Mezőgazdák, 1926 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
1926. január 1. »MEZŐGAZDÁK« 3. oldal elvet vallja, hanem támogassa a kisemberek érdekében folytatott gazdasági küzdelemben. A szövetkezetek nem rendelkeznek elég nagy anyagi erővel e céljuk elérésére, mert éppen a gazdaságilag gyengébb egyedek tömörülése, kik sokszor a közös cél elérésére szükséges tőkét nem is tudják összeadni, hanem még bizonyos fokú szavatosságot is vállalnak a szövetkezet adósságaiért. A részvénytársaság (a legtipikusabb kapitalisztikus társulási forma) tulajdonképpen tőkekoncentráció, amelynél a fő cél az üzlet alapításához és viteléhez szükséges tőke előteremtése, mely azután a vállalat üzleti céljait szolgálja, esetleg a részvényes egyéni rovására is. A szövetkezetbe tömörült tagok a pénzzel szemben állítják a saját személyüket és közös érdeküket, ami a szövetkezetnek a személyi egyesülés jellegét adja. A cél, melyért küzdenek, közös, altruisztikus, amelyet a szövetkezet egész működése, üzleti tevékenysége által elérni igyekszik. Ez a közös cél az, hogy tagjainak érdekét gazdasági téren képviselje és lehetőleg teljesebben megvédje. Éppen ez a kapitalista vállalatoktól annyira elütő tulajdonsága készteti az államot arra, hogy a szövetkezeteknek támogatást nyújtson. Az államnak nemcsak kötelessége, de érdeke is, hogy a szegényebb polgárainak gazdasági megerősödését előmozdítsa, mert nemcsak adóbevételeit fokozhatja ezáltal, de a kormányzásnak egy szilárdabb bázisát teremti meg. A kisemberek támogatása nem célszerű pénzsegélyek folyósítása által, mert ez a munkakedvre nem mindig van jó hatással. A termelésben, a munkában kell őket segíteni oly eszközzel, mely a további munkát és megélhetést biztosítja számukra. A szövetkezetek támogatása is egy ilyen eszköze az állam gazdasági politikájának. Ezáltal indirekt úton segédkezet nyújt a szövetkezetbe tömörült gazdálkodó egyedeknek gazdasági céljaik elérésére. Ez a módja a segítségnek normális szempontból is nagy jelentőségű, mert munkára ösztönöz. Hátra van még az a kérdés, hogy az állam miként támogassa a szövetkezeteket. Előbb rámutattunk, hogy az egyes emberek pénzsegélyezése sokszor csak látszólagos hasznot jelent számukra és úgy morális, mint gazdasági szempontból nem célszerű, mert úgy a munkakedvet, mint az erkölcsi felfogást rossz irányban befolyásolja. Hasonlóképpen áll a szövetkezeteknél is. A pénzsegély talán csak kivételes esetekben indokolt és célszerű, különben ha ez állandósul, a szövetkezet elsatnyul s nem tudja hivatását céljának megfelelően betölteni. Annyi más egészségesebb mód és eszköz áll az állam rendelkezésére. Különösen segítségére lehet a szövetkezeteknek a hitelnyújtás vagy oly gazdasági tevékenységek megbízásával, melyek nagy lelkiismeretet, megbízhatóságot és pontosságot igényelnek. A múltban láttuk, hogy más vállalatok mily borzasztó visszaéléseket követtek el az állami szállításoknál. A hadiszállítók sokszor nem elégedtek meg az amúgy is tekintélyes nyereséggel, hanem erkölcstelen, törvénybe ütköző módon igyekeztek azt még fokozni. A szövetkezetek ezt a bizonyos fokig bizalmi üzletet mindig az állam megelégedésére bonyolították le. A kényszergazdálkodás korszakában az állam legbiztosabb támaszai voltak, mert a rájuk bízott feladatot mindig kellő szociális érzékkel és becsületességgel végezték s a sérelmek, amennyire csak lehetséges volt, ki voltak küszöbölve. Éppen ezért, mikor az állam fontosabb, bizalmasabb üzleteknél a szövetkezetek közreműködését igénybe veszi, úgy ezt nemcsak a szövetkezetek támogatására, hanem saját érdekében is teszi. Visszatérve már most a tulajdonképpeni tárgyunkra, befejezésként ismét hangoztatjuk, hogy a szövetkezet célja nem a nyerészkedés, hanem tagjai hitelének, keresetének emelése s hogy ezt elérje, szüksége van üzleti tevékenységre. Ez adja az eszközt a kezébe, hogy a kapitalisztikus elveken felépülő társadalomban hathatósabban tudja tagjainak érdekét megvédeni. Ezért nem lehet soha a szövetkezeteket más vállalatoknál érvényesülő elvek alapján elbírálni, hanem mindenkor altruisztikus célját szem előtt tartva kezelni. ifj. Gaylhoffer István. Az »Azoform« szerepe a mezőgazdaságiban, különös tekintettel a többtermelésre. Gustav Blunek berlini vegyész az Országos Többtermelési Liga január hótf én tartott ülésén alábbi előadásában ismertette az »Azoform« nevű természetes (baktérium) vetőmagtrágyát. A növényeknek éppen úgy kell táplálék, mint az embernek és állatnak, ennek a tápláléknak egy részét a levegőből, más részét a földből nyeri. A levegőben lévő szénsavból nyeri a szenet, míg a földből kálit, foszfort, meszet, magnéziumot, ként, vasat és nitrogént nyer oldható sókból. Ezek a sók kőzetek elporladásából kerültek oda, csupán a nitrogént nyeri a föld a levegőből. A növények fejlődésével (vegetációval) a talajban lévő tápanyagok elvonutnak, úgy hogy az újonnan vetett növény számára tápanyagokat kell juttatni. Erre szolgál a trágyázás. E célból vagy istállótrágyát (amely az összes tápanyagok keverékét adja), vagy vegyi úton előállított tápsókat használunk fel. A legfontosabb trágyázó anyagok: a kálium, foszfor és nitrogén, a többi tápanyagokból mindig elegendő van a talajban és így ezt nem kell pótolni. A káliumot Strassfurt bányáiból nyerjük, a foszfort foszfát alakjában csontliszt vagy Tomassalak alakjában adjuk, a nitrogént Chilesalétrom, guano, kénsavas ammóniák vagy végül a levegő megbontása útján nyert levegősalétrom formájában juttatják a földbe. Kevés országban van azonban kellő mennyiségben annyi nitrogén trágyaanyag, amennyi szükséges lenne. A növényi tápanyagok közül legdrágább a nitrogén és éppen ezért a nitrogéntrágyázás minden kultúrnépnél évről évre óriási pénzösszegeket emészt meg. Kevés helyen van ugyanis trágyázásra alkalmas nitrogén« vegyület. A levegőnek 76°/ok a ugyan éppen nitrogén« ből áll, azonban éppen ebből a leggazdagabb forrásból a növényvilág segítség nélkül nem meríthet. Éppen ezért olyan fontos a nitrogén előállítása. Szerencsére a természet végeláthatatlan sokoldalúságában módot nyújtott, hogy a levegő nitrogéntartalmát a gazda könnyűszerrel felhasználja. Évezredek óta ismerik a gazdák azt a kulturanövények közti különbséget, mely szerint vannak olyanok, amelyek nitrogént fogyasztanak és mások, melyek a nitrogént szaporítják. Az utóbbiak a leguminózok (hüvelyesek), amelyek nitrogén nélkül is fejlődésképesek, míg az összes többi növények elpusztulnak, a folytatólagos termelés mellett, ha nem kapnak nitrogén pótlást. Körülbelül 100 év óta foglalkozik a tudomány ezzel a tünettel, különböző nézetek alakultak ki, de minden kutató előtt különös volt az, hogy éppen a nitrogénben leggazdagabb növények nitrogén nélkül tudnak tenyészni. Sok hibás irány és tévedés után megállapították, hogy a hüvelyeseknek is éppen úgy kell a nitrogén a fejlődéshez, mint a többi nővér HWF“- „Toborozzunk új tagokat szövetkezetünknek!“