Műszaki Élet, 1959. január-június (14. évfolyam, 1-13. szám)
1959-01-08 / 1. szám
A 0,6 és 30 kW közötti teljesítményű, háromfázisú aszinkron motorokat elsősorban szerszámgépekhez alkalmazzák. A fokozott iparosodás és gépesítés során azonban olyan nagy mértékben és olyan rohamosan nőttek a villamosmotorok iránti igények, hogy az ilyen nagyságrendű motorokat előállító Dinamó Villamosforgógépgyár képtelen volt azokat teljesíteni. Válaszút előtt álltak tehát és végül a hosszabb időt igénybe vevő és egyébként is nehezebben teljesíthető épületbővítés helyett a korszerű gyártási technológia bevezetése mellett döntöttek, így sikerült ugyanazon a helyen, sőt néhol kisebb alapterületen ugrásszerűen megnövelni a termelést. Mindez 1955-ben kezdődött, amikor a Dinamón kívül egyetlen más hazai, villamosmotorokat gyártó üzemben sem volt még szerelőszalag és tekercselő szalagsort másutt (a Villamosgép- és Kábelgyárban) is csak néhány hónapja helyeztek üzembe. Szalagsorok Az első, úgynevezett tekercselőszalagot 1955 decemberben helyezték üzembe. A motortekercselést 24 fázisra bontották, a betanított és a régi módszerekhez szokott munkásokat más beosztásba helyezték át, a 30 méter hosszú szalag mellé pedig olyan női munkaerőket ültettek, akik addig csak 60—70 százalékot tudtak teljesíteni. Ezek gyorsan elsajátították az egyszerű, ismétlődő munkát, könnyen elérték a 110—130 százalékot és ezen a munkaszakaszon nemsokára kétszeresére nőtt a termelés. A második, úgynevezett elkötőszalag egy évre rá készült el. Ide kerülnek a kisebb sorozatú és egyedi gyártású motorok: tekercsvég elkötésre, hegesztésre, tekercsfejek kiigazítására és szalagozásra. Itt is egy csapásra megszűnt a nehéz motortestek ide-oda szállítása és a nőket rászoktatták az ülve is végezhető, kényelmesebb munkára. Az eredmény ezen a szakaszon már 200 százalék körül jár. Múlt évben indították el a a „DINAMO"-ban harmadik fajta, és egyben az ország első villamosmotor-szerelő szalagját a 0,6—10 kW teljesítményű motorok számára. Érdekessége, hogy a korábban nehéz fizikai munkát jelentő műveleteket ennél a szalagnál szintén női munkaerőkkel tudják végeztetni. Ugyanis három hidraulikusan működtetett gépet szerkesztettek és soroltak a szalagba, amelyekkel a csapágypajzsokat lehet a motorházra, a golyóscsapágyakat a tengelyre s egyúttal a pajzsokba benyomni, illetve a külső ventillátort a tengelyre felhúzni. Azelőtt jól képzett szakmunkások végezték ezt a munkát csővel és kalapáccsal. Sok volt a reklamáció, mert gyakran elkerülhetetlenül megsértették a csapágyak futófelületét, de amióta az új szerelési technológiát bevezették, minimálisra csökkentek a panaszok. Amellett 200 százalékkal nőtt a termelés és 400 százalékos bérmegtakarítás jelentkezett. A 4-ik szalagot az idén helyezték üzembe a 0,6—30 kW-os motorok szerelésére. Az eddig szerzett tapasztalatok alapján a csapágyakat és pajzsokat itt már egy gépen egy ütemben nyomják fel. Még a 100 kg-os forgórészeket is női munkaerők helyezik el könnyedén az állórészbe az elmés szerkezet segítségével és a különböző tengelymagasságú motorokat hidraulikus úton hozzák megfelelő szintbe. Egyébként minden szalag végén próbaállomás van, ahol a darabvizsgálatokat végzik, úgyhogy a kész motorok szerelése után azonnal lepróbálva kerülnek a festőműhelybe. Amellett természetesen a központi próbaterem is megmaradt, ott végzik a típusvizsgálatokat és az egyedi motorok próbáit. Figyelemre méltó, hogy egy-egy ilyen szalag 400 000—500 000 forintba ke-erült és rövidlejáratú é pkölt-ség csökkentő hitelből ■ valósi. 2 toltak meg. Mindezeket-egybe-tetve, megállapítható, hogy az új gyártási technológiával 1955-höz képest 120 százalékkal nőtt a gyár termelése és amellett még messzemenően nem aknázták ki az összes lehetőségeket. További termelésfokozás nem több, mint 8 méter hoszszú — kereken egy órát tudnak tartózkodni, a le- felveze-Több ezer motor-állórész tárolására szerkesztettek ilyen állványokat. Most szerelik az önműködő számláló szerkezetet, réssel sokszorosan meghosszabbított pálya révén. A készre festett és száraz motorokat a már elkészült föld alatti szalagon át juttatják majd a raktárba. Az újabb célkitűzés szerint a termelést a jelenleginek kétszeresére kell fokozni. Ezt úgy akarják elérni, hogy a többi között a motorállórészek és a pajzsok öntvényeinek megmunkálására teljesen automatikus transzfersorokat állítanak fel. E sorok tervezésével már foglalkozik a Csepeli Szerszámgépgyár és a Dinamóban remélik, hogy két éven belül már üzembe is helyezhetik. Amennyiben másutt meg nem előzik őket, akkor náluk lesz az ország második transzfersora SARBÓ GYÖRGY Csapágy- és ventillátorFelnyomó hidraulikus készülék A Budapesti Műszaki Egyemérnöki karán 1953 óta képeznek műszerszakos hallgatókat. Most,amikor az egyetem megvizsgálja, hogy a jelenlegi tananyag megfelel-e a követel- Néhány hónap múlva helye- menyeknek, célszerű megnéznik üzembe a festőszalagot, amely a jelenlegi festőműhely területének csak körülbelül 20 százalékát fogja elfoglalni. A jó helykihasználás a több szinteselrendezés eredménye és a motorok e szintek között vándorolnak. A zsírtalanítás, alapfestés, kittelés és fedőfestés egyes fázisai közben háromszor haladnak át a motorok különböző alagútbemenni, hogy mit vár az ipar a műszerszakos oktatástól. Mindenki előtt ismeretes iparpolitikánknak az a tétele, hogy a termelékenység fokozását a meglevő berendezések jobb kihasználásával, azok korszerűsítésével és automatizálásával kell megvalósítani. A szakemberek előtt ismeretes az is, hogy ennek megvalósításához fejlett méréstechnikára céken. Az egyikben — amelye van szükségünk. Ahhoz, hogy egy kazánról megállapíthassuk azt, hogy rossz a hatásfoka, éppen úgy méréseket kell végezni, mint ahogyan a mérés az alapja minden automatizálásnak is. Annak eldöntése, hogy mit kell megmérni, minden esetben az illető szakterület mérnökére tartozik. A kohász mondja meg, hogy hol és milyen pontossággal kell hőmérsékletet mérni, a vegyész, hogy hol kell pH-t mérni. E szakmérnökök azonban nem rendelkezhetnek kellő áttekintéssel ahhoz, hogy e mennyiségek kis, optikai, mechanikai, rádióaktív —, hogy ezeket csak olyan mérnök tudja összefogni, akinek kellő áttekintése van e módszerek felett. Az ipar igényel olyan mérnököket, akik ismerik az alapvető mérési eljárásokat, ezeknek minden fajtáját, ismerik a hazai és külföldi mérőműszereket, akik egy üzem műszerezését és egyes folyamatok automatizálását meg tudják tervezni. Ebben látjuk egyik biztosítékát annak, hogy az ipar nagymértékű fejlődése során egyes helyeken lemaradt méréstechnika és műszerezettség felfejlődik. Ahhoz, hogy üzemeinkben az optimális technológiát megszabhassuk, mérni kell a kiindulási paramétereket, nem szubjektív, hanem objektív módszereket kell alkalmazni. A fejlett technológia alapfeltétele az automatizálásnak (egyébként nem érdemes automatizálni), az automatizálásnak pedig alapfeltétele a fejlett méréstechnika. A fejlett technológia, a méréstechnika és az automatizálás szoros kapcsolatban vannak, e kapcsolat ápolásához pedig jól képzett méréstechnikus, illetve automatizáló mérnökre van szükségünk. A műszergyártó mérnök a másik főirány. Ismeretes, hogy adottságaink révén a műszeripar fejlesztése elsőrendű fontosságú. E fejlődésnek pedig egyik legfontosabb feltétele az, hogy legyen kellő számú, szakképzett műszerszerkesztő és gyártó mérnök. A műszer alatt itt egyaránt értünk mechanikai, optikai, villamos (elektromechanikus és elektrotechnikus) műszert. A műszerszerkesztés és tervezés külön terület, amely nem csatlakozik közvetlenül sem az erős, sem a gyengeáramú oktatáshoz. Az előző tagozódáshoz hasonlóan az igen alapos fizikai, méréstechnikai képzésen kívül itt is el kell sajátítani a finommechanikát, technológiát és automatikát is. A jelenlegi oktatás főképpen a műszergyártó mérnökök oktatására helyezett súlyt. Ennek megtartásával helyes lenne, ha a méréstechnikai oktatás kiszélesítésével az elsőnek említett tagozat is kialakulna. Jó lenne, ha az iparágak illetékesei — úgy gondolom, hogy ebben minden iparág érdekelt — hozzászólnának az itt elmondottakhoz és az általános megjegyzéseken kívül feltárnák iparáguk speciális igényeit. Úgy hiszem, hogy egy ilyen társadalmi bírálattal segítséget tudunk nyújtani abban, hogy a műszerszakos oktatás igényeinknek legmegfelelőbb legyen. TOKODI PÁL A Gépipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapták: Baliga István gépészmérnök és Vándor Imre mérnök — Járműfejlesztési Intézet: Giszinger Lajos főművezető. Igaz Károly művezető. Hadna Lajosné művezető és Mászalai Vilmos művezető — Lampart Művek. A ..Kohászat Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapták: Zak István igazgató. Sereg György főmérnök és Simon Sándor művezető - Fémötvöző Vállalat Rt .,Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapták: Kun József műszakvezető — Ácsi Cukorgyár: Magyar István művezető — Ercsi Cukorgyár: Kőműves László műszakvezető — Hatvani Cilikorgyár: Kiss Mihály műszakvezető — Mezőhegyesi Cukorgyár: Szerecz László műszakvezető — Kaposvári Cukorgyár: Fekete Ferenc műszakvezető — Ságvári Cukorgyár: Mateicska János művezető — Szolnoki Cukorgyár: Somogyi Lajos főmérnök — Lágymányosi Dohánygyár: Környei László gépmester Pécsi Dohánygyár: Kiss Sándor főmérnök — Debreceni Hűtőipari Vállalat: Sajben Pál műszaki osztályvezető — Hajdú- Bihar megyei Malomipari Vállalat: Pécsi Sándor műszaki osztályvezető — Bács-Kiskun megyei Malomipari Vállalat: Dancza Sándor igazgató — Nyíregyházai István Malom: Dávidovics Miklós üzemvezető — Unicum Likőrgyár: Gottfried Tivadar ipari osztály műszaki vezető — Veszprém megyei Tanács VB. övezzék. Tovább menve: az trzelmet modernizálni kell, megkell valósítani egyes folyamatok automatizálását, fejleszteni kell az üzem műszerezettségét. Ki csinálja ezt? Kívánhatjuk egy vegyészmérnöktőlazt, hogy olyan jártassága legyen méréstechnikai és automatizálási vonalon, hogy erreképes legyen? Nem. Ő csakmegmondja, mit kell mérni, amit kell automatizálni. Annak,aki ezt a feladatot végre tudja hajtani, a méréstechnika, aműszertechnika és az automatizálás területén olyan képzettséggel kell rendelkeznie, amitmás mérnöktől nem kívánhattunk. Sokszor hallottuk azt az érvelést, hogy a méréstechnika nem önálló tudomány, hanemcsupán függvénye annak a területnek, amelyhez a mérendőmennyiség tartozik. Kétségtelen, hogy minden mérnöknek is otthonosan kell mozognia asaját területéhez tartozó méréstechnikában , laboratóriiumi szinten. A korszerű, különösen folyamatos technoló- giával dolgozó üzemekbenazonban a fizikai paraméterek igen nagy számát kell egyidegzsjűleg nemcsak mérni, hanem január 20-án tanulmányi lá-ftávmérni, regisztrálni és szatogatást rendez a Műszaki abályozni. Az itt alkalmazott Egyetem mérő- és kéménység- módszerek olyan nagy változómérő szobájának megtekintő-£ntot mutatnak — elektronikus, sére, ^elektromechanikus, pneumati A MŰSZAKI FÉLTÉKENYSÉG KÁROS HAJTÁSAI A termelés forradalmárai, az újítók, a feltalálók az utóbbi tíz évben a benyújtott, csaknem két és félmillió újítással és találmánnyal népgazdaságunknak 7,5 milliárd forintot takarítottak meg. Az alkotókészségnek hazánkban tapasztalt, ilyen nagyarányú kibontakozása is igazolja társadalmi rendszerünk fölényét. Meg kell azonban mondanunk, hogy az újítások és találmányok megvalósításánál a lehetőséget még távolról sem merítettük ki. Léptennyomon — különösen műszaki körökben — találkozunk olyan hiányosságokkal, panaszokkal, amelyeknek megszüntetéséhez csak jóindulatra, megértésre, a helyenként megnyilvánuló káros műszaki sovinizmus felszámolására volna szükség. 500 forint eszmei díj Csillingh Dezső, okleveles gépészmérnök, például ez ideig tíz, figyelemreméltó találmánnyal gazdagította iparunkat. A gyújtásvédelmi szabadalmát például a villamosvasutaknál 14 nagy gépen eredményesen alkalmazták, másik két szabadalmát, a rácsvédelem és feszültségszabályozó berendezését is elismeréssel fogadta a műszaki közvélemény. Meg kell jegyeznünk, hogy az idős feltaláló az utóbbi években három találmányánál durva szabadalomsértéssel találkozott. A feltaláló mérnök jelenleg is tartogat a tarsolyában olyan találmányokat, amelyeknek megvalósításával például olyan új egyenirányító típus kerülhetne a piacra, aminek előállítása egyrészt a most használt típusokhoz képest a gépteljesítményt húsz százalékkal fokozná, másrészt nagyarányú importanyag-megtakarítást tenne lehetővé. A találmány végleges megszületéséhez még néhány kísérlet elvégzésére volna szükség. Ezeket a kísérleteket azonban a feltaláló nem végezheti el, mert annak idején (1956) az Anód Áramirányítógyár volt műszaki vezetése nyilvánvaló szakmai féltékenységből gáncsolta a feltaláló munkáját. Csillingh Dezső egyik számottevő találmányát, az említett gyárban például felhasználták és a feltalálónak, írva és mondva, 500 forint eszmei díjat állapítottak meg. A feltalálónak annak idején gépenként 2000 forint díjat ígértek, ami 14 gép esetében 28 000 forintot jelentett volna. Amikor a feltaláló méltatlankodott — és tegyük hozzá, joggal — az 500 forintos díj megállapítása miatt, akkor azzal utasították el panaszát, hogy „ne legyen anyagias!”. A Kohó és Gépipari Minisztérium Iparpolitikai Főosztálya, valamint a minisztérium jogi osztálya igyekszik a feltaláló érdekeit védeni és igazságát érvényesíteni, azonban a jelenleg is érvényben levő szabadalmi joggyakorlat elavult paragrafusaival nehezíti még a minisztérium ez irányú tevékenységét is. Ami nem kell Mázi Ferenc, az Autóközlekedési Főigazgatóság technikusa az akkumulátor-gazdálkodás javítására nyújtott be figyelemre méltó újítást. Túlnőne írásunk keretén az újítás részletes ismertetése. A lényeges az, hogy tisztán pedagógiai eszközökkel — minden különösebb beruházás nélkül — az akkumulátor-gazdálkodásnál népgazdaságunknak 20 millió forintot lehetne megtakarítani. Ebben az esetben is az újító az üzemi műszaki sovinizmussal találta szemben magát. Az autóközlekedési vállalatok egy részénél a műszakiak idegenkednek az újítás bevezetésétől és nem segítik az újító munkáját. Mázi újítása pedig annál is inkább figyelemre méltó, mert ha csak húsz százalékkal tudnák a gépkocsi-akkumulátorok élettartamát meghosszabbítani, akkor ezer járművenként és évenként hat tonna ólmot takaríthatnánk meg. Tehát senki előtt sem lehet közömbös, hogy Mázi javaslatát mikor és hogyan valósítják meg, mert az akkumulátorok helyes kezelésével, karbantartásával, üzemeltetésével s nem utolsó sorban az akkumulátorgyártás minőségi javításával nagy népgazdasági értéket szabadíthatunk fel egyéb célokra. Sajnos, a példák sorát az említettekkel korántsem merítettük ki. Sok olyan újítást és találmányt említhetnénk, amelyeknek hasznosítása 8—10 éve késik, csak azért, mert a közömbösség, a szakmai féltékenység, az elavult szabadalmi törvények stb. nem segítik elő ezeknek a megszületését. Műszaki társadalmunk minden bizonnyal örömmel veszi tudomásul, hogy az Országos Találmányi Hivatal jogi szakértők bevonásával már dolgozik az új szabadalmi törvény javaslatának kidolgozásán. Ez a törvény, ha majd jogerőre emelkedik, kiküszöböli szabadalmi joggyakorlatunk elavult módszereit. A káros műszaki sovinizmus megnyilvánulásait pedig, amit nem lehet sem törvényekkel, sem rendeletekkel megszüntetni, nevelőmunkával, jóakarattal, meggyőzéssel igyekezzünkmérsékelni. Műszaki társadalmunkban — ahol ez még nincs meg — olyan öntudatot és hangulatot kell kialakítani, hogy mindenki legszemélyesebb ügyének tekintse nemcsak a saját, hanem mások találmányának, újításának megvalósítását is. Jokár Péter . ifi legcélszerűbb mérési eljárása//J • # / 00 /f 0/7 fit és a legmegfelelőbb műszert (wl) VI/IS&Cl &£ / gkiválasszák, esetleg meg is ter- Tíz éves a Magyar Hidrológiai Társaság A Magyar Hidrológiai Társaság 1948-ban vált ki a Magyarhoni Földtani Társulatból és alakult önálló egyesületté. Ez alkalomból s az egységes vízügyi szervezet fennállásának ugyancsak 10 éves évfordulója alkalmából az egyesület az Országos Vízügyi Főigazgatósággal közösen ünnepséget rendezett a Magyar Tudományos Akadémián. Az ünnepi ülés központi előadását Dégen Imre, országos vízügyi főigazgató tartotta „Vízgazdálkodásunk fejlődése az államosítás óta” címmel. Az ünnepi ülés után tartotta meg a Magyar Hidrológiai Társaság közgyűlését, amelyen Bözsöny Dénes főtitkár számolt be az egyesület eddigi munkájáról. Ez alkalommal az egyesület számos kiváló munkát végző tagja kapott kitüntetést. A Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben részesült dr. Papp Ferenc és Galli László, s Munka Érdemérmet kapott Király Lajos és Öllős Géza. Az egyesület „Schafarzik Ferenc emlékérem”-mel jutalmazta dr. Schulhof Ödönt és Dévény Istvánt, „Bogdánfy Ödön emlékérem”-mel MazaA Gépipari Tudományos Egyesület anyagvizsgáló szakosztályának keretein belül megalakult a gépipari átvevők munkabizottsága, amely a gépipari idegenáruk műszaki átvételével foglalkozó mérnököket és technikusokat fogja össze. A szakbizottság a kidolgozott munkaterv szerint foglalkozni fog bel- és külföldi átvételi adatok gyűjtésével, kiértékelésével és az eredmények gyakorlati alkalmazásával, tájékoztatja majd a felettes hatóságokat a fontosabb minőségi kifogásokról, s kapcsolatot teremt az átvétellel foglalkozó dolgozók között országos viszonylatban is. A munkabizottság a szakmai színvonal emelésére előadások, tanfolyamok és gyakorlati bemutatók rendezését tervezi; vitás átvételi ügyekben véleményt, illetve Ján Pált, Oroszlány Istvánt, Finály Lajost és Holló Istvánt, s végül „Vásárhelyi Pál emléklapok”-kal Öllős Gézát, Puskás Tamást, Bartha Tibort, Szigyártó Zoltánt, Ember Károlyt, Dvihally Zsuzsát, szaktanácsokat fog adni, továbbá közreműködik a Szabványügyi Hivatal és a Központi Döntőbizottság átvételekkel foglalkozó kiadványainak szerkesztésében. A tervek között szerepel az országos selejt-ankét megrendezése is, s a termelt gépipari objektumok minőségének javítása érdekében az átadók és átvevők közös problémáinak megtárgyalása, s végül az átvevők jogainak és szervi határozatainak öszszefoglalása és kiadása. A gépipari átvevők munkabizottsága havonta egyszer, minden hónap első keddjén ülést tart a Technika Házában és általában havonta egy alkalommal gyakorlati bemutatót rendez. Legközelebb Wisnovszky Istvánt, Molnár Miklóst, Vágás Istvánt Pásztó Pétert. A közgyűlés megválasztotta az egyesület új vezetőségét. A Magyar Hidrológiai Társaság elnöke dr. Papp Ferenc, főtitkára pedig Bözsöny Dénes lett. Gépipari átvevők munkabizottsága