Magyar Textiltechnológusok lapja, 1938 (19. évfolyam, 1-11. szám)

1938-01-14 / 1. szám

A MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA km­ t. Ugyanezt a munkát az ókori és középkori ka­ravánok kétezer pár lóval 100 nap alatt tud­ták elvégezni. Ilyen forgalmi eszközök birtokában a nép nagy tömege sehol sem öltözhetett más ruházatba, mint abba, amit saját maga termelt és készített és mivel csak a kézügyesség döntött abban, hogy a ruhák mi­lyen minőségűek lehettek, a gőzgép feitalálása előtt évezredek alatt semmit sem tökéletesedett az em­beriség ruházata. A régiségbúvárok megállapították, hogy a cölöp­­lakók víz alá került házaiban tízezer éveken át rom­latlanok maradtak egyes ruhadarabok és találtak 40.000 esztendős lenvásznat és csipkedíszítéseket, ame­lyek jóságban, minőségben és művészi kivitelben ki­fogástalanok voltak. A kőkorszakbeli csonttűvel és a későbbi bronz- és acéltűvel egyformán tudtak ügyes női kezek szép csipkét készíteni. Gerhart Raab: »Ewiges Germanien« c. köny­vében írja, hogy Jütlandban találtak egy 4000 éves temetőt, amelynek 43 fenyőfa koporsója romlatlan­­ állapotban tartalmazta az eltemetett nők és férfiak gyapjúruháit. Mikor ismertették és bemutatták eze­ket az ősrégi ruhákat, akkor kitűnt, hogy Svéd­ország 11 erre stadt nevű kerületében a házi ipa­rosok által készített ruhák teljesen ugyanolyanok vol­tak kivitelben és összeállításban, mint ezek a 4000 év előtti ruhák. A kiásott koporsók ruhatartalma iga­zolja, hogy a népviselet egyes vidékeken évezrede­kig nem változott a legkisebb mértékben sem. Hasonló volt a helyzet a fejedelmeknél is. A római császárok és Kleopátra 2000 év előtti ruházata kivitelben és művészetben sokszor különb volt, mint Napóleon vagy Mária Terézia ruházata.­ Egyformán primitív kézi szerszámokkal készült az ókori egyp­­tomi császárnő és az újkori magyar királynő ruhá­zata. Az, hogy melyik volt különb a másiknál, ki­zárólag a rabszolganők és jobbágynők kézügyességé­től függött. Semmi új nincs a nap alatt, mondták a régi bölcsek és hivatkoztak arra, hogy Kínában 16 ezer esztendővel ezelőtt voltak már takácsok, akik vizi­­kerekekkel hajtották a szövőszékeiket és 20 ezer év­vel ezelőtt általánosan ismerték már a kerekes orsót, amelyiket Európába csak a keresztes háborúk alatt hoztak be a hazatérő harcosok. A fonó-szövőipar és a ruházkodás ilyen válto­zatlansága mellett a régi korban a textil nyersanya­gok között verseny csak annyiban volt lehetséges, amennyiben a karavánok messze vidékről hozták a luxuscikkeket, ötezer esztendeje a babylonok voltak azok a kereskedők, akik Kínából selymet és Kelet- Indiából pamutot szállítottak Európába.6 * Afrika és Európa akkori összes nagy törzsfőnökei Mardruk város templomába küldték karavánjaikat, hogy hoz­zanak onnét finom selyem-, pamut- és lenvásznat, amelyik gyakran be volt szőve haj­szálvékony­ságú aranyszálakkal is. Ez a templom volt Ázsia, Európa és Afrika textilközpontja. Ninive város lakosai irigykedéssel látták a babylon főváros textilmonopóliumát és ők is küldtek karavánokat Indiába teher aranyért, amint ők a pamutot nevezték. A babylonok nem tűrték ezt a kereskedelmi versengést és megindult a háborúsko­dás. Évszázadokig csatáztak a fehér arany monopó­liumáért. Ninive gyengébbnek mutatkozott, elvesz­tett egy döntő csatát és Nebukadnezár császár 612-ben Kr. e. felpörkölte Ninive városát. Ez volt a világtörténelem első pamutháborúja. A középkorban a pamut lassan kint ismert lett egész Európában és jóllehet csak a gazdag embe­rek számára volt hozzáférhető, mégis nagy harcok folytak körülötte, amelyek közül példaképpen meg­említem Anglia és Spanyolország küzdelmét a pa­mut használata ellen." Ez a két ország üldözte a pamutot, hogy gyapjútermelését ily módon is védel­mezze. Annyira rajongtak a gyapjúért, hogy még a népélelmezést is elhanyagolták, ha birkalegelőre volt szükségük. Angliában törvényeket kellett hozni a ju­hászat elterjedése ellen. Hogy egy példát említsek, VII. Henrik angol király, — hogy az emberek éhen­­halását megakadályozza — megtiltotta, hogy a tíz Hol­don aluli farmokat birkalegelővé alakítsák át. A pamutot gyűlölte az angol főnemesség. Hogy milyen volt ez a gyűlölet, igazolja a következő tör­ténelmi adat. Angliában a XV­III. században a gyapjú­­kultúra érdekében a főrendiház elnökét gyapjúzsásra ültették és viszont, hogy a pamuttal szemben kifeje­zésre jusson az államhatalom megvető magatartása, elrendelték, hogy a halálra ítélt gonosztevőket pamut­ingbe öltöztetve kell felakasztani.­ Angliában csak a XVIII. század végén engedték meg, hogy a lakos­ság pamutvásznat használhasson, addig a tengerhajó­zás érdekében beengedett pamutot feldolgozott ál­lapotban újra ki kellett vinni az országból. Ez az egy példa eléggé megvilágítja azt, hogy milyen har­cok folytak a nyersanyagtermelők között. A helyzetkép a XVIll. század közepén még min­dig az volt, hogy minden nép abban a ruházatban járt, amit maga tudott előállítani. A pamut csak mint fényűzési cikk jutott Európába és döntő jelen­tősége nem volt. Ebben a helyzetben találta Euró­pát a gőzgép feltalálása 1776-ban. A gőzgép eltérő volt minden egyéb emberi találmánytól, mert nem szerszám volt, amelyiket izomerővel kellett műkö­désbe hozni, hanem erőgép, amelyik az emberi és állati izommunkát tudta helyettesíteni. A gőzgép né­hány kiló kőszénért produkálta azt a munkát, amit a rabszolga csak akkor tudott elvégezni, ha napon­ként megevett kb. két kilogramm kenyeret.9 7 Tumor: »The Land and its Problems«, London (1935). 8 A. Zisch­ka: »Wissenschaft Kricht Monopole«, Leip­zig (1936). 9 Ereky: »Az emberi együttélés feltételei" című köny­vében írja, hogy a gőzgép úgy oldotta meg a rabsz­olga­­kérdést, amint azt Aristoteles kétezer éve megjósolta: »Az autokraták eleven gépeit —­ a rabszolgákat — addig nem lehet felszabadítani, amíg nem lesznek olyan szerszámok, amelyek maguktól dolgoznak.« A gőzgép és a motor feleslegessé tették a rabszolgák izomerejét. 5 D­aniel De Foe: »Tour through the Islands of Great­ Britain« (1778). Mikor ezt a Baedecker-szerű útleírást olvasta — írja Lombart —, akkor meggyőződött arról, hogy a kétezer év előtti Róma különb város volt, mint a XVIII. századbeli London. A római gazdasági iratok fejtegetései, amelyek jellemzik az ókor legnagyobb városa körül kifejlődő mezőgazdasági luxustermelést és konfekciós ipart, sokkal ma­gasabb nívójú kultúrát árulnak el, mint amikor De .F­o­e 1778-ban leírja, hogy hogyan bontakozott ki London körül a finom kertészeti, a tehenészet, a baromfitenyésztés és a manu­faktúra. G' p . minik: »Vistra, das weisse Gold Deutschlands« (1936).

Next