Mezőgazdák, 1929 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
1929. január 1. »MEZŐGAZDÁK« viselőnek, ha feladatának magaslatára emelkedik, legnehezebb a feladata. Mert neki tiszta, világos koncepcióban kell látnia a gazdasági életet a maga teljességében és szerves voltában és működésében figyelemmel kell kísérnie az érvényesülésre hivatott energiákat, olykor felkeresni a gazdasági élet lekötött ereit, eltömődött forrásait és a magángazdasági tevékenység szerteágazó sokféleségét harmonikus irányba kell kényszerítenie a kívánatos nemzetgazdasági fejlődés nagy princípiumait sohasem szem elől tévesztve. Ezek a nagy elvek, nagy gondolatok érvényesülnek dr. Rauscher Aurél munkásságában s ezért benne a szövetkezők hatalmas tábora providenciális férfiút lát, akire közgazdasági életünk irányításában és reorganizálásában nagy és fontos szerep vár. A ministeri tanácsosi kinevezés felfelé ívelő pályájának egyik szép, de átmeneti állomása. A tisztelet és őszinte ragaszkodás indít bennünket arra, hogy, mint a hegy derekán a gerinc felé lankadatlanul, friss erővel haladó utasnak, vidáman odaintsünk sok szerencsét, a viszontlátásra! —y. gy. A magyar földbirtok eladósodása. A mezőgazdasági termelés ma világszerte a rentabilitás határán mozog. Azok a tényezők, amelyek a gazdálkodás jövedelmezőségi viszonyainak romlását alig néhány év alatt a mélypontra juttatták, nagyjában közismertek, bár kétségtelenül vannak olyan mélyebben rejlő okok is, amelyek még felderítésre várnak, hogy e szerfelett bonyolult jelenség maradék nélkül megmagyarázható legyen. A válság diagnózisát a telekkönyvek teherlapjai* ról bárki leolvashatja. Ha a szervezet működése akadozik, anyagcsere forgalmának egyensúlya megbomlik, kénytelen külső mesterséges beavatkozással segíteni. Az injekció itt az idegen tőke, a hitel. Ez rendszerint nem gyógyít, hanem csak időt enged a válsággal küzdő üzemnek, hogy összeszedje magát. Más a helyzet, amikor az egészséges organizmus veszi igénybe, ilyenkor — kellő mértéket tartva — áthasonul a szervezet hasznos alkatelemévé s azt fokozottabb erős kifejtésre képesíti. Az idegen tőkének ez a kettős szerepe nagyon lényeges különbséget teremt a mezőgazdasági üzemek terheinek a megítélésében. Normális viszonyok között, vagyis amikor a mezőgazdálkodás a rendes jövedelmet biztosítja, a hitel mint tőkebefektetés tekintendő, amelyet a gazda a jövedelmezőség fokozása érdekében az adott gazdasági és személyi feltételeknek megfelelően vesz igénybe. Válság idején az idegen tőke rendszerint nem az üzemfejlesztés, hanem az üzemi fenntartás szolgálatában áll, tehát a szó ökonomikus értelmében nem produktív befektetés, mert inkább vegetatív, mint reproduktív célt szolgál. A kettő között pedig óriási a különbség. És amikor a mező*gazdaságra nehezedő adósság súlyát és hatását akarjuk lemérni, nemcsak az abszolút összegszerűséget kell tekintetbe venni, hanem a fenti szempont alapján az idegen tőketeher igénybevételének az indító okát is. A »Magyar Statisztikai Szemle« novemberi számában nagyon figyelemreméltó közlemény jelent meg, amely a magyar földbirtokra bekebelezett terhek összeírásának eredményeit ismerteti. Ez a cikk kimutatja, hogy Csonka*Magyarország földbirtokaira — kb. 730.000 kat. hold művelés alatt álló területtől eltekintve, amelyre vonatkozólag az összeírás még befejezést nem nyert — az összes jelzálogilag bekebelezett adósság, tehát a nem kölcsönökből eredők is, mint a vételárhátralékok, örökösödési terhek, adó* és illeték* hátralékok, hitelbiztosítások, kifizetett, de még nem törölt tartozások stb. 1928. június 30-án 792 millió pengőt tett ki. Magyarország mai területére eső bekebelezett terhek összege 1913-ban 1500 millióra becsülhető, amellyel szemben a földbirtok jelenlegi megterhelése alig haladja meg az 50%-ot. Ha a föld árát kát, holdankint országos átlagban az 1913. évi értékösszeírás alapulvételével 785 pengőben vélelmezzük, akkor a bekebelezett teher a földbirtok értékének 8,2%*a. Az évenkint fizetendő törlesztési hányad pedig 11%*os amortizáció mellett 107 millió pengő, amelyből a művelés alatt álló terület minden kat. holdjára 7 pengő, vagy 30 kg. búza teher esik. Ebből a szóbanforgó cikk arra a vigasztaló megállapításra jut,hogy a magyar földbirtoknak túlzott eladósodásáról ma még beszélni nem lehet, az ország a földbirtok eladósodása szempontjából ma még nagyjában ott áll, ahol 1905. előtt volt, a német viszonyokhoz képest pedig háromszorta kedvezőbb helyzetben van.« A helyzetkép így az abszolút számok absztrakt összehasonlításában tényleg megnyugtatólag hat. Azonban a gazdasági jelenségek vizsgálatánál nem lehet az elvonatkoztatott számokra építeni következtetéseinket, mert bizonyosan téves eredményre jutunk. Nem a közel 1 milliárdos bekebelezett adósság ad aggodalomra okot, bár tagadhatatlanul imponáló öszszeg, hanem az a tény, amit a fenti cikk is kiemel, hogy ennek a milliárdnak több mint 2/3-a alig három esztendő alatt képződött. Mi indította a mezőgazdaságunkat az idegen tőke eme rohamos igénybevételére? Talán a belterjesebb kultúrára való áttérés, vagy az üzemek racionalizálásával kapcsolatos befektetések? Kétségtelenül a háború utáni években a magyar mezőgazdaság sokat javult és fejlődött, ami elsősorban a műtrágyafélék fokozottabb használatában és a géperejű talajmívelés elterjedésében nyilvánul. A fejlődés tempója azonban korán sem oly erős, hogy csak távolról is magyarázatát adná a mezőgazdaság által felhasznált hitelek rapid növekedésének. Már magában nem egészséges állapotra vall az, amikor a mezőgazdasági üzemek jövedelmezősége oly csekély, hogy még az apróbb, inkább az elhasználódással kapcsolatos pótlások is kölcsönpénzből foganatosíthatók, amely ma már egyre gyakoribb eset. De ezek mégis csak hasznos befektetések, amelyek előbb, utóbb reprodukálódnak. A komoly veszély abban rejlik, hogy a gazdák évről- évre többen, az elmaradt jövedelem pótlására vesznek fel — jelzálogos — kölcsönt. Ez a válság igazi ismérve. Az így felhasznált hitel csak mankó a beteg szervezet alatt s ha huzamosabb ideig nem javul a helyzet, könnyen koporsójává lesz. Az a közel 1 milliárd bekebelezett adósság, mely az elmúlt 3 év alatt a mezőgazdasági termelés dekonjunktúrájával párhuzamosan felhalmozódott, jelentékeny részben a válság nyomása alatt vitális kényszerhelyzetben képződött. Sajnos, ennek mérvére nézve nincsenek adataink, mint ahogy az adatgyűjtés e téren majdnem legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik, de aki figyelemmel kíséri a mezőgazdaság sorsát, az előtt ez titok nem maradhat. Sovány vigasz a magyar gazdára nézve, hogy a hatalmas és egykor oly virágzó német mezőgazdaság még sokkal mélyebben elmerült a Dawes-féle törlesz tések közvetett hatása és a félig szocialista kormány* zat gazdasági politikája következtében, meg a köz* szolgáltatások, a modern bérrendszer, a szociális terhek mindent felemésztő nyomása alatt. Odaát, ha látszat szerint súlyosabb is a helyzet, talán e nehéz évek mégsem vágnak oly mély sebet a mezőgazdaság testén, mint nálunk, mert a sokkal hatalmasabb gazdatársak : „Toborozzunk új tagokat szövetkezetünknek!“ 3. oldal