Magyar textílipar, 1911 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1911-01-01 / 1. szám
1911. JANUÁR 1. MAGYAR TEXTILIPAR Kötszövőiparunk helyzete. Irta: Vadas Márton, az Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárugyár R.-T. Igazgatója. Akármennyire is haladunk a gyárt ipar fejlesztésével, helyenként az még ma is abban a korban él, hogy a helyzet érthetőbb jellemzésére egy bibliai mondást kell idéznünk »az arca verejtékével kell dolgoznia« hogy üzletét megfelelő nivon tarthassa a szó szoros értelmében. Ez a mostoha sorsfajta legalább többek között a kezdet nehézségein már túl esett s a konsolidálás erőpróbáját kiállótt textilszakmánkat is. Az állandósulni látszó óriási feltétekben nyújtott határtalan koncessió a lefolyt időben nagyon is kedvezőtlenül befolyásolta iparágunkat. Különös viszás helyzetet teremtett a határt nem ismerő amerikai gyapot spekuláció, mely úgyszólván folytonos bizonytalanságban és izgalomban tartja iparunkat. A kész áruk értékét már csak az állandó és aránytalanul magas gyapotárak miatt sem lehetett öszhangzásba hozni, aminek okát kizárólag az osztrák kötőgyárosok részéről kifejtett ádáz versenyben látjuk, akik a lassanként megizmosodó magyar közszövőipart nem jó szemmel nézik. Sőt felhangzott már az a minden alapot nélkülöző állítás, hogy ezt a szomorú helyzeteit a magyar gyárosok teremtették volna azáltal, hogy egymás ellen vették volna fel a harcot. Ezt a meggyanúsítást természetesen a leghatározottabb formában vissza kell utasítanunk, mert a szükséglethez képest még korántsem vagyunk hazánkban annyian, hogy egymás ellen tisztességtelen versennyel kellene törnünk. Mondjuk meg nyíltan az osztrák gyárosok, akik utalva vannak rá, hogy főleg hazánkban keressenek iparcikkeiknek piacot, szívesebben látnák nemlétezésünket. Ez a való igazság! Iparcikkeinkben a szükséglet évről-évre fokozódik és a gyakorlatból tudjuk, hogy eddigelé minden gyáros termelését nehézségek nélkül el tudta helyezni és el tudná helyezni a fonal áraknak megfelelő magasabb árakban is, ha a verseny határt ismerne. Mi magyar gyárosoknak talán az egyedüli bűnünk az, hogy bennünk is van önérzett és hogyha mindjárt a haszon rovására is nem ülünk fel az osztrákoknak és nem adjuk fel pozíciónkat. A helyzet szánálása végett a közelmúltban az osztrák és magyar gyárosok között mozgalom indult meg annak érdekében, hogy a helyzet kedvezőbb kialakulására alkalmas alapot teremtsenek. Ez az igyekezet azonban egyes osztrák gyárosok részvétlensége és bizalmatlansága s főleg az értekezleten elhangzott keresztülvihetetlen kívánalmak miatt, hajótörést szenvedett. Közös s legsajátabb létérdekünk parancsolná, hogy akkor, amidőn a termelési költségek nevezetesen munkabérek, tüzelőanyag stb. naprólnapra emelkednek sürgősen segítsünk. A gyapotfanoknak is, mint köztudomású ugyancsak mostoha viszonyokkal kell megküzdeni és az üzemnek bizonyos fokú korlátozásával remélik a bajt orvosolni. Hogy ez az eszköz az elvárt sikert hozná-e meg, azt egyelőre nem tudhatjuk. Kénytelenek vagyunk a nyomasztó helyzetet egyelőre összetett kezekkel nézni, mert sajnos nem áll módunkban az ádáz versenynek útját állani és be kell érnünk azzal az önbiztatással, hogy a sötét felhők majd csak el fognak felettünk valamikor vonulni, textiliparunk és munkásviszonyaink. Irta: Gerstl Leo, gyárigazgató (Pápa). Az 1907—8. évek nagy ipari fellendülése után gyorsan bekövetkező visszaesést mintha most kedvezőbb idők váltanák föl. De míg a világkonjunktúra az összes államokban a textilipar jelentékeny megnövekedését eredményezte, addig nálunk ennek semmi nyomát nem látjuk. S ha azt kérdezzük, micsoda alapításokat, micsoda beruházásokat tud felmutatni az utóbbi években textiliparunk, úgy nyugodt lélekkel válaszolhatjuk, hogy semmit, mert mit is jelent az a néhány száz szövőszék — orsókról nem is szólva — a töbi államok szövőszékei és orsói számának növekedésével szemben. Különösen a mi iparunkat annyira befolyásoló Austriában annyi újat alapítottak és a régi alapításokat annyira kibővítették, hogy a két utóbbi esztendő túltermelést eredményezett, amelyre csak üzemcsökkentéssel lehetett válaszolni. Ezt a visszaesést természetesen mi is megéreztük s redukálnunk kellett, anélkül, hogy a túltermelés okaihoz mi is hozzájárultunk volna. S míg most az osztrák textilipar a várható jó konjunktúrának jelentékeny tartalékkészlettel néz elébe, nálunk minden a régiben maradt. Az ország elvesztette az új alapítások kiszámíthatatlan előnyeit, s az majd akor válik igazán érezhetővé, ha a jobb idő iparunkra tényleg bekövetkezik, aminek váratára nemcsak az elmúlt esztendő fő aratása jogosít fel bennünket, hanem az az egészséges kivitel is, melyet a Balkán államokkal kötendő szerződések fognak megteremteni. Mi az oka mégis annak, hogy ezt a fontos időt nem használtuk fel? Elsősorban mindenesetre az utóbbi évek zavaros politikai viszonyai, melyek a vállalkozás szellemét megbénította és a külföldet távol tartották attól, hogy tőkéjét Magyarországon helyezze el. ”