Magyar Textiltechnológusok lapja, 1935 (16. évfolyam, 2-12. szám)

1935-02-23 / 2. szám

MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA változnak, úgyho­g­y ma még távol vagyunk az egysé­ges nemzetközi standardok létesítésétől. Egyelőre csak annyit remélhetünk, hogy a fontosabb nyers­­anyagtermelő országok idővel nemzeti standardokat fognak kidolgozni, melyeket egymáshoz azután bizo­nyos relációkba hoznak. A tulajdonképpeni textilipari termékek szabvá­nyosításánál merőben más a helyzet, mint a többi iparágaknál. Mert akár a vas- és fémipart, akár a gépészeti vagy építőipart nézzük, az ipari termékek mindenütt különböző mértani testek, melyeknek alakjai és méretei a szabványosítás tárgyát képezhetik. A textiliparban ezzel szemben vagy fonalakkal van dolgunk, tehát végnélküli egyenesekkel, vagy szöve­tekkel, tehát négyszögüs lapokkal, mindkét esetben egyszerű mértani idomokkal, melyeknél legfeljjebb a burkolóipar készítményei tüntetnek fel némi válto­zatosságot. A szabványosítás itt nem vonatkozhatik e termékek mértani alakjára, hanem azoknak külön­böző fizikai és vegytani tulajdonságaira. A szabvá­nyosítás feladata tehát e tulajdonságok definiálása, pontos számszerű mérése, a mérési hibák limitálása és a nyert számadatok alapján észszerű sorozatok fel­állítása, így például a legfontosabb tulajdonságok egyike a textilipari termékek szilárdsága. Meg kell tehát mindenek előtt határozni, mi értendő e szi­lárdság alatt, miképpen kell a szilárdságot mérni, melyek a megengedett mérési hibák és miként lehet a szilárdsági adatok alapján a fonalaknak, illetve szöveteknek egy-egy sorozatát felállítani. Nagy sze­repet játszik a finomabb műszerek alkalmazása és a vizsgálati módszerek pontos kidolgozása a vizsgá­latok finomságának és egyöntetűségének biztosítása céljából. 2. Fonalak. Ezeknél aránylag egyszerű a helyzet, mert mint egyszerű készítmények, aránylag kevesebb tulajdon­sággal rendelkeznek, melyek a szabványosítás tár­gyát képezhetik. A legfontosabb adat a fonalszám, melynek szabványosításával már az 1873. évi bécsi, az 1874. évi brüsseli, az 1875. évi torinói és az 1900. évi párisi nemzetközi kongresszusokon foglalkoztak. Aki ismeri azokat a lehetetlen állapotokat, melyek e téren azelőtt uralkodtak és amelyeknek jellemzésére elegendő felemlíteni, hogy Európában nem kevesebb mint 28-féle fonalszámozási rendszer volt alkalma­zásban, az méltányolni fogja elődeinknek azt a nagy munkáját, melyet e kongresszusokon végeztek, mely­nek dacára csak azért nem tudtak teljes sikert elérni, mert az angolok csökönyösen ragaszkodtak a fonton és yardon alapuló rendszerükhöz. — Elismeréssel kell adóznunk e kongresszusok működésének, mert a fonalszámozási rendszereket leegyszerűsítette és elő­készítette a metrikus rendszer végleges győzelmét. Ismeretes, hogy ma még általában kétféle rend­­szert alkalmaznak a fonalszámozásnál, aszerint, amint a fonalak fajlagos hosszát veszik alapul, mint a leg­több textilanyagnál vagy azoknak fajlagos súlyát, mint a selyemnél és m­űsely­erűnél. Amiint régebben kimutattam, a legtermészetesebb rendszer valamennyi fonalnemre vonatkozólag a fajlagos súly szerinti szá­mozás volna, amikor is a fonalszám egysége az egy kilométer hosszú fonalnak grammokban kifejezett súlya volna. (Ennél a rendszernél a gyakorlatban használt fonalak számai kis számokkal volnának ki­fejezhetők, kivéve a selyem és műselyemfonalakat, melyeknél a súly decigrammokban volna megadandó.) Nem kell bővebben magyaráznom, milyen elő­nyös volna egy ilyen, valamennyi fonalra kiterjedő fonalszámozási szabványnak nemzetközi elfogadása, mennyire megkönnyítené az üzemekben az ellenőr­zést és számítást és a kereskedelemben a forgalmat és kalkulációt. Az, aki csak egyetlen üzemben mű­ködik, persze nem érzi a fonalszámozás visz­­szássá­gait, mert évek folyamán vérébe mentek át az illető f­onalnemben való számítások. Az említett kongresszusok határozatai értelmében a helyes fonalszám kondicionálás útján állapítandó meg a különböző anyagokra nézve meghatározott le­­vegőnedvességi fok betartása mellett. A fonalszám­tól megengedett eltérés legfeljebb 2y26/0 lehet. A fo­nalszámok a nyers fonalakra vonatkoznak és ameny­­nyiben a fehérített, festett vagy appretált fonalak ennél nagyobb eltérést tüntetnének fel, a súly-, illetve hosszveszteség megtérítendő. Ide tartozik továbbá a cérnák számának jelölése, mely nem mindenütt egységes, mert míig a legtöbb országban pl. a 40/2-es jelölés olyan cérnát jelöl, mely két, egyenként 40-es számú fonal összesodrá­­sából származik, addig Angliában olyan cérnát érte­nek alatta, mely két, egyenként 80-as számú fonal­nak összesodrása folytán 40-es számú egyszerű fonal­nak felel meg. Nem egységes továbbá a sodrás irányáinak meg­jelölése, mert sok helyen a selyem- és műselyem­fonalak sodrását fordítva jelölik, mint a többi fona­lakét. A német szabványosító bizottság azért újjabban erre vonatkozólag a következő javaslatot terjesztette elő: az a, illetve s betűkkel (auf- und zudrehen) jelzi a fel-, illetve besodrás irányát és pedig fonalaknál kis, cérnáknál nagy betűvel, megjegyezvén, hogy a b­­sodrás megfelel a balról jobbra haladó csavar­menet irányának. Fontos volna továbbá a matringhosszak egységes szabályozása, mellyel az említett kongresszusok szintén foglalkoztak, kimondván, hogy a matringhossz min­den fonalra 1000 méterben állapíttassék meg, mely mellett a motolla kerületének bármilyen nagysága al­kalmazható, feltéve, hogy 1000 m hosszú matringot ad. Ezt a határozatot az angolok ismét nem fogadták­ el és ennek következménye aztán, hogy a kis forgalomra kikészített varró cérnáknál ma is különböző matring­hosszak vannak használatban. Alig a magyar gyárak készítményeinél a szabványos hossz általában 1000 m, addig az a külföldről érkező csévéknél sokszor 840 yard, illetve 768 m. A matringhossznak ez az inga­dozása tág teret nyit a visszaélésekre, különösen a fonalszámozás rendszerében tájékozatlan kis vevőkkel szemben. Nincsenek még kellően szabályozva a fonalak szilárdságaira vonatkozó adatok és az ezek meghatá­rozására szolgáló kísérleti eljárások sem. Kétségtelen, hogy abban az arányban, amint a fonalak feldolgozá­sának követelményei fokozódnak, a fonalvizsgálatok­nál is mind finomabb és finomabb módszerek lesznek követendők. Sok helyt már nem elégszenek meg a szakító erő és nyúlás átlagos értékének néhány kísér­lettel való meghatározásáv­al, hanem a folytonosan ha­ladó fonalpróbán folytatólagos méréseket végeznek, miáltal a feldolgozásnál fellépő tényleges igénybev­éte­leknek inkább megfelelő eredményeket nyernek.

Next