Mezőgazdák, 1929 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
2. oldal »MEZŐGAZDÁK« 1929. január 1. Dr. Rauscher Aurél — ministeri tanácsos. Dr. Rauscher Aurél ministeri osztálytanácsos december 22-én ministeri tanácsossá neveztetett ki. Ez a kinevezés a társadalom széles köréből, főként pedig a magyar szövetkezők táborából meleg és örömteljes visszhangot váltott ki. A hivatali előléptetésben jelentkező elismerés érdemes férfiút ért és értékes munkásságot jutalmazott. Dr. Rauscher Aurél a pénzügyministériumban a szövetkezeti hitelügyek előadója, élénk részt vesz a szövetkezeti mozgalomban, több országos szövetkezetnek, így szövetkezetünknek is igazgatósági tagja, fáradhatatlanul munkálkodik a szövetkezeti mozgalom kimélyítésén és fejlesztésén, élénk figyelemmel kíséri nemcsak e mozgalom, de a gazdasági élet új alakulásait, önzetlen támogatója minden jobb sorsra érdemes kezdeményezésnek, benne él a napi élet folyásában, tájékozva van minden felmerülő új jelenségről, jelentkezzék az akár tudományos, akár gyakorlati téren a gazdasági életben, egy ember, aki kivételes idegrendszerrel, kitűnő elméleti felkészültséggel, rendkívüli munkabírással, tárgyilagos, józan ítélőképességgel minden napját szorgos munkában tölti, s tökéletes modor, finom tapintat, ha szükség van rá, törhetetlen erély jellemzik kényes és nehéz hivatásos feladatainak megoldásában. Minden okunk megvan tehát, hogy e kinevezés alkalmából örömünknek és jókívánatainknak kifejezést adjunk, annál is inkább, mert dr. Rauscher Aurélnak egyénisége, főképen pedig hivatali működése néhány olyan messzebbmenő megfontolásra is alkalmat nyújt, melyet a mai viszonyok között nem lehet elég nyomatékosan és elég sokszor hangsúlyozni. Dr. Rauscher Aurél a pénzügyministérium elnöki osztályában teljesített hosszú időn át szolgálatot és amikor onnan saját kérelmére kivált, maga kérte, hogy a hitelosztály keretében a szövetkezeti hitelügyek referálásával bízassék meg. Már maga ez az elhatározás, ez a gesztus is egészen rendkívüli és sokat jelentő mindazok szemében, akik a közelmúlt esztendők gazdasági politikáját ismerik. Mintha a hadseregparancsnokság tehetséges vezérkari kapitánya egy napon a frontszakasz legexponáltabb roham» századának parancsnokságát kérné a maga számára. Körülbelül ehhez hasonlatos változás volt az, amely dr. Rauscher Aurél hivatali beosztásában 1922-ben bekövetkezett, amikor az elnökség előkelő és személy»telen hivatali munkaköréből a legnehezebb, a leg» kényesebb, a támadásoknak leginkább kihelyezett előadói tisztségre vállalkozott. Nem szabad elfelejtenünk, abban az időben 1922-et írtunk s a viszonyok jelentékenyen mások voltak, mint ma. A szövetkezeti mozgalom különböző szervezetei nagy áldozatokkal kerültek ki a háborúból és fájdalmasan érezték az ország megcsonkításának súlyos gazdasági következményeit. A szervezetek egy része elveszett a megszállott területeken, a vásárlóközönség az országrészek elszakításával rendkívül megfogyatkozott, az üzletrésztőke a pénz elértéktelenedése folytán megcsappant, a hitel és beszerzés kérdései nagy és sötét kérdőjelekként emelkedtek ki a felelős vezetők előtt az egyre hatalmasabb méretekben kibontakozó gazdasági válság kétes homályából. A pénzügyi élet, főképen pedig a bankhálózat és ezen keresztül a kereskedelem gazdasági működésének bizonyos pozitív alapot nyújtott az állami banktól élvezett hitel, mely mint alimentáló forrás, a szövetkezetek számára többé- kevésbbé el volt zárva. A szövetkezetek háborús szolgálatai és a mozgalom szociálpolitikai fontossága, amelyre ellentmondást nem tűrő erővel éppen a kommunizmus, a középosztály és a gazdaságilag gyenge exisztenciák válsága mutattak reá, alapot nyújtott annak a kezdetben gyenge, de a gazdasági élet és viszonyok belső törvényeinek következtében egyre erősbödő társadalmi hangulatáramlatnak, mely lassan kint a politikai életben is érvényesülni kezdett s amelynek lényege az volt, hogy a szövetkezeti mozgalomnak átmentése, kimélyítése és kifejlesztése képezi sok tekintetben a gazdasági élet orvoslásának legbiztosabb módját, amellett, hogy ezen az úton érhető el az a szociális egyensúly, amely a gazdasági és társadalmi viszonyok konszolidálásának elengedhetetlen feltétele. Ez a mozgalom olyan érdekeket érintett, amelyek évtizedek óta szöges ellentétben érzik magukat, — véleményünk szerint tévesen — a szövetkezeti mozgalom fejlődésével s amelyek szervezetüket és védelmi rendszerüket tekintve messze fölötte állnnak azoknak a meggyőződésből fakadó szétszórt, spontán hangoknak, amelyeket azt mondhatni egyénenként a gazdasági és társadalmi viszonyok helyes mérlegelése váltott ki. Kétségtelen, hogy a szövetkezeti mozgalomnak ez a válsága világjelenség volt, amely szerte Európában jelentkezett és amely a különböző kormányok érdeklődését a szövetkezeti mozgalom felé fordította. Ennek megfelelően mindenütt történtek intézkedések, amelyek a szövetkezeti mozgalom rekonstrukcióját, fejlesztését voltak hivatva szolgálni. Kétségtelen, hogyha ezekben a nehéz időkben ezekkel az ügyekkel nem dr. Rauscher Aurél, vagy hozzá minden tekintetben hasonló egyéniség foglalkozik, ha a felmerülő kérdések megoldásában nem egy hasonló gazdasági előrelátás, tapintat és erély érvényesül, úgy a szövetkezeti mozgalom súlyos veszteséget szenvedett volna. Amikor dr. Rauscher Aurél a szövetkezeti mozgalom gazdaságilag jól megalapozott régi intézményeivel szemben a legmesszebbmenő megértéssel viseltetett, ugyanakkor a másik oldalon egyre szűkebb korlátok közé igyekezett szorítani azokat a nem indokolt, vagy nem közérdekű ambíciókat, amelyek a gazdasági válság alapítási lázában, az egyre inkább népszerű szövetkezeti jelszavak malaclopó köpönyege alatt igyekeztek megsütni a maguk zsiványpecsenyéjét. Kényes feladatok vártak napról napra megoldásra s ameddig az egyik oldalról jogos érdekek érvényesüléséért érthetetlen módon nehéz harcot kellett folytatni, a másik oldalon éles kritikával kellett küzdeni és éppen a szövetkezeti mozgalomban rejlő nagy erkölcsi elvek diszkreditálását elkerülendő erélyes kézzel kellett visszatartani azokat, akik a szövetkezeti mozgalomtól szívükben idegenül szövetkezeti jel* szavakat hordtak nyelvükön. Kevés ember van, akiknek nehezebb helyzetben adatott meg a lehetőség, hogy tudásának, erélyének, helyes ítéletének bizonyítékát adja. örömünkre szolgál, hogy dr. Rauscher Aurélnak ez sikerült és ezekben a nehéz időkben őt, mint a közhivatalnok mintaképét ismerhettük meg. Mert a szó nemesebb és valódi értelmében nem mindenki közhivatalnok, aki fizetését az államtól húzza és valamelyik állami rangosztályban várja az előléptetését, hanem csak az közhivatalnok, aki az állami imperium bizonyos részét olyan felelősségérzettel gyakorolja, mint a klasszikus kor konzuljai: salus rei* publicae. Közhivatalnoknak lenni nemcsak úri foglalkozás, biztos állás és nyugodt megélhetés, hanem nagy és komoly hivatás, amelynek maradéktalanul megfelelni a legnagyobb feladatok közül való. A közt szolgálni és a közérdeket érvényesíteni, valóban olyan problémák, melyeknél nemesebb ambíció egyéniséget nem fűthet és melyben felolvadhat egy hivatásának nagyszerű voltától eltelt férfiúnak élete, tevékenysége. Az állami gazdasági igazgatásban működő köztiszt* „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket*!