Műszaki Élet, 1976. január-június (31. évfolyam, 1-13. szám)
1976-01-02 / 1. szám
Hogyan alakultak a keresetek Budapesten? Nem olyan, régen írtunk arról, hogy 1974-ben hogyan alakult a műszakiak száma és keresete országos viszonylatban; most azt a kérdést szeretnénk megnézni, hogy mi a helyzet Budapesten. Ez már csak azért is érdekes, mert az állami iparban foglalkoztatottaknak közel 13-a még mindig Budapesten dolgozik. Ami a műszaki alkalmazottakat illeti, az állami iparban országos viszonylatban 146 650-en, Budapesten 65 769-en dolgoztak. Dominál a nehézipar Talán mondanunk sem kell, hogy Budapesten a nehézipar dominál, hiszen 51 844 műszaki van a nehéziparban, 9292 a könnyűiparban, 3509 az élelmiszeriparban, s még 1124 más ipari területen. A nehéziparon belül a gépiparban 37 737 műszaki van (a gépek és gépi berendezések gyártásában 7604, a közlekedési eszközök gyártásában 7035, a villamosipari gépgyártásban 5220, a híradástechnikában 9122, a műszeriparban 5858, a fémtömegcikk-iparban 2988). A gépipart 5860 műszaki alkalmazottal a vegyipar, 3312- vel a kohászat, 1901-gyel az építőanyagipar, 1672-vel a villamosenergia-ipar követi, és talán sokaknak meglepetést okoz, hogy a bányászatban is dolgozik 1362 műszaki alkalmazott. A könnyűiparon belül a textiliparban dolgozik 4763 műszaki, ami az egész ágazat felét jelenti. Jelentős még a fafeldolgozó ipar 1135 műszaki alkalmazottal. A bérek és keresetek A budapesti állami iparban a havi átlagbér 3620 Ft volt, és ez 102 Ft-tal az országos átlag alatt maradt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a nagy átlagbért jelentő bányászat Budapesten természetesen relatíve sokkal kisebb súlyt képvisel, mint vidéken. A lista élén persze azért a bányászat áll 4280 F£-os átlagjövedelemmel, s ezt legjobban a kohászat közelíti meg, ahol az átlagbér egyetlen forinttal maradt a 4000 alatt. 3995 Ft volt az átlagbér az építőiparban és 3951 Ft a villamosenergia-iparban. A gépipari átlag 3461 Ft-ot tett ki, a vegyiparé 3838 Ft-ot. A könnyűipari átlag 3618 Ft volt, vagyis még mindig meghaladta az állami ipar egészének az átlagát. A könnyűiparban a legnagyobb átlagkereset a nyomdaiparban volt, ahol ez 3841 Ft-ot tett ki, a legkisebb pedig a textilruházati iparban volt, ami 3240 Ft-ot jelent. A havi átlagkereset, amibe tehát a béren felüli juttatások is beleszámítanak, az állami iparban 1974-ben 4178 Ft volt, ez viszont már 43 Ft-tal meghaladta az országos átlagot. Ez azt mutatja, hogy a budapesti vállalatok vagy jobban gazdálkodtak a prémium és egyéb juttatás adta lehetőségekkel, vagy pedig Budapesten jobb alkalom kínálkozott a keresetek növelésére. A havi átlagkereset az egyes iparcsoportokban a következőképpen alakult: Az átlagkereset, amint a táblázat is mutatja, majdnem minden iparágban meghaladta a 4000 Ft-ot, és talán éppen ezért feltűnő, hogy a gépipar az átlag alatt maradt. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a gépiparban van a legtöbb viszonylag kisebb beosztású műszaki alkalmazott, és ez torzítja az arányokat. A nemrégiben nyilvánosságra hozott V. ötéves terv külön fejezetben foglalkozik a tudományos kutatással és fejlesztéssel. Ismeretes, hogy hazánk — a nemzeti jövedelemhez viszonyítva — már évek óta jóval többet költ tudományos kutatásra és fejlesztésre, mint a fejlett tőkésországok túlnyomó többsége. Ezt a színvonalat a következő öt esztendőben is fenn kell tartani, azzal a különbséggel, hogy a fejlesztésre szánt összegeket hatékonyabban kell felhasználni. Fokozni az eredményességet Ezt a gondolatot egyébként a tudományos kutatással és fejlesztéssel foglalkozó fejezet már bevezetőben leszögezi, amikor kimondja, hogy „a tudományos és műszaki haladás követelményeinek megfelelően fokozni kell a tudományos kutatás eredményességét, s hatékonyabbá kell tenni a tudományos kutatás és fejlesztés eredményeinek gyakorlati alkalmazását”. A terv szerint a következő öt esztendőben a belföldön felhasználható nemzeti jövedelemből kutatásra és fejlesztésre 3%-ot kell fordítani, ami relatíve megfelel a jelenlegi gyakorlatnak, ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a tervidőszakban a nemzeti jövedelem a számítások szerint 30—32%-kal növekszik, akkor ez azt jelenti, hogy kb. ilyen százalékban növekszik a tudományos kutatásra és fejlesztésre fordítható öszszeg is. A terv azonban ennek az öszszegnek a hasznosítását illetően két feladatra is ráirányítja a figyelmet. Először is kimondja, hogy a tudományos kutatás és fejlesztés céljait úgy kell kiválasztani, hogy a szellemi és anyagi erőforrásokat az eddiginél nagyobb mértékben lehessen a társadalmi termelés hatékonyságát, elsősorban a műszaki fejlesztést segítő feladatokra összpontosítani. Ez annyit jelent, hogy a műszaki tudományos kutatás szerepe és súlya a következő öt esztendőben tovább növekszik, noha — mint erre már több cikkben rámutattunk — eddig is, vezető szerepet játszott. A másik figyelemre méltó követelmény, amely az V. ötéves tervben szerepel, az, hogy az egész munkán belül a fejlesztés részarányát kell növelni. Azok számára, akik jól ismerik iparunk helyzetét és lehetőségeit, ez természetesnek is tűnik, hiszen elsősorban fejlesztési feladatok megoldása segítheti elő iparunknak a jelenleginél gyorsabb előrehaladását. Ebben a munkában természetesen jelentős szerep vár az MTESZ-hez tartozó tudományos egyesületekre is. Egyrészt az lehet a feladatuk, hogy elterjeszszék a jó eredményeket, másrészt hogy segítsenek feltárni az esetleges akadályokat, nehézségeket. Az egyesületek munkabizottságaiban, konferenciáin a legkülönbözőbb területeken dolgozó szakemberek jönnek össze, s ez a fejlesztési munkában is olyan támogatást biztosít, amely esetleg — ha csak a hivatalos vonalakat tekintjük — nem érvényesülhetne. De jó lehetőséget nyújt az egyesületi munka arra is, hogy erősödjenek a kapcsolatok egyrészt a természettudományok, másrészt a műszaki és agrártudományok művelői között annak érdekében, hogy — mindkét oldalról — segítsék a természettudományos kutatási eredményeknek az ipari és mezőgazdasági termelésben való alkalmazását. A nemzetközi együttműködés A magyar ipari termelés igen széles skáláját ismerve egészen természetes, hogy számunkra a nemzetközi együttműködésnek fokozott jelentősége van. A terv is kimondja, hogy a kutatás és fejlesztés céljainak kiválasztásában és megvalósításában jobban fel kell használni a nemzetközi kutatási és fejlesztési eredményeket. Ennek során erőteljesen fokozni kell a kutatási együttműködést a szocialista országok gazdasági integrációja keretében a KGST tagországaival, különösen a Szovjetunióval. A kölcsönös előnyök alapján természetesen törekedni kell az ilyen együttműködésre más országokkal is. A tudományos egyesületek feladatai közé tartozik, hogy segítsék a tájékoztatást a külföldi kutatási irányokról, módszerekről, eredményekről, és a külföldi kutatási-fejlesztési eredmények feltárásával is segítsék a nemzetközi munkamegosztás eredményességét. Az ötéves terv kitér arra is, hogy a kutatási feladatokat javarészt a már meglevő kutatóhelyek ésszerűbb felhasználásával kell végezni. Ennek érdekében javítani kell a kutatóhelyeknek műszerrel való ellátottságát, de javíthatja a feltételeket az is, ha növekszik az egy kutatóra jutó segéderők száma. Mindennek a munkának természetesen az a célja, hogy a hazai — vagy akár a külföldi — kutatási és fejlesztési eredmények minél gyorsabban jussanak el a termelésbe, azok minél gyorsabban terjedjenek el. A műszaki tudományos forradalom korában ez az egyetlen módja annak, hogy helytálljunk a nemzetközi versenyben, hogy olyan fejlett technikát honosítsunk meg, amely segíti haladásunkat, s biztos támasza életszínvonal-fejlesztési politikánknak. Ezért a célért a műszaki-tudományos egyesületek eddig is sokat tettek, és a következő ötéves tervben is meg fogják találni annak a módját, hogy minél hatékonyabban támogassák azt a kutatási és fejlesztési erőfeszítést, amelynek végső célja népgazdaságunk gyors haladásának biztosítása. A kutatás és a fejlesztés terve Bányászat 4987 Ft Villamosenergia-ipar 4461 ” Kohászat 4739 ” Gépek és gépi berendelések gyártása 4087 99 Közlekedési eszközök gyártása 3891 ” Villamosipari gépek és készülékek gyártása 3980 * Híradás- és vákuumtechnikai ipar 3894 * Műszeripar 3928 ” Fémtömegcikkipar 4084 ” Építőanyagipar 4491 99 Vegyipar 6035 ” Nehézipar együtt 4151 ” Ezen belül: gépipar 3964 ” Fafeldolgozó ipar 4299 99 Papíripar 4310 99 Nyomdaipar 4767 ” Textilipar 4144 ” Bőr-, szőrme- és cipőipar 4008 99 Textilruházati ipar 4023 ” Kézmű- és háziipar 4172 99 Könnyűipar együtt 4201 ” Élelmiszeripar 4432 ” Egyéb ipar 4417 »» Állami ipar összesen 4178 99 KITÜNTETETTEK A „Munka Érdemrend*’ arany fokozata kitüntetést kapta: Bükkösi István igazgató — SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete; dr. Nagy Ferenc tudományos tanácsadó — MTA Központi Kémiai Kutató Intézete. A „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetést kapta: Berán Ivánná docens — Budapesti Műszaki Egyetem; Bognár Sándor főosztályvezető helyettes — VOLÁN Tröszt; Heszberger Ede üzemvezető — Kossuth Könyvkiadó; dr. Máthé Béla osztályvezető — Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség; Mikulka Gyula igazgatóhelyettes — Idegenforgalmi Propaganda Kiadó Vállalat; Molnár Ferenc főosztályvezető helyettes — Kohó- és Gépipari Minisztérium; Pintér Miklós szövetkezeti elnök — Mechanikai Kés-, Olló- és Fémtömegcikk Ipari Szövetkezet; Regős János főosztályvezető — Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala; dr. Ilrédei László osztályvezető — Kohó- és Gépipari Minisztérium; Sós Sándor vezérigazgató — Vörös Október Férfiruhagyár; Stefanek Norbert műszaki ellenőr — Diósgyőri Gépgyár; Sugár István szövetkezeti elnök — Lakásépítő Szövetkezet; Ternyák T.Benő igazgató — ÁFOR Ásványolajforgalmi Vállalat ; dr. Tóth Zsiga István ügyvezető titkár - MTESZ Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesülete; Vasváry Antal főosztályvezető — Építőipari Gépesítő Vállalat; Zalavári Alajos főosztályvezető — Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa. 8 JtaE 02 O 8 X22 m A számítások szerint ma az országban a háztartásokban mintegy 40—50 milliárd Ft értékű híradástechnikai cikket, villamos háztartási gépet lehet találni. Ezeknek karbantartása és javítása sok gonddal jár. Ezekről a gondokról beszélgettünk az érintett szakemberekkel. Az alkatrész-család Az országban jelenleg található ilyen jellegű cikkek javításához — ha átlagosan tíz évi üzemeltetést veszünk alapul — 3 milliárd forint értékű alkatrészraktárra volna szükség. Ekkora alkatrészraktárt tartani természetesen képtelenség; az érdekelt vállalatok és szövetkezetek raktáraiban jelenleg mintegy félmilliárd forint értékű alkatrész található. Ebben az összegben még nem is szerepelnek azok a tételek, amelyek a szabványanyagokra, illetve a javítható anyagokra vonatkoznak. Elképzelhető ezek után, hogy — különösen a régebbi készülékeknél — a javítás elég nehézkesen halad, mert nincs alkatrész és nem is nagyon szerezhető be. A gyárak ugyanis a szerszámgépeket sem tudják túl sokáig raktározni, mert az igen nagy fejlesztési alapot köt le, ezért aztán a régi készülékek javítása állandóan gondot okoz a szervizeknek. Ezek azt szeretnék, ha a fejlesztés során a gyárak gondolnának erre a problémára és egyrészt alkatrészcsaládokat dolgoznának ki, amelyek több berendezésben is alkalmazhatók, másrészt a fejlettebb típusok esetében is olyan alkatrészeket kellene gyártani, amelyek megfelelő adaptálással a régebbiekben is alkalmazhatók. Ha már a régi típusokról beszélünk, szólni kell egy rokon-problé- Szerviz máról is. Néhány kereskedelmi vállalat kockázati alapjából viszonylag jó áron felvásárolja a régi készülékeket. A népgazdaság számára az lenne a legjobb, ha a nagyon elhasznált termékeket kivonnák a forgalomból. Ezzel szemben ezek egy részét igen alacsony áron újra eladják és ezzel szinte megoldhatatlan feladatok elé állítják a szervizeket. Ez a módszer tulajdonképpen senkinek sem jó, még a kereskedelmi vállalatokat sem juttatják említésre méltó bevételhez. Tulajdonképpen ebbe a kategóriába tartozik a külföldről nagyon kis darabszámban vásárolt berendezések ügye is. Ezeknek alkatrészellátása csak a legritkább esetben van megoldva, s a szervizek már régóta sürgetik, hogy a nagykereskedelmi vállalatok által ilyen módon beszerzett mennyiséget valamiképpen korlátozzák, mert ez bizonyos idő eltelte után kifejezetten kárt okoz a vásárlóknak. Mindenkihez el kell jutni A híradástechnikai és villamos háztartási berendezések száma évente mintegy 20 százalékkal gyarapodik, a szervizek forgalma gyorsan nő, és a cél az, hogy a javítók és karbantartók mindenkihez idejében eljussanak. Ennek egyik akadálya azonban az, hogy a népgazdaság egészében bevezetett — és adott esetben indokolt — korlátozó rendelkezések rendkívül hátrányosak nemcsak a szolgáltatások kiterjesztése, hanem még biztosítása tekintetében is. Az autóparkot növelni kellene, de ezt csak az adott benzinkereten belül lehet, ez pedig kevés. Jól bevált az a rendszer, hogy a szerelők saját kocsijukon szánjanak ki a javítás helyére, ennek azonban korlátot szab az, hogy új engedélyeket nem lehet kiadni. Azt hisszük, könnyen érthető, hogy a népgazdaság egészére vonatkozó rendelkezés a szervizhálózat esetében akadályozza a lakosság jobb kiszolgálását, s úgy véljük, itt lehetne kivételt alkalmazni. Ide tartozik az a nehézség is, hogy a szervizek nehezen tudnak új falukat bekapcsolni hálózatukba. Arra, hogy új felvevőhelyeket létesítsenek, nagy beruházásokra lenne szükség, ezt viszont némileg pótolná, ha rendszeres járatokkal tudnák az igényeket kielégíteni. Erre azonban az előbb említett okok miatt szintén nincsen mód. Kevés a műszerész A tájékozatlan azt hihetné, hogy mivel a lakáson végzett javítás a „borravalós szakmák” közé tartozik, a szervizek bővelkednek a műszerészekben. Sajnos nem így van. A jelenlegi képzési rendszerben kimondottan ilyen irányú oktatás nincs, az érdekelt vállalatoknak és szövetkezeteknek a tananyagba és a gyakorlati oktatásba nem sok beleszólásuk van, így azután a műszerész létszám mindig kisebb a szükségesnél, nem is szólva arról, hogy a képzés sem olyan, ami megfelelő lenne. Nem szabad ugyanis elfeledkezni arról, hogy a lakásba járó műszerésznek egyedül kell megoldania a problémákat, nem támaszkodhat társai segítségére, s ezért saját fejlődése is lassúbb. Az érdekeltek azt szeretnék, ha a képzés során jobban figyelembe vennék a mindennapi élet kívánalmait. A szervizhálózatot fejleszteni kell. Ezek a problémák tehát megoldást követelnek. MŰSZAKI ÉLET 3