Mezőgazdák, 1934 (41. évfolyam, 1-3. szám)
1934-01-20 / 1. szám
4. oldal »MEZŐGAZDÁK« 1934. október hó 20. A Magyar Mezőgazdák Szövetkezete igazgatóságának jelentése az 1932. évi január hótől 1934. évi június hó 3-ig terjedő elszámolási időszakról. Tisztelt Közgyűlés! Legutolsó, XXXIX. rendes évi közgyűlésünk 1932. évi augusztus hó 6-án tartatott jelentésünkben, melyet zárszámadásainkkal kapcsolatban a tisztelt Közgyűlés elé terjesztettünk, reámutattunk arra a súlyos helyzetre, melybe a magyar mezőgazdaság a jelentésünk tárgyát képező időszakban jutott. Kiemeltük, hogy akkor már sajnos, általában nem arról volt szó, hogy hogyan, intenzíven vagy extenzíven kell-e gazdálkodni, hanem arról, hogy a mezőgazdasági termelés az adott gazdasági, főképen piaci viszonyok között rentabilitását, jövedelmezőségét elveszítette és akárhogyan is gazdálkodott valaki, gazdálkodása jövedelmező nem lehetett. Reámutattunk nyomatékosan ebben a jelentésünkben arra, hogy »A szövetkezet léte és fejlődése életerős mezőgazdaság vállain nyugszik és ha az elgyengül, vagy megromlik, hatása alól egészen természetesen szövetkezetünk sem vonhatja ki magát. A mezei gazdálkodás eszköz- és üzemanyagfogyasztása nyilvánvalóan csak emelkedő mezőgazdasági kultúrában növekedhetik, a legelőgazdálkodás vagy a külterjes gabonatermelés nem igen kíván sem gazdasági eszközt, sem üzemanyagot«. Majd később hangsúlyoztuk, hogy »Ezek a nehéz, kedvezőtlen viszonyok befolyásolták szövetkezetünk tevékenységét, melyben fejlődésről nem számolhatunk be. A csökkenő hitelképesség, az egyre szaporodó, teljesítésre képtelen adósok, az igények megszorításával magyarázható kisebbedő vásárlási kedv csak úgy jellemezték ezt az időszakot, mint a növekedő közterhek és néhány nagy kartellírozott beszerzési forrás kíméletlen árpolitikája«. Mint a fentiekből kiviláglik, a helyzet súlyosságával már akkor tisztában voltunk s a t. Közgyűlésnek figyelmét felhívtuk azokra az aggályos tünetekre, amelyek komolyan veszélyeztették szövetkezeti munkánk eredményes folytatását. Beszámoltunk a pénzügyi krízisről, amely szövetkezetünkkel szemben hitelforrásainkból szigorúbb hitelcenzúrát kényszerített ki, aminek következtében üzemi tőkénk egyre csökkent és egyrészt a visszleszámítolási hitelkeretek szűkülése, másrészt a szövetkezetünknél elhelyezett idegen tőkék (betétek) kiáramlása mindjobban megnehezítették szövetkezetünk pénzügyi vezetését. Megjelöltük azt az utat is, amelyre a vázolt nehéz viszonyok kényszerítettek s felsoroltuk az eszközöket, amelyeket működésünk fenntartása érdekében igénybe venni kényszerültünk, nevezetesen költségeink radikális csökkentését, részben tisztviselői elbocsátások útján, részben a tisztviselői fizetések közvetlen leszállításával és a dologi költségek erős mérséklésével. Mindezekre jelen közgyűlési jelentésünk bevezetéseképen annak igazolásául hivatkozunk, hogy szövetkezetünk válságának első időszakában már helyesen ítéltük meg a kialakuló helyzet súlyos voltát, azt a tisztelt Közgyűlésnek őszintén feltártuk és igyekeztünk élni a legmesszebbmenően azokkal az eszközökkel, amelyek megítélésünk szerint rendelkezésünkre állván, alkalmasak voltak üzleti működésünk anyagi egyensúlyának helyreállítására és biztosítására. Amikor az elmúlt súlyos és szövetkezetünk életében sorsdöntő időszakban történteket röviden összefoglalni kívánjuk, a fentebbi megállapításainkat kell megismételnünk. A gazdasági válság elmélyülése az 1929. évtől kezdve a kormányzat minden igyekezete ellenére feltartózhatatlannak bizonyult s az a mi észleletünk szerint mélypontját az 1932—33. gazdasági évben érte el. A leromlott értékesítési viszonyokkal küzködő mezőgazdaság, melyet HHP’5' „Minden ügyünkben vegyük igénybe szövetkezetünket!“