Műszaki Élet, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-13. szám)
1970-01-09 / 1. szám
A vezetőképzés útjai Budapest ipara számokban A gazdasági vezetők intézményes továbbképzésére 1964-ben történtek meg az első kísérletek. Az úttörő munkában jelentős szerepe volt az MTESZ Borsod megyei szervezetének, amely — a Borsod megyei pártbizottság kezdeményezésére — létrehozta Sebesvizen az első rendszeresen megtartott gazdasági vezető továbbképző tanfolyamot. Jelentős haladás történt 1967- ben, amikor a gazdaságirányítási reform előkészítésének szerves részeként a minisztériumok által irányított tanfolyamokon széles körűvé vált a vállalati vezetők továbbképzése. A gazdasági vezetők továbbképzésének új, jelentős tényezőjeként alakult meg az Országos Vezetőképző Központ, amely a felső szintű gazdasági vezetők és a vezető továbbképzésben működő oktatók részére fejlődésüket elősegítő tanfolyamok szervezésével, a vezetéstudomány fejlesztésére önálló alap- és alkalmazott kutatásokkal, szervezési sémák, információs rendszerek kidolgozásával foglalkozik, és közreműködik a minisztériumi továbbképző tanfolyamok anyagainak elkészítésében. Az Országos Vezetőképző Központ és a minisztériumok által irányított vezető továbbképzés szervezeti megerősödése lehetővé tette, hogy mind több vezető réteg továbbképzése váljék lehetővé. A felsőbb vállalati vezetők képzése után a középszintű vezetők képzése is megkezdődött. 1967 óta több mint 8000 vállalati középvezető végzett továbbképző tanfolyamot. Így a felső szintű vezetők egyharmada, a középszintű vezetők egytizede bővítette vezetési és ezzel összefüggő szakmai ismereteit. Ami még megoldásra vár: az alsófokú vezetők továbbképzése A vállalati alsófokú vezetőik továbbképzése lényegében még nem kezdődött meg, a dolgozókkal közvetlen kapcsolatban levő több mint IOOOOO művezető, csoportvezető részére a kezdő időszakban nem állt rendelkezésre elegendő oktatási kapacitás, megfelelő tananyag. Továbbképzésük mielőbbi megkezdése fontos feladata a vállalatoknak. Az alsófokú vezetők továbbképzése az a terület, ahol az MTESZ és a tudományos egyesületek a legtöbb segítséget adhatják a vállalatoknak tematikák kidolgozásával, előadók felkészítésével stb. Az alsófokú vezetők továbbképzése egészen más módszerek és témák feldolgozását kívánja, mint a közép- és felsőszintű vezetőké. Nagy szerepet játszik továbbképzésükben mindaz, ami az egyéni magatartás, az emberekkel való bánásmód helyes kialakítására hat. Nemcsak azzal kell foglalkoznunk, hogy mit kell tenni, hanem azzal is, hogy hogyan kell éreztetni a beosztottakkal a vezetői szándékot. Nagy szerepük lesz az alsófokú vezetők továbbképzésében a vezetési módszereket bemutató hanglemezeknek és a filmeiknek. Az V. műszaki filmfesztiválon külön szekció foglalkozik a helyes vezetői magatartást elősegítő filmekkel. Különösen gazdag filmterméssel találkozhatunk az USA-ban és Kanadában. Az egyik ilyen 9 filmből álló amerikai sorozat témája a termelékenység és a motiváció. A sorozat egyik filmje a termelési tapasztalatok stratégiájával, egy másik az emberi természet és a vállalati szervezet kölcsönhatásával, a motiváció és a perspektíva problémájával stb. foglalkozik. Egy-egy film hossza 20— 30 perc. Más filmek a kommunikáció hatékonyságát, az emberi kapcsolatokban mutatkozó „visszacsatolást”, bizonyos munkaszituációban ismétlődő gondolatok kezelésének lehetőségét stb. tárgyalják. (Reméljük, alkalmunk lesz ezeket bemutatni.) Sajnos az általunk ismert külföldi filmek általában az itthoni alsófokú vezetők oktatására nem alkalmasak, csak arra, hogy ösztönzést adjanak megfelelő hazai filmek előállítására. A vezetési filmek hatékonysága sokkal nagyobb, mint egy-egy viszonylag szűk szakterületetérdeklő műszaki film hatékonysága, ezért helyes, ha az MTESZ a gazdasági vezetők továbbképzésével foglalkozó filmek előállításáért síkra száll. Kandidátusi és doktori értekezések Október 27-én rendezték meg Zawadowski Alfréd „Oxidrétegű alagútdiódák elméletének néhány kérdése" című doktori értekezésének nyilvános vitáját. Giaever 1960-ban felfedezte a fém—fémoxid —fém felépítésű alagútdiódákat. Azóta az oxidrétegű alagútdiódák karakterisztikáinak vizsgálata a fémek energiafüggő állapotsűrűségének meghatározására az egyik legeredményesebb kísérleti módszernek bizonyult. Az értekezés, amely az alagútdiódák fejlesztése során ■felmerülő problémákkal foglalkozik, két részből áll. Az első az alagútdiódák általános elméleteés a Josephson effektus, amelyben az alagútdiódáknak a soktest problémához illeszkedő tárgyalását adja a szerző, majd a Josephson effektusra való alkalmazást mutatja be. A második rész pedig a paramágneses szennyezések által okozott zérusfeszültségű karakterisztika anomáliák; ebben a szerző az első módszert alkalmazza, és az elektrongáz állapotsűrűségében, az oxidréteg közelében fellépő, a paramágneses szennyezések által okozott változás alapján a kis és az óriás, anomáliák, valamint az újabb kísérletek eredményei egyaránt értelmezhetővé válnak. Az értekezésnek számos eredménye született, például a szerző egy általános módszert ismertet, amelynek segítségével az áram lokális értéke is meghatározható a potenciálgátban, míg a korábbi elméletek csak a diódán átfolyó teljes áram értékét szolgáltatták. Új kísérleteket is javasolt, amelyekben a dióda kis mennyiségű szennyezést tartalmaz. Az eredményekből levonható legfontosabb következtetések: az alagút Hamilton operátor módszer helyesen írja le a diódákon átfolyó teljes áramot, és az így kapott eredmények jól egyeznek az előbbiekben ismertetett általános módszerrel nyert eredményekkel, de a lokális áram csupán az utóbbi segítségével oldható meg. A zérus feszültségű karakterisztika anomáliák okát nem a szennyezések által indukált alagút átmenetekben kell keresni, hanem az állapotsűrűség lokális megváltozásában. Az előbbiek alapján értelmezhetők a mérési eredmények, beleértve az óriás anomáliákat is. A karakterisztikáit megjósolt szenynyezés-koncentráció függése a kísérletek tanúsága szerint helyes. Október 28-án tartották meg Stokum Gyula ,,Nagy indukciós motorok közvetett melegedés mérése. Az eredmények felhasználása a hőellenállások meghatározására" című kandidátusi értekezésének nyilvános vitáját. A villamosgépek teherbírását általában a melegedés szabja meg. A gépek nagyságának növekedésével — gazdasági meggondolásból — egyre fontosabb, hogy a gépet termikus szempontból a megengedhető határig kihasználják. A melegedésszempontjából kényes géprészek — elsősorban a tekercselések — kihasználhatóságának az szab határt, hogy a gépben keletkező veszteségeket el tudják-e vezetni anélkül, hogy az ennek következtében a gép egyes részeiben fellépő melegedés a szabványokban megengedett mértéket túllépné. A melegedés vizsgálatokkal kapcsolatosan a gépszerkesztő számára nemcsak a túlmelegedés mértékének, hanem az azt létrehozó okoknak az ismerete is igen lényeges. A melegedési vizsgálatoknak fontos része a melegedési mérés, vagyis a kritikus géprészek terhelésénél fellépő hőmérsékleteinek pontos meghatározása. Nagy és gyakran közepes teljesítményű villamosgépek vizsgálatakor rendszeresen visszatérő probléma, hogy a gyártó próbatermében a teljes mérést nem lehet elvégezni vagy a hálózat, vagy a terhelőgépek kapacitásának elégtelensége miatt. Ez a körülmény késztette a szakembereket olyan mérési módszerek kialakítására, amelyekkel megpróbálták helyettesíteni a teljes terhelési mérést. A villamosgépek közül az aszinkron gépeknél alakultakki azok működésmódja miatt a legnehezebben ilyen mérési módszerek. Az értekezés eredeti célja volt egyrészt, hogy olyan új mérési módszert dolgozzon ki, amely csúszógyűrűs és rövidre zárt forgórészű indukciós motoroknál egyaránt alkalmas arra, hogy az ismert mérési módszereknél pontosabb képet adjon az egyes géprészek túlmelegedési értékeiről, továbbá a melegedést létrehozó veszteségek melegítő hatásának mértékéről, másrészt hogy a mérés gyakorlati lebonyolításánál a feltételek az ismert módszerekhez képest kötetlenebbek legyenek. A témával való foglalkozás közben azonban melléktermékként felvetődtek olyan meggondolások, amelyek révén a négy melegedési módszer alkalmazásával nagyon értékes és megbízható adatok kaphatók — új, megtervezendő gépek melegedésének előre való kiszámításánál szükséges — hőellenállások megállapításához. Az ismert módszerek a közvetett melegedési mérés gyakorlati lebonyolítását illetően számos tényező függvényei voltak. A szerző által kidolgozott módszer az eddigiekhez képest könnyebb méréstechnikai feltételek alkalmazását tette lehetővé. Japán tapasztalatok Hasonlóan rendkívül érdekesek a japán Tudományos és Mérnöki Szövetség (JUSE)erőfeszítései a vezetők továbbképzésére. Ez a szövetség a vezetéssel a minőségellenőrzés (quality control) aspektusából foglalkozik, de nagyon közel jut azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel mi is foglalkozunk. 1968-ban 1500 felsővezető, 8000 középvezető számára tartottak 4—12 napos tanfolyamokat, és több mint 18 000 fő részére alapfokú tanfolyamokat. Az alsó fokú vezetők képzésében nagy szerepet játszik a „minőségi körök” (QC körök) megalakítására vagy működtetésére való felkészítés. Ezekből a QC körökből 15 000 működik Japánban, 180 000 taggal. A művezetők részére tartott alapfokú tanfolyam tematikája (melyre az a jellemző, mint említettük, hogy a minőségellenőrzés aspektusából képzi a vezetőket) a következő kérdésekre terjed ki: óra adatgyűjtés (hisztogram, pareto-görbe) , az ellenőrző lap, a szórásdiagram és a szigma kiszámítása 3 a művezető szerepe 1,15 hibaokok és a hibadiagram 3 a művezető ellenőrző szerepe 1,15 műveleti szabványok 1,15 termelés és minőségellenőrző táblák (diagramok) 6 a megfelelő minőség biztosítása 1,15 szemle 1,15 ellenőrzés és hibakiküszöbölés a gyakorlatban 3 a „minőségellenőrzési kör” tevékenysége 1,15 A tanfolyamon 7,5 óra a gyakorlati oktatás, 10 órát foglal el a csoportvita, és 1,15 óra marad az összefoglalásra. A JUSE számos könyvet ad ki a vezetők továbbképzésének elősegítésére, és 6 folyóiratot jelentet meg. E folyóiratok közül egy magazin a QC körök irányítására szolgál. A JUSE eredményeinek világszerte elég nagy híre van, érdemes az alsófokú vezetők továbbképzésénél e tapasztalatokat is megismerni és hasznosítani. PHILIP MIKLÓS 4 MŰSZAKI ÉLET Budapest Statisztikai Évkönyve néhány érdekes adatot közöl Budapest súlyáról a magyar ipar egészében, néhány összefoglaló számot magáról a termelésről, s ezeknek ismerete, úgy véljük — éppen Budapest sajátos helyzeténél fogva — fontos lehet. A foglalkoztatottak 38 százaléka ismeretes, hogy a vidéki ipartelepítési politika következtében Budapest részesedése, ha lassan is, de folyamatosan csökken, ami azonban nem jelenti azt, hogy döntő szerepe megváltozott volna. A most közzétett számok az 1968. december 31-i helyzetet tükrözik, és ezek a számok még az egy évvel korábbi helyzethez viszonyítva is csökkenő tendenciát mutatnak. Az állami iparban a két esztendőben a helyzet a következőképpen alakult: Amint a táblázatból látható, Budapest részesedése relatíve minden egyes esetben csökkent. Ez természetesen annak a következménye, hogy a vidéki ipar fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint a budapestié, nem egy esetben azonban nemcsak relatív, hanem abszolút visszaeséssel is találkozunk. A budapesti vállalatok száma 1968-ban hárommal csökkent, az ipartelepek száma pedig 1634-ről 1561-re, tehát 73 iparteleppel volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Erőteljes volt a csökkenés a nehéziparban és a könnyűiparban, míg az élelmiszeripari telepek száma egyetleneggyel növekedett. A foglalkoztatottak száma valamivel meghaladta a félmilliót, pontosan 552 226-ot tett ki, és ez tízezres növekedésnek felel meg a relatív csökkenés ellenére is. Feltűnő, hogy amíg a foglalkoztatottak általános állományi létszáma növekedett, a munkásoké csökkent, mégpedig 395 915-ről 388 483-ra. Ennek az is az egyik oka, hogy több budapesti telephelyű vállalat rendelkezik vidéki üzemekkel, amelyeknek az adminisztrációját központilag bonyolítják le. A munkások számának ilyen abszolút csökkenése mellett azután érthető a 3,1 százalékos relatív visszaesés egyetlen esztendő alatt. Avidéki ipartelepítési politika természetesen nincsen ellentétben a budapesti vállalatok további műszaki fejlesztésével, s ezt bizonyítja, hogy a hajtóerő 1 251 852 kW-ról 1 281 163 kW- ra, a villamosenergia-felhasználás pedig 1 890 421 000 kWó-ról alig valamivel 1 888 180 000 kWó-ra csökkent, az ipartelepek számának jelentős csökkenése ellenére is. A hajtóerőt illetően a könnyűipar részesedése növekedett, a többi ágazaté csökkent, s ugyanez volt a helyzet a villamosenergia-felhasználásban is. Hogyan növekedett a termelés? 1965—1968 között az állami ipar termelése Budapesten 13,4 százalékkal nőtt, ami bizonyos lassúbbodást mutat, ha tekintetbe vesszük, hogy a növekedés 1960—65 között 35,4 százalékot tett ki. Az egyes iparágak termelése a következőképpen alakult: 1967 1968 Vállalatok száma az ország százalékában 35,5 35 Ipartelepek száma az ország százalékában.28,6 27 Foglalkoztatottak átlagos létszáma százalékosan 39,8 38 Munkások átlagos létszáma százalékosan 38,1 35 A hajtóerő százalékosan 23,9 23 Villamosenergia-felhasználás százalékosan 22,6 21 Iparcsoport Termelés Bányászat Villamosenergiaipar Kohászat Gépek és gépi berendezések gyártása Közlekedési eszközök gyártása Villamosipari gépek és készülékek gyártása Híradás- és vákuumtechnikai ipar Fémtömegcikkipar Építőanyagipar Vegyipar Nehézipar együtt Fafeldolgozó ipar Papíripar Nyomdaipar Textilipar Bőr-, szőrme- és cipőipar Textilruházati ipar Egyéb ipar Kézmű- és háziipar Könnyűipar együtt Élelmiszeripar 1965. az 1960. év Index:1965. évi 100 %-ában 1960 1967 1968 101,1 98,9 92,9 108,6 115,4 105,0 117,1 121,7 127,2 99,1 101,2 100,9 133,5 102,7 117,8 126,8 135,1 103,9 104,6 104,8 123,0 105,7 115,8 112,6 167,6 110,3 116,9 130,5 114,7 108,4 116,1 116,6 123,1 101,8 106,8 108,0 207,5 102,5 114,4 113,8 144,0 104,6 111,8 116,4 130,0 100,7 104,5 100,0 132,3 106,7 117,3 124,0 142,3 103,7 110,5 119,0 116,5 101,8 103,8 100,2 120,5 103,3 105,7 108,1 105,5 104,6 104,9 100,4 131,3 103,0 109,6 108,0 112,8 110,6 134,5 146,3 120,9 102,8 106,6 105,9 120,9 103,3 109,1 111,7 összesen 135,4 104,1 110,3 113,4 Mint a táblázatból is látható, a leggyorsabban a kézmű- és háziiparban növekedett a termelés, ezt követte a híradás- és vákuumtechnikai ipar, valamint a papíripar. Gyakorlatilag alig nőtt a termelés a budapesti, különben nem jelentős a kohászatban, a textilruházati iparban, textiliparban és stagnált a termelés a fafeldolgozó-iparban. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 1965-höz viszonyítva 14,1 százalékkal növekedett, s a legjobb eredményt itt is a kézmű- és háziipar (37,6%) érte el, ezt követte a villamosenergia-ipar (29,2%), a híradás- és vákuumtechnikai ipar (24,5%), a gépek és gépi berendezések gyártása (22,9%), a fémtömegcikkipar (22,1%) és a nyomdaipar (21,7%). A termelékenység növekedése — mint ahogy ismeretes — Budapesten általában jobb volt, mint az országos átlag. Adataink csak az állami iparra vonatkoznak, azt hiszszük azonban, hogy így is érdekes képet nyújtanak a budapesti ipar fejlődéséről.