A Műiparos, 1924 (11. évfolyam, 1-23. szám)

1924-01-05 / 1. szám

2 oldal Visszatekintés. E hó 16-ára rendkívüli tisztújító né­gyülést tartott Paszományos Mesterek Orsz. Egyesülete,­­legejtése után a megválasztott elnök harcot a békéért élt és mi most annak mélyreható .f­ölével akarunk foglalkozni. Köztudomású dolog, hogy a világháború előtti időben egy-egy ipartestület elöljárósága nem volt egyéb, mint önös érdekeket hajhászó, iparosok zárt tábora, ahol egymást ugyan jól megértették, de ahol csak akkor foglalkoztak szakmai kérdésekkel, ha már a tagok han­gosan zúgolódtak és elégedetlenkedtek. Ilyenkor az elnök­­ség rendszeresítette a virsli- és sörszoárokat, addig míg az őket elsöpörni szándékozó viharos fellegek fejek fölött el nem vonultak, így volt ez a kárpitos iparban is. Ha jól emlék­szünk 1913-ban is ilyen vésztjósló fellegek tornyosultak az ipartestület felett. A közért cselekedni vágyó ifjúgárda összefogott, hogy olyan országos szervet alapítsanak, amely a jövő­ben hangadója, irányítója és ellenőrzője legyen a kár­pitos stb. ipartestületnek. Néhai Leipnik Ármin veze­tése mellett sikerült a maguk részére e munkálat keresztül­vitelére Barta Artúrt lapunk szerkesztőjét, szakmánk egyik kiválóságát megnyerni. A lázas munka megindult, így alakult meg a Kárpitos stb. Egyesület. Az Ipartestület klikkje aggodalommal nézte ezt a mozgást, amely tartós munkálkodásra enge­dett következtetni. A klikk tagjai igyekeztek önmagukat a vezetőségbe becsempészni és már az első hónapokban azt akarták, hogy az Országos Egyesületet megalapozó és annak független fejlődését biztosító alapszabályát saját érde­keiknek megfelelően módosítsák. A vezetőség gerinces­ségén múlott, hogy sikerült ellenállnia az ármányos és fondorlatos akaratoknak, amelyeknek végcéljuk az Országos Egyesület munkálkodásának megkötése volt. A zártkörű társaságnak semmi sem volt szent ahhoz, hogy célját elérje. A bástya­ utcai kurta korcsma fehér asztalának ármánykodásai, bár gátolták az Orsz. Egye­sület gyorsütemű fejlődését, de azt megbénítani nem tudták. A háborús évek lépten-nyomon alkalmat adtak a kárpitos és paszományos mesterek elégedetlenségeire és ennek mindig erős hangot adott a Kárpitos Országos Egyesület. Egy alkalommal az ipartestület elnök­válságát is vonta maga után, amikor Hermann Ödön fővárosi bizottsági tag önként vált meg elnöki állásától. Az Orsz. Egyesület vezetősége és tagjai felléleg­zettek abban a tudatban, hogy új elnök, új rendszert fog jelenteni. De a zártkörű társaság ismét érvényt szerzett érde­keinek az Ipartestületben, amikor egy általunk bár ked­velt, szakmáját elsőrangúan értő, de közmunkára te­jesen alkalmatlan, az­az minden egyéni igényhez könnyen alkalmazkodó elnököt választott. A megválasztott idővel elég jó, hangsúlytalan vezetőnek bizonyult, aki nem tudott, vagy nem akart ellenállni, a zártkörű kis társa­ság bármilyen irányú törekvéseinek. Az Orsz. Egyesület jóhiszeműleg bízott és remény­kedett abban, hogy a Bpesti Kárpitos Ipartestület elő­­irányított munkáiban a jövőben mindig a közérdekeket fogja szemmel tartani. Ám ez nem történt. A háborús évei alatt az Orsz. Egyesületnek azt kellett tapasztalnia, hogy az Ipartes­tület állandóan a közérdekek figyelmen kívül hagyásával egyéni akciókat végzett. Ezek az egyéni akciók nem maradtak nyom nélkül azok előtt, akik a háború befe­jezésekor és a különböző forradalmak kezdetén figyelték az Ipartestüstület egyes vezetőinek munkálkodását. Tények igazolják, hogy az Orsz. Egyesület minden időben a mai Bethlen-kormány által is hirdetett arany­közép után igyekezett a mesterek nehéz helyzetén segí­teni és önzetlen munkája mindig az adott helyzethez képest sikeres volt. Tanfolyamok, országos anyagszét­osztások, szövetkezet létesítése stb. mind-mind igazolják a komoly munkát. Ugyanakkor az Ipartestület egyes vezetői, egyik szélsőségből a másikba estek és szerencse hogy komoly meghallgatásra sehol sem találtak, mert ezt szakmánk és ők maguk is bizony alaposan meg­sínylették volna. 1920-ban, amidőn egyes ipartestületi vezetők attól féltek, hogy számonkérik az ő tevékenykedéseiket, lelki­ismeretük elhallgattatására és hogy a figyelmet önmaguk­ról eltereljék az Országos Egyesület ellen vádlóként léptek fel. Ma már megállapítható, hogy ezen taktikájukkal nemcsak az volt a céljuk, hogy magukról a figyelmet másokra tereljék, hanem a részükre kényelmetlen és tőlük függetlenül a közért küzdő Orsz. Egyesületet hatal­mukba kererítsék és annak alkotásait kisajátítsák és a maguk részére gyümölcsöztessék. Három küzdelmes év után az igazság győzött és be kelle­t látniuk, hogy minden ármánykodásuk és fon­dorlatuk kárba veszett. A Kárpitos Ipartestület eme híres vezetői között feltevésünk szerint valamilyen erőteljes súrlódás lehetett készülőben, mert úgy észleltük, hogy egy vezető elöl­­járósági tag úr az elnök hozzájárulásával annak hatás­körét akarta külön-kü­lön kisajátítani. És miután félő volt, hogy ezt külön-külön és együttvéve megsínylik, meg­állapod­ik egymás között, hogy az elnök mellett 3 társ­­elnöki állást létesítenek a 18 elöljárósági tagságban, így tehát egyszerre 4 elnöke is lett az ipartestületnek és ez hál’istennek megteremtette közöttük a békét. Ilyen békés együttmunkálkodás érlelte meg bennük azt a gondolatot, hogy most már ne harcoljanak többet az Orsz. Egyesület ellen, hanem célszerűbb lesz a békét hirdető jelszóval magukat az Orsz. Egy.-be becsempészni, annak bevált vezetőit félretenni és a vezetést egyéni szellemüknek megfelelően folytatni. Ezzel a taktikával indultak meg. Nagy hanggal hirdették a békét. Nem tudjuk, hogy Barta Artur az Orsz. Egyesületnek hatáskörrel megbízott tiszteletbeli elnöke hitt-e ebben az őszinteségben vagy nem, takti­kázott-e vagy nem, de tény, hogy szabad folyást enge­dett ezen hangos hirdetőknek. És ime azt tapasztaltuk, hogy a békét hozó nyilak élei, mind mérgezettek voltak. Tekintélyes számú kar­társakat sebeztek meg, akik ugyan nem léptek ki az Egyesületből de visszavonultak követvén néhai vezérüket. Ezzel szemben uj tagok nem jelentkeztek. A visszavonultak jámborsága megvaditotta a kilen­­dülésre amúgy is hajlamos, de alkotó munkára képtelen vezető férfiakat s nem volt kisebb vágyuk, mint a „Mű­iparos“ szaklapunkat elkommunizálni és az Orsz. Ipar­egyesület iparpolitikájának szolgálatába állítani. Fennen hirdették, hogy a szövetkezetet minden kereskedelmi tudás nélkül létesítették és vezetik, azért ezt birtokba kell venni és majd valamiképen valamelyes ,Mátrai ipari és kereskedelmi r.-t. koncertjébe bevonni, ahol egyesek megtalálhatják a számításukat úgy, miképen mások is megtalálták. Az 1923. évi rendes közgyűlésen Keresztes Béla békehajlamossága folytán a békét csak hirdetők béke- A MŰIPAROS 1. szám

Next