Magyar Szesztermelő, 1939 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
2 Az új szeszbeváltási árak. A m. kir. pénzügyminiszter 1938 december 19-én kelt 150.850. sz. rendeletével a nyersszesz beváltási árát akként módosította, hogy a nem diffúziós eljárással termelt nyersszeszre megállapított árakat a törzskeret V. részét meghaladó termelés után kl-kint 6 pengővel felemelte. A törzskeret V3 részéig terjedő termelés után tehát a szeszfőzdék még a régi beváltási árat kapják. A diffúziós eljárással termelt szesz beváltási árak azonban nem emeltettek, hanem továbbra is a kampány elején megállapított árak maradnak érvényben. (Erről az összes szesztermelőket annakidején körlevélben értesítettük, az új szeszbeváltási árak táblázatát pedig lapunk más helyén a szeszárak szokásos rovatában közöljük.) Az új árak megállapítását majdnem két hónap óta tartó sorozatos tárgyalások, felterjesztések, és az illetékes tényezőknél történt ismételt eljárásaink előzték meg. S most, hogy végre a már annyira várt szabályozás megtörtént, nem hallgathatjuk el, hogy, sajnos, ez a rendezés csak részben váltotta be várakozásunkat. A nem diffúziós eljárással termelt szesz beváltási áránál megadott 0 pengős emelés nem elegendő. November elején, amikor az áremelést kezdeményeztük, úgy egyesületünk, mint a szesztermelési és értékesítési szaktanács is 8 pengős áremelést javasolt és tartott szükségesnek. Ez a javaslat pedig már az akkori terményárak mellett is a legszigorúbb tárgyilagossággal és önmérséklettel végzett számításokon alapult. Időközben azonban a burgonyaárak tovább szilárdultak. A termés sokkal gyengébb, mint általában hitték. Igen sok helyen a gumók nem egészségesek, a burgonya fokozottabb mértékben romlik, nem áll el, készletek alig vannak. Ily módon a mezőgazdasági szeszfőzdék keretének, főként a most kiosztásra kerülő tekintélyes pótkeretnek kitermelésénél a kukoricafeldolgozás kerül előtérbe. Kukoricából pedig a felemelt árak mellett sem lehet gazdaságosan termelni. Bekövetkezett tehát az, hogy mire a szeszárak szükségessé vált új rendezésének ügye a hivatalos apparátus különböző fórumain végre átjutott és az árak felemelése megtörtént, addigra a gyakorlati élet ezeket már túl is haladta. Azt azonban elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a felemelt szeszbeváltási árak érvényesítésének határpontja tekintetében az illetékesek helyt adtak a szaktanács tárgyalásai során előadott és részletesen megindokolt javaslatunknak, amely körülmény a késedelem káros hatását részben ellensúlyozza. A rendelet értelmében ugyanis az új beváltási árak nem az árváltoztatás időpontjától kezdődően termelt szeszmennyiség, hanem az egyes szeszfőzdék törzskeretének/a részén felül kitermelt szesz után járnak, függetlenül attól, hogy az árak felemelésének időpontjában a szeszfőzde ennél többet vagy kevesebbet termelt. Amely szeszfőzde tehát az áremelés időpontjáig törzskeretének nagyobb hányadát főzte ki, a törzskeret 1/a részéig visszamenően megkapja a magasabb beváltási árat, amely különbözetet a szeszegyedáruság a következő havi leszámolás alkalmából fogja kiutalni. Viszont a törzskeretnek kisebb hányadáig jutott szeszfőzdék a törzskeretes részéig még a régi árat kapják. Ez a megoldás mindenesetre helyesebb, mintha az új árak csak az áremelés időpontjától kezdődően termelt szeszre vonatkoznának. Ennek ellenére ez az elrendezés sem egészen igazságos. Mert emellett rosszabbul járnak azok a szeszfőzdék, amelyek gazdasági beállítottságuknál fogva csak az eddig szokásos kisebb szeszmennyiség kitermelésére rendezkedtek be. Ezek ugyanis az egész termelésükre vonatkoztatott átlagban alacsonyabb beváltási árhoz jutnak, mint azok a szeszfőzdék, amelyek a törzskeret 2—3-szorosát kitevő szeszt főznek ki, amelyeknél pedig az egységre eső költség nyilvánvalóan kevesebb. Ezért lett volna helyes és kívánatos, hogy a felemelt árak visszamenő hatállyal az egész termelésre bíró érvénnyel állapíttattak volna meg, éppúgy, mint ez a múltban 17 éven át fennállott rendszerben megvolt. A diffúziós eljárással dolgozó szeszfőzdék szeszbeváltási árának a régi színvonalon változatlanul való meghagyása bizonyára fájdalmas csalódást kelt az érdekelt termelők körében. Senki sem gondolt arra, hogy a kizárólag cukorrépát feldolgozó és fokozott üzemmel termelő diffúziós szeszfőzdék ugyanolyan mértékű áremelést kapjanak, mint a nem diffúziósak. Ezek részére mi is és a szaktanács is csak lényegesen kisebb, 3 MP-s áremelést javasoltunk, ami azonban, megítélésünk szerint, mindenképpen indokolt és helyes lett volna. Elvégre nem kétséges, hogy a kampány eleje óta a cukorrépa ára is emelkedett, ha nem is oly mértékben, mint a burgonya és kukorica ára. De ez idén az egész cukorrépakampány is más körülmények és árviszonyok mellett bonyolódott le, mint az lenni szokott. Augusztus végén, amikor a szeszbeváltási árak megállapítást nyertek, ezt előre látni még nem lehetett s így a diffúziós szeszfőzdék beváltási árának az általunk javasolt mérsékeltebb felemelését az összes körülmények kellőképpen indokolttá tették. De hibának tartjuk azt is, hogy a diffúziós és nem diffúziós üzemekre megállapított szeszbeváltási árak színvonala a csak egyikre adott áremelés folytán most ilyen nagymértékben elszakadnak egymástól. Ez egész különleges és gazdaságilag is fonák következményekre vezet. A két üzemmód közötti eltérés rendes körülmények között a termelési és nyersanyagköltségeket is figyelembe véve, 3—4 pengő szeszárkülönbözetet bír el. Ennek megfelel és teljesen helyes volt az első ármegállapításban szereplő árfokozat. Most azonban az új árak mellett a különbözet 8—10 pengőre szökött fel, aminek következménye az lesz, hogy a diffúziós eljárással dolgozó szeszfőzdék egyszerűen áttérnek a gőzölő üzemre és még mindig jobban jönnek ki, ha ugyanazt a cukorrépát nem a diffúzőrön, hanem a Henzén főzik ki szesszé. A szeszegyedáruság tehát ugyanabból a nyersanyagból - de most már gőzölő berendezésen át — termelt szeszt lényegesen magasabb áron kapja meg. Azt hisszük, nem kell bizonyítani, hogy ez úgy a szeszfőzdék magángazdasági szempontjából, mint közgazdasági szempontból is egészen viszás és fonák helyzet, amit el lehetett volna kerülni akkor, ha a diffúziós üzemekre nézve is — kisebbmértékű kár —, de méltányos és az egész szeszbeváltási árrendszerbe helyesen beilleszkedő árak állapíttattak volna meg. Vannak azonban — bár kisebb számban — olyan szeszfőzdék, amelyek kizárólag csak diffúziós berendezéssel bírnak. Pszek nem térhetnek át a gőzöléses rendszerre s így nincs lehetőségük arra, hogy a felemelt szeszbeváltási árakban részesüljenek. S miután cukorrépát ma már nem lehet komoly tételekben vásárolni, ezek a szeszfőzdék kétszeresen rosszul járnak azért, mert a most kiosztásra kerülő tekintélyes pótkeretből sem részesedhetnek. Már korábbi közleményeinkben hangoztattuk, hogy az idei termelési évad tűzpróbája lesz a most első esztendejét élő szeszegyedárusági rendszernek atekintetben, hogy a mezőgazdasági szeszipar keret- és árigényét milyen mértékben tudja kielégíteni. Ami a termelési keretet illeti, ezen a téren igazán nem lehet ok panaszra, mert minden szeszfőzde ez idén annyit termelhetne, amennyit csak akar és technikailag egyáltalán képes. Ehhez azonban nemcsak termelési keret, hanem elegendő nyersanyag és megfelelő szeszbeváltási ár is kell. Az utóbbi feltételek azonban már nincsenek megadva, mert általában — szerencsés kivételektől eltekintve a szeszfőzdék elegendő nyersanyaggal nem rendelkeznek, tehát a hiányzó mennyiséget vásárlás útján kell beszerezniük. A szeszbeváltási árak pedig szintén nem kielégítőek, főként nem elegendőek arra, hogy a szeszfőzdék a rendelkezésre álló termelési lehetőségeket nyersanyagvásárlás útján kihasználhassák. A most kiosztásra kerülő pótkeretre való jelentkezések és az igénylés mértéke igazolni fogják azt, hogy a szeszfődék fokozott termelését és a megállapított keret kitermelését a nyersanyagárakhoz igazodó szeszbeváltási árak révén lehet csak biztosítani. (R-a.) Magyar Szesztermelő 1939. január hó