Mezőgazdaság és ipar, 1947 (1. évfolyam, 1. szám)
1947-06-01 / 1. szám
AZ ÉLELMEZÉSI IPAR A HÁROMÉVES TERVBEN O K AîfT I E N I) К E Az iparágak csoportosításánál nem alakult ki egységes állásfoglalás. Egyesek mezőgazdasági iparról beszélnek, abból kiindulva, hogy minden olyan iparág összetartozik, amely nyersanyagát a mezőgazdaság terményeiből meríti. Ez a csoportosítás túlságosan messze vezetne, mert akkor a kender és lenfeldolgozáson keresztül a textilipar területére tévednénk, hasonlóan járnánk a faiparral, úgyhogy bizonyos fokig önkényesen egy határvonalat kell megvonnunk. Ha viszont az élelmezési ipar kifejezést szó szerint alkalmazzuk, akkor kimaradna a dohánygyártás, a keményítőipar és bizonyos mértékig a szeszgyártás helyzete is bizonytalan volna. Így mégis célszerűbbnek látszik élelmezési ipar címen összefoglalni azt az iparcsoportot, amely nyersanyagait kizárólag a mezőgazdaságból veszi és gyártmányai az élelmezés, élvezeti cikkek és bizonyos mértékig a vegyi- és más iparok céljait szolgálják. Ennek az így összefoglalt iparágcsoportnak a múltban is nagy jelentősége volt hazánkban, jelenleg igen nagy fontosságú és jövő fejlődési iránya is rendkívül komoly perspektívákat nyújt. Oka ennek elsősorban az, hogy agrárországban vagyunk. Nemzeti jövedelmünk igen tekintélyes hányada mindig a mezőgazdaságból származott és ha ennek az aránya az iparosodás várható fejlődésével az ipar javára csökkenni fog a jövőben, akkor ez éppen tekintélyes mértékben az élelmezési iparon keresztül fog történni. A mezőgazdasági iparunk az utolsó békeévben, 1938-ban kb. 1,820 millió pengő érték termelésével egész gyáripari termelésünknek cca. 30o/o-át tette ki. Ez az arány a következő közeli években — az abszolút érték további növekedése mellett —■ ugyan valamennyit vissza fog menni, mert az újjáépítés és a távolabbi jövő szempontjából most elsősorban azoknak az iparoknak a fejlesztése sürgős, amelyek termelési eszközöket gyártanak, tehát a nehéziparé. Ez azonban a távolabbi szempontokból ugyancsak az élelmezési ipar érdekében is áll. Nézzük most már meg, mire van szüksége az iparnak, hogy működni tudjon. Szüksége van berendezésre, nyersanyagra, energiára, és munkaerőre. Élelmezési iparunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy berendezése a háború pusztításaitól aránylag keveset szenvedett. Meg kell viszont állapítani, hogy sok élelmezési iparágban, így például a malomiparban a berendezések elég korszerűtlenek. A háború alatt az élelmezési ipar természetesen óriási mértékben fellendült, mondhatjuk túlméretezetté vált. Ennek talán legszembeötlőbb példája a növényolajipar, amely az 1938-as 115 millió pengős termelőkével szemben a háború alatt több mint négyszeresére, 65 millió pengőre növelte termelését. Ez természetesen korszerű új üzemek felállításával járt, viszont nem volt egészséges fejlődés. Berendezés tekintetében tehát elsősorban a meglévő berendezések korszerűsítése a feladatunk. Ahol egészségtelen túlméretezettség áll fenn, ott elavult üzemek összevonására kell törekednünk és fejlődésképes üzemágainkat a korszerű követelményeknek megfelelően ki kell bővítenünk. Nyersanyag tekintetében a távolabbi jövő szempontjából a legoptimisztikusabban ítélhetjük meg országunk helyzetét. Éghajlati és talajviszonyaink a legértékesebb nyersanyagot szolgáltatják élelmezési iparunknak úgy zamatban, mint tápértékben, valamint vitamintartalom tekintetében. Nem véletlen, hogy a múltban a felvevőképességgel kevéssé rendelkező világpiacon nem okozott nehézséget a magyar szalámi, dobozsonka, maláta és zöldségkonzervünk elhelyezése. Ma az élelmezési ipar nyersanyaggondokkal küzd. Ennek magyarázatát elsősorban a világélelmezési helyzet nehézségében találjuk. Ismeretes, hogy a háború pusztítása milyen károkat okozott világszerte és, hogy ez a pusztulás hazánkban milyen mértékű volt. Okolják egyesek a földreformot is abban, hogy nyersanyagkiesések vannak. Ha el is kell ismernünk, hogy olyan forradalmi átalakulás, mint országunk birtokviszonyainak átrendezése nem mehet átmenet nélkül, azt kell ezeknek válaszolni, hogy ami történt azt a francia közmondás úgy fejezi ki: «Reculer pour mieux sauter!» azaz «néhány lépést hátrálni, hogy annál nagyobbat ugorhassunk!» A demokratikus építő erők egyik fő célja, a kis parasztságot elesettségéből felemelni, úgy, hogy intenzív termelést tudjon folytatni. Ennek az előfeltételei megvannak, és ez elsősorban szervezési kérdés. H Ha ezt a faladatot megoldjuk, olyan minőségi és mennyiségű nyersanyag fog az ipar rendelkezésére állni, hogy az európai viszonylatban első helyet biztosíthat magának. Az energia és munkaerő tekintetében nagyobb nehézségek nem lesznek. Malom és sütőipar Ha az egyes élelmezési iparágak közül néhány fontosabbat ki akarunk emelni, hogy azok helyzetét részletesebben megvizsgáljuk, akkor a malomiparral kell kezdeni. Az első világháborút megelőzően Magyarország Európa gabonatárháza volt és ennek következtében, miután termékeinket részben feldolgozva el is tudtuk helyezni, a malomipar erősen fellendült. A két világháború közötti időben egyrészt a tengerentúli gabona konkurrenciája, másrészt minden felvevő állam azon törekvése, hogy a már megvásárolt gabonát maga dolgozza fel, nagy nehézségekbe sodorta malomiparunkat. Ez okozza azt, hogy berendezéseink korszerűsítésére nem volt mód és nem is tartották érdemesnek erre költeni. A jövő tekintetében mindenki egyetért azzal a felismeréssel, hogy számottevő gabona, vagy különösen őrlemény exporttal számolnunk nem lehet. Mezőgazdaságunk is kétségtelenül arra az útra fog térni, hogy gabonatermő területet olyanra méretezze, hogy az a belső fogyasztás és az ezzel kapcsolatban szükséges tartalékolandó mennyiségen túlmenően ne termeljen számottevő felesleget. Ez azt jelenti, hogy malomiparunk a belső szükséglet fedezésén túl nagyobb mennyiség termelésére ne számítson. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi befolyásolja a belső szükségletet. A lisztfogyasztás az életszínvonal alacsony fokáról történő emelésével egy darabig növekszik. A jólét bizonyos fokon azután megáll és további emelkedésével csökken. Ez abból