Műszaki Közlemények, 1932 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2 Dr. Tomits Iván: Távbeszélés kisfrekvenciás vivő áramokkal. A vivőáramok és a modulációs oldalsávok. Beszédérthetőségi kísérletek alapján beigazolódott, hogy az üzemi távbeszélő áramok érthetőségi viszonyai gyakorlatilag teljesen kielé­gítők, ha az áramkör képes a 300—2400 Hertz-ig terjedő váltakozó­áramú frekvenciasávot az egyik távbeszélő végkészüléktől a másikig egyenletes erősséggel átvinni. E sávon felüli frekvenciatartományok átvitele a beszédérthetőség növelése szempontjából gyakorlatilag már nem bír nagy jelentőséggel. Távbeszélő vezetékek természetesen a 300—2400 Hz. sávon túli frekvenciák átvitelére is alkalmasak; lég­vezetékek például, — nagyobb csillapítással ugyan —, még 100.000 Hz. átvitelére is jól használhatók, papír- és krazupkábelek pedig nem nagy hosszúságban a 20—30.000 Hz-re még megfelelőeknek mutatkoznak; még a normális pupírozott távkábel-típusoknál is vannak a 2400 Hz. és a határfrekvenciák között olyan frekvenciatartományok, melyek a közönséges beszélgetéseknél nélkülözhetők. Evvel kapcsolatban te­hát önként felvetődik az a kérdés, hogy vájjon nem lehetne-e ezeket az igénybe nem vett frekvencia­területeket alkalmas módon más be­szédáramok átvitelére is felhasználni, anélkül, hogy a normális be­szédáramokat ezek üzemükben észrevehetően zavarnák. E felsőbb frekvenciatartományok kihasználása olyan módon volna elképzelhető, hogy az átviendő beszédáramok 300—2400 Hz. szélességű sávját va­lami módon áthelyeznék, azaz áttranszportáltták az említett felső frekvenciarégiók valamelyik részébe és pedig olyképpen, hogy a kö­zönséges beszédfrekvenciás áramok, továbbá egy vagy több ilyen transzponált beszédsáv az áramkörön egyidejűleg haladhatnának együtt, az áramkör végén pedig megfelelő eszközökkel szétválasztha­tók lennének. Ily módon egy áramkörön egy normális beszédfrekven­ciás sávval, továbbá egy, vagy több transzponált frekvenciasávval egyidejűleg több beszélgetés volna létrehozható. A kérdésre a feleletet a rádiótechnika adta meg, mely ezt a transz­­ponálási problémát beszédfrekvenciákkal modulált áramok, illetőleg hullámok alakjában már régen megoldotta. A folyamat gerincét tulaj­donképpen az adóállomás rezgőköreiben és antennájában előállított nagyfrekvenciás szinuszoidális áramok, az ú. n. vivő-áramok (Träger­strom, carrier-current) képezik, melyeknek az a feladatuk, hogy a kis­frekvenciás beszéd-, vagy zeneáramokat intenzitás-változások alakjá­ban mintegy magukkal vigyék. Ez a folyamat úgy történik, hogy egy különleges eljárás, az ú. n. moduláció segélyével a vivőáram amplitú­dóját a kisfrekvenciás áramok ütemében az utóbbiak erősségének megfelelően ingadoztatjuk. A mellékelt 1. a) ábrában látható a nagy­­frekvenciás vivőáram sematikus rajza moduláció nélkül, míg az 1. b) ábra ugyanazt már modulált alakban mutatja; az utóbbi kontúrgör­­béje tehát a mondottak szerint a moduláló kisfrekvenciás áram gör­béjével azonos. Az adóantenna a modulált áramokhoz hasonló hul­lámokat sugároz ki, melyek a vevőkészülék rezgőköreiben teljesen azonos jellegű nagyfrekvenciás áramokat keltenek; ezekből az ára­mokból a vevőberendezés egyenirányítás, vagy demodulálás útján a kisfrekvenciás áramokat a maga részére kiválasztja és azokat megerő­sítve rendeltetési helyére a hangszóróba, vagy a hallgatóba juttatja.

Next