Műszaki Szemle, 1928 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1928-04-01 / 4. szám

A partvédő tüzérségrőlШ Ezáltal keletkeztek az ú. n. vasúti lövegek, melyek aztán az arc­­vonalak különböző pontjain mint a hadseregek nehéz tüzértartalékai különleges feladatokat kaptak. Most különösen Amerika foglalkozik ezekkel a lövegekkel, még pedig a partvédelem szempontjából. Ezek a lövegek nem az állandó erődítmények pótlá­sára lennének hivatva, hanem azok megerősítésére a várható támadások helyén. Az amerikai vasúti lövegek felölelik a közepes, nehéz és legnehezebb kaliberű, lapos- és meredekpályás lövegtípusokat, melyek közvetlenül a vasúti pályáról is bármely irányban tudnak lőni, tehát nemcsak a pályaívekről. Ezeken kívül az amerikai partvédő tüzérség motoros 15 cm ágyúkkal is rendelkezik, melyek tehát utakon járhatnak. Világosan látható ebből a partvédő tüzérség egy részé­nek mozgóvá tételére irányuló törekvés. A gondolat nem egészen új. A technika megfelelő haladása tette azonban kivihetővé. A világháború második felében, az osztrák-magyar motoros- és vasúti lövegekkel szerzett tapasztalatok alapján — 24 cm 16 M. ágyú, 35 cm ágyú, 38 cm 16 M. tarack és 42 cm tarack — a katonai műszaki bizottság is erélyesen foglalkozott a partvédő tüzérség mozgóvá téte­­lével. Határozott lépés azért nem történt ebben az irányban, mert a meglévő és erre a célra alkalmas összes lövegekre az erősen szoron­gatott szárazföldi arcvonalakon sokkal égetőbb szükség volt, mint a komolyan meg sem támadott partvidéken. A kizárólagos lóvontatás korszakában csak az erre alkalmas lövegfajtákat lehetett tekintetbe venni. Egészen természetes, hogy hosszú partvidékeken nem lehet a partraszállításra alkalmas minden pontot csapatokkal és lövegekkel meg­­szállani. Csak egyes különösen fontos helyeket lehet így biztosítani. A partvidék sokkal nagyobb részén csak a biztosító- és figyelőszolgálatot lehet megszervezni, partszakaszonként kisebb tartalékokat készenlétbe helyezni és a parttól vissza­vonva központi helyeken a főerőket és ezeknek gyors eltolására szükséges szállítóeszközöket készenlétben tartani, az útvonalakat pedig előkészíteni. Főelv az, hogy a partvédő csapatokat idejekorán és kellő erőben, meg­felelő tüzérséggel együtt lehessen a veszélyeztetett pontra vetni. Milyen tüzérség alkalmas erre a célra, kérdi Sonnenberg. A német viszonyok közt egyszerű a felelet. (A tábori tüzérségen kívül más tüzérséget nem szabad tartani. — Ford.) Oly államokban, melyeknek fegyverkezését semmiféle békeszerződés nem akadályozza, körülbelül a következő meggondolás alapján döntenek ebben a kérdésben. A célok ugyanazok, mint a tengerparti erődít­mények ellen való támadásnál. Tehát ugyanazokra a lövegfajtákra lesz szükség. Könnyű lövegekre is szükség lesz, bár lezárandó átjárók talán nem is lesznek. Lesz azonban partraszálló csapat csónakokban és dereglyékben, valamint már a parton. Az összes lövegeknek a lehető legnagyobb mozgékonysággal kell bírniuk, hogy a legrövidebb idő alatt a partraszállás helyére érkezhessenek. Egyszóval — Sonnenberg szerint — a szó legteljesebb értelmében vett tábori tüzérségnek kell lennie, még­pedig nemcsak a h­áború előtti idők felfogása szerinti könnyű tábori lövegekkel, hanem közepes, sőt nehezekkel is. Ezeknek aztán jóval nehezebb viszonyok közt kell harcolniuk, mint az állandó erődítések tulajdon­­képeni partvédő ütegeinek. Az utóbbiak éppen állandó jellegük miatt fel­adataikra már kezdettől fogva fel lesznek készülve. Lövegtalpuk a gyorsan mozgó célok követésére (különösen az oldalirányban nehéz — ford.) be van rendezve. A lövészetellátás a lehető legkényelmesebben van kialakítva. A löveg­kezelők páncélok mögött fedve vannak. A mozgékony lövegeknél mindez

Next