Műszaki Szemle, 1928 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1928-04-01 / 4. szám
A partvédő tüzérségrőlШ Ezáltal keletkeztek az ú. n. vasúti lövegek, melyek aztán az arcvonalak különböző pontjain mint a hadseregek nehéz tüzértartalékai különleges feladatokat kaptak. Most különösen Amerika foglalkozik ezekkel a lövegekkel, még pedig a partvédelem szempontjából. Ezek a lövegek nem az állandó erődítmények pótlására lennének hivatva, hanem azok megerősítésére a várható támadások helyén. Az amerikai vasúti lövegek felölelik a közepes, nehéz és legnehezebb kaliberű, lapos- és meredekpályás lövegtípusokat, melyek közvetlenül a vasúti pályáról is bármely irányban tudnak lőni, tehát nemcsak a pályaívekről. Ezeken kívül az amerikai partvédő tüzérség motoros 15 cm ágyúkkal is rendelkezik, melyek tehát utakon járhatnak. Világosan látható ebből a partvédő tüzérség egy részének mozgóvá tételére irányuló törekvés. A gondolat nem egészen új. A technika megfelelő haladása tette azonban kivihetővé. A világháború második felében, az osztrák-magyar motoros- és vasúti lövegekkel szerzett tapasztalatok alapján — 24 cm 16 M. ágyú, 35 cm ágyú, 38 cm 16 M. tarack és 42 cm tarack — a katonai műszaki bizottság is erélyesen foglalkozott a partvédő tüzérség mozgóvá tételével. Határozott lépés azért nem történt ebben az irányban, mert a meglévő és erre a célra alkalmas összes lövegekre az erősen szorongatott szárazföldi arcvonalakon sokkal égetőbb szükség volt, mint a komolyan meg sem támadott partvidéken. A kizárólagos lóvontatás korszakában csak az erre alkalmas lövegfajtákat lehetett tekintetbe venni. Egészen természetes, hogy hosszú partvidékeken nem lehet a partraszállításra alkalmas minden pontot csapatokkal és lövegekkel megszállani. Csak egyes különösen fontos helyeket lehet így biztosítani. A partvidék sokkal nagyobb részén csak a biztosító- és figyelőszolgálatot lehet megszervezni, partszakaszonként kisebb tartalékokat készenlétbe helyezni és a parttól visszavonva központi helyeken a főerőket és ezeknek gyors eltolására szükséges szállítóeszközöket készenlétben tartani, az útvonalakat pedig előkészíteni. Főelv az, hogy a partvédő csapatokat idejekorán és kellő erőben, megfelelő tüzérséggel együtt lehessen a veszélyeztetett pontra vetni. Milyen tüzérség alkalmas erre a célra, kérdi Sonnenberg. A német viszonyok közt egyszerű a felelet. (A tábori tüzérségen kívül más tüzérséget nem szabad tartani. — Ford.) Oly államokban, melyeknek fegyverkezését semmiféle békeszerződés nem akadályozza, körülbelül a következő meggondolás alapján döntenek ebben a kérdésben. A célok ugyanazok, mint a tengerparti erődítmények ellen való támadásnál. Tehát ugyanazokra a lövegfajtákra lesz szükség. Könnyű lövegekre is szükség lesz, bár lezárandó átjárók talán nem is lesznek. Lesz azonban partraszálló csapat csónakokban és dereglyékben, valamint már a parton. Az összes lövegeknek a lehető legnagyobb mozgékonysággal kell bírniuk, hogy a legrövidebb idő alatt a partraszállás helyére érkezhessenek. Egyszóval — Sonnenberg szerint — a szó legteljesebb értelmében vett tábori tüzérségnek kell lennie, mégpedig nemcsak a háború előtti idők felfogása szerinti könnyű tábori lövegekkel, hanem közepes, sőt nehezekkel is. Ezeknek aztán jóval nehezebb viszonyok közt kell harcolniuk, mint az állandó erődítések tulajdonképeni partvédő ütegeinek. Az utóbbiak éppen állandó jellegük miatt feladataikra már kezdettől fogva fel lesznek készülve. Lövegtalpuk a gyorsan mozgó célok követésére (különösen az oldalirányban nehéz — ford.) be van rendezve. A lövészetellátás a lehető legkényelmesebben van kialakítva. A lövegkezelők páncélok mögött fedve vannak. A mozgékony lövegeknél mindez