Művezetők Lapja, 1908 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-10 / 1. szám

XI. évf. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA. 5 vége. Arra nézve, hogy mily veszélyes több fojtott lyuk közül egyiket a másik után elsütni, bizonyítja a következő eset: " Egy főnyilámban az alsó szénrétegen, melyben a r­és már ki volt lőve, két súrolólyuk, a felső szénrétegen pedig két főlyuk volt. Minthogy a felső szénrétegben lévő lyukak hatása az alsó rétegben levő lyukak akadálytalan eltávolí­tásától függött, a fojtott 4 lyuk közül mindenekelőtt az alsó kettőt kellett kisütni. Midőn a két lövés ropogott, akkor ért oda egy munkás, hogy azoknak hatásáról meg­győződjék és a másik két lyukat meggyújtsa. Ebben a pillanatban, amidőn a munkás a munkahely elé lépett, pattant el a lövés, mely a szerencsétlent halálosan meg­sebesítette. A két első lövésnek robbanási lángja — a lyu­kak puskaporral voltak fojtva — a fölötte levő fúrólyuknak gyújtózsinór végét gyújtotta meg. Nagyon sokszor állanak elő szerencsétlenségek az­által, hogy nem mind a csatornák vannak fojtva és valaki egyenesen a robbanó lövés elé rohan. Ennek a veszélynek különösen a felügyelő tisztek vannak kitéve. Velem is meg­történt a következő eset: Egy öreg légnyilámon haladtam el egy munkahely előtt. Éppen amikor a kőszén-mart elé értem, közvetlenül mellettem hallottam, hogy egy gyúj­tófészek „törékel“. A puskaportölténynek gyújtó­csatornája, melyet gyújtó­­fészekkel kellett robbanásba hozni, mint utóbb kitűnt, rossz fojtás alkalmazása következtében bedugult úgy, hogy a gyuj­tófészeknek szúrólángja nem érte el a puska­port. Egy másik eset: Egy felügyelő­tiszt kezén és lábán a pásztavégen mászott tova csekély széntelep mellett, mi­dőn közvetlenül maga előtt egy gyuj­tólyuk gyuj­tófészké­nek izzó taplóját vette észre, szerencsére még volt annyi lélekjelenléte, hogy a fészket a gyújtó­csatornából kihúzza, mielőtt még késő lett volna. Nem éppen a ritkaságokhoz tartoznak oly balesetek, melyek azáltal állnak elő, hogy a munkásnak álláshelye szerte röpülő részek ellen nincs kellően megvédve. A legtöbb baleseteket az elcsettentők számlájára kell írnunk, melyeknek kezelésére vonatkozólag a saarbrückeni kir. kőszénbánya bányászai számára a következő utasítást bocsátotta ki: „Netaláni elcsettentésekre vonatkozólag megjegyzendő, hogy a lövés, mely fészekkel való gyújtás­nál nem sül el, a legtöbb esetben új fészek elhelyezése után süthető ki. Mindenekelőtt azonban kell, hogy a gyújtórés tűjének lassanként és óvatos elhelyezése után kézzel vizs­gáljuk meg, hogy a­ gyúj­tó­csatorna egész hosszában nyitva van-e még. Soha sem szabad megkísérelni, a gyújtó­csator­­náb a gyújtórés tűjének erőszakos elhelyezése által a netán beleesett fojtástól megszabadítani, minthogy ily módon gyakran állanak elő balesetek. Ha az új fészek nem sikerül, akkor a lövést beszüntetni, elfojtani és szétkenni kell. A csettentő szoros fojtását kifúrni feltétlenül tilos. Ha azonban a fojtás csakis agyagból áll, akkor megengedhető, hogy azt a kaparóvassal gondosan a feléig eltávolítsuk és aztán a fúrólyukat egy bevezetett második, kisebb töl­ténynyel megtöltsük és kisüssük. Ha gyúj­tókupakkal, vagyis repesztőolaj­at tartalmazó robbanó­anyagokkal lö­vünk, akkor minden kísérletet abba kell hagyni, midőn egy csettentőnek fojtását eltávolítani akarjuk. Vízfojtásnál szintén egy második, kisebb töltényt kell elhelyeznünk. Minden rángatás a netán használt gyújtó­­pálcikán szigorúan kerülendő. Ha egy csettentőt helyén kell hagyni, akkor új lyuk fúrásánál ügyelnünk kell arra, nehogy a fúrólyukak találkozzanak. Az új lövés elsülése után a csettentőtől eredőleg szétszórt tölténydarabok gonddal fel­keresendők és megsemmisítendők“. Ezen előírások részben teljesíthetetlen követeléseket tartalmaznak, aminek tulajdonítható az, hogy nem is tartják be. Az előírásokban ugyanis ez foglaltatik: A lyukat meg kell fojtani. Itt csak puskaporos lövésekről van szó. Ahol ezen puskaport a bányákban még használni szabad, azt majdnem kizárólag kőszénben alkalmazzák. A kőszén­ben azonban a legkevesebb lyukat fúrják beesően, mert ezáltal a fúróliszt nehezen távolítható el. A lyukak tehát többnyire szintesek vagy emelkedők. Az ilyen lyukakat azonban elfojtani igen nehéz, sőt segédeszközök alkalmazása nélkül teljességgel lehetetlen. Azt is mondja az előírás, hogy nem lobbanékony robbanó­anyagoknál a fojtást a feléig el szabad távolítani, hogy aztán a fúrólyukat egy elhelyezett második kisebb tölténynyel megtölteni és elsütni lehessen. Ez teljesen cél­talan. Mert ha fészekkel lövünk és a lövés nénysült el, akkor a gyújtó­csatorna bedugul, ha pedig gyúj­tózsinórral törté­nik a lövés, akkor a robbanó­anyaghoz nem lehet hozzá­férni. A második töltény tehát egyáltalán nem képes a többi robbanó­anyagot meggyújtani, melyet ezen esetben csakis egy láng hozzávezetése által lehet robbanásra hozni. A be­vezetett töltény kedvező esetben a robbanólyuknak mellső részét fogja szétverni, a tulajdonképpeni elcsettentő azon­ban még mindig megvan. Azonkívül puskaporos lövések­nél a fojtás leginkább a fúrólyuknak karimájáig ér, mert az ilyen lövés lassú hajtó erejénél fogva a legcsekélyebb ellenállást keresi, melyet rossz fojtás idézhet elő. (Folytatása következik.) Mily feltételek mellett ajánlatos az asztalos­iparosnak gépekkel dolgozni. Irta: Gaál Károly tanár. A fa földolgozásánál tudvalevőleg nagyon sok az az anyag, amely elforgácsolandó. Ennél a forgácsolásnál aztán az anyag mennyiségének megfelelően nagy az energia­­fogyasztás is. Ez okozza, hogy minden józan gondolkozó technikus és iparos odatörekszik, hogy az ember izom­munkáját nem ily kezdetleges módon, t. i. forgácsolásra használja föl, hanem azt szellemi munkával párosítva neme­sebb célok, nevezetesen helyes szerkezetek, művészi díszí­tések, szolid elkészítés és a szép csinozás szolgálatába sze­­gődtesse. Az anyag elforgácsolását az ember a holt gépekre bízza. Ez így rendjén volna. Látjuk, hogy mai nap — a gépek korában, — némileg okszerű iparüzemmel, nem igen fér össze az emberi izommunkát a rengeteg energiát fogyasztó nyers­anyagforgácsolásra fölhasználni. A kérdés most már az, hogy az ember miként használja a gépet, milyen energia­­forrásból táplálja a gépet, hogy az a megkívánt forgácsolási munkát elvégezze ? Sokan vannak faiparosok még mai nap is, akiknek legfőbb kívánsága egy-egy egyszerű vagy kombinált munka­gép, amely az ember izommunkájával volna hajlandó. Ez a legnagyobb értelmetlenségre valló és pazarlással járó eljárás, amit csak képzelhetni. Alkalmas ez a gépüzem arra hogy annak szerencsétlen kisiparos tulajdonosát rövid idő alatt teljesen tönkre juttassa. Az asztalosnak szükséges gépek közül főképen a kör- és szalagfűrész­, a marógép, sőt néha még az egyengető­gyalugép is azok közé tartoznak, amelyeket beszerezni szoktak. Tegyük most már föl, hogy ezek közül pl. a maró­gép az, amelyet emberi munkával működtetnek. Ennek maximális munkaszükséglete normális viszonyok között

Next