Műszaki Élet, 1979. július-december (34. évfolyam, 15-26. szám)
1979-07-27 / 15. szám
Az ipar szerkezete - más oldalrólAz alumíniumipari Többször írtunk már cikket arról, hogy miként alakult az ipar szerkezete a bruttó termelési érték, a foglalkoztatottak száma, vagy a termelő állóeszközök bruttó értéke szerint. Most ugyanezt a kérdést más megközelítésben próbáljuk ismertetni. A termékek rendeltetése szerint következő táblázatunk azt mutatja, hogy miképpen alakult az állami ipar termelése és szerkezete 1975—1978 között a termékek rendeltetése szerint. Amint a táblázatból látszik, az energiahordozók részaránya, sajnos csökkent, mint ahogy csökkent az ipari fogyasztási cikkek aránya is. Persze nehéz megállapítani egy-egy ilyen táblázatból, hogy az adott esetben minek örüljünk és minek nem; ez nagyon részletes, szinte termékekig lemenő elemzést kívánna, sőt periódusonként változik, hogy melyek azok a termékek, amelyeknek előállítása az adott esetben másnál fontosabb. Ezért a táblázat inkább arra alkalmas, hogy megvizsgáljuk: az előállított cikkek milyen rendeltetést szolgálnak, és volumenük miként aránylik egymáshoz. A dinamika szerin Érdekes az az arány is, amely a bruttó termelés ágazati megoszlását a termelés dinamikája szerinti csoportok alapján vizsgálja. Ezek szerint 1975 —-1978 között a szocialista iparban a dinamikusan fejlődő ágazatok aránya 45,5%-ról 48,2%ra nőtt, az átlagosan fejlődő ágazatoké pedig 9,3-ról 10,2%ra, s ugyanakkor a mérsékelten fejlődő ágazatok aránya 45,2° ról 41,6%-ra esett vissza. Feltétlenül kedvező jelenség, hogy elsősorban a dinamikusan fejlődő ágazatok értek el jó eredményt, persze kérdés, hogy miként lehetne ezt az ütemet gyorsítani. Foglaltkoztatottra termelési költség Érdemes megvizsgálni azt is, hogy miként alakult az egy foglalkoztatottra jutó bruttó termelési érték évi átlagos növekedési üteme szerinti csoportok aránya. Az a csoport, ahol a termelés stagnált, vagy még 2%-ig vissza is esett, 1975-ben 12,6%-ot tett ki, 1978-ban már csak 10,8%-ot. A 2.1—4%-os növekedést mutató csoport 8,1%kal stagnált, a 4.1—6%-os növekedés csoportja 33,7%-ról 32,7%-ra esett vissza, vagyis éppen az a két csoport növelte arányát, ahol a termelési érték a leggyorsabban emelkedett. A 6.1—8% közötti csoport részesedése 29,6%-ról 31,3%-ra, a 8,1% fölötti növekedést mutató csoport részesedése 16%-ról 17,1%-ra emelkedett. Ez a jelenség kedvező, s reméljük, ezt a tendenciát erősíteni lehet. Végül nézzük meg azt is, hogyan alakultak a termelési költségből az anyagköltség aránya szerint vizsgált csoportok, hiszen az az érdekünk, hogy minél kevesebb legyen az anyagköltség. Az a csoport, ahol az anyagköltség az 50%-ot nem haladja meg, részesedését 5,5%-ról 5,9%-ra növelte. 50,1—60% között minimális volt a csökkenés, 17,8-ról 17,6%-ra. A 60,1 és 70% közötti csoport részesedése 29,6%-ról 30,5%-ra emelkedett, ezzel szemben a 70,1—80% közötti csoport aránya 28,2-ről 27,5%-ra, a 80,1—90% közötti csoporté pedig 18,9%-ról 18,5%ra csökkent. Ezen a területen lényeges változás nem történt, s valami különösen kedvező tendenciának sem vagyunk tanúi. Ez pedig azért érdemel figyelmet, mert az anyagköltségek csökkentése a nyersanyagárak állandó emelkedése miatt alapvető fontosságú. A magyar bauxitkinekre alapozott és felépült alumíniumipari vertikum és annak eddigi eredményei megalapozták a magyar alumíniumiparüzemexportlehetőségének világpiacon való „jegyzését”. A magyar alumíniumipar ilyen aspektusú jelenléte a világpiacon ma már senki előtt nem kétséges. Ezt egyrészt az alumíniumipari világsajtóban megjelent és megjelenő híradások, kommentárok, valamint az elmúlt évek során mind növekvő tendenciával érkező érdeklődések, ajánlati felhívások, és nem utolsósorban a létrejön ügyletek sikeres realizálása bizonyítják. A már említett világpiaci „jelenlét” egyúttal némi biztosítékot is nyújt a jövőre vonatkozóan, hogy — eltekintve a multinacionális és transznacionális vállalatok szövevényes tevékenységétől — mindazon területeken megjelenhetünk, ahol egyrészt önálló nemzeti alumíniumipart kívánnak létesíteni, másrészt — ez még a fejlett tőkés országokra is érvényes — régi, nem korszerű üzemeket és üzemi technológiákat kell korszerűsíteni, bővíteni, illetve intenzifikálni. Indokolja az alumíniumipari export fővállalkozás szükségességét — különösen komplex üzemexport esetén —, hogy ezáltal aránylag nagy volumenű, olyan hazai berendezések és gépek is értékesíthetők, melyek önálló exportja egyébként nem, vagy csak kevéssé gazdaságosan lehetséges. Az alumíniumipari export fővállalkozást az is indokolja, hogy — gazdaságossága mellett — ösztönző hatással van a hazai színvonal állandó fejlesztésére. Itt arra gondolunk, hogy egyrészt a külföldi üzemek létesítésében részt vevő magyar személyzet a tervezés, építés és üzemeltetés során számos eddig nem ismert tapasztalatra tesz szert, másrészt arra, hogy a világpiacon való bennmaradásunkhoz elengedhetetlenül szükséges a folyamatos hazai kutató- és fejlesztő munka is. Minderre visszahat az a tapasztalatmennyiség, melyet a részben szükséges import berendezések kooperációs fejlesztése és gyártása során szerzünk. Mindezen eredményeket és tapasztalatokat hazai üzemeinkben alkalmazhatjuk, és ezzel azok referenciává is válnak megtevő és reménybeli vevőink számára. Az eddigi eredmények A tapasztalatok azt mutatják, hogy mind népgazdasági, mind vállalati szempontból a komplex, illetve közel komplex export fővállalkozások nemcsak gazdaságosaknak bizonyultak, hanem egyedi, nagy volumenükkel népgazdasági hatásuk mértéke is jelentős. Az ALUTERV export fővállalkozásai gyakorlatában az elmúlt tízéves időszakban általában 3—4 évenként jelentkezett egy-egy ilyen nagyobb feladat (Korba, Tulcea, Obrovac). Ezeket a nagyobb volumenű fővállalkozásokat és az egyenletes terhelést nemcsak jól kiegészítették kisebb volumenű tiszta szellemi export-, illetve gép- és berendezésszállítási megbízások, hanem a legutóbbi évek gyakorlatában ezek éves összvolumene már elérte és túlhaladta a széles körben ismert és értékelt koreai és tulceai export fővállalkozások egy-egy évre eső egyedi bevételeit is. Elsősorban az egyedi volumenével messze kiemelkedő obrováci fővállalkozás sikereinek és eredményeinek nyomán a CHEMOKOMPLEX VALUTERV, majd megalakulása után a Magyar Alumíniumipari Tröszt nemzetközi kapcsolatokat irányító szervezete számos újabb kísérletet tett annak érdekében, hogy ugyancsak az említett 3—4 éves periódusnak megfelelően, az obrováci vállalkozás után újabb nagy volumenű egyedi export fővállalkozások jöjjenek létre. A hazai alumíniumipar timföldgyártási ágazatának jelentős és folyamatos fejlődésével megalapozottan ezek a próbálkozások is zömmel korszerű kapacitású timföldgyárak létesítésére "vonatkoznak ilyen például a görögországi Iteában, Jamaicában, Ghánában és az Indiai Gujarat államban létesítendő timföldgyárral kapcsolatos előkészítő tevékenység. Célok A nagyobb és kisebb fővállalkozásokat tekintetbe véve kell ezután vizsgálnunk, hogy melyek lehetnek a mi céljaink. Nem vitás, hogy a szellemi exportot, a kisebb export fővállalkozásokat aktívan művelni és fejleszteni kell. Az eddigi tapasztalatok szerint a Magyar Alumíniumipar is rendelkezik olyan ismeretanyaggal és knowhow-al, amely még az igen fejlett tőkés országok alumíniumiparának fejlesztésében és intenzifikálásában is vonzónak tűnik. Az is jól látható, hogy a komplett — elsősorban timföldgyári — nagylétesítmények megszerzésére tett erőfeszítéseket tovább kell folytatni. Jó esélyeink vannak a szocialista országokkal való együttműködésre a hazai alumíniumipar fejlesztésében, valamint a termékellátás hosszú távú megoldásában harmadik országokból. De a rendelkezésünkre álló szellemi kapacitás lehetőséget ad arra is, hogy a magyar alumíniumipar bekapcsolódjék olyan tőkés konzorciumokba, melyek tagjainak szándékuk van alumíniumipari nagyvállalatok fejlesztésében vagy létesítésében timföldátvételi, illetve finanszírozási lehetőségekkel részt venni, ugyanakkor az alaptechnológiákban nem jártasak, viszont képesek a kiegészítő tervezési és építési-szerelési munkák elvégzésére. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják,hogy a legkülönbözőbb formákban, a legkülönbözőbb partnerekkel tudjuk ezt a fontos szellemi exportot biztosítani, és ez minden tekintetben hasznos lehet népgazdaságunk számára. export-fővállalkozás Termékcsoportok 1975 1977 Energiahordozók 17,7 17,0 Ipari anyagok és félkésztermékek 35,0 35,0 Ebből: Kohászati 10,8 10,1 Gépipari anyagok 4,8 4,7 Vegyipari félkésztermékek 6,0 7,2 Textilipari 6,0 5,7 Építőanyagok 5,4 5,1 Ebből: Gépek és gépi berendezések 5,3 7,7 Járművek 6,9 7,2 Ipari fogyasztási cikkek 13,4 12,8 Ebből: Tartós fogyasztási cikkek 5,1 4,9 Ruházati cikkek 4,7 4,2 Iparilag feldolgozott élelmiszerek és élvezeti cikkek 8,1 8,2 Állami ipar 100,0 100,0 Kitüntetettek A Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést kapta: Komjáthy László igazgató — Csepel Művek Csőgyára. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapta: Bokor András Igazgatóhelyettes — Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta: Dr. Geleji Frigyes főosztályvezető, — Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság: Pénzes Imre főmechanikus — Almásfüzitői Timföldgyár, d Pintér Tihamér főosztályvezető és Sebők Antal vállalkozási létesítményi főmérnök — Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet: Miklóssy Ferenc osztályvezető -- Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság: Nagy István vezetőhelyettes főmérnök — Közératiszavidéki Vízügyi Igazgatóság: Pados Imre osztályvezető — Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság: Gálik Pál igazgató és Juhász Dezső létesítményi igazgatóhelyettes — Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat: Lám Béla osztályvezető — Közmű- és Mélyénítő Vállalat: Szalók János főosztályvezető — Phylaxia Oltóanyag és Tápszertermelő Vállalat: Lukács János műszaki titkár — Kőbányai Sörgyár A Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetést kapta: Felföldi János osztályvezető — Agrárgazdasági Kutató Intézet: Dénes Árpád szakaszmérnök és Kocsis Imre szakaszmérnökség-vezető termelési helyettes — Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság: Szórády Tibor titkárság vezető — Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat. g pege hi& '50 streer ipari építészet helyzet őszinte feltárása esetén megvalósulhatna. Sajnos éppen a nagyberuházások esetében gyakran előfordul, hogy a tervező és a kivitelező csak a kulcsátadás határidejét ismeri, s mivel a többi faktor jórészt ismeretlen, a jól szervezett, gazdaságos realizálás csak rendkívül nehezen valósítható meg. Együttműködés és érdekeltség A gazdaságos és színvonalas munka előfeltétele az lenne, hogy a beruházó, a tervező és a kivitelező szinte már az első pillanattól együtt dolgozzon. A készség a legtöbb esetben meg is volna, de éppen az előbbiekből következik az, hogy az együttműködés nem olyan, mint amilyen lehetne. Pedig v voltaképpen csak arra volna szükség, hogy a rendeleteket betartsák és betartassák, és ha olyan szemléletváltozást lehetne elérni, hogy mindegyik fél fontosnak tartaná a rendelkezések végrehajtását, akkor a probléma jelentős részét megoldottnak lehetne tekinteni. Mindezt elősegítené, ha sikerülne olyan érdekeltségi rendszert kifejleszteni, amely egyformán érintené a beruházót, a tervezőt és a kivitelezőt. Erre vonatkozóan már sok konkrét elképzelés létezik, s remélhetőleg kialakul az a helyes gyakorlat, amely segít a jelenlegi felemás helyzet felszámolásában. Előtérben a rekonstrukció A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a jövőben a rekonstrukciós munkák volumene igen gyorsan növekszik majd. Nagy, zöldmeépítkezéseink gazdaságossága, műszaki színvonala, szervezettsége mindig is sok vita tárgya volt. A szerkesztőségünkben tartott megbeszélésen most az iránt érdeklődtünk, hogy maguk az érdekeltek milyen problémák megoldását tartanák a legfontosabbnak. A beruházások előkészítése A beruházások megfelelő és jó időben történő előkészítése már régóta napirenden van, mégis a beszélgetés során úgy tetszett, hogy a döntő fordulatot a mai napig sem sikerült elérni. Sajnos ez nem is annyira a kis- és közepes beruházásokra (bár azokra is), hanema elsősorban az ipari nagyberuházásokra vonatkozik. Az érdekeltek véleménye szerint — és erről talán kevés szó esett — a fő probléma az őszinteség hiánya. Amikor a szakemberek kidolgozzák a véleményük szerint optimális változatot és az illetékesek elé tárják ennek műszaki és gazdasági feltételeit, ettől jobbára megijednek, s félvén attól, hogy a beruházó nem kapja meg a szükséges összegeket és engedélyeket, vagy mert nem tudnak az irányító szervek által megkívánt változatot produkálni, sokszor olyan beruházási célokat fogalmaznak meg, amelyek már az indítás pillanatában is irreálisak. Az ezzel kapcsolatos huzavona később lehetetlenné teszi a gazdaságos munkaszervezést, rövidülnek az egyes munkafázisok határidejei, s végül is nem az valósul meg, amire a népgazdaságnak szüksége lenne, és ami — a szakemberek véleménye szerint — megfelelő döntés és azős építkezésekre iparunk jelenlegi színvonalán már nem nagyon lesz szükség, a jelenlegi épületállomány már a fejlesztést is lehetővé teszi, természetesen a megfelelő rekonstrukciók után. A baj csak az, hogy ennek a módszere még nincs kidolgozva, nincsenek olyan szabályozók, amelyek meghatároznák, hogy mikor érdemes egy épületet átalakítani és mikor kell lebontani, és nincs egy olyan szervezet, amely biztosítaná a rekonstrukció előfeltételeit. Gondolunk itt pl. az állagfeltárásra vagy a közműhelyzet megállapítására A szakemberek véleménye szerint a nagyszabású rekonstrukcióra fel kellene készülni, az ehhez szükséges szervezetet létre kellene hozni, kidolgozva azokat a szempontokat, amelyeket ebben a munkában figyelembe kell venni. Néhány komplett rendszer Végül arról esett szó, hogy építkezéseinknél nagyon sokféle rendszert használunk fel, és ez fölösleges és gazdaságtalan. Ehelyett ki kellene dolgozni két-három olyan építési rendszert, amelyet komplettírozni lehet, és amelytől lehetőleg nem szabad eltérni. Ez megkönnyítené a tervezők és a kivitelezők feladatát, és gazdaságos lenne a beruházó számára is. Lehetővé tenné ugyanis, hogy a szükséges elemek valóban kaphatók legyenek, és ne kelljen egyedi megoldásokat keresni ott, ahol a megfelelő típusok jól alkalmazhatók. Cikkünkben persze csak néhányat emeltünk ki a legfontosabb problémák közül, jelezve ezzel is a nehézségek fokát.