Mezőgazdaság és ipar, 1947 (1. évfolyam, 1. szám)

1947-06-01 / 1. szám

AZ ÉLELMEZÉSI IPAR A HÁROMÉVES TERVBEN O K AîfT I E N I) К E Az iparágak csoportosításánál nem alakult ki egységes állásfoglalás. Egyesek mezőgazdasági ipar­ról beszélnek, abból kiindulva, hogy minden olyan iparág összetartozik, amely nyersanyagát a mezőgaz­daság terményeiből meríti. Ez a csoportosítás túl­­­ságosan messze vezetne, mert akkor a kender és len­feldolgozáson keresztül a textilipar területére tévednénk, hasonlóan járnánk a faiparral, úgyhogy bizonyos fokig önkényesen egy határvonalat kell meg­vonnunk. Ha viszont az élelmezési ipar kifejezést szó szerint alkalmazzuk, akkor kimaradna a dohány­­gyártás­, a keményítőipar és bizonyos mértékig a szeszgyártás helyzete is bizonytalan volna. Így mégis célszerűbbnek látszik élelmezési ipar címen össze­foglalni azt az iparcsoportot, amely nyersanyagait kizárólag a mezőgazdaságból veszi és gyártmányai az élelmezés­, élvezeti cikkek és bizonyos mértékig a vegyi- és más iparok céljait szolgálják. Ennek az így összefoglalt iparágcsoportnak a múltban is nagy jelentősége volt hazánkban, jelen­leg igen nagy fontosságú és jövő fejlődési iránya is rendkívül komoly perspektívákat nyújt. Oka ennek elsősorban az, hogy agrárországban vagyunk. Nemzeti jövedelmünk igen tekintélyes hányada mindig a me­zőgazdaságból származott és ha ennek az aránya az iparosodás várható fejlődésével az ipar javára csök­kenni fog a jövőben, akkor ez éppen tekintélyes mértékben az élelmezési iparon keresztül fog tör­ténni. A mezőgazdasági iparunk az utolsó béke­évben, 1938-ban kb. 1,820 millió pengő érték ter­melésével egész gyáripari termelésünknek cca. 30o/o-át tette ki. Ez az arány a következő közeli években — az abszolút érték további növekedése mellett —■ ugyan valamennyit vissza fog menni, mert az újjá­építés és a távolabbi jövő szempont­jából most első­sorban azoknak az iparoknak a fejlesztése sürgős, amelyek termelési eszközöket gyártanak, tehát a ne­héziparé. Ez azonban a távolabbi szempontokból ugyancsak az élelmezési ipar érdekében is áll. Nézzük most már meg, mire van szüksége az iparnak, hogy működni tudjon. Szüksége van be­rendezésre, nyersanyagra, energiára, és munkaerőre. Élelmezési iparunk abban a szerencsés helyzetben van, hogy berendezése a háború pusztításaitól aránylag keveset szenvedett. Meg kell viszont állapítani, hogy sok élelmezési iparágban, így például a malomipar­ban a berendezések elég korszerűtlenek. A háború alatt az élelmezési ipar természetesen óriási mér­tékben fellendült, mondhatjuk túlméretezetté vált. Ennek talán legszembeötlőbb példája a növényolaj­ipar, amely az 1938-as 1­15 millió pengős termelő­kével szemben a háború alatt több mint négyszeresére, 65 millió pengőre növelte termelését. Ez természe­tesen korszerű új üzemek felállításával járt, viszont nem volt egészséges fejlődés. Berendezés tekinteté­ben tehát elsősorban a meglévő berendezések kor­szerűsítése a feladatunk. Ahol egészségtelen túlmére­­tezettség áll fenn, ott elavult üzemek összevonására kell törekednünk és fejlődésképes üzemágainkat a korszerű követelményeknek megfelelően ki kell bő­vítenünk. Nyersanyag tekintetében a távolabbi jövő szem­pontjából a legoptimisztikusabban ítélhetjük meg or­szágunk helyzetét. Éghajlati és talajviszonyaink a leg­értékesebb nyersanyagot szolgáltatják élelmezési ipa­runknak úgy zamatban, mint tápértékben, valamint vitamintartalom tekintetében. Nem véletlen, hogy a múltban a felvevőképességgel kevéssé rendelkező vi­lágpiacon nem okozott nehézséget a magyar szalámi, dobozsonka, maláta és zöldségkonzervünk elhelyezése. Ma az élelmezési ipar nyersany­aggondokkal küzd. Ennek magyarázatát elsősorban a világélelmezési helyzet ne­hézségében találjuk. Ismeretes, hogy­ a háború pusz­títása milyen károkat okozott világszerte és, hogy ez a pusztulás hazánkban milyen mértékű volt. Okol­ják egyesek a földreformot is abban, hogy nyers­anyagkiesések vannak. Ha el is kell ismernünk, hogy olyan forradalmi átalakulás, mint országunk birtok­viszonyainak átrendezése nem mehet átmenet nél­kül, azt kell ezeknek válaszolni, hogy ami történt azt a francia közmondás úgy­ fejezi ki: «Reculer pour mieux sauter!» azaz «néhány lépést hátrálni, hogy annál nagyobbat ugorhassunk!» A demokrati­kus építő erők egyik fő célja, a kis parasztságot elesettségéből felemelni, úgy, hogy intenzív termelést tudjon folytatni. Ennek az előfeltételei megvannak, és ez elsősorban szervezési kérdés. H Ha ezt a falada­tot megoldjuk, olyan minőségi és mennyiségű nyers­anyag fog az ipar rendelkezésére állni, hogy az európai viszonylatban első helyet biztosíthat magának. Az energia és munkaerő tekintetében nagyobb nehézségek nem lesznek. Malom és sütőipar Ha az egyes élelmezési iparágak közül néhány fontosabbat ki akarunk emelni, hogy azok helyzetét részletesebben megvizsgáljuk, akkor a malomiparral kell kezdeni. Az első világháborút megelőzően Ma­gyarország Európa gabonatárháza volt és ennek kö­vetkeztében, miután termékeinket részben feldolgozva el is tudtuk helyezni, a malomipar erősen fellen­dült. A két világháború közötti időben egyrészt a ten­gerentúli gabona konkurrenciája, másrészt minden felvevő állam azon törekvése, hogy a már megvá­sárolt gabonát maga dolgozza fel, nagy nehézségekbe sodorta malomiparunkat. Ez okozza azt, hogy beren­dezéseink korszerűsítésére nem volt mód és nem is tartották érdemesnek erre költeni. A jövő tekin­tetében mindenki egyetért azzal a felismeréssel, hogy számottevő gabona, vagy különösen őrlemény export­tal számolnunk nem lehet. Mezőgazdaságunk is két­ségtelenül arra az útra fog térni, hogy gabonatermő területet olyanra méretezze, hogy az a belső fogyasz­tás és az ezzel kapcsolatban szükséges tartalékolandó mennyiségen túlmenően ne termeljen számottevő fe­lesleget. Ez azt jelenti, hogy malomiparunk a belső szükséglet fedezésén túl nagyobb mennyiség termelé­sére ne számítson. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi be­folyásolja a belső szükségletet. A lisztfogyasztás az életszínvonal alacsony fokáról történő emelésével egy darabig növekszik. A jólét bizonyos fokon azután megáll és további emelkedésével csökken. Ez abból

Next