Művezetők Lapja, 1916 (19. évfolyam, 1-19. szám)

1916-01-10 / 1. szám

é. Budapest, 1916 Január 10. XIX. évfolyam, 1. szám. rr MŰVEZETŐK LAPJA A.MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉ'NEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1007. nemzetközi kiállításán. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 5. korona, félévre 2 kor. 50 fill. Tagoknak egész évre 3 korona 60 fillér — Egyes szám ára 20 fillér. =■'■ ■ Megjelenik minden hő 10. és 25 én. LAPTULAJDONOS: A Művezetők Országos Szövetsége. KIADÓ: A szövetségközp. elölj, nevében: SIMONYI GYULA. FELELŐS SZERKESZTŐ: PALIK FERENC. A lap szellemi részére vonatkozó megkere­sések a> Művezetők Lapja» szerkesztősegébe, hirdetések és egyebek a »Művezetők Lapja« kiadóhivatalába Budapest Vili., Német-utca 32. cimzendők. Telefon : József 24—68. = 19 16. = Tagtársainknak, olvasóinknak és jóakaróinknak az elmúltnál jobb esztendőt kíván A lapszerkesztőség. A központi elöljáróság. Mit beszélnek a gyertyalángok. (Rh.) Előttem lobognak a karácsonyfa gyertyácskái és én, félkönyökkel az asztalra támaszkodva, vékony füstfel­hőket fúvók feléje a családomtól ajándékul kapott karácsonyi szivarból. Úgy elnézem ezeket az apró, lobogó lángokat és elgondolkozom. Kék, piros, sárga, fehér gyertyácskák fölött hajladoznak azok a lángok. Lám, itt sincs egyenlőség. Az egyik láng nagyobb, tehát gyorsabban ég és ennek meg­felelően rövidebb is a neki életet, táplálékot nyújtó gyertya­szál ; a másik gyertya hosszabb és annak jóval kisebb a lángja. Az egyik szép fehéren ég, fényes kúp födi a belső, gyúlásra hevített gázmagot, a másiknak a kúpja már nem olyan fényes és időnként apró füstfelhőt bocsát a magasba. A harmadik ? hol leguggol, hol megnyúlik, serceg és lobogva ég. — Úgy szeretném figyelmeztetni a gyorsan, mohon égőt arra, hogy ne siessen, mert hiszen nagyon rövid már a szára és ha a végére ér : elalszik a láng. A fel-fellobbanónak a természete változó, mert egy ideig meghúzza magát, anya­got gyűjt, hogy egy-két pillanatig fényesen éljen. A sercegőt meg sajnálom, mert ő is szeretne élni, égni, világítani, de a bél, a lélek beteg. Lám, milyen megnyugtató a szemnek az a lassan, de egyenletesen égő lángocska. Nem tudom, miféle eszmetársulás révén gondolok én e gyertyákat és lángjaikat látva, az emberre és az emberi életre, de a mint nézem, nézem e színes gyertyákat, egyen­ként személyesítem meg őket: te ez vagy, te meg az és igy tovább a harmadik, a negyedikben is egy-egy ismerősömet vélem látni. A bezárt ajtón, ablakon rést talál, utat tör magának a csengő-bongó harangszó: bim-bam... „És békesség a földön az embereknek...“ Békesség ? Most ? Mintha az apró lángokon át látnám a fehér lelkeket, a kik most, e megszentelt órákban hagyják el az ég minden tája felé dúló harcokban elesett emberek vérző porhüvelyét. Jajgatva süvölt az ágyúgolyó, lecsap, lángkéve, abban szerteröpülő tárgyak és anyagok ; egynéhány szürkés tömeg gurul, kapaszkodik, vánszorog, nyög. Lovas csoport rohan a prüszkölő, megvadult paripákon, a fegyvertüzben lángolni látszó széles kardok előrenyujtva ; most egyszerre kard, lovas, ló eltűnik, mintha a föld nyelte volna el őket, ott rángatódzik egy alaktalan tömeg a sötét­ben és a vad rohanásban nem látott sziklahasadékban. ■— Kürtök rivalnak, dobok peregnek, kigyódzó vonalban rohannak előre a szuronyok az ellenség árkai felé. Már ott vannak. Hull a puskagolyó, mint a jégeső, de a zajt is tul- harsogja egy rettenetes elnyúló hang: Hurrá!... És ablakomon, ajtórésen utat tör magának a harang­szó : ■— bim-bam, bim-bam. És nézem a karácsonyfán imbolygó lángokat és hideg verejték lepi el homlokom. Rémséges, iszonyatos, ször­nyűséges képek ti, félre ! Kendőmért zsebembe nyúlok, hogy verejtékes homlokom megtörüljem és egy levél kerül kezembe. Ma adták ide központi irodánkban, hogy ha jónak látom, használjam fel lapunkban. Olvasom : Igen tisztelt Központi elöljáróság ! .......... 1915. december 23-án. El nem mulaszthatom azt, hogy a részemre utalványo­zott és mai napon kézhez vett karácsonyi segélyért hálás köszönetem ki ne fejezzem. Nagy segítség ez most nekem, J a mikor szünet nélkül, kora reggeltől késő estig dolgozva, alig vagyok képes annyit megkeresni, a mennyi a minden- | napi élethez elégséges. így tanuljuk azt a jótéteményt megismerni, melylyel nemesen érző emberek egykor a Műve­zetők Országos Szövetségét és ezzel kapcsolatban az özve­gyek és árvákra való gondoskodást életre hívták. Bizony, az én boldogult férjem, a ki szintén az alapítók között volt, még csak nem is álmodta volna, hogy egykor majd az ő neje is azok közé kerül, a kik nagymértékben szükségét érzik majd ennek a támogatásnak. Hálás köszönetem megismételve, vagyok teljes tisz­telettel özv. L. F -né. Ez is sötét képet tár elém a karácsonyest hangulatá­ban, de nem fordítom el lelki szemeimet tőle. Egy szegény özvegy asszonyt látok sötét, kis szobában, a melyben

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék