Műszaki Élet, 1959. január-június (14. évfolyam, 1-13. szám)

1959-01-08 / 1. szám

Megoldható problémák VÁROSI KÖZLEKEDÉS Minden világváros egyik ál­landó problémája a belső köz­lekedés megoldása. Nálunk ez a probléma — a földalatti hiá­nyában és a gyors fejlődés kö­vetkeztében — talán erősebben jelentkezett, mint máshol. E problémák közül, melyeket tar­tanak a szakemberek megold­hatónak és megoldandónak? Erre kértünk feleletet ezen a héten. Bővíteni kell a javítási kapacitást A villamosvasutak főműhe­lyei egyre nehezebben tudnak megbirkózni a javítási problé­mákkal. Ennek több oka van. A javítóműhelyek az utóbbi időben keveset fejlődtek, sőt mivel a MÁV a HÉV-et javító­­műhely nélkül adta vissza, ez­zel még növelte a nehézséget. Ugyanakkor az új villamosko­csik a régiektől eltérően négy­­tengelyűek és forgóalvázasak, s emiatt javításukhoz kétszer annyi hely szükséges. Ennek a problémának a megoldása nem könnyű, mivel a szakemberek véleménye szerint új központi főműhelyre lenne szükség, s ez pedig 120—150 millió forintba kerül. Mégis úgy vélik, hogy a fejlesztési tervekbe ezt az ösz­­szeget mielőbb fel kellene ven­ni. A probléma nehéz az autó­buszoknál is, mivel a főműhely a nagyobb javításokat már csak hosszú határidőre tudja vállalni. Itt azonban a fejlesz­tésre megvan a hely adta le­hetőség, s a szükségelt összeg sem olyan nagy, mint a villa­mosoknál. A szakemberek vé­leménye szerint ma a javító­kapacitás bővítése az egyik leg­égetőbb műszaki problémája a helyi közlekedésnek. Küzdelem a zaj ellen Bizonyos mértékig az előbbi problémához tartozik a zaj el­leni küzdelem. Elkészült a zaj­talanabbul járó autóbusz pro­totípusa, s a villamosoknál mindent elkövetnek a gumiru­­gózású kerekek bevezetésére és általában a gumi használa­tának fokozására. Ezen a téren most már csak­­ arra lenne szükség, hogy a Ruggyantó Gyár — amennyiben a kísér­letek beválnak — megfelelő mennyiségű és minőségű gu­mianyagot adjon a villamos­­vasútnak. Ezzel előreláthatólag jelen­tős lépést teszünk a zaj elleni küzdelemben, sajnos, a rossz karbantartás okozta kocsiszek­rény-zörejek azonban továbbra is megmaradnak, ha nem fog­juk tudni a javítókapacitást növelni. Városi nagy autóbuszokat! A szakemberek véleménye szerint jelentős mértékben ja­vítaná a városi forgalmat, ha nem lennének kénytelenek országúti forgalomra konst­ruált autóbuszt használni vá­rosi forgalomban. Azt szeret­nék, ha végre elismernék, hogy a városi forgalom más elren­dezésű autóbuszokat kíván, mint a távolsági forgalom. Vé­leményük szerint az Ikarus­­gyár ilyen autóbuszokat is ké­szíthetne, s helyesnek tarta­nák, ha a belföldi és export­­szükségletek szerint úgy állí­tanák össze az Ikarus terveit, hogy az a városi közlekedés igényeit is kielégítse. Ami a villamosokat illeti, a szakemberek véleménye sze­rint előbbre kellene hozni a kialakítandó új villamoskocsi­típus gyártásának időpontját. A tervezési irányelvek már el i­ készültek, s a közlekedési szakemberek úgy vélik, hogy helyesebb lenne, ha már eb­ből a modernebb kocsiból kapna a közlekedés nagy számban, s nem a jelenleg ki­futó típusból, amely az idő sürgetése miatt sok esetben kényszermegoldást alkalma­zott. Mi legyen a tervmutató? A közlekedési szakemberek szerint könnyítene a közleke­dés­ helyzetén az is, ha meg­változtatnák a jelenlegi leg­fontosabb tervmutatót, amely a férőhelyek kihasználtságá­nak fokát figyeli. E tervmu­tató miatt ugyanis bizonyos mértékig stabilizálódik a zsú­foltság. A közlekedési vállala­tok ugyanis lanyhább forga­lom estén kivonják a kocsikat a forgalomból, nehogy ez a mutatójuk rossz legyen. A közlekedési szakemberek álta­lában nem hiszik, hogy ez a mutató más egyetlen mutató­val pótolható lenne, s a szov­jet példa helyességét hangsú­lyozzák, ahol a vállalat jó működését több adat egybeve­téséből állapítják meg. Lehet-e csökkenteni a csúcsforgalmat? A városi közlekedés Achil­­les-sarka persze a csúcsforga­lom. Az üzemek és hivatalok kezdésének lépcsőzetességét már többször igyekeztek be­vezetni, eddig azonban nem sok sikerrel. E problémával kapcsolatban azonban a szak­emberek helytelenítik, hogy a MÁV a budapesti közlekedés túlzsúfoltságát, a villamosok és autóbuszok küzdelmét úgy szemléli, mint valami előkelő idegen. Pedig a külföldi pél­dák azt mutatják, hogy a vas­út sokat tudna segíteni. Elképzelhető lenne például bizonyos vasúti pályák fel­­használása annak érdekében, hogy azokon az elővárosokból motorvonatokon gyorsan és kényelmesen lehessen beszál­lítani a munkába igyekvőket. Jelenleg azonban a helyzet ép­pen a fordítottja. A rákosi vo­nalon csökkentették a meg­állók számát, holott az autó­busz alig tud megbirkózni a feladatokkal. A vasút tarifa­­politikája különben is olyan, hogy az utasok már az elővá­rosokban leszállnak, mivel vil­lamossal vagy autóbusszal ol­csóbb az út. Kézenfekvő példa erre Kelenföld esete, ahol az utasoknak jelentékeny része kiszáll. Itt azonban nemcsak az árkülönbözet miatt van sok leszállás, hanem azért is, mert a vonat túl sokáig áll. A helyi közlekedés szakemberei sze­rint, ha az intézkedéseket a MÁV-val össze lehetne egyez­tetni, az lényegesen segítené a megoldást. Nem szabad elfe­ledkezni, hogy a vasút több ezer embert hoz naponta Bu­dapestre! A vidéki városok A vidéki városokban a helyi közlekedés természetesen nem okoz annyi gondot, mint Bu­dapesten. A szakemberek itt azt az egyetlen gondolatot ve­tették fel, hogy a vidéki váro­sok közlekedését javítaná, ha az autóbuszok tanácsi vállala­tok birtokában lennének. A MÁVAUT-nak ugyanis a he­lyi közlekedés lebonyolítása csak „mellékprofil”, s kieső járatai pótlására elsősorban a helyi közlekedésből von el ko­csikat. A kérdés megoldása persze nem ilyen egyszerű, hi­szen a helyi és a távolsági já­ratok összehangolása biztosítja bizonyos mértékig az autóbu­szok megfelelő kihasználását. A probléma mindenesetre él, és megvizsgálandó, hogy a ka­pacitás kihasználása és a szak­szerű vezetés biztosítása mel­lett miként kell kötelezni a vállalatokat arra, hogy pilla­natnyi problémáikat ne a he­lyi közlekedés rovására elégít­sék ki. A városi közlekedés megol­dása persze Budapesten is, máshol is komplex kérdés. A megjavítás előfeltétele a vi­szonylatvezetés, a kocsipark, a pálya, a tarifapolitika össz­­hangbahozásától függ. Ezeket külön-külön, önmagukban sza­bályozni aligha lehet. Olyan átfogó intézkedésre volna te­hát szükség, amely mindezek­nek a tényezőknek a figye­lembevételével hozza meg a szükséges intézkedéseket. cs. o. A legutóbbi cikkemben a Statisztikai Hi­vatalnak az életszám­a.ial alakulásáról közreadott ada­taiból, számí­tásaiból a mű­szakiakat érin­tő részeket emeltem ki. Sok­szor felmerül azonban az a kérdés, hogy nálunk milyen mértékben emelkedik a kere­set a gyakorlati idő, a mérnöki praxis, illetve az ezt többé­­kevésbé kifejező életkor sze­rint. Hasonlóan gyakran esik szó a keresetek és a szakkép­zettség, illetve az iskolai vég­zettség közötti kapcsolatokról. Ezekre a kérdésekre eddig számszerűen nehéz volt vála­szolni. Nemrég azonban a Munkaügyi Minisztérium egyik munkatársa, Rózsa József 15 vasipari üzemben végzett ilyen irányú kutatásokat és a megjelenés alatt álló Statisz­tikai Hivatal-i kiadvány — amely kifejezetten a mérnö­kök és technikusok helyzeté­vel foglalkozik­­— is nyújt er­re adatokat. Általában a szerzett gyakor­lati tapasztalatok és az élet­kor között egyszerű az össze­függés. Az életkor emelkedés Az életkor növekedését ál­talában követi a keresetek emelkedése. Az emelkedés üteme az első 10 évben (20 és 30 év között) a legnagyobb (42%), a következő 10 évben Ezek az adatok is azt iga­zolják, hogy a keresetek a k­ezdő fizetéstől 60 évig meg­kétszereződnek. A keresetek emelkedése a 30 éves korig a legjelentékenyebb (35%). 30 és 40 év között tovább nő, de 40 év felett a mérnökök kerese­te sem emelkedik számotte­vően. A keresetek emelkedése — mint mondottuk — az élet­­ével — ha az műszaki mun­kában telik — nagyobb a ta­pasztalat, érettebb, eredmé­nyesebb a munka. A statisz­tika ezért a gyakorlati tapasz­talatok és a keresetek közötti kapcsolatot az életkor és a ke­resetek közötti összefüggésre egyszerűsíti le. Előfordulhat persze — különböző körülmé­nyekből adódóan —, hogy a mérnöki praxis nem áll arány­ban a korral. Gyakran egy idősebb mérnöknek kisebb szakmai tapasztalata van, mint annak a fiatalnak, aki kedvezőbb körülmények kö­zött dolgozott. Egyes esetek­ben tehát az életkor nem fe­jezi ki a mérnöki gyakorlat, tapasztalat mértékét, de nem ez az általános eset. A már említett tanulmány szerint a műszaki állomány­ban dolgozóknak kora és ke­resete között a következő arány áll fenn: is még jelentős (24%), 40 év után azonban a keresetek emelkedése minimális (3­ 7%). Hasonló összefüggésre mu­tat a mérnökökről történt reprezentatív felvétel is. korral változik, nő. Az adatok részletesebb elemzése azon­ban arra figyelmeztet, hogy a keresetek emelkedése általá­ban a beosztásban történő változásból adódik és nem az egy munkahelyen eltöltött hosszabb gyakorlati idő függ­vénye. Ezért egyet lehet ér­teni Rózsa azon igen figyelem­re méltó megállapításával, hogy. .......az a tény, hogy az állománycsoportonként össze­sített keresetek az életkor nö­vekedésével arányosan növe­kednek, döntő mértékben az­zal magyarázható, hogy a ma­gasabb életkorúak között na­gyobb a vezetők számaránya. Ebből következően a munka­bér a gyakorlati idő növeke­désével azonos beosztás esetén csak nagyon halvány mérték­ben vagy egyáltalán nem ma­gasabb". A megfigyelt vállalatoknál az egyetemet végzettek kere­sete általában 5—10 százalék­kal haladja meg az átlagos kereseti szintet és egyes mun­kaköröknél előfordul, hogy az alacsonyabb iskolai végzettsé­gűek keresete magasabb, vagy legalábbis olyan mértékű, mint a magasabb végzettségűeké. (Üzemvezető, művezető, mun­kaügyi előadó.) A Statisztikai Hivatalnak a mérnökökről és a technikusok­ról történt felvétele szerint a technikusok átlagos havi (pré­mium nélküli) alapkeresete 18 százalékkal volt alacsonyabb a mérnökök kereseténél. Fel­tehetően azért nagyobb a kü­lönbség, mint a gépipari válla­latoknál, mert ez a felvétel magában foglalta a kutató, a tervező intézetek, az egyete­m műszaki­ak bérezésének egyik fontos kérdése, hogy milyen mér­tékben válto­zik a kereset a szakképzett­séggel. Bizony­nyal számos példát lehetne hozni, hogy ke­vés iskolai végzettséggel kiváló műszakiak vannak. Általában a szakképzettséget jól-rosszul ki­fejezi az iskolai végzettség. A vizsgált gépipari vállala­toknál 1957-ben az iskolai végzettség szerint a műszaki állományba tartozó néhány munkakörben a keresetek a következőképpen alakultak: mek mérnökeit, technikusait, ahol a technikusok általában kisebb beosztásban, így ala­csonyabb kereseti szinten dol­goznak. A mérnökök és technikusok keresete között az az alap­vető különbség, hogy a tech­nikusok 5 évvel korábban ál­lanak munkába és így kezdő fizetésük kevesebb, de abban a korban, amikor már a mér­nökök is keresni kezdenek, ez a különbség majdnem ki­egyenlítődik. Ez azt jelenti, hogy a fiatal mérnökök és technikusok keresete között 30 éves korig csak ‘-'5—7% a különbség és csak később lesz magasabb a mérnökök ke­resete, de ez a különbség 60 éves korban sem több, mint 20%. Emelkedés A műszakiak kereseténél házastársak — egyszóval: gyakran felmerül az a kérdés mennyi a családi jövedelem is, hogyan alakul a családosok Erre a következő cikkben tő­­keresete, milyen arányban dől­ rünk ki. gáznak és mennyit keresnek a DE. HARSÁNY­­I ISTVÁN I Életkor: A­ligos kereset: 20 év alatt 1331 Ft 21—30 év között 1890 „ 31-40 „ 2353 „ 41-50 „ „ 2440 „ 51-60 „ „ 2510 „ 60 év felett 2690 ., %-os emelkedés: az előző kor­osztály %-b­an 100% — 142 42% 176 „ 24.. 183.. 4 „ 188 „ 3 „ 202 ., 7 „ Emelkedés Életkor: Átlagos fizetés: % az előző kor­osztály %-ban — 24-ig 1720 100 — 25 —29-ig 2321 135 35 30 — 39-ig 3014 175 30 40 —49-ig 3322 193 10 50 —59-ig 3389 197 2 60 év felett 3301 192 2 Végzettség: Műszaki egyetem Nem műszaki fell. egy Müsz. fell. középisk. Egyéb érettségi „ Szakiskolák Vill. oszt. iskola VII.o.-nál kevesebb Munkakörök: Átlagos io 2 ,0 ívj. - 'S 3 o kereset £ § *1 ,* 8 « n -".g i = £83 2® US 7% 0“ oE-2 Za«® 2540 2280 2535 2520 3175 2417 1400 1. 2334 2279 2230 2540 3313 2481 1899 2200 2068 2239 2390 3012 2365 2090 2048 2023 1986 2383 2810 2123 2100 2220 2170 2193 2441 3390 2510 2120 2180 2040 2053 2391 3110 2278 2137 2270 1927 2014 2412 3121­­ 2461­­2254 2046 2220 2400 3115 2379 2094 A technikusok átlagos havi keresete korcsoportok szerint A 20 évesnél fiatal­Az azonos korú­­abb technikusok mérnökök keresetének százalékában: Korcsoport: 20 évesnél fiatalabb 100 0 — 20 — 24 éves 129,6 95,4 25 — 29 170,9 93,2 30 — 39 198,9 83,5 40 — 49 „ 214,3 81,7 50—59 „ 214,1 80 — 60 éves és idősebb 203,9 78,2 Gázenegia termelésünk és felhasználásunk egyike volt az utóbbi évek legtöbbet vitatott kérdéseinek. Az Energia­gazdálkodási Tudományos Egyesület több vitában is fog­lalkozott a kérdéssel, javas­latokat tett, részt vett a 15 éves perspektivikus terv ki­dolgozásában is. A viták és javaslatok alapján lassanként kiformálódtak a végleges ter­vek. Ezekről kértünk nyilat­kozatot dr. Váry Ferenctől, a Gázművek műszaki igazgató­jától, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnö­kétől. — A szakemberek között ma már nem vitás, hogy a gázenergia még sokáig jelen­tős szerepet fog játszani ener­giagazdálkodásunkban, sőt a felhasznált gázenergia meny­­nyiség előreláthatólag még sokáig növekszik Persze csak ott kívánjuk a gázenergia fel­­használásának gyors fokozá­sát, ahol az a hatásfokot nagy­mértékben javítja, vagy a termelt cikk minőségét emeli, illetve ahol a gázenergia használata egészségügyi, vagy szociális okokból kívánatos. Ez a néhány szempont mind­járt meg is szabja a gázener­gia felhasználásának a terü­letét. A háztartások szükségletének kielégítése *— Először is minden erővel arra kell törekedni, hogy a háztartások főzési és melegvíz szükségletét gázzal elégítsük ki. A vendéglátóipar, a köny­­nyűipar bizonyos területei, a minőségi acéltermelés és az élelmiszeripar is még sokkal több gázt tudna felhasználni, itt azonban esetről esetre meg kell vizsgálni, hogy indokolt-e a gázenergia felhasználása. Ami a kommunális célokra termelt városi gázt illeti, ez a múlt évben 400 millió köb­méter volt, amelyből 38 száza­lékot használtak fel a ház­tartások, 55 százalékot az ipar és mintegy 7 százalék volt a veszteség. Ezzel az országos telítettségi fokot vizsgálva, a külföldi államok­hoz képest bizony igen erős a lemaradás. Ha az ország ház­tartásainak számát 2,5 millió­ra tessz­ük, akkor a háztartá­soknak mintegy 10 százaléká­ról mondhatjuk, hogy gázzal elláttuk, holott 1—1,2 millió háztartás részére lehetne gaz­daságosan gázt biztosítani Pedig a gáz hatásfoka sokkal jobb, mint a széné, s egy köb­méter gázzal 3 kilogramm sze­net takaríthatnánk meg. Eh­hez mintegy 3 milliárdos be­ruházásra volna szükség. Te­kintettel azonban arra, hogy ez az összeg 15 év alatt nagy­jából egyenletes elosztásban válik szükségessé, vélemé­nyem szerint országunk ezt a terhet elbírnál.­­ Gázenergia termelésünk fejlesztésekor persze számba kell venni nyersanyagforrá­sainkat is. A jövőben igen erősen fejleszteni akarjuk kohókoksz termelésünket és a kohókoksz termelés előre­láthatólag háromszorosára emelkedik. A bányászat elő­irányzata szerint fekete­­kőszenünk termelése 58 szá­zalékkal nő, ez már a gáz­igény bizonyos kielégítését je­lenti. Fejleszteni fogjuk barna­szén bányászatunkat és ki­épülnek a Gyöngyös környéki lignitbányák is. Gázgyártásra azonban csekély jó mi­nőségű barnaszén készletünk miatt elsősorban csak lignitet lehet használni. Földgázkin­csünk ez időszerint ismeretlen, így egyelőre lényeges javulás nem nagyon várható.­­ Ez azt mutatja, hogy gázgazdálkodásunk is éppen úgy igényt tart energiaimport­ra, mint a többi iparág. Ebből a szempontból román és eset­leg szovjet földgázra számít­hatunk, de az ENSZ azt ter­vezi, hogy az iraki és az iráni földgázt Párizsig vezeti, s eb­ben­ az esetben egy leágazás Magyarországra is eljuthatna. Ami az olajimportot illeti, a Szovjetunió segítségével itt már megvalósulásról beszél­hetünk, s a jelek azt mutat­ják, hogy több százezer tonna egyelőre lekötetlen fűtőolaj, vagy más olajtermék állhat a gázipar rendelkezésére. Meg lehetne találni a PB-gáz im­portálásának a megoldását is, aminek az lenne az előnye, hogy ezt a könnyen szállítható gázfajtát eljuttathatnánk a szétszórt telepekre, 1 400 000 fogyasztó . A számítások szerint 15 esztendő alatt így 1 millió 400 ezerre lehetne emelni a fogyasztói­ számát, ha szám­­bavesszük azt a mintegy 200 ezer fogyasztót is, akik PB- gázhoz jutnának. A mai ház­tartási fogyasztás fogyasztó­ként mintegy 600 köbméter. Ez azonban egyre emelkedik, úgyhogy a háztartási fogyasz­tás igénye 1975-ben előre­láthatólag mintegy 770 millió köbméter lesz. Jelenleg a ház­tartások még kevesebb gázt használnak, mint az ipar, de véleményünk szerint a jelen­legi 45:55 arány a visszájára fordul, így az elkerülhetetlen hálózati veszteségeket figye­­lembe véve, 1975-ben mintegy 1500 millió köbméter városi gázra és földgázra lesz szük­ség, amihez még mintegy 22 ezer tonna PB-gáz számol­ható. *— Ez természetesen gázellá­tásunk jelentős fejlesztését követeli meg. A fejlesztéskor azonban felmerül az a problé­ma, hogy nyáron mintegy 50 százalékkal kisebb a gázszük­séglet, mint télen. Már­pedig mi elsősorban kohókoksz ter­melés mellett fejlesztünk gázt, s a kohókosz termelés ezt az ingadozást nem bírja el Meg kell találni tehát a módot az 50 százalék meg­felelő biztosítására. Igaz, hogy a földgáz adagolása sza­bályozható, de ez nem a leg­kellemesebb megoldás. Rugal­mas termelési módként kínál­kozik a Luigi-féle oxigénes elgázosítás, amelynél a gene­rátor teljesítménye 50 száza­lékkal csökkenthető. Ugyan­csak kedvező megoldásként kínálkozik az olajbontó-beren­­dezés is.­­ A program megvalósítása azonban jelentős erőfeszítése­ket követel iparunktól is. A csőhálózat létesítésére 90 ezer tonna acélcső szükséges. 1 mil­lió fogyasztó bekapcsolásához 100 ezer tonna különböző mi­nőségű és méretű kovácsolt vascső és idom kell, valamint 2500 tonna színes­fém. A házi berendezésekhez évente legalább 60 ezer darab gáz­mérőt kell legyártani, s perspektivikusan szükségünk lesz mintegy 800 ezer tűzhely­re és 150 ezer vízmelegítőre.­­ Nem elhanyagolható kér­dés az sem, hogy hova tele­pítjük a berendezéseket Bu­dapest fejlesztése a sztálinvá­­rosi gázvezeték építésével, valamint a budapesti földgáz­­bontó-berendezéssel 6—8 évre biztosítva van. A kokszolók helyét kohászati műveink jelenlegi elrendezése­ szabja meg. A lignitbázisra építendő Lurgi-üzem helyét a bánya­vidék elrendezése miatt Gyön­gyös környékére kell telepí­teni. A telepeket általában a többi energiahordozó elhelye­zése befolyásolja, de bárhol is épüljenek ki, ki kell építeni az országos gázvezetéket. — Mindez persze nagy be­ruházásokat igényel, gazda­sági számításaink azonban azt mutatják, hogy viszonylagosan gyors megtérüléssel számol­hatunk. Úgy érzem, hogy a gázipar Magyarországon meg­kezdte fejlődését. Éppen ezért szükséges — foglalta össze dr. Váry Ferenc —, hogy egy szerves egészben meghatároz­zuk az irányvonalakat a ter­melésben, a szolgáltatásban, a kutatásban, a tervezésben és az utánpótlásban, hogy azt az ugrásszerű fejlődést, amelyre számítunk, akadálytalanul vi­­hessük végig.

Next