az úr vagy koldus, ennél az érzékeny pontnál mind azt vallja, hogy „azén házam (lakásom) az én váram“ és így elvárom, sőt megkövetelem — házam népén kívül — bárkitől, máig a vicispántól is, hogy abba „az én házamba, az én váramba“ csak akkor és csak abban az esetben merészeljen belépni, amikor arra én jószántamból engedélyt adok. Mert ellenkező esetben — bár a legnagyobb tisztesség hangján legyen mondva — kívül tágasabb! Szíves elnézést kérek azért, mert ilyen elemi igazság elmondásával untatom Önöket, amit úgy is tud mindenki, csak úgy látszik, a debreceni sütőszakosztály vezetőségeinek nincs erről tudomása. Bizony, ezt kell mondanom, amikor azt olvasom, hogy önök, igen tisztelt debreceni vezetőségi kartársaim, arra noszogatják a rendőrhatóságot, hogy a sütőktől kérjék be kapukulcsuk egy másodpéldányát, hogy ilyen módon csöngetés vagy zörgetés nélkül, meglepetésszerűen lehessen házukba bemenni, akár dolgozik, akár alszik. Kedves jó Kartársaim! Ebben a nagy buzgalomban (már megbocsássanak), alaposan túllőttek a célon. Hát nem gondolnak Önök arra, hogy ha ezt az Önök képtelen javaslatát bármely közhatóság, vagy más egyéb ellenőrző szerv elfogadja, akkor teljesen szétfoszlik „az én házam az én váram“ magasztos fogalma. És nem gondoltak arra, hogy akkor minden sütőiparos állampolgári joga és szabad cselekvőképessége is súlyos csorbát szenved, hajléka pedig, ezen hatóság állandó gyanús és megfigyelő színterévé válik. A közhatóság által ellenőrzött egyéneknek pedig nem igen szokott valami nagy tekintélyük lenni. Hiszen néhány percen belül úgy is ki kell nyitni a bezárt kaput bármely hatóság kívánságára. Hát Önöknek még ez sem elég? Ugyan kérem! Avagy talán néhány kis bűnösnek az üldözése adta Önöknek ezt az impulzust. Lehet! De idézem néhai jó Zsitvay Leó, híres büntetőjogászunk szavait, mely szerint: „inkább száz bűnös szaladjon, mint egy ártatlan szenvedjen“. Márpedig ennek éppen a fordítottja lesz meg, ha az Önök ajánlatát elfogadják. Néhány év múlva pedig majd deputációzhatunk azért, hogy csak még egyszer adják vissza kapukulcsainkat. Ugyanis mi mindig kérünk valamit, de mindannyian — mást. No no, hiszen, megértem és helyeslem is, ha a sötétben bujkáló sleiderozókat üldözik Önök, s teljesen lehetetlenné akarják őket tenni. De nekünk és a többi ártatlanoknak tessék békünket hagyni és ne tessék a mi kapukulcsainkat, amely ma még csak és kizárólag a miénk — senki másnak kínálgatni. Már csak azért sem, mert Debrecen után az egész országra is sor kerülhet. * * * A sütőipari Egyezményekről, azok fennállása óta — még a belülállók köréből is sok bírálat hangzik el. És nagyon sokan — rosszmájúságból vagy meg nem értésből — szeretik is ezeket, mint gyűlölt kartelalakulatokat feltüntetni. Pedig hát kérem szeretettel, a kartel fogalmához és annak céljaihoz, ezek a mi Egyezményeink olyan messze állnak, mint mondjuk Zanzibár Békésszentandráshoz. Szép volna, ha... — Egy sütőmester naplójából. — Szerda. Furcsa egy nap ez a mai. Már hajnali ébredésemkor valami különös, eddig nem ismert boldog érzés járta az egész énemet. De az első igazán kellemes meglepetés akkor ért, amikor segédeimmel együtt több mint egy órával a törvényesen megengedett idő előtt hozzáfogtunk a munkához és közben jött az ellenőrző bizottság. A bizottság vezetője egy végtelenül kedves öreg úr volt, aki látva a serény munkát, kijelentette, hogy ilyen szorgalmas, dolgos emberekre van szüksége a hazának. Távozásakor még a vállamat is megveregette mondván, hogy örül a szíve, amikor látja, hogy az iparos milyen szeretettel végzi munkáját. A második meglepetés a délelőtt folyamári ért. Bejött hozzám egy fűszerkereskedő és azt mondotta, hogy elhatározta, miszerint másnaptól kezdve csak egyetlen sütőtől kívánja kenyér- és sütemény szükségletét beszerezni és nem öt szállítótól mint eddig. Nagyon dicsérte portékámat és szívesen vásárolna tőlem, ha a sütemény darabját 430 fillérért és a kenyér kilóját 34 fillérért számítanám. Ő ugyanis megelégszik a süteménynél 114 fillér és a kenyérnél 2 fillér haszonnal. Az ajánlatot természetesen visszautasítottam,, mert csak nem fogom egy másik kartársamat vevőjétől megfosztani. Még a délelőtt folyamán bementem az adóhivatalba, hogy adóhátralékomra további haladékot kérjek. Az adóügyi hivatalnok, amikor beléptem szobájába, azonnal felugrott íróasztala mellől, hellyel és cigarettával kínált meg, mire én kijelentettem, hogy itt bizonyára valami tévedésről lesz szó, mert nem vagyok kebelbeli, sőt éppen adóhátralékomra szeretnék haladékot kérni. —■ Ez mit sem változtat a helyzeten, — jelentette ki a hivatalnok — mert hiszen azért vagyunk mi adóügyi tisztviselők, hogy az adófizetőknek minden tekintetben rendelkezésére álljunk. Ezek után mondanom sem kell, hogy kérésem percek alatt kívánságomnak megfelelően nyert elintézést.