Magyar Textiltechnológusok lapja, 1942 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1942-04-09 / 1. szám
MAGYAR TEXTILTECHNOLÓGUSOK LAPJA I. ÉVE. ELŐADÁS A TEXTILSZABVÁNYOSÍTÁS JÖVŐ FELADATAIRÓL A múlt év november 1- 19-én a berlini Textilnorm vezetője, Hentschel Kurt előadást tartott Budapesten a szabványügyi intézetben és érdekes módon ismertette a textilszabványosítás időszerű kérdéseit. Előadásában rámutatott arra, hogy a mai textilnagyipar Németországban a háziiparból fejlődött, azonban sok tekintetben megtartotta a szűk térre korlátozott kézi ipari üzemek sajátosságait. Németország ugyanis azelőtt sok kis államra volt bontva, melyek egymástól elzárkózva a legmesszebbmenő partikularizmusnak hódoltak. Minden vidéknek más mértékrendszere volt és minden kisiparos görcsösen ragaszkodott sajátos mintáihoz és előírásaihoz, így a szövőgép szélességét némely helyen negyed szász rősök szerint adták meg, másutt meg angol hüvelykek szerint. A fonalbeállítást 14 francia hüvelykre vonatkoztatták, de a kész áru hosszát méterek szerint mérték. A régi mértékrendszerek, melyek a mindennapi életben már régen megszűntek, a textiliparban még sokáig fennmaradtak. Ily körülmények között a textilgépipar szempontjából nem volt nehéz a szabványosítás szükségességét és hasznosságát kimutatni. A szabványosítás előtt pl. a vetélőszerkezet ülőfejeiből 2000 típus volt használatban, mely számot a szabványosítás által 55-re lehetett leszorítani. Az ütőfejek szabványosításából a következő előnyök származtak. A megrendeléseket nem néha elnyűtt ütőfejminta után, hanem egyszerűen a szabványlapra való hivatkozással lehet eszközölni, ami kizárja a félreértéseket és feleslegessé teszi a rajzok készítését. Viszont az ütőfejgyáros a típusok csökkentése következtében most már raktárra dolgozhat, ami a szállítási idő határát hat hétről három napra csökkentette. Voltak Németországban is emberek, akik a szabványosítási kísérleteket nevetséges vállalkozásnak akarták feltüntetni. E kísérletek kudarcba fulladtak. Ma már a szabványosítás gondolata a maradi gondolkodást megdöntötte és az üzemeknek egymástól való féltékeny elzárkózását megszüntette. A textilszakbizottságokban kerültek össze először nagyobb számban a szállítók és vevők, a gépgyárosok és textiliparosok, akik az eszmecsere révén reájöttek, hogy érdekeik közösek és elválaszthatatlanok. Ma már a Reichswirtschaftsministerium több szabványt kötelezővé tett, a textilszakiskolákat pedig utasították, hogy a tananyag keretében a szabványosítást behatóan tárgyalják, úgyhogy a textilipar fiatalabb generációja a szabványosítást magától értetőnek találja. A szabványosító bizottságok elkészítették a fonalszámozások átszámító táblázatát, a fonalak sodrásának Z és S betűkkel való jelölésével kiküszöbölték azoknak a tévedéseknek lehetőségét, melyek a „jobb- és balirányú sodrás“ jelzése mellett előfordultak. Megállapították a bordák finomságát, meghatározták az átvétel célját szolgáló egységes vizsgálati módszereket, javaslatot tettek az egységes kondicionálásra nézve stb. Sürgették a ma még használatos különböző fonalszámozási rendszereknek a háború utáni időben való megszüntetését és a metrikus rendszerre való általános áttérést. A textilipari nyersanyagok és gyártmányok világos megjelölését és fogalommeghatározását lerögzítették. A nemzetközi szabványosításoknak K. Hentschel szerint a háború után valószínűleg 11anagyobb intenzitással kell folytatódniuk, de hangsúlyozta, hogy nem kívánják a német szabványoknak más országokra való ráerőszakolását. A német szabványokat azzal a kéréssel adta át, hogy azokat tanulmányozzák és ha elfogadhatóknak találják, tegyék magukévá. Ők hálásak lesznek minden módosításért, ami a közös célt, a nagy gazdasági tér érdekeit előmozdítja.