Műszaki Élet, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-13. szám)

1976-01-02 / 1. szám

Hogyan alakultak a keresetek Budapesten? Nem olyan, régen írtunk ar­ról, hogy 1974-ben hogyan ala­kult a műszakiak száma és ke­resete országos viszonylatban; most azt a kérdést szeretnénk megnézni, hogy mi a helyzet Budapesten. Ez már csak azért is érdekes, mert az állami ipar­ban foglalkoztatottaknak közel 1­3-a még mindig Budapesten dolgozik. Ami a műszaki alkalmazotta­kat illeti, az állami iparban or­szágos viszonylatban 146 650-en, Budapesten 65 769-en dolgoz­ta­k. Dominál a nehézipar Talán mondanunk sem kell, hogy Budapesten a nehézipar dominál, hiszen 51 844 műszaki van a nehéziparban, 9292 a könnyűiparban, 3509 az élelmi­szeriparban, s még 1124 más ipari területen. A nehéziparon belül a gépiparban 37 737 mű­szaki van (a gépek és gépi be­rendezések gyártásában 7604, a közlekedési eszközök gyártásá­ban 7035, a villamosipari gép­gyártásban 5220, a híradástech­nikában 9122, a műszeriparban 5858, a fémtömegcikk-iparban 2988). A gépipart 5860 műszaki alkalmazottal a vegyipar, 3312- vel a kohászat, 1901-gyel az épí­tőanyagipar, 1672-vel a villa­­mosenergia-ipar követi, és ta­lán sokaknak meglepetést okoz, hogy a bányászatban is dolgozik 1362 műszaki alkalmazott. A könnyűiparon belül a tex­tiliparban dolgozik 4763 műsza­ki, ami az egész ágazat felét je­lenti. Jelentős még a fafeldol­gozó ipar 1135 műszaki alkal­mazottal. A bérek és keresetek A budapesti állami iparban a havi átlagbér 3620 Ft volt, és ez 102 Ft-tal az országos átlag alatt maradt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a nagy átlagbért je­lentő bányászat Budapesten természetesen relatíve sokkal kisebb súlyt képvisel, mint vi­déken. A lista élén persze azért a bányászat áll 4280 F£-os át­lagjövedelemmel, s ezt legjob­ban a kohászat közelíti meg, ahol az átlagbér egyetlen fo­rinttal maradt a 4000 alatt. 3995 Ft volt az átlagbér az építőipar­ban és 3951 Ft a villamosener­­gia-­iparban. A gépipari átlag 3461 Ft-ot tett ki, a vegyiparé 3838 Ft-ot. A könnyűipari átlag 3618 Ft volt, vagyis még mindig meg­haladta az állami ipar egészé­nek az átlagát. A könnyűipar­ban a legnagyobb átlagkereset a nyomdaiparban volt, ahol ez 3841 Ft-ot tett ki, a legkisebb pedig a textil­ruházati iparban volt, ami 3240 Ft-ot jelent. A havi átlagkereset, amibe te­hát a béren felüli juttatások is beleszámítanak, az állami ipar­ban 1974-ben 4178 Ft volt, ez viszont már 43 Ft-tal meghalad­ta az országos átlagot. Ez azt mutatja, hogy a budapesti vál­lalatok vagy jobban gazdálkod­tak a prémium és egyéb juttatás adta lehetőségekkel, vagy pedig Budapesten jobb alkalom kínál­kozott a keresetek növelésére. A havi átlagkereset az eg­yes iparcsoportokban a következő­képpen alakult: Az átlagkereset, amint a táb­lázat is mutatja, majdnem minden iparágban meghaladta a 4000 Ft-ot, és talán éppen ezért feltűnő, hogy a gépipar az át­lag alatt maradt. Ennek min­den bizonnyal az az oka, hogy a gépiparban van a legtöbb vi­szonylag kisebb beosztású mű­szaki alkalmazott, és ez torzítja az arányokat. A nemrégiben nyilvánosságra hozott V. ötéves terv külön fe­jezetben foglalkozik a tudomá­nyos kutatással és fejlesztéssel. Ismeretes, hogy hazánk — a nemzeti jövedelemhez viszonyít­va — már évek óta jóval többet költ tudományos kutatásra és fejlesztésre, mint a fejlett tőkés­országok túlnyomó többsége. Ezt a színvonalat a következő öt esztendőben is fenn­ kell tartani, azzal a különbséggel, hogy a fej­lesztésre szánt összegeket haté­konyabban kell felhasználni. Fokozni az eredményességet Ezt a gondolatot egyébként a tudományos kutatással és fej­lesztéssel foglalkozó fejezet már bevezetőben leszögezi, amikor kimondja, hogy „a tudományos és műszaki haladás követelmé­nyeinek megfelelően fokozni kell a tudományos kutatás eredmé­nyességét, s hatékonyabbá kell tenni a tudományos kutatás és fejlesztés eredményeinek gya­korlati alkalmazását”. A terv szerint a következő öt esztendőben a belföldön fel­használható nemzeti jövedelem­ből kutatásra és fejlesztésre 3%-ot kell fordítani, ami rela­tíve megfelel a jelenlegi gya­korlatnak, ha azonban tekintet­be vesszük, hogy a tervidőszak­ban a­ nemzeti jövedelem a szá­mítások szerint 30—32%-kal nö­vekszik, akkor ez azt jelenti, hogy kb. ilyen százalékban nö­vekszik a tudományos kutatásra és fejlesztésre fordítható ösz­­szeg is. A terv azonban ennek az ösz­­szegnek a hasznosítását illetően két feladatra is ráirányítja a figyelmet. Először is kimondja, hogy a tudományos kutatás és fejlesztés céljait úgy kell kivá­lasztani, hogy a szellemi és anyagi erőforrásokat az eddigi­nél nagyobb mértékben lehessen a társadalmi termelés hatékony­ságát, elsősorban a műszaki fej­lesztést segítő feladatokra össz­pontosítani. Ez annyit jelent, hogy a műszaki tudományos ku­tatás szerepe és súlya a követ­kező öt esztendőben tovább nö­vekszik, noha — mint erre már több cikkben rámutattunk — eddig is, vezető szerepet játszott. A másik figyelemre méltó kö­vetelmény, amely az V. ötéves tervben szerepel, az, hogy az egész munkán belül a fejlesztés részarányát kell növelni. Azok számára, akik jól ismerik ipa­runk helyzetét és lehetőségeit, ez természetesn­ek is tűnik, hiszen elsősorban fejlesztési feladatok megoldása segítheti elő iparunk­nak a jelenleginél gyorsabb elő­rehaladását. Ebben a munkában természe­tesen jelentős szerep vár az MTESZ-hez tartozó tudományos egyesületekre is. Egyrészt az le­het a feladatuk, hogy elterjesz­­szék a jó eredményeket, más­részt hogy segítsenek feltárni az esetleges akadályokat, nehézsé­geket. Az egyesületek munkabi­zottságaiban, konferenciáin a legkülönbözőbb területeken dol­gozó szakemberek jönnek össze, s ez a fejlesztési munkában is olyan támogatást biztosít, amely esetleg — ha csak a hivatalos vonalakat tekintjük — nem ér­vényesülhetne. De jó lehetőséget nyújt az egyesületi munka arra is, hogy erősödjenek a kapcsolatok egy­részt a természettudományok, másrészt a műszaki és agrár­­tudományok művelői között an­nak érdekében, hogy — mindkét oldalról — segítsék a természet­­tudományos kutatási eredmé­nyeknek az ipari és mezőgazda­­sági termelésben való alkalma­zását. A nemzetközi együttműködés A magyar ipari termelés igen széles skáláját ismerve egészen természetes, hogy számunkra a nemzetközi együttműködésnek fokozott jelentősége van. A terv is kimondja, hogy a kutatás és fejlesztés céljainak kiválasztásá­ban és megvalósításában jobban fel kell használni a nemzetközi kutatási és fejlesztési eredmé­nyeket. Ennek során erőteljesen fokozni kell a kutatási együtt­működést a szocialista országok gazdasági integrációja keretében a KGST tagországaival, különö­sen a Szovjetunióval. A kölcsö­nös előnyök alapján természe­tesen törekedni kell az ilyen együttműködésre más országok­kal is. A tudományos egyesületek fel­adatai közé tartozik, hogy segít­sék a tájékoztatást a külföldi kutatási irányokról, módszerek­ről, eredményekről, és a külföl­di kutatási-fejlesztési eredmé­nyek feltárásával is segítsék a nemzetközi munkamegosztás eredményességét. Az ötéves terv kitér arra is, hogy a kutatási feladatokat ja­varészt a már meglevő kutató­helyek ésszerűbb felhasználásá­val kell végezni. Ennek érdeké­ben javítani kell a kutatóhelyek­nek műszerrel való ellátottságát, de javíthatja a feltételeket az is, ha növekszik az egy kutatóra jutó segéderők száma. Mindennek a munkának ter­mészetesen az a célja, hogy a hazai — vagy akár a külföldi — kutatási és fejlesztési eredmé­nyek minél gyorsabban jussa­nak el a termelésbe, azok minél gyorsabban terjedjenek el. A műszaki tudományos forrada­lom korában ez az egyetlen mód­ja annak, hogy helytálljunk a nemzetközi versenyben, hogy olyan fejlett technikát honosít­sunk meg, amely segíti haladá­sunkat, s biztos támasza élet­színvonal-fejlesztési politikánk­nak. Ezért a célért a műszaki-tudo­mányos egyesületek­ eddig is so­kat tettek, és a következő ötéves tervben is meg fogják találni annak a módját, hogy minél ha­tékonyabban támogassák azt a kutatási és fejlesztési erőfeszí­tést, amelynek végső célja nép­gazdaságunk gyors haladásának biztosítása. A kutatás és a fejlesztés terve Bányászat 4987 Ft Villamosenergia-ipar 4461 ” Kohászat 4739 ” Gépek és gépi berendelések gyártása 4087 99 Közlekedési eszközök gyártása 3891 ” Villamosipari gépek és készülékek gyártása 3980 * Híradás- és vákuum­­technikai ipar 3894 *­ Műszeripar 3928 ” Fémtömegcikkipar 4084 ” Építőanyagipar 4491 99 Vegyipar 6035 ” Nehézipar együtt 4151 ” Ezen belül: gépipar 3964 ” Fafeldolgozó ipar 4299 99 Papíripar 4310 99 Nyomdaipar 4767 ” Textilipar 4144 ” Bőr-, szőrme- és cipőipar 4008 99 Textilruházati ipar 4023 ” Kézmű- és háziipar 4172 99 Könnyűipar együtt 4201 ” Élelmiszeripar 4432 ” Egyéb ipar 4417 »» Állami ipar összesen 4178 99 KITÜNTETETTEK A „Munka Érdemrend*’ arany fo­kozata kitüntetést kapta: Bükkösi István igazgató — SZOT Munkavé­delmi Tudományos Kutató Intézete; dr. Nagy Ferenc tudományos ta­nácsadó — MTA Központi Kémiai Kutató Intézete. A „Munka Érdemrend” ezüst fo­kozata kitüntetést kapta: Berán Ivánná docens — Budapesti Műsza­ki Egyetem; Bognár Sándor főosz­tályvezető helyettes — VOLÁN Tröszt; Heszberger Ede üzemvezető — Kossuth Könyvkiadó; dr. Máthé Béla osztályvezető — Országos Bá­nyaműszaki Főfelügyelőség; Mikulka Gyula igazgatóhelyettes — Idegen­­forgalmi Propaganda Kiadó Válla­lat; Molnár Ferenc főosztályvezető helyettes — Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium; Pintér Miklós szövetke­zeti elnök — Mechanikai Kés-, Olló- és Fémtömegcikk Ipari Szövetkezet; Regős János főosztályvezető — Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hivatala; dr. Ilrédei László osztályvezető — Kohó- és Gépipa­ri Minisztérium; Sós Sándor vezérigazgató — Vörös Október Férfiruhagyár; Stefanek Norbert műszaki ellenőr — Diós­győri Gépgyár; Sugár István szö­vetkezeti elnök — Lakásépítő Szö­vetkezet; Ternyák T.­­Benő igazgató — ÁFOR Ásványolajforgalmi Válla­lat ; dr. Tóth Zsiga István ügyveze­tő titkár - MTESZ Magyar Élel­mezésipari Tudományos Egyesülete; Vasváry Antal főosztályvezető — Építőipari Gépesítő Vállalat; Zala­­vári Alajos főosztályvezető — Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa. 8 JtaE 02 O 8 X22 m A számítások szerint ma az or­szágban a háztartásokban mintegy 40—50 milliárd Ft értékű híradás­­technikai cikket, villamos háztartási gépet lehet találni. Ezeknek karban­tartása és javítása sok gonddal jár. Ezekről a gondokról beszélgettünk az érintett szakemberekkel. Az alkatrész-család Az országban jelenleg található ilyen jellegű­ cikkek javításához — ha átlagosan tíz évi üzemeltetést ve­szünk alapul — 3 milliárd forint ér­tékű alkatrészraktárra volna szük­ség. Ekkora alkatrészraktárt tartani természetesen képtelenség; az érde­kelt vállalatok és szövetkezetek rak­táraiban jelenleg mintegy félmil­liárd forint értékű alkatrész található. Eb­ben az összegben még nem is szere­pelnek azok a tételek, amelyek a szabványanyagokra, illetve a javít­ható anyagokra vonatkoznak. Elképzelhető ezek után, hogy — különösen a régebbi készülékeknél — a javítás elég nehézkesen halad, mert nincs alkatrész és nem is na­gyon szerezhető be. A gyárak ugyan­is a szerszámgépeket sem tudják túl sokáig raktározni, mert az igen nagy fejlesztési alapot köt le, ezért aztán a régi készülékek javítása ál­landóan gondot okoz a szervizeknek. Ezek azt szeretnék, ha a fejlesztés során a gyárak gondolnának erre a problémára és egyrészt alkatrészcsa­ládokat dolgoznának ki, amelyek több berendezésben is alkalmazha­tók, másrészt a fejlettebb típusok esetében is olyan alkatrészeket kel­lene gyártani, amelyek megfelelő adaptálással a régebbiekben is al­kalmazhatók. Ha már a régi típusokról beszé­lünk, szólni kell egy rokon-problé- Szerviz máról is. Néhány kereskedelmi vál­lalat kockázati alapjából viszonylag jó áron felvásárolja a régi készülé­keket. A népgazdaság számára az lenne a legjobb, ha a nagyon elhasz­nált termékeket kivonnák a forga­lomból. Ezzel szemben ezek egy ré­szét igen alacsony áron újra eladják és ezzel szinte megoldhatatlan feladatok elé állítják a szervizeket. Ez a módszer tulajdonképpen senki­nek sem jó, még a kereskedelmi vál­lalatokat sem juttatják említésre mél­tó bevételhez. Tulajdonképpen ebbe a kategó­riába tartozik a külföldről nagyon kis darabszámban vásárolt berende­zések ügye is. Ezeknek alkatrészellá­tása csak a legritkább esetben van megoldva, s a szervizek már régóta sürgetik, hogy a nagykereskedelmi vállalatok által ilyen módon beszer­zett mennyiséget valamiképpen kor­látozzák, mert ez bizonyos idő el­telte után kifejezetten kárt okoz a vásárlóknak. Mindenkihez el kell jutni A híradástechnikai és villamos háztartási berendezések száma éven­te mintegy 20 százalékkal gyarapo­dik, a szervizek forgalma gyorsan nő, és a cél az, hogy a javítók és karbantartók mindenkihez idejében eljussanak. Ennek egyik akadálya azonban az, hogy a népgazdaság egé­szében bevezetett — és adott esetben indokolt — korlátozó rendelkezések rendkívül hátrányosak nemcsak a szolgáltatások kiterjesztése, hanem még biztosítása tekintetében is. Az autóparkot növelni kellene, de ezt csak az adott benzinkereten belül lehet, ez pedig kevés. Jól bevált az a rendszer, hogy a szerelők saját kocsijukon szánjanak ki a javítás helyére, ennek azonban korlátot szab az, hogy új engedélyeket nem lehet kiadni. Azt hisszük, könnyen érthető, hogy a népgazdaság egészé­re vonatkozó rendelkezés a szerviz­­hálózat esetében akadályozza a la­kosság jobb kiszolgálását, s úgy vél­jük, itt lehetne kivételt alkalmazni. Ide tartozik az a nehézség is, hogy a szervizek nehezen tudnak új falukat bekapcsolni hálózatukba. Ar­ra, hogy új felvevőhelyeket létesít­senek, nagy beruházásokra lenne szükség, ezt viszont némileg pótolná, ha rendszeres járatokkal tudnák az igényeket kielégíteni. Erre azonban az előbb említett okok miatt szintén nincsen mód. Kevés a műszerész A tájékozatlan azt hihetné, hogy mivel a lakáson végzett javítás a „borravalós szakmák” közé tarto­zik, a szervizek bővelkednek a mű­szerészekben. Sajnos nem így van. A jelenlegi képzési rendszerben ki­mondottan ilyen irányú oktatás nincs, az érdekelt vállalatoknak és szövetkezeteknek a tananyagba és a gyakorlati oktatásba nem sok bele­szólásuk van, így azután a műsze­rész létszám mindig kisebb a szüksé­gesnél, nem is szólva arról, hogy a képzés sem olyan, ami megfelelő len­ne. Nem szabad ugyanis elfeledkez­ni arról, hogy a lakásba járó mű­szerésznek egyedül kell megoldania a problémákat, nem támaszkodhat társai segítségére, s ezért saját fej­lődése is lassúbb. Az érdekeltek azt szeretnék, ha a képzés során jobban figyelembe vennék a mindennapi élet kívánalmait. A szervizhálózatot fejleszteni kell. Ezek a problémák tehát megoldást követelnek. MŰSZAKI ÉLET 3

Next