Magyar Textiltechnológusok lapja, 1935 (16. évfolyam, 2-12. szám)

1935-02-23 / 2. szám

MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA 3. Szövetek. Amilyen egyszerű aránylag a fonalak szabványo­sítása, annyira komplikált és sokoldalú a szöveteké. Ezeknél ugyanis a szövetfajok elnevezésén kívül a következő tulajdonságok és méretek szabványosítása jöhetne szóba: a szövet szélessége és m­enkénti súlya, a szövetvégek­ hossza, a lánc- és vetülékfonalak sűrű­sége, a kötés neme, a szakításnál mutatkozó szilárd­sági értékek, a szövetek vízhatlansága és melegentartó képessége, a színeknek a különböző behatásokkal szemben tanúsított tartóssága, mosható szöveteknél a mosás következtében beálló zsugorodás­­mértéke, a vizs­gálati módszerek és átvételi eljárások pontos és egy­öntetű szabályozása, azután tömegfogyasztási cikkek­nél bizonyos típusoknak és normál méreteknek meg­állapítása. Lássuk ezeket a követelményeket egyen­ként. ,­mi Textilipari anyagok és áruk elnevezésénél ma még a legnagyobb anarkia uralkodik. Nem szólva arról, hogy a gossopiumot nálunk hol pamutnak, hol gyapotnak mondják, amely utóbbi elnevezés a gyapjúval való összetévesztésre alkalmas, nagy harc folyik most a mű­­selyem elnevezése körül, melyet Amerikában és Angliá­ban és újabban Franciaországban nem szabad a se­lyem elnevezéssel összeköttetésbe hozni, hanem he­lyette valami más nevet kell használni, pl. a rayont, ami fényes anyagot jelent. Evvel akarják a franciák az ő világhírű selyemiparukat védeni. Kétségtelen, hogy a műselyem elnevezés helytelen, mert hiszen nem az állat-, hanem a növényvilágból nyert ter­mékről van szó. Mellesleg megjegyzem, hogy a mű­­gyapju helyett helyesebb volna az egyapju — né­metül Altwolle — elnevezés bevezetése, mely talá­­lásban jellemzi ezt az anyagot, mint régi gyapjúszö­vetek szétszakításából nyert terméket. Gondoljunk továbbá a vászon elnevezésre, me­lyet egyesek csak a kötés, mások az anyag megjelö­lésére használnak és kizárólag a lenvászonra kíván­nak korlátozni, megkülönböztetésül a pamutvászon­tól. Németországban már most is kötelező a »Rein­leinen« elnevezés mellett a Halbleinen, Raumwoll­­leinen elnevezések használata. A textiláruk elnevezésénél minden kis és köze­pes gyár feljogosítva érzi magát arra, hogy magában véve nem nagy jelentőségű kreációját valami tetsze­tős, nagyhangú néven hozza forgalomba. Ezért szük­séges volna kimondani, hogy újabb elnevezések gyár­tásánál nem szabad a közönséget félrevezetni, az áru­­elnevezéseket illetékes helyen be kell jelenteni és ha valamely szövet különböző anyagokból ál­l, ezeknek jelenlétét az elnevezésnél is fel kell tüntetni. A szövetek szabványos méreteit és fontosabb ada­tait, a kereskedelmi forgalmat képező tömegcikkekre vonatkozólag a legtöbb áru- és értéktőzsde konven­ciók és kereskedelmi ujancsok révén rögzítette, így a nyers pamutfonalból szőtt, ki nem készített szövetek vagy minta szerint, vagy a vég beállításának, fonal­számának, szélességének és hozzávetőleges hosszának megjelölésével hozhatók csak adás-vételi forgalomba. A szélességnél 1У2°/о, a hosszúságnál 1/4 % - nyi eltérés van megengedve. Ha a súly is kiköttetett, a tole­rancia 3°/o-ban állapítta­tik meg. A szilárdsági, adatokra és egyéb tulajdonságokra nézve újabban Franciaország állított fel szabványokat a légi iparban használt szövetekre vonatkozólag, az amerikai anyagvizsgáló egyesület pedig részletes sza­bályokat dolgozott ki a szövetek hosszának, széles­ségének, vastagságának, súlyának és szilárdsági ada­tainak meghatározására, figyelembe véve a vizsgá­latnál alkalmazandó levegő-nedvességi fokokat. A brit mosógyárak szövetsége a pamutáruknak a mosásban bekövetkezhető maximális zsugorodására nézve álla­pított meg szabványokat, melyek szerint ez a zsu­gorodás láncirányban 0.5, vetü­lékirányban 2­0/0 -n­­l­­ nem lehet nagyobb. Ezzel elejét akarják venni annak a sok kellemetlenségnek, mely abból származik, hogy félkemény gallérok mosás és vasalás után sokszor 4—6 mm-rel változtatják meg eredeti hosszukat. Külön szabványokat dolgoztak ki a szik­eknek a megvilágítással, vízzel, mosással, dörzsöléssel, vasalás­sal, izzadtsággal és az úti piszokkal szemben való tar­tósságáról, amivel nagy lépéssel vitték előre a szö­veteknek szolid, megbízható festékekkel való festését. Ki akarok itt kissé térni a színek és festékek ál­talános szabványosítására, mely nemcsak a textilipart, hanem a festő- és mázolóipart is érdekli és amely kérdéssel ezért már régóta foglalkoztak. Az ebben az irányban folytatott törekvések csak akkor vezettek sikerre, mikor Ostwald német tudós­nak sikerült elfogadható színelméletet felállítani, mely a Fechner-féle törvény módszertani alkalma­zása révén szabványos színsorozat összeállítását tette lehetővé. Ostwald a szik­eket a szintónus, a fehér és a fekete tartalom szerint osztályozta. A szintónu­­sokat oly módon nyerte, hogy az alapszínkört a sárga, kresz és vörös színtől a kék és zöld színekig 24 alap­tónusra osztotta fel, melyek a spektrum hullámhosz­­szaival összefüggésben állnak. E szik­eket számokkal jelezte, a színek fehér és fekete tartalmát pedig betűkkel. Ily módon 680 színből álló szabványt dolgozott ki, mely a gyakorlati igényeknek teljesen megfelel és nincsen a divatnak alávetve. Gyapjtvatlászt is szer­kesztett, mely a szabványszínek szerint festett gyap­­júmintákat tartalmaz. Hasonló munkálatokat végzett újabban az angol szabványosító hivatal, mely a szik­eket a piros, zöld és kék alapszínek százalékos keveréke szerint külön­bözteti meg, úgyhogy valamely szintónus pl. a kö­vetkező egyenletből adódik: 0.15% vörös -­- 0,28% zöld -)- 0-57 % krék. Ugyancsak kisebb-nagyobb div­atszíngyű­jteménye­­ket adnak ki a nagyobb festékgyárak, hogy az­ e téren uralkodó széthúzásnak némi gátat vessenek. A színek mérésével és szabványosításával kapcso­latos a fehérítés fokának megállapítása. Ma a fehérítő csak szemmérték után tudja megítélni, miennyire fe­hérítette ki az árut és mennyit érnek a különböző fehérítő szerek. E hiány megszüntetésére külön mű­szert szerkesztettek, az u. n. félárnyékfotométert, melynek segítségével meg lehet állapítani, hogy a kérdéses minta fehérségi foka mennyire tér el egy báriumszulfátból álló 100%-os normál fehértől. Fontos volna továbbá, különösen selyem- és mű­­selyemáruknál a fényesség megállapítása és normali­zálása. A fényesség a szöveteknek igen becses tulaj­donsága, mely azt igazolja, hogy a szövet felülete simább, tehát a megmunkálással szemben kevesebb ellenállást fejtt ki és a kisebb súrlódás folytán ke­vésbé köpik. A fényesség két szélső fokát egyrészt az olyan felület tünteti fel, mely a reá eső fényt minden irányban szétszórja és másrészt a tükröző

Next